Alkotmány, 1898. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1898-02-01 / 27. szám

’ ^ "■ " ..- -.­ szavaztak, természetesen a miniszter intenciói szerint, aki legfőbb rendőri mivoltának da­cára ma Aesculap köntösében a szakembe­reket akarta túllicitálni szaktudományával és j­psz vicceivel. Ez utóbbi páratlanul fé­nyesen ■ sikerült. Ülés elején nagy gyorsan a színházak még hátralevő tételeivel végeztek s azután áttértek a közegészségügy tárgyalására-Először a szabadelvű párt soraiból Papp Samu­er­ foglalkozott a kérdéssel; jobbára a körorvosok silány helyzetével foglalkozott sok megszívlelendő dolgot ajánlva a minisz­ter figyelmébe. Utána Buzáth Ferenc állott fel szólásra­ Részletes, kimerítő kritika alá vette a közegészségügy jelen állapotát, reá­­mutatva a hibákra, melyeket sürgősen orvo­solnunk kell, megjelölve egyúttal azt is, hogy minő törvényhozási intézkedésekre van szükség. Végül határozati javaslatot nyújtott be a körorvosi állások betöltésére vonatko­zólag. Szakszerű fejtegetéseit tetszéssel fo­gadták s hallgatósága élénken megéljenezte. Szünet után az orvosi karnak egyik kiváló tagja, Major Ferenc dr. szólalt fel. Nagy szaktudással s a legapróbb részletekre is kiterjeszkedő gondossággal foglalkozott az ország közegészségügyével, mely mindez ideig még mostoha gyermeke a kormánynak. Széles látókörre valló isme­retekkel sorolta fel a bajok okait, melyek oly siralmas és megdöbbentő állapotba so­dorták közegészségügyünket s különösen a járványos és ragályos betegségek elleni vé­dekezés tekintetében kérte a kormány sür­gős intézkedését, mert a­mi e téren ez ideig történt, az valóban komikum számba megy. E sürgős intézkedések megtételére határo­zati javaslatot is nyújtott be. Formás, szép beszédét, melylyel száraz tárgyát is érde­kessé tudta tenni, éljenzéssel honorálták. Az elhangzott szakszerű beszédekkel Peresei miniszter nagyon is röviden végzett. Egy kicsit korrigálta a statisztikai adatokat, egy kicsit elismerte az egézségügy siralmas állapotát, majd egy kicsit tagadta azt, az­után egy kicsit viccelt s e pontpuri­ból arra a konklúzióra jutott, hogy egészségügyi álla­potaink kitűnőek s a benyújtott határozati javaslatok feleslegesek. , A betegápolás tételénél Thahl Kálmán, a járványos költségek tételénél pedig Visontai Soma lokális bajok orvoslását sürgette, mire a vita folytatását a holnapi ülésre halasz­tották. A képviselőház ülése. Elnök : Berzeviczy Albert. A kormány részéről jelen vannak: Per­gell Dezső, Erdély Sándor. Elnök bemutatja a miniszterelnök átiratát, mely szerint ő Felsége a provizóriumról szóló tör-­­ vényjavaslatot szentesítette s az Országos Törvény­tárban kihirdettetett. Erdély Sándor igazságügyminiszter törvény­­javaslatot nyujt be a kisbirtokosok országos földhitel­­intézetéről szóló 1879. XXXIX.­­cikk módosítá­sára vonatkozólag. Következik A belügyi tárca költségvetésének tárgyalása. Az Operához tételénél Visontai Soma szólalt föl. Hibáztatja, hogy az Opera tevékenységéről és működéséről sem a minisztérium, sem az Opera igazgatósága évi jelen­tést nem terjeszt elő. Kevesli, hogy a magyar zenetanítás érdekében nem történik semmi, dacára annak, hogy a tavalyi költségvetési vita során ez a kormány részéről megígértetett, Perczal Dezső azt válaszolja, hogy csupán költségkímélésből nem nyomatja ki a jelentéseket, de azokat bárki rendelkezésére bocsátja. Ami a vidéki színészet ügyét illeti, a színészeti felügyelő jelen­tése után kellőleg tanulmányozni fogja a kérdést, ankétet fog összehívni az ügy rendezésére, melybe meghívja a vidéki színházigazgatók jelesebbjeit és a színügy iránt érdeklődőket. A Ház e tételt elfogadja. A Nemzeti Színház tételénél Major Ferenc : T. Ház ! Legyen szabad csak egy percre szíves tüze­mét igénybe venni. Az igen t. belügyminiszter úr a múlt­­ülés­ben a Nemzeti Színház tekintetében felhozottakra tett megjegyzéseiben azt méltóztatotta nekem vólam szólni, hogy a Nemzeti Színházban oly darabokat kell előadni, amineket a közönség kivan. Engedje meg a t. belügyminiszter úr kifejeznem azt, hogy ezzel nem értek egyet, mert én osztályoztam a a budapesti közönség ízlést. Egy része szereti a nagyon is csiklandós darabokat, másik része meg­elégszik a könnyebb darabokkal, a harmadik része — és azt hiszem, még elegen vannak Budapesten ilyenek — a klasszikus darabokat és a drámai előadá­sokat szereti látogatni. Épen azért, minthogy e térre szorítkozott az én kritikám, nem fogadhatom el a miniszter úr ezen megjegyzését. De nagy fon­­tosságú a Nemzeti Színház iránya az egész iroda­lomra, mely úgy is eléggé ki van téve a befolyá­solásnak az operetta túlkapásai által, hol az író nagy jövedelmekkel van kecsegtetve, melyek épen az operette irány folytán háramlanak reá. Nem hagyhatok szó nélkül egy igen fontos dolgot a színművészet tekintetében és ez a kriti­kában nyilvánul. Sajnos, hogy ez irányban a Ház­ban még szó nem emeltetett, pedig nagyon sok kifogásolni való volna azokon a kritikákon, melyek az egyes színházi művekről és irányaikról megjelen­nek, a­hol részrehajlással minden nap találkozunk. Pedig épen a kritika volna hivatva a színirodal­­mat fejleszteni, a színészek működésének irányt mutatni és őket tevékenységük magas fokára emelni s másrészt műszlést követelni a közönség­től. Mindezt azonban sajnos, nagyon hézagosan látjuk és ez irányban az a nagy kérésem volna azokhoz, kik hivatottak kritikát gyakorolni a szín­művészet felett, hogy igyekezzenek e tekintetben jobb viszonyok előidézésére. Még egy kérelmem volna a t. miniszter úrhoz, ha ugyan kivihetőnek tartja. Azt hiszem, mindent el kell követni, hogy a műs ülést a fő­városban emeljük, főleg a fiatalságban, mely a nemzet jövőjét fogja képezni s igy különösen a tanuló-ifjuságban. Talán nem volna célszerűtlen, ha a Nemzeti Színház bizonyos időkben és meg­határozott feltételek mellett ingyenes előadásokat rendezne, melyeken a legválogatottabb darabokat adnák elő, s melyekre úgy a tanulóifjúság, mint egyes egyesületek bizonyos számú jegyeket kap­nának. Ezáltal egyrészt a műszlést meghonosítanák az ifjúság közt, másrészt arra ösztönöznék őket, hogy megtakarított pénzükön más alkalommal nem ingyenes előadásokra is eljárjanak, ami által meg­lennének óva attól, hogy más szórakozásban keres­senek üdülést. Ezt voltam bátor az igen­­, miniszter úrnak válaszolni. Perczel Dezső belügyminiszter azt mondja, hogy a Nemzeti Színház igazgatójának számolnia kell a közönség minden osztályának ízlésével. Major Ferenc: Vezetnie kell a közönség ízlését! - 1 Perczel Dezső: Hiba lenne, ha csupa sha­­kespearei, sophoklesi előadásokat tartana, de hiba lenne az is, ha mindig Sardou-féle darabot adatnak elő. Ingyenes előadásról­ szó nem lehet, de igenis vasárnap délután nagyon mérsékelt áron nézheti meg a Nemzeti Színház előadásait a szegény nép. A tételt elfogadják. A közegészségügyi tételnél i ’ . Papp Samu rámutat arra, hogy 198 köz­ségben a halettvizsgálatot nem teljesítik s hasonló adatokkal az ország egészségügyi állapotának siral­mas voltát bizonyítja. Az orvosok és kórházak ugyan szaporodnak s számos község egészséges ivóvízzel látta el magát, mindennek dacára még sok a teendő. A közegészségügy terén konstatálható haladás az orvosok érdeme. Népszerű előadásokkal és magánkörben terjesztik a közegészségügy emelésére irányuló tanokat. Az orvosok társadalmi állása a közegészségügy haladásával fordított arányban áll. Az orvosok megélhetése súlyos küz­delem rájuk nézve. Rámutat az orvosi pályára való előkészület nehézségeire. A tiszti orvosi vizsgával zaklatják a gyakorló orvost. Ezt a vizs­gát mindjárt a tanulmányok befejezése után kellene letenni. A körorvosi javadalmazás nagyon silány. Kijelenti, hogy nem az orvosok, hanem a köz­­egészségügy érdekében beszél. Szóló áttér a ragályos betegségek elleni intézkedésekre, melyek között a gümőkór elleni küzdelem a legfontosabb feladatok egyike. Statisztikai adatokkal illusztrálja a gümő­­kór pusztításait. A múlt évben 60,000-nél több ember pusztult el az országban gümő­kórban. A művelt népek feladata ne az legyen, hogy állig felfegyverkezve álljanak egymással szemben, hanem­ humánus intézetek alapítása által gátat vessenek e kór pusztításának. Buzáth Ferenc : T. Ház ! Az ország köz­egészségének ügyét, ha megvizsgáljuk és azt a vaskos könyvet elolvassuk, a­melyet a ‘f.’ belügy­­miniszter úr az országgyűlés tagjai közt szét­1898. február 1.­. osztatott s ha az 1896. évi közegészséget állítjuk szemeink elé, szomorúsággal tölthet el mindnyá­junkat, mert nem kevesebb, mint félmillió halálo­zásról van ott szó. Az 1874. XIV. t.-c. 165. §-a értelmében minden évben készíttetnek ilyen jelen­tések (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk ! a bal- és szélsőbaloldalon.) és épen azért nem fojthatom vissza a megdöbbenést a fölött, hogy az ország közegészsége ügyében tett kormány­intézkedések oly csekély értékűek, hogy­­ azokat számbavehetők­­nek elismerni nem lehet. Épen azért, az ily mos­toha sorsban létesített közegészségügy terén a mu­lasztások következtében úgy összetorlódott a teendők halmaza, hogy foltozgatásokkal nem, hanem csakis radikális eszközök s nagy anyagi áldozatok folytán érhetünk célt. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Az igazat. Ház, hogy a közegészségügy nincs befo­lyással a kormány politikai életére és talán e kö­rülménynek tudható be a közöny, hogy a köz­egészségügy a kormányt, sőt a pártokat is oly hidegen érinti, már­pedig a liberális párt a hala­dást tűzi zászlójára és folytonosan tetszeleg a civi­lizáció jelszavával és törvényt alkot nem az élet szükségletei, hanem a modern államber­endezés kö­vetelményeinek! (Úgy van! ügy van! a balolda­lon.) S önök, akik itt elsősorban a fényes főváros palota sorait tekintik csupán, önöket elkápráztatja a fény és a pompa, a­mely szemük elé tárul , elfeledteti önökkel azt a sok nyomort, szenvedést és bánatot, a­melyről tudomást nyújt a könyvek olvasása. (Helyeslés balfelől.) T. képviselőház ! A modern államberendezés­nek alapfeltételeit én nem a külsőségekben, hanem az életszükségletnek minden irányú figyelembevé­telében találom. A modern állam nem tesz és nem tehet különbséget az ismeretek között, hanem egyenlően és minden irányban fejleszti azokat, mert csakis így lehetnek az emberiségre nézve áldást hozók. Állami életünk azonban nem ezen az alapon van szervezve. Mert egy irányban fokozni a fejlődést a vég­telenségig, a másik részt pedig otthagyni az ő fejletlenségében, ez támasztja a kettejük közötti ellentéteket, boldogság és megelégedés helyett bol­dogtalanságot és elégületlenséget kelt. Hát lehet­séges-e az t. Ház, hogy az ország 12.000 közsé­gének összes anyagi és erkölcsi ereje, állami költségvetésünknek 5 száz millió forintos bevétele és az a nagy szellemi erő, amely a közegészség­­ügy terén a rendelkezésünkre áll, képtelenek azon nemes hivatásuknak a betöltésére, amelyre egy ci­vilizált állam egészségügye méltán igényt tarthat. Mi értelme van orvosi egyetemeinknek és hasonló közoktatásügyi intézeteinknek, ha az ott nyert szakértelem és szaktudás nem használtatik ki eléggé a szenvedő emberiség érdekében ? (Élénk helyeslés a baloldalon.) Pedig t. Hát, hogy nem használtatik ki, arról a miniszteri jelentés bő bizo­nyítékot szolgáltat, mert a közegészségügyünk terén mutatkozó némi haladás és a létesített modern in­tézmények legnagyobb része mondhatjuk a vagyo­nosabb osztály érdekét képviseli, a szegényebb rész pedig marad az ő elhagyatottságában. A kor­mányzati politika bölcseségének volna feladata az így támadt aránytalanságokat eloszlatni; ott, ahol a sors által sújtott osztály, magán segíteni kép­telen, ott az államnak kell segítenie. Az állam nem mondhatja azt, hogy nincs anyagi ereje, a szegény, vagyontalan osztályt a közegészségügyi intézkedések áldásaiból kizárni nem szabad, mert ezt megköveteli a nemzeti érdek is. Mert hiszen ami a múltban az emberek között megszokássá vált, azon ma a fokozódó műveltség és finomuló érzék megbotrán­­kozik. A rendőr­állam elkerüli és eltakarja a nyo­mort, de nem gondolkozik a sebek gyógyításáról s igy válik a kóros anyagok melegágyává, és inisén azután a veszedelem bekövetkezik, az nem respek­tálja a társadalmi válaszfalakat, mert míg egyrészt a kunyhókban gyalulatlan koporsó felett gyertya­fénynél virrasztanak az árvák, ugyanakkor a fé­nyes paloták lakói is gyászolnak. Egy példa annak bizonyítására, hogy a közegészségügy nem közö­nyös dolog, hanem állami érdek, közérdek, melyet érdeme szerint kell elbírálni, hacsak az országot veszélynek kitenni nem akarjuk. (Helyeslés a bal­oldalon.) T. Ház! Az ország közegészségügyét az 1876 : XIV. t.-c. szabályozza. Nem mondom, hogy ez a törvény nem terjeszkedik ki a közegészség­ügy minden ágazatára, és mégis első­sorban e törvénybe látom közegészségügyünk mostani szo­­moru állapotának egyik tényezőjét. Mert megalkotói abba a hibába estek, hogy a közegészségügy ösz­­szes teendőit és feladatait a községek hatáskörébe utalták. És ebben van azután a bajnak lényege, mert ennek költségei a községekre nehezülnek. l.o- ALHOTOIÁSY. ■W»■■

Next