Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 44. (1993)

1993 / 5. szám - TANULMÁNY - Dobos István: Elméletek közötti térben

tanulmány DOBOS ISTVÁN Elméletek közötti térben Valamin túl­ lenni, ez talán a legnehezebb, ha egyáltalán lehetséges. A posztstrukturalista nézetek jelentkezése óta már azzal sem könnyű szembenézni, mi is az, ami után lehetnénk. Vélhetően a tanulmányírók is éppen erre hívják fel a figyelmet a szemléleti korszakváltásra utaló címadással. Teljesen természetes, hogy irodalomelméleti gondolatrendszerekkel kapcsolatban felvethetők tudományelméleti kérdések. Ám nem ritkán úgy merülnek fel — egy hozzávetőlegesen negyedszázaddal korábbi tudománytör­téneti helyzetnek megfelelő horizonton — mintha még napjainkban is az objektivizmus általános elve és a monizmus lenne a vízválasztó az irodalmi magyarázat és megértés dichotómiájának kialakításában. Holott talán már az lehetne a közös kiindulópont, hogy a megértés transzcendentális, nyelvtől füg­getlen álláspontjának lehetőségét tagadó irodalomfelfogások hogyan szemlélik az értelmezett formában létező szöveget. Magam ezt a felfogást tekintem irányadónak a kötet egyes tanulmányainak értelmezésében. A vélemények persze erről a megfontolásról is megoszlók, s természetszerűen más megkö­zelítések is lehetségesek. Ám igencsak merész felfogása lenne például a posztstrukturalizmusnak az, amely mindenekelőtt nem is csak a filozófia nagy horderejű interpretációs teóriájának, hanem­­a rendkívül sokrétű gondolkodási minta egymással is vitában álló képviselőinek szellemétől eltávolodva — általános jelentés- és megértéselméletnek, sőt teljes körű ismeretelméletnek tekintené, s ennek alapján hiposztazálná azt az egységes irodalom­tudományt, mely figyelmen kívül hagyja a posztstrukturalista elvek implikálta iroda­lomelméleti megfontolásokat. Nem állítom, hogy nem alkotható efféle konstrukció. Azt azonban világosan kell látni, hogy így a jelentett valóságát a távolléte fejezhetné ki sajátszerűen. (Ám az is könnyen meglehet, hogy ez az enyhébb fenntartás is csak afféle régi logocentrikus ördöngösség.) Másfelől az igen erős képzettartalmú „logikai pozitivista” irodalomkutatás szigorúan analitikus tudományosságra, imma­­nenciára és objektivitásra való törekvésének furcsa mód mintha éppen a strukturalizmus utáni kor pluralizmusa és a „félreértett” posztstrukturalizmus A strukturalizmus után. Szerkesztette: Szili József (Akadémiai)

Next