Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 61. (2010)
2010 / 3. szám - IRODALMI NAPOK - Horváth Iván: Számítógép és irodalomtudomány
reménytelen a szövegkritikai kutatástól a nehéz szöveghelyek értelmezéséig sok minden, arról nem is beszélve, hogy az író-életrajznak magának is nagy és fontos irodalmi hagyománya van. A múltból örökölt, eleve kész mintái részét képezik az irodalmi intézményben élő olvasói megszokásoknak, mint általában a műfajok. A politikai rendszerváltás után divatba jött a magyar irodalomelméletben az a nézet, hogy az életrajzi kutatás hiábavalóság. Schein Gábor tanulmányának (2008, különösen 974—975) nyomán elképzelhetőnek tartom, hogy talán német hatásra vagy - rosszabb esetben - német analógiára alakult így nálunk. Állítólag a német akadémiai elit tagjainak a III. Birodalom összeomlása után jó okuk volt arra, hogy hallgatásba burkolják életrajzukat. A hallgatók csak műveiket tanulmányozzák, tetteik maradjanak homályban. Összefoglalom a vita tanulságait. Erősnek érzem azt a vitapozíciót, amely a szűkebb, fikciós (nem igazságköteles), csak a befogadó esztétikai döntésétől függő, külön intézményben élő irodalmat a szellemi élet másfajta műveitől elhatárolja. Változatlanul megvan ez az irodalomfajta az ókortól fogva, ma pedig - a forgatókönyv-műfajnak és a könnyűzenére ráültetett lírai műfajoknak hála erőteljesebb, mint valaha. De azt az álláspontot is erősnek érzem, amely azokra a szoros kapcsolatokra mutat rá, amelyek a szűk, fikciós irodalmat a kőhöz, az általában vett szövegek világához, a szellemi élet egyéb termékeihez fűzik, sőt általában az élethez. A koraújkor kutatói talán nem csak egzisztenciális okokból hívei a bő irodalomfelfogásnak, hanem azért is, mert a mai kor felől nézik a reneszánsz információs forradalmát. A Google világát ismerik föl a reneszánsz enciklopédiákban. Már régóta tudjuk, hogy a reneszánszban nemcsak a klasszikus ókor került be a művelődés világába. Robbanásszerűen kitágultak az emberre magára, a Föld felszínére és közvetlen környezetére, a Naprendszerre, sőt - Giordano Bruno hipotézisével - az állócsillagokra vonatkozó ismeretek. A reneszánszban következett be a nyomda forradalma, akkor jelentek meg a nyilvános óriáskönyvtárak. Annak a kornak lényeges ismérve, hogy a könyvek mennyisége és fajtája korábban elképzelhetetlen mértékben és sebességgel sokszorosára nőtt. A mi korunknak lényeges ismérve ugyanez, így ma ez a vitapozíció erőteljesebb, mint valaha. Ha mindkét álláspontot jogosnak érezzük (én így vagyok vele), két lehetőség áll előttünk. Fogadjuk el a szűk irodalomfelfogást. Akkor is bőségesen tárgyalnunk kell a régi magyar irodalom korai szakaszát az előzmények között, későbbi szakaszát pedig a kezdetek között. Mellesleg ezt a lehetőséget valósítja meg a VillanySpenót első, már publikált narratívája. Fogadjuk el a bő irodalomfelfogást. Akkor is el kell ismernünk, hogy a nagy halmazon belül fontos, elkülönülő részhalmaz a fikciós irodalomé és a hozzá tartozó intézményé, és ezért egy gyenge, de világos elhatárolást közöttük továbbra is fenn kell tartani. A kétfajta irodalmat — Balassi verseskötetét és Pázmány Kalauzát összekeverni nemcsak a mai irodalmi helyzetből visszatekintve lenne képtelenség, hanem, ahogy régóta hangsúlyozom, történetietlen is lenne (1982, 304).