Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 56. (2005)
2005 / 2. szám - SZEMLE - Selyem Zsuzsa: A fölülírt tapasztalat (Vári György: Kertész Imre. Buchenwald fölött az ég)
A regény második részét, a leszállítást a csepeli buszról, a korábbi narratívák szempontjából vizsgálja: a „tévedés“-elmélet szerinte ugyanúgy működik itt, mint korábban Annamária „csók“-narratívája. Örkény Dr. K.H.G. egypercesét idézi, amely a „bölcsészdoktor“ s ezzel a tudás érvényteleníthetőségét fedi föl . Kertésznél a német tiszt válaszolja a Szakértőnek, hogy tudására Németországnak okvetlenül szüksége van, mely állításnak a továbbiakban semmi fedezete nincsen. Köves ebben a szituációban az első rész narratíváit gyakorolja: jó képet kell mutatni magunkról (mint zsidókról, mint egészről), a „becsületetet“ szembeállítja az Utas megszökésével. Vári a példák alapján (Kertész Imre esszéivel összhangban) annak a narratíváját konstruálja meg, „hogyan segíti a kultúra, amelyik bizonyos mítoszok szerint szembeszegezhető a nácizmus barbárságával, zökkenőmentessé tenni az Endlösungot.“ (38) Nagyon fontosnak látom, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a regényben az európai neveléseszményt formáló könyvek közül éppen a Derire Robinson Crusoe-ja, a „kemény, társtalan, férfias élet“ lesz az, ami a fiúkat elindítja Auschwitzba, „németországi munkavállalásra“. Az Auschwitzba érkezés értelmezésének nagy jelentősége van abból a szempontból, hogy Vári interpretációját a nyelv előtti tapasztalat tételezésével indította: a regény ezen a ponton mintha igazolná ezt a hipotézist azzal, hogy estére Köves anélkül, hogy bárkivel beszélt volna, tisztába lett a helyzettel, vagyis hagyta eddigi narratíváit összetörni. Csakhogy számolhatunk azzal a lehetőséggel is — a megvilágosodás nyelv előtti tapasztalata mellett —, hogy Köveshez ezúttal sem beszéltek, nem beszélték meg vele a dolgokat, Köves csak hallotta, amit a felnőttek, a többiek beszélnek, így tekintve újra az európai kultúra természetrajzához jutunk, a Kertész idézte Borowski féle „mások nyelvéhez“. Buchenwaldban eltörlik Köves nevét — Vári György az aktus jelentőségét (Bacsó Béla közvetítése révén) Rosenzweig névre vonatkozó gondolataival emeli ki. Értelmezésében innen kezdődik Köves nyelvvesztése, „ezért alkotja meg elbeszélésének csikorgó nyelvét, »ellenszavait«, melyek nem hagyják beépülni a beszéd rendjébe Auschwitzot“ (52), ekkortól ismeri fel Köves, hogy másik világ nincs, legfennebb „gázkamrák körüli virágágyás“ (uo.). A narratívák gyártásától nem lehet eléggé őrizkedni: Vári pontosan föltárja ezek ideologikus voltát, majd ő is konstruál hasonlót Citrom Bandi latrina-mondatából. „No, mire ezt teliszarjuk, szabadok leszünk.“ — szerintem ez a mondat megmagyarázhatatlan, mert abszurd, mert reális és tisztánlátó egyszerre, Vári valahogy mégis reménykedést olvas bele, aztán ezt a beleolvasott reményt azzal argumentálja, hogy Citrom Bandi — szemben Kövessel — nosztalgikusan, tehát öncsalással gondol vissza Budapestre. (53) A monográfia címadó párhuzama Tolsztoj Háború, és béke egyik jelenetére utal: míg Köves Zeitzből hordágyon visszakerül Buchenwaldba és úgy, abban a helyzetben tekint az égre, pontosabban az „ólmos, lomha járású, téli felhőzetre“. Andrej Bolkonszkij az austerlitzi csata után néz föl az égre, a „magas égre“, mint a transzcendencia megnyilatkozásának helyére. (62) „Buchenwald fölött az ég »átlátszatlan és téli felhők takarják«“, írja Vári, s a párhuzam: „ami Andrej hercegnek égi üzenet, az Kövesnek a buchenwaldi répaleves és a koncentrációs tábor“. (65) A tolsztoji helyzet visszavonásaként érzett buchenwaldi égretekintést „a legradikáli