Alföldi Ujság, 1947. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1947-02-13 / 36. szám

2 _ RIFLIPI ÚJSÁG _ Újból Szakosíts Árpád a Szociáldemokrata Párt főtitkára A Szociáldemokrata Párt szervezeti szabályzata a főtitkár, valamint a politikai bizottság megválasztását a kongresszus által megválasztott vezetőségre bízza. Az újonnan megválasztott vezetőség hétfőn este ült össze és főtitkárnak egyhangúlag Szakasits Árpád elvtársat választották meg. Majd úgy határoztak, hogy a főtitkár helyetteseket a legközelebbi ülésen választják meg. Hétfőn a főtitkáron kívül megválasztották a politikai bizottság tagjait is. Ennek a bizottságnak hivatalból tagja Szakasits Árpád főtitkár, Kéthly Anna, a nemzetgyűlési csoport elnöke és Száva István, a Népszava szerkesztője. A politikai bizottság tagjai: Bán Antal, Kisházi Ödön, Marosán György, Ries István, Rónai Sándor, Szeder Ferenc és Szélig Imre elvtársak. A politikai bizottság megválasztása után Szakasits elvtárs beszámolt a politikai helyzetről. ipari nagygyűlés fővárosi küldöttekkel Vásárhely kisiparosságának nagy tömege előtt tartották meg az Ipartestület általános ipari nagygyűlését, amelyen felszólalt Takács Ferenc államtitkár, Sipeki Géza iparügyi miniszteri tanácsos, Gesztesi Jenő az IPOK miniszteri biztosa és Tóth István,a Szociáldemokrata Párt kisiparos szakosztályának titkára. Az élénk érdeklődés a gyűlés iránt szépen példázta azt, hogy a kisipar bajokkal és nehézségekkel küzd. Sipeki Géza előadását, amelyben az anyaggazdálkodással és a hitelkérdéssel foglalkozott, éppen ezért számos közbeszólás zavarta meg,de mikor az okok és okozatok összefüggő láncszemeire mutatott rá, a jelenlévő kisiparosságnak igazat kellett adnia az előadónak. Geszesi miniszter biztos ?Részletesen a hitel kérdésével és akontárkérdés most már véglegeesen rendezendő tervezetével foglalkozott. Ismertette azokat a nehézségeket, amelyek országszerte megnyilvánulnak a kisiparban, főleg a bőranyag hiánya folytán. De rámutatott arra, hogy két év alatt milyen hatalmas javulás folyt le. Az iparügyi miniszter külföldi útjainak hatalmas eredményei épp ezen a téren fognak majd mutatkozni, amikor úgy a cipész, mint az asztalos ipart kellő mértékben lehet ellátni nyersanyaggal. Hangsúlyozta azonban, hogy korántse gondoljunk egyelőre békebeli ellátmányokra. A koncárkérdésnél megemlítette, hogy 24.000 forint pénzbüntetéssel lehet elsőfokon sújtani a kontárt, de pénzbírság alá esik a kontárral dolgoztató is. Ezen a téren éppen Sipeki Gézának van- nak múlhatatlan érdemei. Követelte az egységes adózás bevezetését, ami a kisiparos munkáját könnyítené meg és szólott a nyugdíjkérdésről, amelyet állandóan napirenden tartanak. De ezeknek a kérdéseknek megoldása végett elmaradhatatlanul szükséges az iparosság egységes tömörülése az ipartestületedbe. Tóth István a kisiparos kérdések politikai megvilágítását adta. Ismertette a kisiparos osztályhelyzetét, a munkássággal való viszonyát és a kisiparos rétegnek azt az állapotot, amikor nem politizált. Jólétét az ország gazdasági helyzete szabja meg, de az országos helyzet kialakításában a kisiparosnak nagy befolyása van. Kijelentette, hogy az ország 320 ipartestületének egységes harci szervezetté kell alakulnia, hogy jogait kivívja. Takács Ferenc hozzászólásábankiemelte, hogy nem tud különbséget felfedezni a kisiparos és a munkás közt. Hogy ennek igazsága napfényre kerüljön, minden kisiparos gondoljon vissza azokra az évekre, amikor, a szakszervezet tagja volt. Ha most propaganda szólamok hangzanak el voksszerzés céljából, hogy «ujjat húzunk a szakszervezettel», — ez dőreség s még csak komolyan s© lehet venni. Ma már a kisiparos szabadon élheti életét ipartestületében, ha olyan vezetői vannak, akik , valóban vezetni is tudják. Foglalkozott Takács Ferenc a kisgazda iparosgyűléssel és leszögezte, hogy helyi programmadás helyett Szegedről importált «eszméket» hallhattak. Felvetődik a kérdés, hogy azok akik ma az élre törnek, mit csináltak a múltban.Ők most nem győzni, hanem legyőzni ők mák, — jelentette ki Takács Fereinc a terem helyeslése közben. Az Ipartestület eddigi elnöke személyét ért támadásokkal szemben megállapította, hogy az minden körülmények közt teljesítette nehéz hivatását, még akkor is, ha egészségével és életével játszott. Az, aki visszautasította, a békés, együttműködést, nem Szőke Imre volt és a kisiparosságnak nem szabad elhagynia személyét, ha egészsége pillanatnyilag nem kielégítő. Takács Ferenc beszéde után egy pár kérdésre adtak felvilágosítást a megjelentek, majd Simon Sándor zárószavaival és a Himnusz eléneklésével a gyűlés, véget ért. Emlékezés a régi NÉPSZAVÁra 1917-ben adta ki a Budapesti Újságírók Egyesülete jubiláns Almanachját. Ezt vérbeli újságírók állították egybe. Benne van a Népszava szerkesztőségei is és a rávonatkozó elmés cikket Farkas Antal írta. Érdemesnek találjuk ebből idézni az alábbi, jellemző savakat, az akkori szerkesztőségi tagok fölemlítésével, úgy, ahogy azt Farkas Antal látta. Tehát: Azt mondta nekem boldogult Nagy Zsiga bátyám a túri városházán, amikor egynémelyik városi képviselőt az adminisztrációt bolygatta, a városi hivatalnokokat szapulta: — No, ez is hivatalnok akar lenni. Mert tudd meg, öcsém, amelyik kutya kint van, az befelé, amelyik kutya meg bent van, az kifelé ugat. Van is ám ebben igazság. Amikor én a tanyai ember voltam, aztán veszekedtem az utakkal, a kutyákkal, az időjárással, a sötétséggel, a nagy csendességgel, meg az unalommal, dej de veszekedett nagy kedvem szotytyant volna betelepedni a pesti redakcióba, írni a villanyfényes íróasztalnál, munka Után aszfalton sétálni a színházba, kávéházba, beszélgetni, koccingatni híres kollegákkal, nevezetes cspitál:óvókkal, ritka művészekké. Akkoriban a Népszava még zárt borítékban jutott el hozzánk és egy hónap alatt csak négyszer jelent meg más-más néven. . . Milyen lehet az a Bokányi? Annak a Weltnernek van-e bajusza? Csizmádd most is kívülről viseli a gatyát? Garami őszül-e már? Valami kimondhatatlan boldogság lett volna elszakadni a tanyától és összeforrni az irodalommal, az újsággal, a hírnévvel, a mozgalommal. No persze, ekkor még kint voltam, hát befelé ugatott a lelkem. Most már? Másfél évtized után? .Engedjetek meg az őszinteségemért, hogy bent vagyok, hát kifelé ugat és micsoda boldogság volna — ha töretlen, ha rokkantan is — visszahúzódni a ködbe, az ismeretlenségbe, a tanyák közé parasztnak, akinek nem nyolcvan fillérért tojik a tyúk egy darab tojást, akinek a portáján két táncos komondor ugatja el a rekvirálókat. Süssetek meg az aszfaltotokat, a villanyfényeteket, az élelmiszerjes gyereket, a redukcióból íróasztalt, jó nekünk a terítetlen X-lábú asztal is ott a tanya tornácán, csak sonka meg bor legyen rajta. Higgyék el, hogy soha kedvesebb, demokratikusabb társaságot úgn találkátok, mint a mi redukciónk. Majdekembe rögzíteni a tanyai emberek hangulatát és úgy mondom el, hogyan éldegéltünk mi a Nyár-Utcában, amikor zsellérek voltunk és hogyan éldegélünk most,amikor a fronti-utcai palotában bankterher házi urak vagyunk Sem a kiadótól, sem a felelős szerkesztőtől nem kellett félnünk, hiszen Garami Eme nagyon jó szerkesztő még ma is és a jó szerkesztő mit csinál, ha valami rosszul íródik meg? Kidobja az újságból és újraírja a saját szája szerint, úgy, ahogyan más úgy se tudta volna megírni. Weltner Jakab is erről volt híres szerkesztő korában, amiket Garami helyett szerkesztett, mert Garami erőnek-szerével írni akart és emiatt torzsalkodások támadtak. Csak hogy mi megsajnáltuk Weltnert és alkalmat adtunk neki arra, hogy ne csak szerkesszen, hanem írjon is. Egyszerűen nem mentünk be a redakcióba. Az igaz, hogy nálunk nem volt kézirathiány soha. Bresztovszky Ernő, Szabados Sándor, eleintén még Csizmadia Sándor is, aztán Somogyi Béla, később dr. Kunfi Zsigmond, dr. Ormos Ede csak úgy ontották a sok politikai, szociálpolitikai cikkeket. Kiss Adolf nap-nap után megjelent a redakcióban, és soha sem jött üres kézzel. Amíg a szerkesztői szobában, folytak a tanácskozások, addig mi sem pihentünk, lázasan dolgoztunk. Az egyes rovatoknál Schöner Dezső, Marczevicz Lajos, Várras Dániel, Gárdos A dador és Gyagyovszky Emil vitézkedtek. Hahn Béla már a népilappá válást is megelőzően ott szolgalmatoskodott és később, hozzánk csatlakozott a magyar szépírók egyik kitűnősége: Révész Béla. Majd eljött náci krónikásnak a poétaisik a Madarász Emil és dr. Pók Ödön, de még Göndör Ferenc is. Oly szívesen fölemlíteném még az összes belföldi és külföldi munkatársakat is akik kívülről dolgoztak és dolgoznak, de az Istan győzi. Én a mostani időben mindössze hármat ismerek: Bresztovszky Ernőt, aki Svájcban dolgozik, aztán Várnai Dánielt és Gyagyovszky Emilt, akik orosz hadifogságban dolgoznak. (A többieket, akik itthon vannak és nem dolgoznak, nem emlegetem, mert a jó ízlésem tiltja, hogy a szerkesztőségi titkokat piacra vigyem, aztán azt is megfogadtam, hogy magamról egy sort sem írok.) No, mit mondjak még valami szépet, valami jót rólunk és a mostani fészkünkről ? Nagyon ízléses, szép redukció. Gyönyörű könyvár, szép körű és megszámozott kisebb - nagyobb könyvekkel, amiket derék gondnokunk, Széll Menyhért annyira őriz, hogy senki fiának sem ad ki belőle még egy tavalyi "kalendáriumot sem. Visszhangos üléstermek zöld asztalokkal, amikben a szerkesztőségi élet élénkítésében e munka leglázasabb óráiban vezetőségi ülések, csoportosulások, tüntető körmenetek, barikád-harcok, agitátormérkőzések, családi estélyek, társas eszjövetelek zajlanak le, a folyósói területekfelhasználásával. A vidékről érkező nagybácsiknak külön szobájuk van, egyik másik íróasztal tetején és ha mégis akad egyikmásik bolond, aki itt dolgozni akar, vagy ekinek dolgozni kell, az kapja a témáját és a papírját, aztán a legközelebbi kocsmában, vagy kávéházban zomgorgverklinél nyugodtan megírja a magáét. Dr. Révész Miska barátom. Téged utoljára hagytalak, mert nem akartalak háborgatni. Utóvégre Te most is dolgozol, mint 12 év előtt tetted. Te csinálod a világháborút, a stratégiát, a párttörténelmet, a szerkesztősági regisztert és az életrajzokat. Még visszafizetnéd a kölcsönt és halálom után megírnád rólam, hogy volt idő, amikor én kifelé ugattam... PESTI LEVÉL Már a vidéki városokban is tudják, hogy a budapesti színházak válságban vannak. Ha jól átgondoljuk, miért, akkor döbbenünk rá, micsoda fércműveket tűznek színpadra. Szemetek is adódnak, amilyen volt a „Taxigavallér“. Ennek a meséjét csak pirulva szabad elmondani, akkor is kivonszolva, mellőzni a gavallér cselekvéseit, amiket elkövet a szép menyecske rovására, vagy előnyére? Természetesen a színpadon. (Ezt a Taxigavallért Vásárhelyen is játszották s pesti levelezőink megjegyzése tatál. A szerk.) Most hasonló förmedvényt adtak elő a Magyar Színházban, Mimóza címmel. Nem is malacság, hanem jól kihízott s pármázsás disznóság. Sajnos, a szerzők nem kapnak pár mázsát (üver), holott megérdemelnék. Étinek se illik a meséjét elmondani, csak jelezni úgy, hogy a 17 éves ártatlanságot hozzáadják a trónkövetelőhöz (igen, trónkövetelőhöz, a demokrácia 3 ik évének kezdetén, pesti színpadon), aki utódot követel, de mert ez tőle nem futja, hát a család egy idegen fiatal embert fogad stb .. . Úgy látszik, az írói és egyéb szabadság érve alatt a legordenárébb és legpimaszabb jeleneteket is szabad a közönség elé tálalni! Kérdezzük és velünk együtt Buda- pest dolgozó társadalma kérdezheti: Hát az ilyen előadásokat látogassa?! De vegyük a jobbik esetet. Itt volna Balázs Béla most bemutatott színjátéka, amit a Belvárosi Színház adott, a Lulu és Beáta. (Alcíme: „Eszmék harca“). A Népszava jónevű és mindig jóindulatú kritikusa, Szabó István megjegyzi, hogy a darabról műfaji, lélektani és átlalában irodalmi szempontból nem okvetlenül szükséges szólni, mert ez meghaladná az értékét. Vámos Magda pedig egyik napilapban ezt írja: „A kapitalisták nem ilyenek, a feltalálók nem ilyenek, nők nem ilyenek és hogy az eszmék milyenek, arról nem tudunk nyilatkozni, mert a kedvtelt alcím ellenére „eszmét“ a darabban nem találtunk“. Ezek után még valamit megjegyzünk: Ez a 3. B. volt az, akiszinte nyomdafestéket se tűrő úgynevezett kritikát írt Bajor Gizi eddigi legnehezebb és legjobb alakításáról... --------oooOooo------- s Kiskorú a malom tolvaja Megírtuk, hogy a Tóthmalomból ismeretlen tettes néhány lisztutalványt ellopott. A rendőrség a tolvajt egy kiskorú személyében elfogta s a statáriális törvény alapján, az uzsorabíró elé állította. A tárgyalás alkalmával kiderült, hogy a fiatalkorú tolvaj igen gyakorlott és nemcsak a Tóth malomból lopott, hanem a Fáry drogériából és özv. Pál Alburné trafikjából is. Mindenhová hízelgéssel jutott be. A Tóthmalomba például két ízben úgy, hogy az irodában melegedni akart. Közben az öt darab utalványt ellopta. Két utalványra 100—100 kg nullás lisztet azonnal megvásárolt Bodrogi kereskedőnél. Ebből 100 kg-ot Szikszai Imre cipészmesternek adott el, 100 kg-ot pedig ismeretlen egyénnek. A bíró a kiskorú tolvajt 6 hónapi fogházra, Szikszait pedig 500 forint pénzbírságra ítélte.