Alkotmány, 1900. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1900-02-01 / 27. szám
V. évfolyam. 27. szám. Budapest, 1900. február 1. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre ............kor. 28.— Félévre..................... « 14.— Negyedévre............ « 7.— Egy hónapra........ « 2.40 Egyes szám 8 fill., vidéken 30 fill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58-66. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ HIVATAL VIl., Szentkirályi utca 28a. . HIRDETÉSEK felvétetnek, kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VH., Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza. A költségvetés előtt. Budapest, január 31. A képviselőház holnapi ülésén megindul a költségvetés tárgyalása, mely a kvóta, a delegációk és az ausztriai zavarok miatt egész mostanáig halasztódott el. Az ez alkalommal megindulni készülő vita nem ígérkezik ugyan rendkívül nagyszabásúnak, mindazonáltal nagy kérdéseknek kell dűlőre jutni ez alkalommal. Magyarország belkormányzata, folyton vajúdó közigazgatási válsága, nemkülönben szociális bajai mind oly eminens érdekű kérdések, amelyek a jelen ülésszak tárgyalásaiból nem vonhatók ki s kétségtelen, hogy úgy a kormány, mint az ellenzék részéről többszörösen is szóba fognak kerülni. Valamennyi kérdés rendkívül aktuális. A Szalavszky-féle közigazgatási kísérlet óta ezen a téren nem történt semmi elhatározó, semmi komolyabb lépés, bár mindenki átlátja, hogy ezen a téren Sennyey Pál szavai szerint igazán «ázsiai állapotok» uralkodnak, melyek a közigazgatás gyökeres megreformálását halaszthatatlanná teszik. Hogy államosítás útján, avagy az önkormányzati alap fentartásával történjék-e ez a reform, az a kérdés lényegét kevésbbé érinti s itt csupán az a fő, hogy közigazgatásunk minél hamarább megreformáltassék a «jog, törvény és igazság» elveinek értelmében. Szociális életünkben a kormányzat hanyag nembánomsága szinte elképzelhetetlen cinizmussal nézte eddig eme bajok terjedését, a szociális életnyilvánulások ferde irányba való terelését s csak most, amikor eme bajok az alföldi agrárszocializmus képében fenyegető jelleget öltöttek, csak most jutnak arra az államhatalom bölcs kezelői, hogy komolyan is foglalkozni kell a kérdéssel, hogy a törvényhozás figyelmét és méltó érdeklődését többé nem lehet efelől elterelni. Mindezek a kérdések azonban bár mindenesetre szóba fognak kerülni a jelen ülésszakban, nem igen fognak még most nagy hullámokat verni. Sokkal vitálisabb s aktuálisabb kérdés fog a költségvetési vita alatt eldőlni. Az ugyanis, hogy Széll Kálán miniszterelnök birja-e a szabadelvű párt teljes bizalmát, van-e neki és híveinek oly erkölcsi és anyagi ereje, hogy sikeresen s produktive , minden gáncsoskodást legyőzve tudja az államgépezetet vezetni, mert Bánffy Dezsőnek és társainak nagy az ő hatalmuk s mozgolódásuk, mely a holnap megjelenendő Magyar Szóban nyer hatalmas életnyilvánulást, korántsem oly kis jelentőségű, hogy Széll Kálmánnak és őszinte híveinek ne kelljen komolyan és határozottan leszámolni velük. A korcs liberalizmusnak eme legkorcsabb kinövése igen könnyen megtévesztheti az elméket, igen könnyen képes oly kerékkötőt vetni a kormányzat elé, hogy az államgépezet funkciója egyszerre megakadhat. Minekünk nincs okunk ezen a liberális belső harcon sem örülnünk, sem szomorkodnunk. Örülni nem örülhetünk, mert ez időszerűnt az kétségtelen, hogy akármennyire dulakodik egymás közt a korcs liberalizmus, ma még úgy is az ő kezükben marad a hatalom. A keresztény és katholikus politikára nézve pedig majdnem mindegy, hogy Széll Kálmán, avagy Bánffy Dezső van az uralmon. Sőt Széll Kálmán még bizonyos tekintetben gyengíti a keresztény akciót, mert külső eszközeivel, modorával s ígéreteivel sok-sok helyesen gondolkodó s értő embernek téveszti meg s irányítja helytelen utakra meggyőződését s teszi indifferenssé, lanyhává, megalkuvóvá lelkületét. Keresztény szempontból mindegy, hogy milyen cégér lóg kint a korcsmán, mert hiszen a korcsmáros és a bor, amit odabent mérnek úgy is ugyanaz: a zsidó merkantilliberális plutokrácia. Ezek mellett az elvi tények mellett még egy fontos dolognak a kritériumát fogja mutatni a költségvetés tárgyalása, annak ugyanis, hogy váljon a kormány politikájával szemben áll-e oly szervezet, oly egységes és erős ellenzék, amely képes lenne a kormánynak hatalmas oppozíciót csinálni, erős és igazságos kritikát gyakorolni, a jelenlegi destruktív uralmi rendszer megdöntésére hathatósan közreműködni? Ebben a tekintetben pesszimisták vagyunk. Mi ez idő szerint a jelenlegi uralmi rendszer komoly és egyedül számba vehető ellenfeléül nem tekinthetünk mást, csak a néppártot. S ezért mindenesetre legfontosabbaknak tartjuk ama kijelentéseket, melyeket a néppárt nevében és meg- bízásából Zichy János gróf fog tenni a képviselőházban. Ez a beszéd lesz valószinüleg a képviselőházban az egyedüli igazi ellenzéki beszéd. AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA Dilettáns írók. Az Alkotmány eredeti tárcája. A «dilettáns» elnevezés alatt itt nem csupán azon írókat értjük, kik az irodalommal vagy tudományokkal csak úgy mellesleg, kedvtöltésből foglalkoztak vagy foglalkoznak, hanem azokat is, kik másnemű fontos hivatásuk mellett ráértek kitűnő irodalmi vagy tudományos műveket is alkotni. Hisz tudjuk, hogy — a hírlapírókat ide nem értve — az íróknak csak igen csekély része az, mely az irodalmat tekintené egyedül kenyérkeresetnek. — Viszont az is bizonyos, hogy ha a világirodalomban széttekintünk, azt találjuk, hogy a legfontosabb tudományos munkák és sz irodalmi remekek éppen azoktól kerültek ki, kik más téren is kitűntek s az Írással nem «ex offo» foglalkoztak. Nem volna érdektelen, ha valaki vállalkoznék arra, hogy Íróinkat a legrégibb kortól napjainkig polgári foglalkozásuk szerint osztályozná, kimutatva például, hogy hány pap, hány katona, hány orvos, hány államférfi s igy tovább, foglalkozott irodalommal. Nem lehet feladatunk egy tárca szűk keretében erre még csak kísérletet sem tenni, de talán nem lesz érdektelen, ha néhány kezünk ügyébe eső idevágó adatot följegyzünk. Talán az egy papi állást kivéve egy közpálya sem olyan, mely kizárólag az irodalommal való foglalkozást megengedné. Mégis azt hiszszük, hogy nincs olyan pálya, melyen a szorgalmas ember se találna magának időt oly munkálkodásra is,mely nem vág közvetlen az ön működési körébe. Megmutatták ezt legjelesebb íróink, kik egyéb bokros teendőik mellett az irodalmi téren is halhatatlan nevet szereztek maguknak, így például számosan találkoztak magyar írók is, kik mint egykor Julius Caesar, a hadvezéri babért írói koszorúval díszítették. Ilyen volt mindjárt Zrínyi, a költő, ki méltán megérdemli a magyar Tasso nevet. Cserei az elsőrangú emlékíró szintén fegyverforgató ember volt.Gróf Koháry István füleki kapitány s későbbi országbíró nemcsak mint rendithetlen hős, de egyszersmind mint költő is ismeretes. Bessenyey, Barkóczy, Orczy Lőrinc s az úgynevezett gárdisták szintén a katonaságnál szolgáltak. A «Peleskei nótárius», «Rontó Pál» és «Gróf Benyovszky Móric» szerzője, Gvadányi József gróf tábornok volt. A Kisfaludy-testvérek szintén katonáskodtak, s Petőfi Béni táborában őrnagyi rangot viselt s óhajtása szerint, mint katona, a harc mezején esett el. De talán egy pálya sem szolgáltatott annyi írót és költőt, mint a hivatalnoki s köztisztviselői pálya. Ott van mindjárt Gyöngyösi István, ki elsőbb Wesselényi Ferenc belső embere, majd a soproni országgyűlésen követ volt, majd később alispánná lett. A magyar irodalom egyik tevékeny bajnoka Döbrentei Gábor az óbudai kerület főbiztosa, akadémiai titoknok, színházigazgató volt. Kölcsey Ferenc Szatmármegye ragyogó tollú aljegyzője, később országgyűlési követe volt, aztán pedig szorgalmas gazda vált belőle. Katona József, a «Bánk bán» zseniális szerzője, Kecskemét város főügyészevolt. Lévay József, a jónevü költő ma is szorgalmas megyei hivatalnok. Torkos László, Berczik Árpád írók a minisztériumban dolgoznak. Tóth Lőrinc akadémikus költő ma is kúriai biró. — Az orvosi karból szintén több írót lehet fölemlítenünk, Földi János, a «Debrecenikor» megalapítója először tanító, később orvos volt. Toldy Ferenc, irodalomtörténetünk úttörője s legszorgalmasabb munkája előbb orvosi tudományokkal foglalkozott. De alig van pálya, mely írókat ne szolgáltatott volna. Kazinczy Ferenc, irodalmunk ez egyik legnagyobb alakja, tanfelügyelő volt. Báró Jósika Miklós, ki előbb katona, majd később magánzó gazda volt, igen jó üzletembernek bizonyult, midőn feleségével együtt díszes csipkeüzletet nyitott s abból tisztességesen meggazdagodott. Aigner Lajos, a magyar népdaloknak a külföldön megismertetője s a «Századok»-nak hosszú időn át szerkesztője, könyvkereskedő volt. Sőt az iparos osztálynak is megvannak a maga tudósai és költői. Csepreghy Ferenc asztalos több sikerült verssel lépett föl s emellett mesterségében is mint szakavatott ember volt ismeretes. De különösen ki kell emelnünk Böhm Lénárt fehértemplomi kovácsmestert, ki 1861-ben egy nagyobb «A temesi bánság története» című két kötetes művet adott ki. A magyar papok közül mint szorgalmas irók és költők ismeretesek : Révai, Dugonics, Horváth Mihály, Ipolyi, Czuczor, Csiky Gergely, Tompa, Szász Károly és sokan mások. Az államférfiaknak szintén egész díszes sora ál-.1 lett az irodalom szolgálatában. A Telekiek ősidők- től kezdve mint a tudomány bajnokai szerepelnek.( Gróf Dessewffy József nemcsak mint kitűnő politikus, de mint író, ritka tudományosságú férfiú is ismeretes volt hazánkban. Báró Vay Miklós, báró Eötvös József, Szemere Bertalan, gróf Mikó Imre, újabban gróf Széchen Antal magaslanak ki mágnásaink közül mint írók és tudósok. De nézzünk szét kissé a külföldi irodalomban ■.