Alkotmány, 1899. december (4. évfolyam, 288-313. szám)

1899-12-01 / 288. szám

mm ALKOTMÁNY. 288. szám. 2 r'entek. Iöü9. december 1. állított, áthelyeztetését is megígérte, sőt a szász polgármestert fölhatalmazta, hogy ezt a városi közgyűlésen bejelentse. A katonai bíróság a vád alól fölmente Eper­­jessyt, hiszen semmit sem vétett a Dienstreglement ellen, de a szobafogsá­got leülte és a sérelem, mely rajta s a magyar nemzeten és államon ejtetett, meg­maradt, mig a hadtestparancsnokért fele­lős hadügyminisztérium a magyar nemzet­gyűlés delegációjának elégtételt nem szol­gáltat. Várjon megteszi-e? A gyulafehérvári esetben, hol Künte gyalogsági hadnagy kutyának nevezte a magyart ebédnél, a tiszti asztalnál, sze­mélyes elégtételt szerzett Hoszpodár Ernő hadnagy a sértett magyarságnak egy kard­vágással. De ez a lovagias elégtétel nem egyszersmind politikai. Mert mit bizonyít ez is egyebet, mint, hogy a«hier» szelleme uralkodik abban a még mindig osztrák tisztikarban, mely a magyar ezredeknek parancsol. Azt pedig hogyan képzeli és követelheti a közös hadügyminiszter, hogy országunk és nemzetünk nyílt ellenségeit tűrjük fölöttünk, tartsuk 114.000.000 ko­rona költséggel és még a fizetésüket is fölemeljük? Ezek a dolgok nem vonatkoznak a kö­zös hadsereg intézményére, annak a ki­rály részére föntartott belszervezetére, ve­zérletére, vezénylésére; ezek nem folynak a pragmatika szankcióból, sem a 67-iki kiegyezésből; ezek a hadügyminisztérium felfogásának folyományai, melyekért a fe­lelősséget magáról el nem háríthatja. Krieg­­hammer bárónak is számolnia kell Ma­gyarországgal, annak jogával és hazafisá­­gával, ha nem megbontani akarja a közös hadsereget, nem meghasonlást vinni bele az állam és hadserege közé, hanem az erőket egyesíteni kívánja, miként ez neki kötelessége. Ezek a delegációk nem lesznek érdek­telenek, ha nem is fognak változtatni sem a helyzeten, sem a büdzsén. A politikai viszonyok olyanok, hogy ezeknek hatása alól sem az osztrák, sem a magyar dele­gáció magát ki nem vonhatja­ a megátkozott fügefát, mégis jobb szeretem a természetben csupán a jó cselekedetek összhang­ját látni és csakis ezeket tárni a gyermek elé. Mennyire kedves a keresztesör, a vörösbegy és a vérfa meséje. Mily meghatóan példázza a jó­­ban-rosszban összetartást A koldus gólyák darab, humoros rajzában is mennyire tanít a Tapsi meg a Buksi története. Az útitáska fenekéről, tanulmányok emlékéből áll elő két darab. A tizenkét éves Jézus a tem­plomban helyenként erősen komolylyá, tanító, elmélkedő hangjában elvonttá válik. Mikor a Vezúv­ tetején átélt apróságokat meséli el, he­lyenként elhagyja hangjának közvetlensége. Leg­szebb példája a költői lendülettel, melegséggel írt ajánló versecske. Meséi általában kerekdedek, talán a három narancs igazolatlan fordulatai, az ajándékozásmódok kelthetnek egy kis vissza­tetszést. Mindezek azonban könnyen felejthetők, ha arra a behízelgő nyelvezetű, kellemes zenéjű versekre gondolunk. Amint ismételten átolvas­tam ezeket a bájos kis verseket, itt is, ott is megütötte fülemet egyik nevesebb költőnk versalkotásának hasonlósága. Már ezért is érté­kesek ennek a kötetnek darabjai, mert válasz­tékos, a magyarosság ellen alig vétő nyelvezeté­vel az igazi szép nyelvet elsajátittatja olvasóival. Kellemes csengésű versei az emlékezetbe játszva lopódzanak be s olyan tartalmat visznek, amely­nek erkölcsös nevelő értékén senki sem kétel­­kedhetik. A Szent­ István­ Társulat lényeges se­­gítő eszközt nyújtott a szülőknek, éle pedig hat­hatós példát adhatnak gyermekeik elé ennek a könyvnek olvastatásával. A könyvecske ára 80 krajcár. Vincze József dr. BELPOLITIKAI HÍREK. Budapest, nov 30. A képviselőház legközelebbi ülése hétfőn, december 4-én délelőtt 10 órakor lesz. — Napi­rend : A közösügyi költségekhez való hozzájáru­lás arányának megállapítására kiküldött orszá­gos bizottság jelentése és a miniszterelnök tör­vényjavaslata «arról az arányról, melyben a magyar korona országai az 1867: XII. törvény­cikkben közöseknek elismer­t állami ügyek ter­­heihez hozzájárulnak». Félkettőkor megszakítják a kvóta-javaslat tárgyalását és a miniszterelnök válaszolni fog Bozsik Ferenc interpellációjára az oroszországi zsidó-invázió s az ezzel kapcsolatos pestis-veszedelem tárgyában, Major Ferencére a Vörös­kereszt-egyesületnek a transzváli harc­térre való kiküldése és Barabás Béláéra a Hier ügyében. A kvóta. A képviselőház pénzügyi bizottsága nevében Neményi Ambrus dr. előadó a képvi­selőház mai ülésén beterjesztette a kvótajavas­latra vonatkozó bizottsági jelentést. A jelentés elmondja a kvótaküldöttségek működésének tör­ténetét, amint az a magyar kvótaküldöttség je­lentésében is foglaltatik, azután a kvótaemelést teszi szóvá. Az új megterheltetés különösen nyo­masztó a jelenlegi gazdasági viszonyok közt és tekintve azt, hogy tőkeszegény ország vagyunk és hogy államháztartásunk egyensúlyát és in­tézményeink föntartását csak a polgárok adózó­képességének nagymértékű megfeszítésével biz­tosíthatjuk. Ennek dacára a pénzügyi bizottság magáévá tette a kvótabizottság számadásait és elfogadta a törvényjavaslatot, mert mérlegelte azokat a szempontokat, amelyek sürgették, hogy a monarchia két állama közt függő kérdé­sek parlamenti úton elintéztessenek. A kvóta­emelés pénzügyi terhei — ha a közös kiadások jövőre szertelenül nem emeltetnek — fedeztet­nek azon összegek által, melyek a gazdasági kiegyezés által ezentúl Magyarország bevételi többletét képezik. A pénzügyi bizottság tudomá­sul vette a kormányelnöknek azt a kijelentését, hogy az osztrák törvény 14. §-a alapján kibocsá­tott császári rendeletnek a kvótaegyezményre való alkalmazása ki van zárva. Ezek után a bizottság ajánlja a törvényjavaslat elfogadását. A szentesítésre kész törvényjavaslatok szövegét vizsgáló bizottság ma Bérezd Dezső elnöklésével ülést tartott, melyen a főrendiház részéről Széchenyi Bertalan gróf jegyző, a képviselőház részéről Molnár Antal jegyző volt jelen Kovácsy Sándor és Kovács Pál előadókkal. A bizottság összehasonlította a leg­utóbb letárgyalt törvényjavaslatok szövegét s azt az országgyűlés határozataival megegyezőnek találta. A törvényjavaslatok így a miniszterelnökség útján a királyi szentesítés alá kerülnek. A kvóta-obstrukció. A Kossuth-párt intéző­bizott­sága felkéri a párt összes tagjait, hogy jövő hétfőtől kezdve állandóan Budapesten tartózkodni szíves­kedjenek. A képviselőház feloszlatása. A Pol. Ért. ma merész versenyre kelt a Bud. Tud.-val. Demen­­tál egy hírt, amelyről suttognak, sőt beszélnek is, de amely határozottan még fel nem lépett. Azt mondja a legfélhivatalosabb stílust imitálva a Pol. Ért. «Az utóbbi időben a sajtóban sűrűn felmerült az a hir, hogy a mostani képviselőház­nak egyedüli hivatása még a kvóta megszava­zása s aztán a képviselőházat feloszlatják, sőt ezt a hirt ma a képviselőház folyosóján is kol­­portálták. Ezzel szemben a «Politikai Értesítő» illetékes forrásból vett értesítés alapján azt je­lenti, hogy a Ház feloszlatására vonatkozó hír teljesen alaptalan és tendenciózusan kolportálta­­tik abban a hiszemben, hogy a Ház feloszlatásá­nak híre a szabadelvű pártban nyugtalanságot fog előidézni. Értesülésünk szerint a kormánynak nincs szándékában a Ház idő előtti feloszlatása annál kevésbbé, mert ily lépésre semmi ok sincsen.» Jó, jó. Nem akarjuk elrontani a Pol. Ért. cáfoló buzgóságát egy forrásra való hivat­kozással, amely előtt a Pol. Ért. is teljes devó­­cióval meghajolna. De hát miért cáfol a Pol. Ért., mikor a Búd. Tud, nem cáfol ? És miért cáfol most, a kvótaemelés mézes heteiben, mi­kor a szabadelvű pártban nemcsak Kubinyi Ár­pád tűnődik, hanem sok más honatya is ? És , miért akarja megcáfolni a Pol. Érti azt a régi, de jó­, példabeszédet,a mely szerint nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél ? A gazdatisztek jogviszonyainak szabályozásá­ról szóló törvényjavaslat előadói tervezete elkészült a földmivelésügyi minisztériumban. Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter e tervezet tárgyalására de­cember hó első felében szaktanácskozást fog tar­tani. A Kossuth-párt ma Thaly Kálmán elnöklete alatt értekezletet tartott; az értekezlet elején a párt Hen­­taller Lajos indítványára Kossuth Ferencnek, Kom­­játhy Bélának, Justh Gyulának és Barta Ödönnek a pénzügyi bizottságban való működésekért egyhangú­lag köszönetet mondott. A párt azután a két kato­nai javaslatot illetőleg Tóth János előadása alapján és Thaly Kálmán, Malek Lajos, valamint Barta Ödön felszólalása után azt határozta, hogy azokat nem fogadja el. A párt megbízásából Thaly Kálmán fog a Házban beszélni. A honvédelmi miniszter jelen­tését a párt tudomásul vette. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, nov. 30. Sttu­­ m Albert néhány nappal elszámította magát, vagy túlbecsülte az ellenzék haragját. Neményi Am­brusnak ma kellett előterjesztenie a pénzügyi bizott­ság kvótajelentését és igy Sturm Albert félhivatalo­san kérte egy tegnapi kommünikében a szabadelvű párt tagjait, hogy jelenjenek meg mentül számosab­ban a mai ülésen. Ennek az lett a következése, hogy a Ház az ülés elején­­ határozatképtelen volt; jobbról is, balról is össze-vissza 78-an jöttek el. A vihart szélcsend szokta megelőzni; a hétfői ülés előtt ma üléseztek utoljára a honatyák; a ta­nácskozás, amennyiben volt egyáltalán tanácskozás, veszedelmesen nyugodt volt és Sturm Albert vasár­nap alighanem egy második kiadású trombitaszóval lesz kénytelen a liberális híveket az imminens ve­szedelmekre figyelmeztetni. • Ma Maros-Vásárhely peticionált a kvóta­emelés ellen. Hont megye a közegészségügy államosítása ér­dekében írt fel. Olaszi János váci fegyenc perének megújítását kérte. Neményi Ambrus, a pénzügyi bizottság előadója kissé izgatottan sietett fel a dobogóra, hogy a bizott­ság kvóta-jelentését beterjeszsze. A beterjesztés kü­lönös incidens nélkül folyt le és az elnök meg­könnyebbülten indítványozta, hogy a jelentést tűzzék ki a hétfői ülés napirendjére. A szélsőbal ezért megharagudott. Komjáthy Béla arra való hivatkozással, hogy a Ház tagjai az imént benyújtott jelentést még nem ismerik, tiltakozott az elnök propoziciója ellen. A kvóta-törvényjavaslatot komolyan kell tárgyalni s azért kezdjen a Ház csak csütörtökön a tárgyaláshoz. Komjáthy Béla szavait támogatta Madarász József, mire az elnök azzal mo­tiválta előterjesztését, hogy a törvényjavaslat rövid s a Ház minden tagja ismeri. A jelentést pedig azon­nal a nyomdába viszik s holnap reggel már min­denki kézhez veheti. A tárgy fontos, az idő rövid, a javaslatot célszerű mentül előbb tárgyalás alá venni. A delegációra is tekintettel kell lenni, a delegátusok a jövő hetet egészen Budapesten töltik. Ezt hát megmagyarázta az elnök s nem igen tud­tak mit szólni ellene. Hogy valami változatosság mégis legyen, Hentaller Lajos kijelentette, hogy a Ház nem határozatképes, tehát számláltassa meg az elnök a jelenlevőket. Megindult a csengetyű­ szó, visszhangzott tőle a fo­lyosó. A legmegrögzöttebb folyosó-lakók is berontot­tak, de hasztalan, mert a képviselők száma messze maradt a száztól s az ülést egy félórára fel kellett függeszteni. A fél óra elmúlt s a Ház határozatképes volt. El is határozta, hogy a kvóta­jelentést a hétfői ülésen fogja tárgyalni. Következett a nagy­ipar állami kedvezményeiről szóló törvényjavaslatnak és a szatmár-erdődi viciná­lis javaslatnak harmadik olvasása és elfogadása. A Ház továbbá tudomásul vette a kereskedelmi miniszter jelentését a cinkota—kerepesi és a Zágráb­­samobori helyi érdekű vasút engedélyezéséről. Végül a csendes Kabos Ferenc vette át birodal­mát s mentelmi ügyeket referált. A Ház a referáda alapján felfüggesztette Lepsényi Miklós mentelmi jo­gát sajtó utján elkövetett rágalmazás és becsületsor-

Next