Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 65. (2014)
2014 / 9. szám - TANULMÁNY - Pethő Anita: Megfékezett történelem (Műltbeli események és írásbeli reprezentációjuk disszonanciája Bánki Éva Aranyhímzés és Hász Róbert A künde című regényében)
Mivel Bánki Éva szövegében Sebe gondolatai kerülnek előtérbe, gyakran fordulnak elő olyan kifejezések, mint „úgy ítélte meg”, „fejében máris jól megírható párbeszéddé változott”, „fontolóra vette”, „elhatározta”. A kündével ellentétben itt nem a valóság radikális felülírásáról van szó, hanem arról, amiről Hayden White is ír a cselekményesítés kapcsán. A Sebe rendelkezésére álló anyagot valamilyen formában össze kell rendezni, és végeredményben a krónikaíró sem más nyelvvel él, mint azzal, amellyel az irodalmi alkotások létrehozója.39 Ennek megfelelően megjelennek a megírás folyamatával, a fogalmazás feladatával kapcsolatos gondolatok: „De az első mondat, a legelső nem jutott az eszébe. Hol is van a kezdet, elmélkedett, hiszen az annyi vérrel és könnyel megalapított Magyar Királyság számos újraalapításra szorult az idők folyamán [...] Sebe leírta, hogy Jézus Krisztus születésének 1083. esztendejében a magyar klérus úgy döntött, az elődök szentséges tetteit méltóképp feljegyzi, és igyekszik a messze idegenben felderíteni, amire a kortársak már nem emlékezhetnek.”40 Bánki szövegében hangsúlyos motívum, hogy a Sebe írása által megszülető Gellért egy csak ebben a történetben szereplő entitás. „A Legenda Gellértje, ez a negyedikként Magyarországra utazó fiatalember, így hát egy csapásra megoldotta Giovanni és Alberto, a kereskedőfiú és a szerzetes személyiségének ellentmondásait. Az Irodalmi Gellért, ha egymagában remetéskedett, akkor elszánt és minden földi nyűgtől eloldott misztikus lett, ha közösségbe került, akkor gyakorlatias férfiúként tevékenykedett, egyházmegyét szervezett, pogányokat térített, és kis térképeket küldözgetett a száműzött András és Béla hercegnek.”41 Hasonló megoldásról van szó, amikor „elhatározza, hogy Gellértet megteszi Imre herceg nevelőjének.”42 Az írás hatalma halhatatlanná tehet, de meg is semmisíthet - ebben a szövegben is fontos motívummá válik. „Néhány mondatot kihúzott, s arra gondolt, Imre herceg legyen csak szent, Zsófiát borítsa feledés, Aba Sámuel bűnös volt, Orseolo Péter bűnös volt, kit érdekelnek egy legendában az árnyalatok!”43 Míg Sebe a formai követelményeket is szem előtt tarja, tisztában van vele, hogy torzít a valóság ábrázolásán, és azzal is, hogy szövege egy adott politikai helyzetnek megfelelően ábrázolja a történteket, legalább is a születendő történet magyar vonatkozásait illetően. Lebének a legnehezebb feladat Gellért halálát megfogalmazni. Bánki a közismert történetet szövi bele regényébe, de azzal a szkepszissel, ahogy korunk embere gondolkozik a rendelkezésére álló forrásokról, így ez a motívum mise en abyme-ként működik a regényben. „Ilyesmit csak egy kolostori refektóriumban álmodozó szerzetes agyalhat ki, gondolta. Miért vonszolná egy hegyre a megdühödött tömeg az áldozatát, mert fáradna, ha azonnal ki lehet a szemét szúrni, ha azonnal agyon lehet csapni, ha a vér és jajkiáltás minden ízét azonnal ki lehet élvezni.”44 Sebe saját emlékeivel kapcsolatban sem bizonyos. „Csak kiszínezett emlék, vagy képzelgés, amire emlékezni vélek, gondolta szomorúan. És ahogyan a selyemszálakat egymásba öltő Aranyhímzőnő történeteiről, úgy az ilyen emlékekről sem dönthetők el, hogy mennyire igazak vagy hamisak. Hiszen a kiáltások Sebe emlékezetében is összekeveredtek a gyermekkorban hallott jajkiáltásokkal.”45 Azt azonban szem előtt tartja, hogy „egy legenda nem tűri a kételyt, az iróniát, a kontrasztokat”,46 ennek megfelelően „a besenyő testőrök szemében is hatalmas