Alkotmány, 1899. február (4. évfolyam, 28-51. szám)

1899-02-01 / 28. szám

1899. február 1. ALKOTMÁNY­ ­ulatból, mely ma a Tiszák s híveik között uralkodott. Ha a béke ügye jól állana, aligha csalódnánk, ha azt mondanók, hogy a Háznak éppen ők volnának legcsöndesebb és legszomorubb tagjai. A hosszasan elhúzódó bizonytalan álla­pot miatt némi elkeseredés észlelhető az ellenzéki pártok soraiban is; ebből koránt­sem szabad azt következtetni, hogy egy-két szélbali képviselőt kivéve valaki azonosítaná magát Sima Ferenc mai felszólalásával. Az ellenzéki pártok közül senki sem akar a pártvezérek és delegátusok munkájának vég­leges befejezése elé vágni, annál inkább nem, mert a kiküldöttek a pártok legtelje­sebb bizalmát bírják s egyébként sem volna sem tapintatos, sem okos dolog idő előtti beavatkozással elejébe vágni s lehetetlenné tenni azt, amit a kiküldöttek jóakarata és kitartó szilárdsága esetleg Tiszáék makacs­ságával szemben is elérhet. A béketanácskozásoknak — hir sze­rint — már e hét utolsó napjában vége szakad s a béketárgyalások anyaga úgyis nyilvános megvitatás alá kerül, úgy lehet már a hétfőn tartandó ülésen, a midőn Apoonyi Albert gróf, vagy Horánszky Nán­dor fogja azokat pertraktálni legelőször. Ismételjük, hogy az ellenzék őszintén s minden hátsó gondolat nélkül óhajtja a tisztességes béke megkötését, de ha az nem sikerülne, a közvélemény tudni fogja, kit terhel majd azért a felelősség ? A mai tanácskozások. A képviselőház elnöki elfogadó termé­ben ma délben ismét rövid tanácskozásra jöttek össze : Széll Kálmán, a korona meg­bízottja ; Szilágyi Dezső, Csáky Albin gróf és Andrássy Gyula gróf, a disszidensek bi­zalmi férfiai; továbbá Bánffy báró minisz­terelnök és Fejérváry Géza báró. Lukács László nem volt jelen. Ezen az értekezleten véglegesen veri­fikálták a béketárgyalások eddigi megálla­podásait, nem különben formulázták a kor­mánynak és Széll Kálmánnak együttes dekla­rációját az ellenzéki pártoknak már előter­jesztett kívánalmára. A disszidensek vezérei ad referendum vették ez üzenetet s kevéssel utóbb Szilágyi Dezső és társai azt átnyújtották az ellenzék kiküldötteinek, kik arra csütörtökön fognak válaszolni. A kormány nunciumáról a Mag a kö­vetkezőket jelenti: „Ez az üzenet azt a kijelentést tartalmazza, hogy a kabinet semmiféle nyilatkozattal nem preju­­dikálhat a jövő kabinetek működésének és így ra­gaszkodnia kell azon álláspontjához, hogy a parla­menti helyzet szanálására megkötendő egyezmény a parlamentben ez idő szerint képviselt pártok plénumai által kölcsönösen ratifikáltassanak. A kor­mány ellenzi tehát oly elvi kjelentés megtételét, melynek alapján ő, tenne a jövő kormány nevében valamely kötelező ígéretet. Ez képezi a kormány válaszának lényegét; a disszidensekkel azonban közöltetett, hogy a kor­mány ezen válasza még nem képez ultimátumot és a­mennyiben az ellenzéki pártok részéről ne­hézségek mutatkoznának, melyek miatt az indem­­niti megszavazásával összefüggő feltételek reali­zálhatók nem volnának, akkor a kormány fonto­lóra fog venni egy oly formulát, melyet a képvi­selőház nyílt ülésében saját magára nézve hajlandó lenne kijelenteni. Ezalatt az értendő, hogy a Bánffy kabinet kijelentené a képviselőház ülésében, hogy az elnök­ség megválasztása után, az osztrák és horvát ki­egyezési provizórium, az újoncjutalék letárgyalása és az indemnity kapcsán nyert felmentés után a jelenlegi kabinet távozik, mihelyt az ellenzéki pártok elfogadható formában kijelentést tesznek, hogy a kiegyezésnek a Széll Kálmán formulája alapján történő megoldása ellen akadályokat gördi­­tsai­nég fognak.“ Az E. U. írja: A kormánynak és Széll Kálmánnak közös szóbeli jegyzéke, melyet az ellenzéki megbízottak ma átvettek, csak a garanciák utóbb említett ne­mét, a tárgyi garanciákat adta meg. Személyi garanciákat nem helyezhetett kilátásba a válasz­­jegyzék, amint a szabadelvű pártban tudni vélik, egyfelől azért, mert ily garanciák ez idő szerint a korona alkotmányos jogainak érintése nélkül egyáltalán nem nyújthatók, másfelől mert ily garanciák abban az értelemben, amint azt a köve­telést az ellenzéki megbízottak formulázták, egy­értelmű lenne a szabadelvű párt „dezavuálásával“ (ez a jegyzékben használt kifejezés). Széll Kál­mán pedig, midőn a korona megbízásának alap­ján az ellenzéki pártokkal érintkezésbe lépett, a maga részéről is kijelentette, hogy nem járulhat oly feltételekhez, amelyek a szabadelvű párt deza­­vuálását jelentenék. Széll Kálmán elutazása. Széll Kálmán miután ma az ellenzék delegá­tusaival közölte a kormány nunciumát, elutazott rátóti birtokaira, hová m­agánügyek szólitották. Csütörtökre azonban ismét visszaérkezik a fővá­rosba s ekkorra az ellenzéki pártok kiküldöttjei is elkészítik adandó üzenetüket s ezt mielőbb továb­bítanák, purparlékat fognak folytatni Széll Kál­mánnal, aki erre maga kérte föl az ellenzék vezéreit, úgy hiszik, hogy szombaton véget érnek a tanácskozások. Vasárnap valószínűleg úgy Bánffy báró, mint Fejérváry és Lukács miniszterek, nem­­külömben Széll Kálmán Bécsbe utaznak. Bécsi lapok hírei. A bécsi Information mai kiadása eze­ket írja a magyar válságról : A válság úgy látszik végéhez közeledik. Széll oly közel hozta egymáshoz a farkasokat és bárányokat, hogy a béke biztosítottnak tekinthető. Merőben kiszámíthatatlan eshetőségektől eltekintve feltehető, hogy ez a hét meghozza a kompromisz­­szumot. A Bánffy lemondásáról szóló hirek persze koraiak s még inkább koraiak azok a hirek, ame­lyek az új miniszterek személyeiről szólanak. Hi­szen Bánffy csak akkor megy, ha meg lesznek szavazva a különféle provizóriumok és indemnitá­­sok, azaz legfeljebb 8—10 nappal a kompro­misszum finalizálása után. Csak aztán adhat a korona hivatalos megbízást valamelyik államfér­­fiúnak a kormányalakítás iránt. Azt hiszszük — és bizony joggal — h­ogy Széll Kálmán, ha óhaj­taná megnyerni ezt a megbízást, megkapná, de ő nem óhajtja. Jobbnak találja megmaradni eddigi hivatalában. Az a hír, hogy Lukács László bízat­nék meg a kormányalakítással, nem hihető. Lukács László az obstruáló pártokkal aligha áll jobb lábon, mint Bánffy báró s azonfelül nem egészsé­ges. Darányi, akit előbb sokat említettek, lehetetlen. A Tisza-klikk tagja és csakhamar a legnagyobb fokú bizalmatlansággal viseltetnének iránta, így állván a dolgok, valószínűleg Fejérváry Gézavaró tábor­szernagy fogja elvállalni a kabinetalakítás feladatát, amely a jövő hétig melegen tartaná a helyeket Szilágyi Dezső számára. Fejérváry báró katona lévén, mintegy középállást foglal el és sok mindenfélét tehet és kieszközölhet, ami polgári embernek lehe­tetlen volna, úgy az udvarnál, mint a bécsi kor­mánykörökben nem emlegetnek ez időszerint nevet akkora rokonszenvvel, mint a távozni készülő ma­gyar miniszterelnökét. Bánffy báró ma inkább mint valaha persona gratissima és a jelszó ez : „Legalább lehető drágán adta el bőrét“. A Feues Wiener Abendblatt mai­ esti száma a következőket fektati: A magyar képviselőház február 4 én ismét összeül. E napra várják az ellenzék még elintézet­len prepozícióira a kormány végleges válaszát és ezzel a tárgyalások befejezését. Az eredmény vagy a kompromisszium megvalósítása, vagy ennek el­lenkezője lesz. Azonban minden várakozás és kilá­tás a mellett szól, hogy a kompromisszum-tárgya­lások nem fognak sikertelenek maradni. Az új ka­binet megalakítása alighanem csak február vége felé fog megtörténni, mert az előmunkálatok, u. m. az ülésszak­barekesztása, az új ülésszak meg­nyitása, az elnökválasztás, úgyszintén a mostani kabinet demissziója és az új kabinet megalakítása iránti tárgyalások sok időt vesznek igénybe. A bolgár fejedelemasszony halála. Budapest, jac. st. Tegnap jelentették az összes lapok,­ hogy Bulgária fővárosa örömben úszik. Mapr­via Lujza pármai főhercegnő, Ferdinand bol­­gár fejedelem neje leánygyermeket szült. A táviratok az újszülött hercegnő nevét is tu­datták : Nadezsd­a (remény) lesz az újszülött neve, mint írták s ime a bolgár fejedelmi házat elborította a kétségbeesés és gyász. Mária Lujza a szép arcú, de energikus fellé­pésű fejedelemasszony ma d. e. 11 órakor gyer­mekágyi lázban meghalt éppen Boris születé­sének ötödik évfordulóján. Fejedelemasszonyi pályája nem volt rózsákkal tehintve. Ha­lála egy szenvedésekben gazdag életnek jelenti a végét.* Mária Lujza pármai hercegnő, Róbert Ká­roly pármai hercegnek és első­­nejének Mária Antonia braganzai hercegnőnek leánya, született 1870-ben január 17-én Rómában. Nyolc testvére van, akik a következők : Lujza Mária, Henrik, Mária Immaculata, József, Mária Terézia, Mária Fia, Beatrix és Illés. A hercegi család buzgó katholikus és valamennyi gyermekét buzgó katholikus irányban nevelte. Mária Lujza első­szülöttje volt a háznak s örökölte atyjának erélyes és szilárd jellemét, annak hithűségével együtt. 1893. április 8-án kelt egybe Ferdinand bolgár fejedelemmel, kivel boldog házasságban élt. Mint okos, képzett nő csakhamar megbarátkozott az új viszonyokkal, a sok átmeneti állapottal s a mindenképpen elmaradott néppel. Szívesen vett részt a politikában, mert Ferdinánd oly nehéz helyzetben volt akkor, hogy szüksége volt az okos, megfontolt körültekintő tanácsra. Oroszország nem akarta Ferdinándot elismerni s Bulgária valóság­gal Damoules kardja szerepét vitte az erópai béke fölött. Hogy Ferdinánd helyzetét ne­hezítse, az orosz politika kivitte, hogy a „pápista herceg“ a „tolakodó kalandor“, aki iől az orosz lapok Ferdinándot nevezték, ne kapjon sehol „orthodox“ hitű feleséget, így kelt egyba Ferdinánd a buzgó katholikus Mária Lujza her­cegnővel, aki egész lelkével csüggött it hazájának sorsán s a Eobierg-Mz hatalmának megszilárdí­tásán. 1894. január 18 án ajándékozta meg férjét Boris tirnovoi herceggel. Szülés után azonban oly beteg lett, hogy alig tudták megmenteni. 1895. november 5-én szülte második fiát Cirill Przeszláv herceget. Az orosz kéz ezalatt dolgozott Bulgáriában erősen és Sztambulov Ivánt, ki udvarias formákat mellőző modora miatt a fejedelem asz­­szonynál perszona ingrata volt, nyilt utcán bér­gyilkosok megölték. A fejedelem, ki most Orosz­ország ellenében utolsó támaszát is elveszítette, kénytelen lett az orosz cár kegyét keresni. Ezt csak azon feltétellel kapta meg, ha a trónörökös orthodox hitben fog felneveltetni. A­ cár elvállalta a bérmaapaságot és Boris herceget 1896. február hó 2-án egy görög keleti püspök megbérmálta. Mária Lujza fejedelemasszony sokat sirt ez időtájban és hosszabb időre elhagyta Bulgáriát. Járt XIII. Leo pápánál is audiencián, kinek vérző szívvel panaszolta el anyai fájdalmát és visszatért férjéhez, hogy „mentse meg, ami még­ meg­menthető.“ •­­ • Itt újabb keserűség várt reá, Bojcsev Deme­ter kapitány, egy semmire való kalandor, behíze­legte magát a fejedelmi ház jóindulatába s mikor boldogtalan szeretőjét megölte, a fejedelmi csa­lád kegyével takargatta gyalázatos bűnét. A fejedelem ellenségei rágalmazták a fejedelemasszonyt is, ki ekként sokat szenvedett, míg ma fájdalmaitól megváltotta a halál. Nagy jótevője volt a szegények­nek, egyházaknak, iskoláknak, férje pedig nemcsak szerető nejét, hanem leghívebb tanácsadóját is el­­veszítette benne. A kis Boris, Cirill és Nadesda árván ma­radnak s valószínű, hogy a két utóbbi szintén görög-keleti tutela alá fog kerülni. A kelet bíbor­­fénye, melyről Ferdinand azt mondotta, hogy most trónját be fogja aranyozni, sötét gyászszá változott, ahol az igaz hittel a szív belső boldog­sága is eltűnt, mint egy nyári és rövid álma. A bolgár távirati ügynökség a séifije*

Next