Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 47. (1996)
1996 / 12. szám - Márton László: Jacob Wunschwitz igaz története (regény - 4. rész)
eléggé részeg volt, és akinek szívében a trombitálástól éppannyira jóleső, mint amennyire tisztességtelen emlékek váltak elevenné, ittas fejjel összetévesztette Coleman vagy Carlman Pohlét a gonosztevő Blasius Polliéval, elmondta Promnitz bárónak, hogy a gubeni fuvaros, akinek hiányzik a jobb kezéről a hüvelykujja, és akit marhalopásért vagy liszthamisításért felakasztottak, most itt kísért eleven alakjában a vadászház körül, de már a soraui kastély környékén is látták, hogy ólálkodik, ugyanis kegyelmi kérvényt szorongat a kezében, amelyet a kiválóságának szeretne átnyújtani. Ezt hallva Promnitz báró felugrott, fél lábra állva megpördült, nem is ügyetlenül, és hangosat rikkantott: marhalopásra vagy liszthamisításra nincs kegyelem, ahogyan boszorkánykurvaságra és magzatelhajtásra sincs! És ez a nyomorult Gustav még a törkölypálinkámat is megitta. Megyek, és agyonlövöm. Meg is töltötte puskáját, ám a hálókamrába nem tudott bejutni, mert annak ajtaja, mint említettük, el volt reteszelve. Gőzölgő fejjel magzatelhajtásról pedig azért beszélt, mert Jesenski az imént az eszelte ki a Tschaksdorf und Piczkow leányokkal kapcsolatban, hogy boszorkányság és rontás miatt eljárást kell indítani ellenük, illetve nem is ellenük, hanem az Atterwaschban élő Elsabeth Julianna Dumitschin boszorkánykurva ellen, aki részben ügyes keresztkérdésekkel, részben a tortúra hatékony műszereivel sarokba szorítva, terhelő vallomást fog tenni a Tschaksdorf und Piczkow leányokra mint megbízóira és bűntársaira; de a Dumitschin ellen sem boszorkányság lesz a vád, mert arra csak utóbb fog fény derülni, hanem erkölcsrontás és magzatelhajtás, amit könnyű lesz bizonyítani, merthogy igaz. Sok szép leány halt már meg itt a környéken vérmérgezésben, olyanok is, akikre még jól emlékszik a történetünkben szereplő két részeg férfi. Van egy ember, úgy hívják, hogy Wuttke, aki nem tud imádkozni és aki tapsolni sem tud, mert a jobb karját, még amikor az anyja hasában kuporgott, a Dumitschin leszakította egy hosszú acéltűvel; de a furfangos Wuttke, aki életkora szerint a fia lehetne Jovianus Jesenskinek, mégiscsak megszületett és felnövekedett; és ez a Wuttke, ha véletlenül megtudná valakitől, hogy miért hiányzik a jobb keze, bal kezével bizonyára szívesen felgyújtaná a Dumitschin házát, vagy csak egy szénaboglyát a kertben, hiszen az is elég, hogy a megfelelő pillanatban összecsődüljön az egész falu, így kapcsolódnak össze a már elkövetett és a még el nem követett bűnök a képzeletben, és így fonódik össze a valósággal a képzelet; a képzeletben a kiválósága Promnitz báró már agyonlőtte Gustavot, a valóságban dörömböl és ordibál. Gustav azonnal nyissa ki az ajtót, mert ő, Promnitz báró agyon akarja lőni! Bentről azonban a már megszokott horkantások és nyögések hallatszanak: ágyúlövésre lehetséges, hogy felriadna Gustav, de puskalövésre semmiképpen, hiszen Promnitz báró kétszer is keresztüllő az ajtón, Gustav azonban horkol tovább. Csakhogy ebben a percben a sorayi harangozó tizenkét éves öccse, akit Fritznek fogunk nevezni, bár nem vagyunk benne biztosak, hogy csakugyan így hívták-e, abban viszont biztosak vagyunk, hogy Jovianus Jesenski hozta magával kisegítőnek a starzwedeli vadászházba, de Fritz valójában elszökött hazulról, részint mert szégyellte a bátyját, akinek beszéd közben rángatózott a válla, részint mert az iskolában, ahol semmiféle tanulnivaló nem fért a fejébe, megpálcázták és csengettyűben végződő szamárfüleket varrtak a sapkájára, a sapkát pedig olyan szorosan a fejéhez kötözték, hogy sem a sapkát nem tudta letépni a fejéről, sem a sapkáról