Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 54. (2003)
2003 / 8. szám - TANULMÁNY - Fodor Péter: Lebont, építkezik (Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton)
5. Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, Atlantisz Kiadó, 1992. 42. 6. Esterházy Péter: Spionnovella, in: Pápai vizeken ne kalózkodj! Magvető Kiadó, 268-269. 7. Michel Foucault: Az igazság és az igazságszolgáltatási formák, Latin Betűk, 1998. 21. 8. Roland Barthes: Kafka válasza, in: Válogatott írások, Európa Könyvkiadó, Budapest én. 163. 9. Esterházy Péter: A fogadós naplója, Mozgó Világ, 1982. 12. 10. Jacques Derrida: Az elkülönböződés, in: Szöveg és interpretáció, Cserépfalvi kiadása, én. 48. 11. J. Hillis Miller: A kritikus mint házigazda, in: Filozófiai Figyelő, 1987/3-4, 101-127. 12. Gilles Deleuze, ib.270. 13. Paul de Man: Előszó Carol Jacobs the Dissimulating Harmony című kötetéhez, in: A posztmodern irodalomtudomány kialakulása, Osiris Kiadó, Budapest, 2002, 295. 14. Lucien Dallenbach: The Mirror in the Text, Cambridge, Polity Press 1989. 8. 15. ib. 35. 16. ib. 57. 17. Paul de Man: Olvasás (Proust) in: Az olvasás allegóriái, Ictus Kiadó és JATE Irodalomelméleti csoport, Szeged, 1999. 109. 18. Jacques Derrida: Grammatológia, Szombathely, Életünk, Magyar Műhely, 1991. b4l. FODOR PÉTER Lebont, építkezik PARTI NAGY LAJOS: A HULLÁMZÓ BALATON Amikor az elmúlt évtized első felében Parti Nagy Lajos gyors egymásután két rövidprózai szövegeket közreadó kötetet (Se dobok, se trombiták, 1993; A hullámzó Balaton, 1994) jelentetett meg, a kritikai fogadtatás nem késlekedett az írói nyelvteremtés munkájának elismerésével. Tette ezt úgy, hogy egyrészt folytonosságot állapított meg a szerző nyolcvanas években kibontakozó, a palimpszeszt-technikával, a fratémikus fordulatok átkomponálásával, a jel versbéli folytonos jelentésmódosításával invenciózusnak bizonyuló lilájával, másrészt egyaránt kapcsolatba hozta epikatörténetünknek mind a modern, mind a posztmodern hagyományvonalával, előbbinek főképp a metaforizációs eljárásait, utóbbinak a nyelvi megelőzöttség konzekvenciát kiaknázó poétikáját emlegetve. Bár a műfaj diktálta keretek miatt a kritikákon a poetológiai munka részletező megjelenítését számonkérni aligha lenne indokolt, az mégiscsak szembeötlő sajátossága a Parti Nagy-recepciónak, hogy egy, a szerző novelláit a honi posztmodern legfontosabb epikus alkotásaiként kanonizálódott művekkel való összehasonlító elemzés meglehetősen kevés olyan szöveginterpretációra támaszkodhatna, amelyik konkrét példákon mutatná be, milyen szemiotikai lépéseket kíván meg a szöveg az olvasójától. Pedig egy ilyen komparatív távlatú elemzés vélhetően tovább artikulálhatná a hetvenesnyolcvanas években kibontakozott „prózafordulat" hatástörténetére vonatkozó, napjainkban forgalomban lévő konstrukciókat, melyek ma már például Esterházy és Garaczi viszonyában a korábban sokat emlegetett írástechnikai hasonlóságok mellett a különbségeket is láthatóvá teszik. A következőkben ennek a munkának inkább csak az előkészítésére vállalkozom, amennyiben az írói kötetszerkesztés