Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 58. (2007)
2007 / 1. szám - Térey János: A jelenés (vers) - Halasi Zoltán: Az Állami Népi Együttes (vers)
TÉREY JÁNOS A jelenés Aznap nem mentem messze, csípett a hideg. Parabola-antennák tányérja figyelt A cselédlakások hátsó udvarában. Egyetlen utasával befutott az a sárga busz is, Mely a völgybeli, sűrű élethez kapcsolja a kastélyt. Igen, legvégül megnyilatkozott A hámló oldalú ékszerdoboz, Az unalomnak ez a fellegvára. Aznap kiderült: átjárhatóak vagyunk. Egy öregember-arcú öregasszony Várt rám az East Block ajtaja előtt. Akadémista, Ahogy mi magunk? Mire fölocsúdtam, Már elslisszolt mellettem, átlépte a küszöböt. Hozzám hajolt. Lehelete kénes volt, a pupillája óriás, obszidián-fekete. Ruhája rendes. Ő maga Tetőtől talpig gyanús. Azt hitte, szálloda. Úgy tudta, itt intenzív kényeztetés folyik. Ki akart venni egy csinos szobát. Egy szép szobácskát, panorámával A takaros platánteraszra! Keze már a kilincsen. Udvariasan jeleztem, bármi, csak nem szálloda, Kaszárnya és falanszter keveréke Inkább. Nincs tagfelvétel, asszonyom. De ő nem tágított. Mondta, megvárná a főnököt. És a teakonyhában leült. Elkezdte tépkedni Kontyba font haját, szaporodtak A galambősz hajcsomók a hamutál mellett. Gondoltam, ki kéne tennem a szűrét, de A poklot láttam szemében: az otthonkeresés Eszelőjét, így aztán elnémultam, hogy jövök én ahhoz. Úgy döntött, örök bútordarab lesz. Mostantól a teakonyhában ül. HALASI ZOLTÁN Az Állami Népi Együttes A csizmája, amivel gyomorszájon, majd vesén rúgta, több együttérzést kapott tőle. Igaz, nem maga pucolta azt se, de a fényes orr fénytörésében