Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 66. (2015)

2015 / 12. szám - TANULMÁNY - Bényei Péter: 1848/49 mint kollektív trauma (Kemény Zsigmond: Forradalom után)

tanulmány_________ BÉNYEI PÉTER 1848/49 mint kollektív trauma KEMÉNY ZSIGMOND: FORRADALOM UTÁN 1848/49: KOLLEKTÍV TRAUMA ÉS EMLÉKEZETHELY Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc majd egy éven át tartó inten­zív háborús helyzetet teremtett a történelmi Magyarország területén, s közvetlen hatásában a kollektív traumatizáltság szinte valamennyi tünetét maga után vonta. Amellett, hogy az osztrák-orosz erőktől elszenvedett vereség a magyar nemzet ön­állósági törekvéseinek hosszú évtizedekre kiható bukását eredményezte, felerősí­tette azokat a fenyegető tendenciákat is, amelyeket a polgárosodó társadalom és modernizálódó gazdaság évszázados intézményeinek gyökeres átalakulása már önmagában is előhívott. Az átélők többsége a háborús eseményekből fakadó eset­leges egyéni traumatizáltság mellett személyisége kollektív identitásmagjának, s egzisztenciájának bizonytalanságát is érezhette. Egyfelől tehát a szabadságharc bukása - mint sorsdöntő történelmi esemény - a traumatikus történelmi tapasztalatok közé sorolható, amely Jöm Rosen szerint megkérdőjelezi a történelmi értelemadás bevett technikáit.­ Másfelől viszont 1848/49 a magyar nemzet modern értelemben vett létrejötté­nek kiindulópontja, visszavonhatatlan alapozó eseménye lett: hosszú távon ugyan­is olyan emlékezethellyé vált, melyet rengeteg hordozó tesz mai is érvényessé és aktuálissá. Némileg leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy a magyar nemzet az 1848/49-es szabadságharc hatására „létesült”. 1848-ban lett ugyanis „tömeges ér­zelmi és szociológiai realitássá a reformkorban kiformálódó modern magyar nem­zet. A rendies, származási alapon működő előjogokban részesülők politikai és szimbolikus közösségét ekkor váltotta fel a jogegyenlőség ideájától átitatott, kultu­rális és részben új szimbólumokat is választó magyar nemzet”.­ Gerő András sze­rint a ‘48/49-es események által szentesített szabadság-nemzet-haza szakralizálódó fogalmi köre veszi át az elsődleges helyet a közösségi identitás formálásában, a korábbi - univerzális vallási és partikuláris rendi - szempontokkal szemben. Olyan új, érzelmi összetartozást erősítő nemzeti szimbólumok létesültek a korszakban (a Himnusz mint nemzeti ima, a piros-fehér-zöld nemzeti zászló stb.), melyek a mai napig elevenen hatnak, s a későbbi magyar politikai rendszerek, társadalmi ideo­lógiák mindegyike számára megkerülhetetlen viszonyítási ponttá vált 1848/49/ A nemzetalapítás narratív rítusainak, az emlékezés folytonosságának megőrzé­séhez, a közösségi szimbólumok megerősítéséhez nagyban hozzájárulnak azok az írások, melyek a szabadságharc lezárultát követő évben, tehát a bukás elszenve­

Next