Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 46. (1995)
1995 / 6. szám - SZEMLE - Vajda Mihály: "Csak téblábolok itten". Filozófiai lábjegyzetek (Beszélgetések Petri Györggyel)
lényegi költészet lényegi voltát illetően nincsen szükség bizonyítékokra. (Ez persze kétségtelenül nem azonos azzal az állítással, hogy mi se egyszerűbb, mint felismerni a nagy költőt. Ennek ellenére itt valami zavaros.) „Arcátlanság, ha 'bizonyítékokat' követelünk, amelyeknek előzőleg előzetes ’magyarázatok' segítségével biztosítaniok kell bennünket arról, hogy itt a szó lényegeset mond. Jóllehet a meggondoltság és a józanság jelének tűnik, ha mindenek előtt annak bizonyítékát követeljük, hogy itt lényegi költészet beszél. Csakhogy előzetes bizonyítékok követelése Hölderlin szavának költői képességére vonatkozóan a valóságban e szó megalázása, a valóságban a magunk énjének mértékadó törvényszékké emelése, mely előtt e szónak igazolnia kell magát.” (u.o. 9- 6.) Ha ez így van, s minden bizonnyal így van, akkor szerintem ilyen bizonyítékok követelése Petrit illetően is arcátlanság. Ő is lényegi költő. Vagy erre talán azt mondaná Heidegger, hogy most énemet mértékadó törvényszékké emeltem, minthogy ezen állításomat éppenséggel nem kívánom igazolni? Megeshet. De akkor hogy van ez? Én — Heideggerrel ellentétben — bevallom: fogalmam sincsen. S pontosan ezért vagyok hajlamos együtt és egyszerre aláírni azt is, amit Heidegger állít (ezt azonban nemcsak Hölderlinre és Traklra vonatkozóan), s azt is, amit Petri idéz Karinthytól: „És ha neked ez nem képez művészetet / kedves Ernő; hát akkor nem művészet — / Nem is az a fontos, hogy művészet-e/ Vagy sem; nem az fontos. /... az a fontos, hogy figyeljenek / Az emberek és jól érezzék magukat.” (Az a furcsa, hogy nagyon szeretett nagyon nemposztmodern Radnóti Sándor barátom Heideggert ki nem állhatja, a Karinthy vers első sorát mégis könyve címének választotta. Hát akkor hogy van ez? Megmondtam: fogalmam sincsen, ehhez viszont még hozzá kell tennem: az nekem nem fontos, hogy az emberek ettől jól érezzék magukat. (Amúgy kívánom nekik a legjobbakat, s főleg jó szórakozást.) Petri, most, hogy újból rápillantottam a Petri-idézte Karinthy versre, látom, maga is hozzátette: „Az idézet vége talán nem a legtalálóbb az én verseimmel kapcsolatban, de hát minden hasonlat közelítés csupán." Az idézet vége szerintem ma semmiféle lényegi költésztre nem áll. 5. Legfőképpen nem jelenti a költői mű megérteni akarását a maga korának tükrében (még mindig inkább lehet megérteni a kort a költői mű tükrében), valamint a költő „üzenetének” aktualizálását. 6. „Én ... konzervatív vagyok, ... minden idegszálammal a 19- századhoz kötődöm. Másrészt meggyőződésem, hogy a pillanatnyi helyzet (ami persze nagyon sokáig is tarthat) egyetlen konzekvens ábrázolója Beckett. Amit csinálni akarok: összeegyeztetni Hölderlint és Beckettet." Nos, Hölderlin, akiben Heidegger— talán nem jogosulatlanul— annak költőjét látja, „ami már van, amire azonban mégsem bukkanunk rá soha és sehol, amíg csak a szokásos valóságosat kutatjuk a neki megfelelő valóságos szerint" (u.o. 5. o.), és Beckett, metafizikai, világképi létezésünk végső összegyűjtöttségének költője. 7. Nem tudom, hogy a Petri számára releváns „kritikák” (kettőt említ, Fodor Géza könyvét és Forgách András nagy tanulmányát) szólnak-e erről a dologról: egyiküket sem olvastam ,ami természetesen tűrhetetlen lenne, ha én itt most tanulmányt írnék Petri költészetéről, ezek itt azonban csupán az énlábjegyzeteim. Most, hogy elolvastam a Petri-interjúkat, persze kedvet kaptam elolvasni e Petri szívének-eszének — kedves tanulmányokat is... Petri maga mintha már meglehetősen korán észrevette volna. Mintha már a nyolcvanas évek elején is tudná, hogy régen szakított mindenfajta világnézettel. Mert hogy az 1971-es, gondolom