Alkotmány, 1899. november (4. évfolyam, 262-287. szám)
1899-11-01 / 262. szám
ALKOTMÁNY. 262. szám. I ■ ■ ' ' ■ 11 P-n»H'M 1 _________________3_____________________ Szerda, 1899. november 1. hanem kötelesség, amelyet a közügy parancsol s amelynek elmulasztása megrovandó, így értelmezzük mi Mérey indítványát s nagyon természetesnek találjuk, hogy Nyitramegye szabadelvű urai, köztük orsz. képviselők ezt az indítványát leszavazták. Ezen urak szemében a szavazás sem nem jog, sem kötelesség, hanem vásár. Az új tanterv életbeléptetése. A közoktatásügyi miniszter tudvalevőleg már ez évre életbeléptette az új revideált középiskolai tantervet, de csak az első osztályra. Rendeletét a múlt tanév végén adta ki s a nyár folyamán kellett megírni az új tanterv követelményeinek megfelelő tankönyveket. Ez persze többrendbeli nehézséggel járt. A kultuszminiszter tehát ankétet hívott össze csütörtök délelőttre a minisztériumba, amelyen az új tanterv további életbeléptetésének módozatait kívánja a pedagógusokkal megbeszélni. Az ankéten maga Wlassics miniszter fog elnökölni s előadója Hómann Ottó miniszteri tanácsos, a középiskolai ügyek vezetője. A mármaros-szigeti mandátum Urányi Imre halála következtében megüresedvén, a szabadelvű párt tudvalevőleg Lator alispánt jelöli. Mint ma értesülünk, a függetlenségi párt is állít jelöltet, mégpedig Bródi Lajos nagykárolyi ügyvéd személyében. Az indemnity. Budapest, okt. 31. A képviselőház pénzügyi bizottsága Falk Miksa elnöklésével ma tárgyalás alá vette az indemnitási törvényjavaslatot. Az ülésen jelen volt Széli miniszterelnök, valamint Lukács és Hegedűs miniszterek. Neményi Ambrus előadó elfogadásra ajánlotta a javaslatot. Kossuth Ferenc bizalmatlansággal viseltetik minden 67-es kormány iránt, ennélfogva nem szavazza meg a törvényjavaslatot. Komjáthy és pártja szintén bizalmi kérdésnek tekintik az indemnitást, ezért nem szavazhatja meg. De nem szavazza meg azért sem, mert nem látja annak szükségét. Azért, mert a bizottság néhány tagja a delegációba megy, nincs semmi akadálya annak, hogy a bizottság és a Ház letárgyalja a költségvetést. A bökkenő azonban az, hogy a kormány nincs tisztában a közös költségekkel. De azért ettől függetlenül tárgyalhatja a parlament a költségvetést. Az indemnitási javaslatban a kormány nemcsak a jelen állapot fentartását kéri, hanem ki akar terjedni később hozandó törvényekre és intézkedésekre is, amihez szóló már nemcsak bizalmatlanságból, hanem jogkör hiánya miatt sem járulhat hozzá. A kormány politikájának további bírálatát fentartva magának, nem járul hozzá a törvényjavaslathoz. Makfalvay tényekből meggyőződvén arról, hogy a jelen kormány a közjogi alapot tudja és akarja megvédeni és belügyi kérdésekben megnyugtató programmot vall, hozzájárul a törvényjavaslathoz. Farbaky ugyanily értelemben nyilatkozik. Széll Kálmán miniszterelnök, az indemnitást sohasem tekintette bizalmi kérdésnek, hanem a törvényhozás egyszerű megnyilatkozásának arra, hogy a kormány tovább vihesse az ügyeket. Kiterjeszkedik azonban azokra, amiket Kossuth és Komjáthy a bizalmatlanságuk motiválására felhoztak. Az ország gazdasági helyzetét nem látja bizonytalannak. Ez irányban is biztosítottnak látja az ország érdekeit, csakis az elintézés mikéntje van még Ausztriában függőben. Szóló teljesen bízik abban s azon az állásponton áll, hogy maguk a megállapodások, amint a törvény előírja, január elsejével életbe lépnek. Ha ez nem történnék meg, meg van óva minden jogunk és azokkal élhetünk minden irányban. Arra a kérdésre, hogy miért kell az indemnitás, azt válaszolja szóló, hogy még ez évben elvégzendő a kvótakérdés, elintézendők a delegációkhoz utalt teendők. Amikor negyven tagja a Háznak hivatalból távol lesz, csak természetesnek kell tartaniuk, hogy ugyanabban az időben nem tárgyalhatja a Ház a költségvetést. Hozzávéve a karácsonyi szünetet is, könnyű kimutatni, hogy a magyar képviselőháznak rendelkezésére álló pár hét alatt nem lehet a költségvetést elintézni. Az, hogy az indemnitási törvényjavaslat időközben megalkotandó törvényekre hivatkozik, nem új dolog, egészen természetes. Kéri, tekintsék e törvényjavaslatot úgy, mint amely az adott viszonyok közt elkerülhetetlen s amelyet a kormány akaratától nem függő külső körülmények tettek szükségessé. Komjáthy ismétli, hogy amíg nem látja a megalkotandó törvényeket, azok végrehajtására nem adhatja meg a felhatalmazást. Kossuth megjegyzi a miniszterelnök által mondottakra, hogy miután az ország jogainak a reciprocitás megtagadása esetére való érvényesítésére bizonyos előkészületek szükségesek, ő pedig nem látja azt, hogy ezek az előkészületek megtörténtek, lehetetlen, hogy aggodalmakat ne érezzen. Széll miniszterelnök kifejezést adott már azon hitének és meggyőződésének, hogy a Kossuth által említett eshetőség nem fog bekövetkezni s ezért nem is látott szükségeseknek más irányban való előkészületeket. Ma is ebben a meggyőződésben van, de ha az a nem várt eset mégis bekövetkeznék, az ország jogai teljesen fenn vannak tartva s a törvényben fentartott jog alapján és amellett igen sok fegyver van az ország kezeiben, amelyekkel ezeknek a jogoknak érvényt szerezhet a reciprocitás megsértése esetében. A bizottság ezek után általánosságban s részleteiben is elfogadta a törvényjavaslatot. Ezzel az ülés véget ért. A néppárt Székelyföldön. Budapest, október 31. Valahonnan — talán elrettentésül — hite terjedt annak, hogy a néppárt hasztalan megy le a Székelyföldre népgyűlésezni. Azt mondták, hogy a székely nép csak oda megy, ahol itatják, etetik, esetleg pénzt adnak neki. A vasárnapi székely gyűlések fényesen megcáfolták ezeket a híreszteléseket. A néppárt nem ígért, nem adott egy árva krajcárt sem, nem itatott, nem etetett — amint nem is szokott soha — és mégis oly óriási számban, oly vulkanikus lelkesedéssel gyűltek össze a néppárt gyűléseire a székelyek ezrei, hogy a néppárt joggal mondhatja: jöttem, láttam, győztem. A kézdiszentléleki népgyűlés. Kézdi-Szent-Lélek, október 29. A legragyogóbb, legderültebb nyári időjárásban tartották meg a kézdiszentléleki népgyűlést, melyet híre már régen megelőzött, a legmesszebb vidék is küldött embereket, hogy legalább hírmondói legyenek a kézdiszentléleki eseményeknek. A gyűlés maga délelőtt 10 órakor volt a templom előtt való téren a vasárnapi istentisztelet után, úgy a templomban, mint a templomon kívül nagy sokasága szorongott a székely választópolgároknak, kik egyebek között Kézdivásárhelyről, Kiskaszonból, Peselnekről, Szárazpatakról, Alsó-Torjáról, Felső- Torjáról, Szent-Katolnáról, Bélafalváról verődtek össze a helybeliekkel együtt impozáns tömeggé. Magáról Esztelnekről és Kurtapatakról 52 kocsival jöttek az emberek. Minden rang és rend, a föld embere és a kisiparé, az értelmiség, mind képviselve volt ezen a gyűlésen összeolvadva egy nagy értelemben: a keresztény Magyarország szeretetében. S ha a megjelentek számát 2000-re teszszük, korántsem mondtunk sokat s a számmal a sokaságot csak megközelítőleg fejeztük ki. Aki ismerős a székely helyi és egyéb viszonyokkal, az tudja mérlegelni a kézdiszentléleti népgyűlés óriási sikerének jelentőségét. A téren valóságos kocsitábor volt, a könnyű, borvizes szekér szépen megfért az elegáns hintók mellett és között, előkelő úr és hölgy, meg szépen megfért egy sorban egymás mellett. Ott láttuk Sinkovics Aurél földbirtokost, Szacsvay Sándor ügyvédet, a város és a környék törvényszéki, megyei és járásbírósági hivatalnoki karát, Cseh Gyula főszolgabírót, Morvay szolgabírót, a papságot, Markay Antal kézdiszentléleki plébánost segédlelkészével, Bartha Ferenccel, Kápolthy Ferenc, Fehér Endre, Orbán Ferenc plébánosokat, Korbuly szentferencrendi szerzetest és még sok mást, kik mindannyian jelen voltak az emlékezetes és nagy konzekvenciákkal biró aktusnál, az országos néppárt és a székelység szent szövetségkötésénél. Hogy rendben és hangtalan nyugalomban elhelyezkedett mindenki, felállott Zichy Aladár gróf országos képviselő, hogy mint a népgyűlés elnöke a népgyülést megnyissa. Beszédét az általános várakozás figyelmes csendjében kezdette meg. Keresztény polgártársak! Székelyek! Itt a ti ősi rögeiteken, a ti ősi földeteken, itt üdvözöllek titeket, a nagy hunok méltó utódjait. Üdvözöllek titeket, Csaba véreit, törhetlen bajnokait az egyháznak. Régen volt, mikor hun őseitek seperték végig diadalmas hadjáratokban a reszkető országokat. De egy helyen megtört a népek hulláma. Róma falainál megálltak ők, mert maga az Isten keze tartotta őket vissza attól, hogy szentelt falait megbontsák. Régen volt ez, mondom. És akkor az Isten keze bevezérelte őket Magyarországra és hazát adott nektek, az ő fiaiknak, székelyeknek. És a székelyek megőrizték a kapott kincset; megőrizték ádáz ellenségek támadásai ellen a hazát úgy, mint szorongattatások idején a katholikus egyházat testvéreikkel, a magyarokkal nagyszerű véd- és dacszövetségben. Ellenség tá-madása, hosszú évek szőrlése meg nem rettentette, meg nem tántorította, meg nem mételyezte a tiszta székely vért: szeplőtelen maradt az mindenha. (Viharos éljenzés.) Idők változásán változtak a viszonyok; immár nem nyílt ellenség az, aki ellen sorompóba kell lépnünk, akit nekünk és nektek meg kell ostromolnunk. Nem felemelt homlokkal támad ellenünk, hanem titkon, aknamunkával agyarkodik, az éj leplében és alattomosan dolgozik, őröl, mint a féreg a tölgyön. Ez ellen hívunk nemes harcba titeket, ezért jött a néppárt közétek, hogy megfujja a harsány riadót szentegyházunk ellenei ellen. Mi, kik ismerjük a nép bajait, kívánságait, tengernyi ügye-baját, eljöttünk, hogy rámutassunk azok gyógyszereire, nemcsak rámutassunk, hanem azok használatára is megtanítsunk titeket. (Zugó éljenzés és felkiáltások: •Éljen a néppárt ! Ez az igazi párt!) Üdvözlöm még egyszer a derék székelyeket, a nemes népet. Kérem, hallgassák figyelemmel, amit barátaim majd elmondanak. Megnyitom a gyűlést. A népgyűlés első szónoka Molnár János pápai prelátus, orsz. képviselő volt. A betegágyból kelt fel, hogy a székely gyűlésen jelen lehessen; eljött a 23 órai, előbágyasztó út fáradalmai dacára, mert látni kívánta a székelyeket, kik szinte váratlanul hívták volt meg maguk közé a néppártot. Bizonyos meghatottság alól ő sem tudott szabadulni s bizony fátyolozott volt a belső indulatról szava, mikor beszédébe belefogott. A székelyek üdvözlésével kezdte ő is; elmondta, hogy milyen derék hírét hallotta messze földön is a székely népnek, elhozta a lelke vágya, hogy láthassa őket, szemtől-szemben állhasson velük. Hivatkozva jó hírnevekre, azon biztos reményének adott kifejezést, hogy a székely nép ezentúl a néppárt zászlaja alá esküszik. (Felkiáltások: Úgy lesz! Úgy lesz!) És itt előadta a népnek politikai, közgazdasági, közigazgatási téren mutatkozó és egyéb szükségleteit, előadta a néppárt elveit úgy, amint azok az említettekre vonatkozólag a nép üdvére megvalósítandóknak mutatkoznak. Előadását ma is elmés és nagyon, nagyon találó adomákkal fűszerezte, mindenkor viharos derültséget keltve. Beszéde oly tetszést aratott, hogy midőn beszéde közeledő végére célzott, azzal, hogy már nem igen mer tovább beszélni, mert fél, hogy elfogy a hangja, a nép hangosan követelte, hogy csak beszéljen tovább, mert szívesen hallgatják. Beszéde végén különösen arra figyelmeztette a székelységet, ne engedje magát megvesztegettetni. A nagyszabású beszédet nem kisebb tetszés követte ; hangosan, fennen éljenezte a hallgatóság a néppártot, a néppárt vezérembereit. Az éljenzésbe belebugott Kálmán Károly orsz. képviselő hangja, ki folyton és folyton, újra és újra dobálta a lelkesedés csóváit meg-megszaggatott szavakban a nép közé, mely a legnagyobb mértékben feltüzelve hallgatta aztán a remeklő szónok beszédjét, mely a megfenyegetett kereszténység oltalmára hívta fel lángszavakkal a székelységet; egész beszédét folytonos éljenzés között tartotta. Lelkesedett és könyezett ott mindenki; székely nők és férfiak mindmegannyi lebüvöltjei voltak annak a hatalmas szónoki talentumnak, mely a néppártnak már annyi hívet szerzett. Maga a szolgabiró is arra a kiáltásra fakadt: — Éljen Kálmán Károly! Az egyház és haza szeretetére buzdította a népet, mely, ugy véljük, be is fogadta az igét, a magot és azt terjedelmes fává növeszti szivében, mire eljő a választások ideje. Végül Zichy Aladár gróf tartotta meg záró beszédét; röviden szólt. Meleg szavakkal köszönte meg a hallgatóság megjelenését, valamint nagy lelkesedését s a néppártot a nép szeretetébe ajánlotta. Delet harangoztak, mikor a szónokok körülvéve a nép százaitól, távoztak s rövid ebéd után kocsira ülve áthajtottak az egy órányira fekvő Nagy-Nyujtódra, hogy a délutáni népgyülést megtartsák. A nagy-gyujtódi népgyülés: Nagy-Nyújtód, okt. 29. A nagy-gyujtódi gyűlés külső szine tekintetében még fényesebb volt, mint a kézdiszentléleki. A szónokok Markáig Antal szentléleki plébános, Fehér Endre kézdi-polányi plébános kíséretében három kocsin indultak Nagy-Nyújtódra, ahová délután 2 órakor érkeztek meg. Nem érték el még a falut, mikor az országúton egy 20 délceg, fiatal lovasból álló bandérium vágtatott eléjük. A bandérium vezetője Varjassy Miklós mondott el egy talpraesett üdvözlő beszédet. Lengő zászlók között vonult be a díszes menet a községbe, hol a lakosság zugó éljenzése , és Finta Gáspár.