Alkotmány, 1900. május (5. évfolyam, 103-128. szám)

1900-05-01 / 103. szám

V. évfolyam. 103. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre ..­­ ..kor. 28.— Félévre.............­.. .. .c 34.— Negyedévre............. 2­7.— Egy hónapra.......... c 3­2.40 Egyes szám 8 fill., vidéken 10 fill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—66. A Kedd Budapest, 1900. május 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL, VIII., Szentkirályi­ utca 28­. HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnét VII., Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem zárunk vissza, A pápa Zichy Nándorhoz. Budapest, április 30. Krisztus földi helytartója megölelte Zichy Nándor grófot és áldását adta mű­ködésére. A magyar nemzeti zarándoklat­nak e nagyjelentőségű jelenete tegnap folyt le Szent Péter templomában, ahol XIII. Leo negyvenezer osztrák, cseh, belga és olasz zarándok szeme láttára új és fényes jelét adta annak a túláradó sze­retetnek, amelylvel a magyar nemzet, a keresztény Magyarország, a keresztény magyar nemzet küzdelmei iránt viseltetik. Régóta elismert világi vezérekül tisztel­jük a magyar katholikusoknak Zichy Nán­dor grófot. Rajongó szeretettel követjük őt mi katholikus magyarok és az ellenfél sem ta­gadhatja meg, nem is tagadja meg elisme­rését attól az elvszilárdságtól, attól a csüggedést a legválságosabb percekben sem ismerő elszántságtól, amely jellemzi Zichy Nándor gróf hosszú közpályáját. Voltak és vannak még katholikusok, még katholikus papok is, akik vagy elfo­gultságuknál, vagy stréberségöknél fogva kacérkodva az egyházellenes liberális áramlatokkal vonakodtak és vonakodnak azon zászló köré csoportosulni, amelyet Zichy Nándor gróf kibontott. Zichy Nán­dor gróf, a világi, példát adott ne­kik, a papoknak. Küzdött és szen­vedett és áldozott önzetlenül és nem keresett a hatalmon levő egyházelle­nes áramlatnál sem elismerést, sem más jutalmat, de még a vele rokonszen­­vezőknél, a vele egy sorban küzdőknél sem kereste ezt soha. Küzdött és küzd egyházáért és magyar hazájáért, mert szive igy sugallja, mert meggyőződése igy követeli, mert egyháza, hazája, nemzete igy parancsolja — és ezzel lelkesítette a vele együtt érzőket és ezzel szégyenitette meg a vele nem, de sokszor ellene küz­dőket. És most a pápa nem először, csákóra megáldotta őt és működését és megölelte és ezáltal magához ölelte az egész keresz­tény Magyarországot. Legyen ezért hódo­lattal teljes hála a Szent Péter trónján ülő aggastyánnak! XIII. Leó a szent év­ben, a keresztény Magyarország kilencszáz éves jubileumának évében tíz magyar püspök és ezerötszáz magyar zarándok jelenlétében újra szentesítette, újra meg­áldotta azt a pártot, amelynek vezére Zichy Nándor gróf. Nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek különösen ma, ami­dőn egy magát magyarnak, szabadelvűnek nevező párt-konglomerátum közönséges anyagi érdekektől indíttatva tömjéne­­zett annak a Széll Kálmánnak, aki a jog, törvény, igazság és vallási tole­rancia letéteményesének tartja magát és amellett kanzelparagrafusokat teremt és semmibe se veszi a katholikus főpász­­torok kinevezési jogát. XIII. Leó tegnap újra félreérthetlen módon megérttette azokkal, akiket illet, hogy ki mellett küzdjenek : Zichy Nándor gróf vagy Széll Kálmán mellett. XIII. Leó újra megérttette a keresztény magyarok­kal, hogy az egyházért vívandó küzdel­mekben hol a helyök! Ma pedig ismételte a Szentatya a Zichy Nándor grófhoz tegnap intézett buzdító és lelkesítő szavait azzal a hozzátoldással, hogy adja át Zichy Nándor gróf az ő szavait magyar harcostársainak . . . Ezt üzeni a magyar katholikusoknak, a nép­pártnak a pápa. Hát lesz-e ezentúl igazán katholikus magyar, aki a pápa ezen üze­netére sem hallgat? Mentek a liberális pártban. Budapest, április 30. Mi baja Széll Kálmánnak ? Inog ? Támo­gatni kell? Valóban különös, a légy sem árt neki, nagy szünet volt, az ország hall­gatott, a királynál csak ő járt jelentést tenni kormányzatának sikereiről s mikor ma a parlament újra megnyílt, a szabad­elvű pártiak hemzsegtek a teremben és a folyosókon, mert mind eljöttek a májusi fizetésüket fölvenni: 1600 koronát. Teljes megelégedéssel nyílt tehát meg az új ülésszak, mikor érthetetlen suttogás támadt, hogy bizalmi nyilatkozatot kell rendezni a szabadelvű pártkörben — hol nyílt el­lenzék nincs — a nagyvezérnek. Láttunk mi már ilyet többször, először mikor Lónyayt megbuktatták, azután mi­kor Tiszát, azután mikor Wekerlét s végre Bánffyt, mindenkor bizalmi tüntetésekkel készítették elő a miniszterválságot és a bukandók örültek neki, mert azt hitték, hogy állásukat a párt ilyformán meg­szilárdítja fölfelé. A parlamenti többség mindig megvolt szemben az ellenzékkel, hanem bent a liberális pártban voltak repedések, melyek miatt meg kellett dró­tozni s azután a nagy húsosfazekat ismét bemutatták Bécsben a miniszter urak azzal, hogy lehet még benne főzni. Most is így történt, mert a tüntetést miniszteri kívánságra rendezte önként az egyetértő szabadelvű párt Széll Kálmán dicséretére. Csak a minisztérium tudhatja, hogy mi szüksége és mi célja volt ezzel a demonstrációval. Egy hét előtt még senkinek esze ágában sem volt s most hirtelen bizalmat szavaztak ok nélkül Széllnek, mint hogyha nem bíztak volna benne. Mondom a minisztérium kívánta a párt hódolatát és természetesen most meg is kapta. A főemberek közül Tisza Kálmán, Tisza István, Szilágyi, Csáky, Apponyi, Horánszky hallgattak vagy távollétükkel tündököltek, sőt Gajári, Heltai és a többi kazárok is hallgattak, átengedvén a szólás dicső­ségét a Tiszaista Dániel Gábornak a Csákysta Berzeviczynak, az Apponyista Makkfalvainak és­­ a Bánffysta Kristóffy­­nak, mit meghallván a volt miniszterelnök, kit drága pénzen megvásárolt hívei mind elhagytak, eltakarta arcát és fájdalmasan mint Caesar fölkiáltott: «Et tu mi fili Brute ?» íme, tehát minden pártárnyalat hivata­losan konstatálta teljes megelégedését Széll Kálmán úrral. Ez viszont hálásan kifejezte hű ragaszkodását valamennyi pártrészhez, melyek mint a négylevelű ló­here egy száron képviselik az egységes liberalizmust és a Széll Kálmán szeren­cséjét. Vájjon miért is kellett Széll Kálmánt megmenteni? Talán Bánffytól? Az ember hajlandó volna ezt gondolni, tekintve, hogy a Magyar Szó és az Egyetértés min­dennap tollal piszkálnak a miniszterelnök orra alatt. És sokan, hiszik, — mi is azok közé tartozunk — hogy a szabadelvű­ pártban sok a hallgatag Bánffysta, aki ma Széll Kálmánnak éljenzett, hogy elrejtse a választások előtt érzelmeit mások előtt. És még több a Bánffysta a főispánok kö­zött és a megyei tiszti karokban, kik mo­hón olvassák a Magyar Szót s azt hiszik, hogy Széll Kálmán nem áll erősen s mióta megfujták a protestáns riadót, azóta barátai még jobban féltik Széli állását. De ne féltsék Bánffytól, mert a kálvinisták vezére, Tisza Kálmán, a nagy taktikus, kit a kormánypártból kituszkolni tíz mi­niszternek, öt Apponyinak, sőt egy Szi­lágyi Dezsőnek sem sikerülhet. Még idáig minden szabadelvű minisztériumot, mely utána következett, Tisza Kálmán buktatott meg, kivéve Bánffyt, de azt is ő ejtette el. Széll Kálmán tehát és azon miniszter­­társai, kik nem Tisza Kálmán megbízott emberei a minisztertanácsban, nyugodtan alhatnak Bánffytól, mert az nem harap, aki sokat lármáz. A néppárt, az szerencsére kívül van a liberális párton és semmi köze a pártbeli konferenciához, bizalomhoz és intrikához. Mi meg nem buktatjuk Széll Kálmánt a parlamentben, csak kívül a liberálisokat a kerületekben. Majd azután beszélünk, ha Széll Kálmán is lejárta magát egye­temben azokkal, kik ma körülötte nyala­­kodnak. Minket nem illet, hogy az neki jól esik, sőt kívánjuk, hogy többször ren­dezzenek számára ilyen mulatságos ko­médiát, mint ma. De hát mi komolyság volt ebben a já­tékban? Hát még­is kellett valami oká­nak lenni! A függetlenségi párt, vagy talán pártok, vagy talán már se párt, se

Next