Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 54. (2003)
2003 / 2. szám - Nagy Pál: Van-e "francia" posztmodern?
25. Humboldt i. m. 142. o. 26. Gérard Noiriel: A történetírás „válsága”. Elméletek, irányzatok és viták a történelemről tudománnyá válásától napjainkig. Bp. 2001. 82. o. 27. Gunst Péter: A magyar történetírás története. Debrecen, 1995. 152. o. 28. Noiriel i. m. 251. o. 29. Carl Becker: What are historical facts? In: uo.: Detachment and Writing of History. Essays and Letters. (Phil L. Snyder, ed.) Ithaca, 1958. 41-65. o. 30. Marc Bloch: A történész mestersége. Történetelméleti írások. Bp. 1996. 76. o. 31. Paul Ricoeur: Történelem és retorika. In: Thomka Beáta, szerk. és vált: A történelem poétikája (Narratívák 4.) Bp. 2000. 13. o. 32. Hayden White: A ténybeli ábrázolás fikciói. Műhely, 1997/4. 62. o. 33. Gyáni Gábor: Történelem: tény vagy fikció? In: uő.: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Bp. 2000. 48-71. o. A vonatkozó munka: Hayden White: A történelem terhe. Bp. 1997., továbbá Hayden White: A történelem poétikája. Aetas, 2001/1. 134-165. o. 34. White: A ténybeli ábrázolás, 68. o. 35. David Carr: A történelem realitása. In: N. Kovács Tímea, vál.: A kultúra narratívái. (Narratívák 3) Bp. 1999. 70. o. Ricoeur álláspontjához 1. Paul Ricoeur: A történelem és a fikció kereszteződése. In: uö.: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Bp. 1999. 353-373. o. 36. Carr i. m. 73. o. Ez a koncepció, értelemszerűen, szorosan érintkezik a narratív pszichológia szemléletmódjával. Az utóbbihoz I. László János — Thomka Beáta, szerk.: Narratív pszichológia (Narratívák 5.) Bp. 2001. 37. Carr i. m. 82. o. 38. Frank R. Ankersmit: Hat tézis a narrativista történetfilozófiáról. In: Thomka i. m. 115. o. A tézisek a szerző következő (fő) művének a mondanivalóját foglalják össze: Frank R. Ankersmit: Narrative Logic. A Semantic Analysis of the Historian's Language. The Hague, 1983. 39. A magyarázati hatókör fogalma, ami Ankersmit számára a narratív igazság kritériumául szolgál, eredetileg Karl Poppertől ered, ám újabb transzformációiban nagy szerepe van Lakatos Imrének is. A történetírásban való alkalmazásához vő. Miles Fairburn: Social History. Problems, Strategies and Methods. London, 1999. 244-247. o. 40. Ankersmit: Hat tézis, 120. o. 41. Friedrich Nietzsche: A történelem hasznáról és káráról. Bp. 1989. 37-45. o. NAGY PÁL Van-e „francia ”po A posztmodern nem áll a kortárs francia filozófiai, szociológiai, esztétikai gondolkodás középpontjában. Úgy is fogalmazhatnánk: a posztmodern nem francia problematika. Annak ellenére, hogy sokan Jean-Francois Lyotard francia filozófust tartják a posztmodern „atyjának”, „prófétájának”. A hiedelem félreértésen alapul, bár e félreértés — mint azt „posztmodern” háromszögelési pontok: Lyotard, Habermas, Derrida című könyvemben, 1993-ban kifejtettem — nem volt teljesen alaptalan. Főleg akkor nem, ha Lyotard ide vonatkozó művei közül csak az elsőt, a Condition postmoderne-t vesszük figyelembe. Mivel e témát a fenti könyvben részletesen feldolgoztam, most csak Lyotard végkövetkeztetését idézem: „A posztmodernitás nem új kor, csupán néhány olyan vonás kiemelése, hangsúlyozása, aemly már a modernitásra jellemző volt.” Lyotard szerint újra kell írni a modernitást; ez a réécriture tulajdonképpen perlaboráció.