Alkotmány, 1899. június (4. évfolyam, 131-156. szám)

1899-06-01 / 131. szám

ALKOTMÁNY, 131. szám. 2 Csütörtök, 1899. június 1. 11­­ ...... . ... 1 ■ ■ zés ügyének ? Őt nem köti paktum, mint Széll Kálmánt s a bankparitás viszonossá­­■ gának megakadályozása nem lehet és nem is volt soha komoly osztrák politikusnak törekvése. Éppen ezért helyes az az álláspont, melyet ő Felsége képvisel, hogy a két miniszterelnök közt a tárgyalások meg­szakadt fonalát újból­­föl kell venni, és más megoldási módot kell keresniök mind­­kettejöknek. A két kormány lemondására csak akkor kerülhet komolyan sor, ha újabb tárgyalá­sok után se volna lehetséges a két állás­­pontot valahogyan áthidalni. A király azon­ban bízik a két miniszterelnök komolysá­gában, hogy ezt az összekötő kapcsot meg fogják találni, mert enélkül nem jöhet más, mint vag­y sziválás, ami az iparnak és kereskedelemnek krízisével járna, vagy­­ abszolutizmus, amely politikai megrázkód­tatásoknak tenné ki Ausztriát is, Magyaror­szágot is. Ha Thun azt hiszi, hogy nem lesz osz­trák többség soha, amely Magyarországgal szemben engedékenyebb lesz, akkor távo­zása érdeke Ausztriának. Mert az osztrá­kok többsége nem engedheti magát az ellenzék lármája által odáig terrorizáltatok hogy veszedelembe döntse Ausztria iparát, kereskedelmét, sőt hatalmi állását. Amily őszintén óhajtjuk a kiegyezést a­z a birodalom ereje és haladása érdekében, éppoly határozottan elítéljük úgy a Lajtán túlról, mint a Lajtán innentől jövő túlzá­sokat, izgatásokat, melyek lehetnek talán valamely pártnak érdekében, de a haza érdekeinek feláldozásával. A politikához türelem, komolyság, önzetlenség kell, meg nagyon sok és erős hazaszeretet! * 1. Mai tudósításaink ezek:­­ A mai tárgyalások. " (Saját tudósítónktól.) Bécs, május 31. Ma volt a válságnak eddig legmozgalmasabb­­napja. A tanácskozások már reggel 9 órakor kezdődtek és rövid megszakításokkal egymás­ után hol a miniszterek jártak a királynál, hol a magyar és osztrák miniszterek külön-külön, hol pedig együtt tárgyaltak egészen késő estig. A király ma először Thun grófot fogadta s rögtön utána Széll Kálmánt. Majd mind a két miniszterelnök újra hivatott a Hofburgba s ekkor Széli és Thun csaknem egy időben érkeztek oda. Ez a körülmény adott okot azon hit elterjedé­sére, mely a bécsi és egyes budapesti estilapokba is átment, hogy tudniillik a király egyszerre fo­gadta a két miniszterelnököt. Ez nem áll. A ki­rály előbb Széll Kálmánt fogadta s azután Thun grófot. Széll Kálmán ezen kihallgatása másfél óráig tartott, Thun grófé nagyon rövid volt. Ezen kihallgatások után a miniszterelnökök a bankgassei magyar palotába hajtattak s ott dél­után tárgyaltak. Ennél a tárgyalásnál jelen vol­­tak: Széll Kálmán, Lukács László, Hegedűs Sándor, Széchenyi Manó gr., Fejérváry Géza báró és­­ Kállay Béni. Később megjelentek a bank­gassei palotában Thun gróf, Di Pauli báró és Kaizl, akik ezúttal közösen tanácskoztak a ma­gyar miniszterekkel. E közös tanácskozás után a király ismét fo­gadta Thun grófot és Széll Kálmánt. A magyar miniszterek ezután ismét összegyűl­tek tanácskozásra s e közben az osztrák minisz­terek : Thun, Di Pauli és Kaizl alig öt percig tartó tanácskozást folytattak egymás között a belügyminisztériumban. Ami a mai tanácskozások lényegét illeti, erre vonatkozólag úgy a magyar, mint az osztrák miniszterek a legszigorúbb diskréciót mon­dották ki. Ennélfogva a fáma csak a kül­sőségek után ítél és ezek alapján tudni véli, hogy talán mégis sikerülni fog az egyez­mény. Ez következik abból is, hogy a ma­gyar miniszterek, akik már ma este 10 órakor vissza akartak utazni Budapestre, legfelsőbb pa­rancsra holnapig itt maradnak és csak a holnap délutáni 4 órai gyorsvonattal utaznak el. Holnap Úrnapja lévén, a király és az udvar legalább is 11 óráig el lesz foglalva a körmenet­ben. Előbb tehát a király nem fogadja a minisz­tereket, úgy számítanak, hogy 11 és 2 óra kö­zött a korona részéről nyilatkozat fog történni és miután a korona eddigelé mindent megkísérelt arra nézve, hogy békítőleg hasson és miután a­­ ma délutáni ötórai közös minisztertanács ked­­­vező előjelnek látszik, nincs kizárva, hogy azon, főleg szláv oldalról terjesztett verzió meg fog valósulni, mely szerint sikerülni fog mind a két kormány hivatalban maradása mellett is tisztázni a helyzetet. Más oldalról úgy hallatszik, hogy a döntés holnap sem fog beállani és hogy Széll Kálmán a képviselőház június 2-iki ülésén ki fogja jelen­teni, miszerint a kiegyezési javaslatok tárgyalása dolgában csak a jövő héten tehet indítványt és hogy vasárnap újra folytatják a tárgyalásokat. Félhivatalos hírek. Mint Bécsből jelentik, ő Felsége ma délelőtt külön kihallgatáson fogadta Thun gróf osztrák miniszterelnököt és azután Széll Kálmán magyar miniszterelnököt. Később ő Felsége Széchenyi Manó grófot, a király személye körüli minisztert fogadta. Délután egy órakor, mint a Magyar Távirati Iroda jelenti, mind a két miniszterelnök együtt jelent meg a királynál. (Saját tudósításunk meg­cáfolja azt a hírt, mintha a miniszterelnökök együttesen jelentek volna meg ő Felségénél. A szerk.) Ő Felsége Széll Kálmán miniszterelnököt ma délután hosszabb kihallgatáson fogadta. Délután 5 óra körül Thun gróf osztrák mi­niszterelnök felkereste a bankgassei magyar mi­nisztérium épületében Széll Kálmán miniszter­­elnököt. Utána még Kaizl dr. osztrák pénzügy­­miniszter és Di­ Pauli báró kereskedelemügyi mi­niszter is megjelentek a magyar minisztériumban. Széll Kálmán miniszterelnök a három osztrák miniszterrel körülbelül este 7 óráig tanács­kozott. Az esti órákban ő Felsége Széll Kálmán mi­niszterelnököt újból kihallgatáson fogadta. A Bécsben is, Budapesten is elterjedt lemon­dási híreket, mint félhivatalosan jelentik, Bécs­ben semmiképpen sem erősítik meg. A magyar miniszterek csak holnap este térnek vissza Budapestre. Válsághírek. Dacára annak, hogy félhivatalosan nem erősí­tik meg azokat a híreket, melyek azt beszélik, hogy a két kormányelnök ma beadta lemondását, a helyzet mégis igen válságos. Széll Kálmánhoz közelálló politikai és hírlapírói körökben nyíltan kijelentik, hogy a kiegyezés holt­pontra érkezett, és ezért válságos napok közelednek. «Nincs és nem akad osztrák «államférfiu» — írja a Széll Kálmánhoz közelálló «Budapesti Napló» — aki »MM—— — Bálba is, fürdözni is! hangzott el gyors elhatározással a merész válasz. Ez a merész válasz pedig azt eredmé­nyezte, hogy viharfelhők ültek ki homlokomra s a tengeri hajók vészkürtjének hangján vála­­­­szolom: — Nagyon jó! Nem megyünk tehát sehova se !­­ Bibulusné asszony szótlanul vált krétafehérré s temetgetni kezdett. A boszu­csk­áit temetgette , szive közepébe . . . Mire az utolsó hó is eltakarodott s a napfé­nyes hegy alján a kökörcsin felütötte égszínkék­­ fejecskéjét, szomszédaink mindenike tisztában volt már azzal, hogy hol fogják tölteni a nyarat. A telekkönyvezetőék meg sem állnak Erzsébet­­falváig; az irodaigazgatóék Siófokra mennek; a­­ biróékat rangjuk a magyar Tátrába viszi; a ta­­nácsosokat Abbáziába. Házunk derék hentes­­­­mestere, avagy tárcája, azonban bírja a tengeri ■ fürdőt is. Tengeri fürdő! Asszonyi álmoknak, vágyaknak legédesebbike! Oh az az asszony, aki tengeri fürdőn volt valaha, bátran és szívesen meghal­hat, mert elérte vágyainak netovábbját: a ten­geri fürdőt. A hentesek pedig már többször vol­­­­tak s az idén is mennek. Oh ez a tengeri fürdö­­­­­zés­be egyszerre ledöntötte a társadalmi korlátokat a szomszédainknál, melyeket egyébként semmiféle­­ földi hatalom sem lett volna képes lerombolni.­­A kövér kis hentesné de becézgetett asszonyka is lett egyszerre, hiszen a tengeri fürdő mellett hol marad Erzsébetfalva, a magas Tátra? E dolgok nagy álmélkodásomra és megelége­désemre csak Bibulusné asszonyt nem érdekel­ték. Egykedvűen, szinte unottan hallgatta a für­dőzésre vonatkozó tervezgetéseket, melyek pedig más alkalommal pírba vonták arcát s fájó irigy­séggel töltötték el szivét. A legkellemesebb ér­zéssel konstatáltam, hogy Bibulusné asszony lelki világát valami láthatatlan kezek kicserélték s a haszontalan és hiúságos, de főleg költséges vágyakozások helyett inkább a komolyabb tö­rekvések felé irányítja figyelmét. Szó se esett mi közöttünk nyaralásról, fürdőzésről, annál több azonban a különböző célú nőegyletekről, melyek kiváló mértékben lekötötték házam úrnőjének figyelmét. Utóvégre is, gondolom, a főzés és ha­­risnyakötés mellett a lélek is megkívánja a maga szórakozását s igyekeztem én is érdeklődését fo­kozni a nőegyletek iránt, melyekről jól tudtam, hogy nem a buzgó s kötelességüket hűen telje­sítő tagoknak költséges, hanem a t. nagy kö­zönségnek. Még mindig jobban járok így, mint ha a versírásra adná magát. Feleségem tehát a közügyek terére lépett. •­ Valami menhely-egyesületnek lett legelőször is választmányi tagja s én ez alkalommal kitün­tető kézcsókkal üdvözlöm. A reá következő héten újabb megtiszteltetés érte. Az árva leányok ki­­házasitó nőegylete választotta meg alelnökévé. Az az öröm, mely szivét eltöltő, szinte leírha­tatlan, legfölebb csak az én megelégedésemmel versenyezhetett. A harmadik héten, a negyedik héten ismét újabb és újabb megtiszteltetések a legkülönbözőbb nőegyletek részéről. Szinte úgy hullottak Bibulusné asszonyra, mint őszszel szélfúváskor a kajszinbarack. Egyszerre is a legsiralmasabb felfedezéssel azt vettem észre, hogy a feleségem nem az én feleségem többé, hanem a nőegyleteké. A villás reggeli idejét választmányi ülések töltötték ki; ebédeim igen gyakran az igazgatósági üléseken kallódtak el, vacsorára pedig a pezsgő női­ klub­élet csak épp annyi időt hagyott fönt, hogy Bibulusné asszony rántáslevesekkel sanyargat­hatta az urát. Ők ezek a levesek, mintha azt sugdosták volna nekem : A boszu !­a boszu ! Nem sok fejtörésembe került kiszámítanom, hogy a nőegyletekre rövid idő alatt testsúlyaim­ból kerek tíz kilót ráfizettem. Akárcsak Karls­­badon nyaraltam volna. Az nem sok fejtörésembe került, hogy belássam, hogyha ez tovább is így tart, el­fogyott lassan, mint a gyertyaszál. Ijedten aszódtak föl gondolataim: Ne úy halált, ne ily halált nekem! Jónak láttam életjelt adni magamról s tudo­mására hoznom, hogy nemcsak nőegyletek van­nak a világon, hanem itt vagyok én is. — De kedvesem! A közbizalom ... a társa­dalom iránti kötelességek. — Itt van cserébe az én közbzalmam! ■— Lehetetlen, lehetetlen ... Ha most vissza­vonulnak, midőn a felvirágoztatás útjára juttattam egyleteimet, mit mondanának felőlem ? — Virágoztasson fel most engem ! jegyzem meg fagyos cinizmussal. •— Azt kívánja, hogy visszavonuljak? •— A leghatározottabban azt!­­— Nem! felelé dacosan. ■* Mit tehettem, kénytelen voltam a kompro­misszum terére lépni s alkalmas formulát keresni. — Ha visszavonul, megyünk nyaralni! bonto­­gatom a mézes madzagot. — Hova? kérdezé simulékony, lágy hangon. — Erzsébetfalvára. Kedvetlenül biggyesztette fel ajkait.

Next