Alkotmány, 1900. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1900-03-01 / 51. szám
V. évfolyam, 51. szám. Budapest, 1900. március 1 ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre .............kor. 28.— Félévre....................... « 34.— Negyedévre.............. « 7.— Egy hónapra.......... « 2.40 Egyes szám 8 fill., vidéken 10 fill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma : 58—66. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ H H HIVATAL: Vil., Szentkirályi utca 28a. ■ HIRDETÉSEK felvételnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél TO., Matzleinsdorfer-Strasse 7, kéziratokat nem adunk vissza. „Az utolsó Tiszaista.“ Budapest, febr. 28. Igen, oh igen, úgy kell annak lenni, hogy az utolsó Tiszaista, mielőtt őseihez szállana, tollat ragadjon és a megtisztult lelkek természetfölötti tárgyilagosságával dicsőítse a régi inkompatibilis és vicinális világ megsemmisítőjét s az uj, a jog, törvény és igazság fundamentumain álló világ megteremtőjét . . . hajh, hajh, veteres migrate coloni, én is megyek, én, az utolsó Tiszaista, helyünkbe hadd lépjenek az újak, a legújabbak és a régiekből újakká vedlettek. Az a röpirat, amelyet most a szabadelvű párt huszonöt és a Széll-kormány egyéves jubileuma alkalmára itt egy magát szerényen «az utolsó Tiszaistá»-nak nevező írástudó, valósággal melancholikus hangulatba ejti az olvasót. Miért nem legalább az «utolsóelőtti» ? Miért éppen az «utolsó»? Hiszen már úgy megszoktuk őket s olyan nehezünkre esnék a bucsuzás, ha nem tudnók biztosan, hogy van még, lesz is még viszontlátás, • mégpedig a «rendszerváltozás kibontakozásá» -nál, amelyet éppen az utolsó Tiszaisza látnoki tehetséggel küszöbönállónak jelez. Hogy a dologra térjek, miket jósol az utolsó Tiszaisza? Azt, hogy «el fog jönni az az idő, amikor Széll Kálmán politikai életrajza a legszebb fejezete lesz a magyar államférfiak történetének». Ez a szépen stilizált mondat fejezi be, végső következtetésképp az utolsó Tiszaisza végrendeletét. A testamentum eszmemenete pedig a következő: Tisza Kálmán miatt immár meghalhat a múlt és Apponyi miatt megszülethetik a jövő. Csak vajúdik emez és haldoklik amaz. A haldoklást nem késlelteti Tisza Kálmán, a vajúdást , nem sietteti Apponyi. A halottat gyászolni fogják, a vajúdás alatt túlságosan türelmetlenkedni nem szabad. A vajúdásnak hivatott legfőbb orvosa, Széll Kálmán bölcsen és kíméletesen végezte eddig is munkáját. E pillanatban a vajúdás a végső stádiumba jutott, a kibontakozás nemsokára megindul. Jönnek az események. Széll Kálmán régi eszméje, régi álma, hogy a jövő, új éra Magyarországon megszülethessék. Régóta szakítani akart azzal a rendszerrel, amely a szegény országot évtizedekig marcangolta oktalanul és rosszhiszeműleg. Sokszor kért, könyörgött, kapacitált, de az állapotok csak elvadultak és csak ma valósíthatja meg misszióját. Ez a misszió, új kormányzati szellem, új rendszer, új emberek, az élükön Apponyival . . . Miért is nem érvényesülhetett eddig Apponyi, aki pedig az ország élére hivatott férfiú? Ezt kérdezte és érezte már régen Széll Kálmán is és ezért dolgozik ő most, akinek kezében van a jövő kulcsa, a jövő sorsa. Most tervszerűen nyomul előre, tudniillik Széll Kálmán s még Apponyi akarata ellenére is létrehozza az Apponyi-érát. E végből küzdenie és számolnia kell a múlt irányzatával és a jövő törekvéseivel, a múlt embereivel és a jövő embereivel. Meg kell nyernie Tisza Kálmánt Apponyinak, Apponyit Tisza Kálmánnak. Ez nehéz feladat, de máris sok sikerrel járt. Mi az éra első ára? Tisza István minisztersége.Mindjárt gondotam» — mondaná erre Meszlény Lajos. Tisza István gróf — úgymond az «utolsó Tiszaista» a kibontakozás egyik vezéralakja. Ő képviseli a jelen helyzetben a múltat. Fiatal, tehát a jövő embere, aki jó eleve félreállt attól a törekvéstől, amely a Bánffy-rendszer bukása miatt kétségbeesett, boszút akart állani. Sokat bántották, de ő lenyelte a keserűséget s ezzel felülkerekedett. Nem legfelül, de felül. Ez most a helyzete. Ezért is számolni kell vele. Ezért helyet fog kapni a Széll-kabinetben és valószínűleg az Apponyi-kabinetben is. Miután Tisza Istvánt így «rangírozta» az utolsó Tiszaista, áttér Horánszky belügyminiszterségére. Ez — úgymond — a múlt koncessziója a jövő számára. Ez az első feltétele a jövő kibontakozásának politikailag és formailag. Ez még azért is szükséges, mert Horánszky 1. hosszú praxisból kitűnően ért a választási technikához, 2. mert teljesen összeforrott a szabadelvű párttal, tőle az «igazaknak» nincs mit félniök, ő az az egyéniség, akiben a szabadelvű párt legkülönbözőbb, árnyalatai leginkább megnyugszanak. Következik Szilágyi Dezső. Ö a szabadelvű pártnak ma «legnyomatékosabb» alakja. Ö a «legerősebb.» A kibontakozás sorsa ma leginkább az ő kezében van. A kibontakozás szükségességét ö állapította meg először, ő jelölte meg ennek útjait. Széll Kálmánt komolyan támogatta s támogatja ma is, a szabadelvű párt összeforrasztásának műveletében tevékeny része van. Ő Magyarország esze és ne féljen tőle senki, ő nem fogja Bánffyt feltámasztani. És most jönnek a szabadelvű párt árnyalatai és irányzatai. Az «utolsó Tisza AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA A látogatás. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Mielőtt Csányi Józsi, fogalmazó a belügyminisztérium második osztályában miniszteri titkári címmel, elindult volna a hivatalba, átfutotta az asztalán heverő reggeli postát. Többek közt a következő tartalmú levelet bontotta fel: «Édes fiam! Tudjuk mink azt nagyon jól, hogy borzasztó sok a dolgod. írtad is a nyáron, mikor haza vártunk, hogy e miatt nem jöhetsz. Minek is nem tart az a miniszter más hasznavehető embert is kívüled. Hogy mindent a te válladra raknak szivem gyermeke. No hát gondoltuk, hogy ha már nem jöhetsz te, felmegyünk mi. Úgyis olyan régen nem láttunk. Mikor sohasem szabadulhatsz. Meg aztán Keller sógorékkal is régen találkoztunk. Mintától fogva nem a mifelénk járó gőzkocsin konduktoroskodik, nem is gondolnám, hogy láttuk. Azokhoz akarunk megszállni. Hanem fölértünkkor először hozzád szeretnénk menni, mert Juliska húgod visz valamit a számodra. Erőnek erejével, hogy ő is eljön. Hadd jöjjön a lelkem adta, eszen maholnap rá sem ismersz. Hogy el ne felejtsem, a jövő hét végén mennénk. Kettős ünnep lészen, kitellik az időnkből. Másik szombat reggel érkezünk. Csókol szeretett anyád. Éppen jókor jött, vélte Csányi s idegesen dobta félre a levelet. Nagyon kellett ez a látogatás. Szép dolog ugyan szegény szülőktől származni, az ember eldicsekedhetik, hogy a maga erejéből lett, mi lett. (Ilyenkor ugyanis el szokás már feledni azt a jó kanonokot, akinél nyolc évig ingyen kosztja volt az ilyen önerejéből felcseperedőnek.) Hanem egy kissé mégis feszélyező volna végig sétálni a Váciutcán azzal az egyszerű, szegény falusi asszonynyal. Egyáltalában elmaradhatott volna az egész. Még hivatalában is bántotta e gondolat. S mikor szinte megfeledkezett már róla, valami kellemetlen, elégedetlen érzés bizsergett szive fenekén s csak újra kezdte hányni-vetni a dolgot, várjon hogy is tölthetné el azt a két napot. Mint két rém meredt eléje s legfőbb kívánsága volt, vajha már elmúltak volna. Harmadnapon pedig illatos, finom levélpapírt vett elő az asztalfiából s itt a következendőképpen: «Szeretett jó anyám! Igazán megörvendeztettek a minap kapott sorai. Örülök, hogy végre ismét megcsókolhatom drága kezét. Csak jöjjenek, örömmel várom minél hosszabb időre. Mert én bizony úgy sem igen mehetek haza. Mikor anynyi a dolgom. Most is, ha feljönnek, sajnos, nem lehetek annyit kedves anyámékkal, mint ahogy szeretném. A hivatal csak nagyon lehet. Azt meg édesanyám sem szeretné, ha valami hiba esnék. Még állásomat is veszthetném..Pedig tudják, mily nehezen jutottam ide. Hanem majd csak megmutathatok egyet-mást. Hát csak jöjjenek. Olyan lassan múlik az idő, alig tudom bevárni. Ugye nem fog megharagudni, hogy nem mehetek ki az állomásra kedves anyámért, így reggel van a legtöbb dolgom. Elő kell készíteni, amit a hivatalban végzek. Fogadjanak az állomáson hordárt, az el fogja vezetni a lakásomra. A viszontlátásig kezeit csókolja fia, Józsi. — Juliska ne hozzon sok holmit magával, nagyon bajos úgy bejönni a városba.» Tizenegy órakor bement e méltóságához a tanácsos úrhoz. — Drága jó anyám látogatni jön a jövő hét végén, méltóságos uram. A szegény jó asszony végtelen boldog volna, ha egy-két napot vele tölthetnék. A nyáron mikor otthon voltam, megígértem, hogy megmutatom neki Pestet. Négy napi szabadságot kérnék alázatosan. Milyen derék egy fiú ez a Csányi, gondolta a a méltóságos úr. — Megadom Csányi, hogy ne adnám. Ritka példáját látom önben a fiúi szeretetnek. Azon a bizonyos szombat reggelen még el sem készült a fogalmazó úr igazán reggeli dolgaival, erősen csengetnek odakint. Kipirult jóságos arcú öreg asszony lép be, utánna egészsé- ges falusi lányka, s leghátul a hordár vigyorog a nagyságos úr felé, hatalmas kosarat helyezve az ajtó mellé. Sunyi arcáról, mintha tekintélyének kisebbedését olvasta volna Csányi. Hogy is lehet urnak ilyen anyja. Úgy érezte, hogy többet nem merné erre a gazemberre bízni azokat a kis levélkéket meg csokrokat. Egyébként a