Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 73. (2022)
2022 / 11. szám
SZÉPIRODALOM Bóbiskolnak az ifjak, viháncolnak az öregek, mert nem félnek többé, hatalmuk az alkonyulás lett. Bíborokat és bársonyokat húznak el a szemünk előtt, és kettéosztó horizontba lengetik, mielőtt igazán szeretnének. De kifli puhaságúra sütik az értelmét mindennek, tehát a gyomor jól van, a szív meg maradjon nyugton. És mielőtt pálmafaformára tupírozzuk az akácsort, győződjünk meg előkertjeink tisztaságáról, mondják. Nincs fontosabb a napi rutinnál. Ha nem lennénk a szabályokba zárva, nem működnénk. Ilyenkor tör ki a háború hajadonok és házasok között. A végén békét kötnének, de addigra már kizsigerelték egymást - a norma mégsem terelte a nyájat a civilizációba. A puszta geometria nem élet, és a józanság sem megváltás. A nyomor végül e tájat szétcincálja. A romlás beköltözik a legapróbb zugokba, alattomosan terjed, hajszálrepedéseken át. Velünk együtt tűnik el ez a világ, ahogy a meghittség tégláit, mézeskalácsházak kupacát dúlják fel daruk és szívlapátok, mert a rend nem tűrheti a fraktális káoszt -visszhangzanak a baljós károgások, úgy élsz, mintha nem lenne holnap, aztán kiderül, hogy nem is volt. Lennék én, ha még lehetne lenni, de hogy lehetnék, ha nem vagyok.