Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 49. (1998)

1998 / 4. szám - Garaczi László: Pompásan buszozunk! (regényrészlet-2.rész)

csolni a közvilágítást, este kigyulladtak a fények, mutatták a vízen, hol volt a Tán­csics utca. Az Ordas dűlő északi fertályán látszott még néhány ház, különben csak a kémények sora, meg az égő lámpák meg az alkony. Maglódi Pityu bácsi jól beszívott reggel. Arra ébredt, hogy nem hallja a kutyát. És valahogy olyan kancsalul jön be a fény az ablakon. Azt álmodta, hogy egy fe­kete ládában fekve ki kell nyitnia egy esernyőt. Maglódi Pityu bácsinak sose volt esernyője, minek, megszáradsz, kibírod. Bolond! Bolond! Semmi. Hol a csizmám, bassza meg. Maglódi bácsi sokáig nézte a rezgő holdat két példányban, egyik fönt az égen, a helyén, a másik lent a vizen, ahol se holdnak, se víznek nem kéne lennie. A bütykös után nyúlt. Na, komám, most aztán vagy megtanulsz repülni vagy... Kiállt a ház elé, immár a folyópartra, és nézte, mit visz a víz. Döglött lovat vitt a víz, felfúvódott tehenet, de nemcsak azt, hanem, láss csodát, egy esernyőt is vitt a víz, és az esernyő ringó öbléből, mint egy nagy, fekete, nyitott kagylóból sárga kiscsibék tekintgettek kifelé. Pompásan utazunk, Pityu bá. Jöjjön maga is, nem kell ám félni. Meghibbantam. A kerítés végénél, a hold és a lámpák lidérces fényében felbukkant egy mo­torcsónak (mocsó), meg egy rohamcsónak (mocsó). Katonák szálltak ki a mocsóból meg a mocsóból, és megragadták a kicsit álmélkodó, majd haragosan rúgkapáló, ám mindenképpen nagyon részeg Pityu bácsit. Azzal fenyegetőztek, hogyha Pityu bácsi úgymond gazdálkodik, és továbbra is azt ordítja teli torokból, hogy minden­kit kivégeztetek, akkor nem veszkődnek vele tovább, homokzsákba gyömöszölik, és beépítik a védőgátba. A katonai sátorban egy orvos hajolt Pityu bá fölé, és értesítették Maglódi Vera, budapesti napközis tanárnőt, hogy az apja delirál. De mire Maglódi Vera, buda­pesti napközis tanárnő megérkezett, az apja már egyáltalában nem delimit, hanem éppenséggel rá akart gyújtani, pálinkát követelt, és azonnal vissza akart menni, hogy megkeresse a Bolondot. Pityu bácsi minden kutyáját Bolondnak hívta. A dömperek forgása hatalmas kátyúkat vájt a földbe. A pesti árvíz vidám operettvilág: a kettes villamos helyén bohókás alkalmi für­­dőzők a rakparton, a Beloiannisz utcában az első emeletről horgásznak a lakók, a Bécs felé tartó szárnyashajón, amely mintha összezsugorodott volna a hatalmas víz közepén, iciripiciri utasok integetnek pálcika kezükkel, buzgárok törnek fel a Mar­gitszigeti Nagyszállónál, a belvíz elönti a Sportuszodát, a mentőbrigád tutaja a nagymedence fölött, karneváli hangulat, Velence. A természet érezteti hatalmát, megtréfálja az embert, de az ember érti a tréfát: munkából hazainduló, atlétatrikós fiatalemberek hógolyóznak hahotázva egy júni­usi délután a csepeli HÉV-megállóban. (Váci út, felelj neki.) A közlekedési katasztrófák már nem olyan mókásak (kitolat a vonat a Nyugati­ból, Dunába zuhan a locsolókocsi.)29

Next