Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 53. (2002)
2002 / 5. szám - TANULMÁNY - S. Varga Pál: A nemzet mint szimbolikus értelemvilág (Bevezetés a nemzeti irodalom 19. századi fogalmainak tanulmányozásához)
ban] a mások mitikus meggyőződéseit, amelyek az ő világuk létértelmét (azét, amelyet ők létezőként tapasztalnak) meghatározzák, a fétiseiket, az istenségeiket, a mitikus kauzalitásaikat stb.? Ha megtartom az én hitemet (amelyet ők puszta mitológiának tekinthetnek), akkor az ő hitük babona, ha megtartom az én létező világomat, akkor az ő világuk nem létező. Az idegen emberiségek számomra tényleges meggyőződések, ténylegesen vélt világok tényei és alanyai, amelyeket az ő mitikus világfelfogásuknak tekintek. Azért tekintem így őket, mert már kialakítottam a magam világát, rögzítve leglényegesebb meggyőződéseimet, a magam világa létértelmének megfelelően ....”70 Az ellenmondások abban a kérdésben összegezhetők, hogy hogyan lehet eljutni az emberi világ egészéhez úgy, hogy az saját világom bővítése legyen, miközben a honi világok relevanciarendszerei ab ovo kizárják egymást. A választ a másik megoldási kísérlet, a tudomány univerzalizmusának érvényesítése it sem teszi könnyebbé, hiszen - mint az Interszubjektivitás fenomenológiája egészében sugallja - az emberi élet normál menete nem mozdítható ki a természetes beállítódás, egy-egy közösség tradicionális normálstílusa keretei közül. De az sem elhanyagolható, hogy a tudományok nem szüntetik meg a civilizációk összemérhetetlenségét; a civilizációk tudományos vizsgálata nem általános érvényű következtetések levonására irányul, hanem arra, hogy közvetítsen a különböző rendszerek között, hogy válaszoljon a kérdésre, „miként értheti meg a keresztény a mohamedánt, az európai az ázsiait és az antropológus a bennszülöttet (és fordítva)”.72 Tengelyi László okkal jegyzi meg, hogy amikor Husserl „megkísérel hidat verni a sajáttól és a honitól a honok feletti mindenségig”, amelyen egy magasabb szinten honivá váló mindenséget ért”, ahhoz a transzcendentálfilozófiai hagyományhoz kapcsolódik, amely „mindig is hajlott arra, hogy a „transzcendentális szolipszizmus’ újra meg újra fenyegető veszedelmét egyfajta transzcendentális univerzalizmus’ révén próbálja elhárítani”.73 b) Cadamer és a posztmodern: az „alternatív totalitások” felé Gadamer viszont következetes marad kiindulásához, hogy ti. azok, „akik egy meghatározott nyelvi és kulturális hagyományban nevelkedtek, másképp látják a világot, mint azok, akik egy másik hagyományhoz tartoznak.” A világtapasztalat nyelvisége, úgymond, átjárhatóvá teszi a „nyelvi világtapasztalatok” közti határt, hiszen ami nyelvileg van adva, az bárki számára hozzáférhető. Mégsem az egész emberiséget felölelő közös univerzum tételéhez jut el, hanem ahhoz, hogy a „gyarvilágba bármilyen - nyelvileg hozzáférhető - tapasztalat bevonható.....bármilyen hagyományról legyen is szó, mindig egy emberi, tehát nyelvi jellegű világ az, amely megmutatkozik benne. Mivel nyelvi jellegű, minden ilyen világ magától nyitott minden lehetséges belátás, és így saját világképének minden lehetséges bővítése iránt.” E tapasztalat azonban, amelyet egy másik, megtanult nyelven szerzek, elkerülhetetlenül igazodik saját anyanyelvem eleve adott világához: „[a] világ »látványát«, ahogy egy másik nyelvben megmutatkozik”, egy adott világlátás „önmagából kiindulva tudja megérteni és megragadni”; „ha idegen nyelvi világokba lépünk be, s ezzel legyőzzük addigi világtapasztalatunk előítéleteit és korlátait, akkor ez