Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 47. (1996)
1996 / 9. szám - SZEMLE - Török Lajos: A hagyományértés útján (Dobos István: Alaktan és értelmezéstörténet)
rült, a döntés már nyolc hónappal előbb megszületett, a rektor azonban valamilyen okból nem tartotta fontosnak azonnal értesíteni erről a vádlottat, mindenesetre a döntés közlését visszatartotta. Nem kért bocsánatot, szó sem volt semmiféle kártérítésről, s jóllehet Klatt ártatlannak bizonyult, a rektor azt állította, hogy a panasztevők sem könnyelműek, sem rosszindulatúak nem voltak. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy a panasztevők őszinték voltak, s a molesztálásügyi tanácsadókat fairnek és hivatásuk magaslatán állóknak nevezte. Klatt azon kevesek közé tartozik, akik tiltakoztak az eljárás ellen, levélben is megfogalmazta véleményét: „Nekem, aki a náci Németországban születtem, ahol szélesebb családom hét tagja vált a fasiszta ideológiának és a fasiszták tetteinek áldozatává, nekem, aki a kommunista Kelet-Németországban nevelkedtem, elkeserítő egyre másra azt tapasztalnom a demokratikus Kanadában egy katolikus akadémiai intézményben, hogy az emberek kíméletlenül denunciálnak, gátlástalanul folytatnak le eljárásokat, semmibe veszik, ha nem éppen megvetik a fair eljárást, a természetes igazságosságot és az ésszerűséget. Mire másra kellene használnunk a ‘perverz’ jelzőt, ha nem erre a helyzetre, ahol egy politikát, amelyet állítólag abból a célból fogalmaztak meg és vezettek be, hogy korlátozza mások molesztálásának lehetőségét, arra használnak, hogy segítségével cenzúrázzanak, kontrolláljanak, és mindenek előtt molesztáljanak?” Úgy tűnik, hogy csak egy Heinz Klatt, aki két totalitárius rezsim tapasztalataival is rendelkezik, meg egy John Fekete, aki gyerekként ugyan, de az iskolában már bizonyos tapasztalatokat gyűjtve disszidált a kommunista Magyarországról, csak az ilyenek tartják életbevágóan fontosnak, hogy megálljt kiáltsanak, amikor a totalitarianizmus vírusa megjelenik. De nézzünk még meg más történeteket is. Richard Devlin, a torontói York University Osgood Hall Law Schooljának fiatal tanára azt a feladatot adta a diákjainak, hogy készítsenek egy jogi feljegyzést, amely megkérdőjelezi egy hipotetikus anti-pornográfa törvény alkotmányosságát. A kurzus néhány nőhallgatója tanácsadókhoz fordult, mert kényelmetlenül érezte magát, minthogy saját álláspontja ellen kellett érvelnie. Identitásválságot éltek át. A tanárt megrótta az egyetem két szexuális molesztálás tanácsadója, s figyelmeztette, hogy „ha újra előfordul hasonló eset, akkor felmerül egy vizsgálat lehetősége, hogy eldöntsék, vajon nem szexuális molesztálás esete forog-e fenn”. A legszomorúbb a dologban az, hogy Devlin utóbb Ellentámadás a politikai korrektség védelmében című írásában megtámadott valakit, aki szót emelt mellette, mondván, hogy lám, a fundamentalista liberalizmus nem képes tolerálni az antiszexista nevelés létrejöttét. Devlin ugyanis tanult az esetből: beállt üldözői közé. Tanulságos a „sandító professzor” esete is. Richard Hummel, a torontói Egyetem professzora a Hart House uszodájában, ahol az egyetem szexuális molesztálási politikájának megfogalmazását megelőzően is már 28 éve úszott, megbámulta Beverley Torrasont. Hummel bűnösnek találtatott — megeshet, nem is tagadta, hogy megbámulta Ms. Torrasont —, de a 4000 $-t, amit a hölgy kártérítésként követelt tőle, nem kellett megfizetnie. Kényszerátnevelésre ítélték; az ítéletben benne állott, hogy a döntést Hummel köteles titokban tartani. Fellebezését elutasították; igaz, ez két nappal azután történt, hogy egy Marc Lépine nevű egyén fegyverrel