Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 70. (2019)
2019 / 5. szám - Tanulmány - Lénárt Tamás: A természeti kép hallgatása (Petőfi Sándor: A Tisza)
A „csere” a központi versszakban összetettségében sem meglepő; Petőfi egyik korai verse — „bizonytalan tollpróbája” — például mintha ez a nyelvek versengésének képébe sűrített jelenséget modellálná: Két vándor Honán kül a fiú, Honában a patak Magas hegyek között Együtt vándorlanak. De míg az ifjú megy Csüggedt lépésivel, Sziklákon a patak Gyorsan sikamlik el; S az ifjú ajkain Míg néma csend honol, Az illanó vizár Vig hangokat danol. A hegysor elmarad; Az ifjú s a patak Sík róna téréin Tovább vándorlanak. De, ifjú és patak! Oly gyorsan szerepet A róna téréin Miért cseréltetek? Hallgatnak a habok, S ballagva lejtenek, Míg gyors szökés között Az ifjú dalt zeneg Az elnémult patak Honát vesztette el; A dalra kelt fiú Ismét honára lel. Az 1842 áprilisában, még Pápán keletkezett vers, mintegy a későbbi nagy tájversek modelljeként, azt meséli el, hogy egy ifjú vándor hallgat, miközben csobog a patak, majd egyszercsak - talán ez is a vándorlás, a közös vándorlás szerepe ebben a szövegben - szerepet cserélnek, és innentől a patak hallgat és az ifjú két dalra.