Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 50. (1999)

1999 / 11. szám - NYITOTT TÉR - Hevesi Zoltán István: Posztmodern vásári beszéd (A tréfa retorikájának metatextuális irodalom-pszichoanalitikai értelmezése Bohumil Hrabal Skizofrén evangélium című művében)

és nefelejcsként kéklett a holdvilágnál, ajka eperpiros volt verőfényben és ibolya­szín éjszaka, orcája árvácska alkonyatkor és szegfű napsütésben, keble a pruszlik­­ban két mályva, a fürdőben két bazsarózsa. És az öle? A réten viruló sáfrány és a lepedőn túlérett ribiszke”. Egy másik jelenet „eredeti története” az adófizetésről való tudakozódás. A fari­zeusok és írástudók, „hogy szóval ejtsék őt tőrbe”23. keresztkérdést tesznek fel Jé­zusnak („Szabad-e nekünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?”24), Jézus azon­ban úgy válaszol, hogy addigi tanainak sem mond ellent, de lázítással sem vádol­ható: „Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak, és a mi az Istené, az Isten­nek”. A „trükk” tehát nem sikerül, a farizeusok pedig „álmélkodának­­ rajta”25. A Hrabal-szöveg retorikája a „már jól bevált” transzponációra épít: a történetet kommunista környezetbe helyezi, a kérdések (itt nem egy, hanem négy kérdést tesznek fel Jézuskának) a kommunista állam iránti lojalitásra vonatkoznak. Jelleg­zetesen a vásári beszédmód része az is, hogy a Jézuskát vallató emberek, akiknek pártfunkcionáriusoknak kellene lenniük, továbbra is farizeusok és írástudók. En­nek az átfedésnek csak részben az a szerepe, hogy hangsúlyosabban jelölje ki a két történet közti párhuzamot: sokkal „drabalosabb” az a játék, amellyel a külön­böző (vallásos és marxista) eszméket és dogmákat ismét azonosítja, egybemossa minden Tanítások Tanításává és minden Művészetek Művészetévé. Az átjátszás még fokozottabb azáltal, hogy a párbeszéd végére már éppen Jézuska az, aki a minden Tanítások Tanítását és minden Művészetek Művészetét hirdeti, de a játék itt meg is szűnik parodisztikusnak lenni, mert Jézuska és környezete azonosulása („felálltak és tapsoltak, és Jézuska is tapsolt”), Jézuska identitásvesztése, önmegha­­sonlása („csak Jézuska szíve hallgatott”) már a tragédia felé lendíti ki a szöveget. (A retorika profanizáló szólamához tartozik az is, hogy Jézuska alapvetően le­fokozott szerepet képvisel Jézushoz képest a beszélgetés során: az evangéliumi történetben a farizeusok és írástudók mennek Jézushoz „tanácsot kérni”, a libeni Jézuskát azonban berendelik ellenőrzésre, és ő csak egy a sok közül, akinek az elvhűségét vizsgálják - hiszen „rákerül a sor”). Jézuska elvonulása és a kis kápolnában töltött éjszaka az eddigi jelenetekkel el­lentétben nem egy adott evangéliumi történet újraformálódása, illetve nem kötő­dik szorosan egy adott eseményhez - inkább az egyes mozzanatokban rejlő tréfa­lehetőségeket használja ki a szöveg. A kiválasztott ember természetbe való elvo­nulásának a motívuma többször is előfordul a Bibliában (Jézus a pusztában, Jézus a Getsemáné-kertben), a Skizofrén evangélium-beli jelenet fel is villant egy-egy asszociációs lehetőséget, de alapjában véve nem kötődik egyikhez sem. A szű­­kebb értelemben vett vásári retorikát így egy általánosabb, az önreflexiós elemek­re épülő parodisztikus szövegmód váltja fel: a hajókirándulás után Jézuska „felkap­tatott a dombra önműködő szöveget írni és elemzést készíteni” (szürrealista kiszó­lás) — a tréfa alapja itt a „szerzőség elbizonytalanodása” (mintha Jézuska venné át a továbbiakban a szövegírást), de a poén magának a szürrealizmusnak is szól (hi­szen az önműködő szöveget nem kellene írni), illetve magáról a szövegteremtésről is úgy beszél, mint valami hétköznapi, profán munkáról (ez is egyfajta deszakrali­­záció).79

Next