Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 51. (2000)
2000 / 5. szám - FÓRUM - Bodnár György: Reflexiók és önreflexiók (Balassa Péter Nádas Péter-monográfiája)
68 ség eszményéhez érkezünk. Ennek nyomában pedig a modernség és a mítoszok találkozásához. Thomas Mann mítosz-értelmezése és József-tetralógiája nagy hatással volt a két világháború közötti modern magyar irodalmi gondolkodásra. Kérdés azonban, hogy megjelenik-e ez a gondolat a Nyugat hőskorában is. Korszakalkotó magyar mítoszregényt aligha találunk ekkor, de kisebb-nagyobb kísérleteket igen. S ezek ugyancsak a pozitivista biblia-felfogás történelmi »igazságain« és rekonstrukcióin túljutva érkeznek el ahhoz a felismeréshez, hogy a mítosz a modern korban és életanyagban a történelem és társadalomtörténet egyetemességének világszerű megjelenítésére képes. A Nádas-monográfia visszakérdezései azonban nemcsak jövőbe mutató elméleti koncepciókat és szórványos szépirodalmi kísérleteket hívnak elő a századelő magyar irodalmának történetéből: a kilencvenes évektől kezdve a korszak egyik uralkodó regénytípusa a művészregény, amelynek írói Justh Zsigmondtól Bródy Sándoron és Ambrus Zoltánon át a Ary Líga-mozgalmat megidéző korrajzokig, akik felvetve a művészet és élet konfliktusát a posztmodern gondolatmenet kiinduló pontjával nézték szembe. Ha a modernnek és posztmodernnek van közös nevezője, akkor az a művészet autonómia-vágya. S ha a kettő között van paradigmaváltás, akkor az a mimézis-elvvel folytatott küzdelemben zajlott le: a jellegzetes posztmodern mű a magához fűződő tudatosságot, mint formát mutatja be, amint az átesik a kidolgozás folyamatán. Thomas Mann Tonio Kröger-e még a teljességvágy elbeszélése, s az élet és művészet között a polgári író dilemmájának kifejezése - tehát lélektani és erkölcsi önarckép. Andre Gide művészregénye, a Pénzhamisítók már egy regény regénye: egy író küzd benne születő művével, anyagával, műfajával, eszményeivel és kételyeivel, miközben hősei szabadságvágyukat követve tékozló fiúként valamiféle rendhez és törvényhez térnek vissza. Ezek után a posztmodern regény, a roncsoltalan tükör annak a gondolatmenetnek radikális véghezvitele, amelyet a századelő modernsége indított el. A magyar művészregényeket az a dilemma hívta elő, amelyet Tonio Kroger megfogalmazott. Először a személyiség önkifejeződését foglalták magukban - kapcsolódva egyúttal ahhoz a társadalmi tapasztalathoz is, hogy a modern kapitalizmus munkamegosztása következtében csak a művész birtokolja a teljességet, vagy annak illúzióját. Azután megjelenik e műfajban az önmagában kételkedő író, majd a művészhős a kultúrkritika megfogalmazója lesz, így a művészregény kezdettől fogva szimbiózisban alakul a korrajzregénnyel, amelynek a század második évtizedében át is adja a helyét. Kérdésfeltevései tehát a történeti folyamatban bizonyára összekapcsolják a modernet és a posztmodernet. Ezért bár Nádas életművének vonatkozási pontjait jól jelölte ki Balassa Péter, talán nem felesleges az ő válaszait ugyancsak dialogikus viszonyba hozni a kezdetekkel. Az irodalomtörténeti visszanyomozás ugyanazt a paradigmaváltást dokumentálhatná a Nádas-életműben, mint Balassa Péter világirodalmi összehasonlító elemzései és portréi a hetvenes-nyolcvanas évek újító szellemű magyar prózaíróiról.