Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 53. (2002)
2002 / 11. szám - TANULMÁNY - Balázs Imre József: Az erdélyi magyar avantgárd irodalom recepciójáról
39. Tamási Áron: Virrasztás. Révai Kiadó, Budapest, 1943. 40. Nagy vizsga előtt címen az 1940 augusztusában Turnu-Severinben zajló magyar-román tárgyalások idején íródott vázlat, Magyar köszöntő címen a Népközösség nevében írott köszöntő, amit szerettek volna szétküldeni és felolvastatni Észak-Erdély minden helységében illetve Erdélyi szövetség címen egy lehetséges politikai erőként működő szövetség elvi kereteit jelöli ki Teleki Pál miniszterelnök számára. 41. Tamási Áron: Erdélyi Jelentés. In: U.G.: Virrasztás, Révai Kiadó, Budapest, 1943. 42. Szabó Zoltán: Műhelyied ember. In: Magyar Csillag, 1943/13. 43. Hayden White: A narrativitás értéke a valóság megjelenítésében. In: Café Bábel 1996/3. 9-24. vagy Uő: A történelem terhe. Budapest, Osiris Könyvkiadó, 1997. 44. Paul de Man: Az önéletrajz mint arcrongálás. In: Pompeji. 1997/2-3., 91. 45. Paul de Man: I.m. 92. BALÁZS IMRE JÓZSEF Az erdélyi magyar avantgárd irodalom recepciójáról MIRE JÓK AZ ÉVSZÁMOK? A közelmúltban szerkesztett erdélyi magyar költészeti antológiáknak — és itt elsősorban Cs. Gyímesi Éva 1980-as Múlt, jövő mezsgyéjén és Görömbei András 1999- es Erdélyi magyar költőn című antológiáira gondolok - van egy különös „fehér foltja”. 1893 és 1906 között, tizenhárom év leforgása alatt, úgy tűnik, nem születtek költők Erdélyben. Az 1893-as születésű Bartalis János (aki mellett a Cs. Gyímesi-féle antológiában még szerepel az egyazon évben született Endre Károly és az 1906-ban született Horváth Imre között a majdan íródó irodalom szempontjából nem történt semmi. E „fehér folt” létrejötte természetesen többféleképpen indokolható. Ha húsz évet hozzáadunk mindkét dátumhoz - a költők pályakezdése többnyire erre az életkorra esik —, akkor elméletileg az 1913 és 1926 közt feltűnő fiatal költők verseiben kellene megtalálni a választ arra, hogy miért nem sikerült hosszú távon is értékként felmutatható szövegeket írniuk, vagy ha írtak, miért tudni oly keveset róluk. Ez az erdélyi magyar irodalom identitáskeresése szempontjából a legproblematikusabb időszak. Az első világháború után vetődik fel először élesebben az erdélyi magyar irodalom önálló intézményesülésének igénye és kényszere. Ennek az időszaknak a kortárs versértés szempontjából meghatározó költői (köztük Reményik Sándor, Áprily Lajos, Tompa László) voltaképpen megkésve, harmincegynéhány évesen lépnek a nyilvánosság elé, s később a helikoni íróközösségben is az ő generációjuk válik meghatározóvá. Az 1923-as Tizenegyek antológiája a legismertebb kezdeményezés, amely fiatal írókat tömörített a 20-as évek elején. Szerzői közül azonban csupán a próza- és tanulmányírók: Tamási Áron (1897), Kemény