Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 46. (1995)

1995 / 12. szám - TANULMÁNY - Borbély Szilárd: A fikció historizálásáról. Arany János Ál-Kont versének genealógiája kapcsán

BORBÉLY SZILÁRD A fikció historizálásáról ARANY JÁNOS ÁL-KONT­ VERSÉNEK GENEALÓGIÁJA KAPCSÁN Az irodalmi fikcionalizáltság újabb formáinak elfogadtatása korok és poétikák szá­mára más-más módon válik lehetségessé, és ezeket a megoldásokat emelik a poé­tikák műfaji normává, mint legitimációs eljárásokat. De a retorikai és poétikai eljá­rások mögött fel lehet fedezni az intencionáltságot és az ideologikumot. Az irodal­mi fikció legitimációs eljárásaihoz a múlt század magyar irodalmában is szinte kö­telező normaként kapcsolódott hozzá a historizálás mozzanata. A történeti témák egyre nagyobb számban jelentek meg, és kezdetben pusztán kellékekként megje­lenő várromokat, az ősi magyar nevek neologizmusait, a visszavetített szokásokat stb. hamarosan egy másik diskurzus szabályrendszere kezdi megszervezni, amely kizáró technikái között legkevésbé a történeti igazolhatóságot fogja működtetni, pusztán arra törekszik, hogy historizálja azt a nyelvet és beszédmódot, amely az irodalmi diskurzusban (is) hamarosan érvényre jut. A ballada műfaji kódrend­szerének genealógiája szemléletesen mutatja ezeket a változásokat. Egy, ehhez az alakulástörténethez képest félmúltbeli szemlélő igen tanulságos reflexiókat bocsát előre tanulmánya elméleti bevezetőjében általában a ballada funkciójára, presz­tízsére vonatkozóan.­ Most csak a magyar ballada szerepét illető megjegyzéseiből idéznék: „így vett részt a ballada is ama nagy munkában, melynek eredménye a modern magyar nemzet megalakulása volt. Felfedezte történetét, megismertette hőseit és törekvéseiket s a szív hangjain szólva lelkesítő közös eszményeket teremtett. [...] Az a vágy, hogy a magyar nemzet modern értelemben megalakuljon, egyre fokozódó tudatossággal nyilvánult a magyar költészetben.”­ Ahogy ebből a félig kortárs megjegyzésből is kiviláglik, a historizáló diskurzus által szabályozott irodalmi jellegű beszédnek nagyon is erős intencionáltsága volt, és ennek szabá­lyozó ereje mélyen befolyásolta ezt a beszédmódot. Az irodalmi fikció sem kerül­hette el ennek a szabályozó erőnek egyre erőteljesebb megjelenését a témákban, a poétikákban és a műfajokban. A történeti témák közös tárházként működtek, amelyből — mint az antikvitás óta hagyományozódó toposzokból és történetekből vagy a bibliai elbeszélésekből — bárkinek joga volt meríteni és azt újra feldolgoz­ni. Erre utal például, hogy az 1810-ben alapított Archiv für Geographie, Historie, Staats- und Kriegskunst című bécsi újság szerkesztősége — felvetvén azt a kérdést, „várjon, szegényebb-e Ausztria története költői tárgyakban a tragédia, ballada, regény, legenda stb. számára, mint az ókor, vagy valamely idegen középkor törté­nete”, sok javaslatot kap olvasóitól feldolgozandó témákra vonatkozóan.­ Mind­ezek után az sem véletlen, hogy az irodalom számára legfontosabb magyar törté­nelmi alakok históriáját (Hunyadiak, Zrínyi, Toldy Miklós stb.) először osztrák írók dolgozták ki, és kezdetben ezeket a műveket adaptálták magyar nyelvre. Mind­ezeknek eredményeképpen átrendeződik az irodalom beszédmódja valamint mű­faji szerkezete, régi műfajok tűnnek el és újak jelennek meg. Ennek az átrendező­

Next