Alkotmány, 1900. május (5. évfolyam, 103-128. szám)
1900-05-01 / 103. szám
V. évfolyam. 103. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre .. ..kor. 28.— Félévre............... .. .c 34.— Negyedévre............. 27.— Egy hónapra.......... c 32.40 Egyes szám 8 fill., vidéken 10 fill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—66. A Kedd Budapest, 1900. május 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL, VIII., Szentkirályi utca 28. HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnét VII., Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem zárunk vissza, A pápa Zichy Nándorhoz. Budapest, április 30. Krisztus földi helytartója megölelte Zichy Nándor grófot és áldását adta működésére. A magyar nemzeti zarándoklatnak e nagyjelentőségű jelenete tegnap folyt le Szent Péter templomában, ahol XIII. Leo negyvenezer osztrák, cseh, belga és olasz zarándok szeme láttára új és fényes jelét adta annak a túláradó szeretetnek, amelylvel a magyar nemzet, a keresztény Magyarország, a keresztény magyar nemzet küzdelmei iránt viseltetik. Régóta elismert világi vezérekül tiszteljük a magyar katholikusoknak Zichy Nándor grófot. Rajongó szeretettel követjük őt mi katholikus magyarok és az ellenfél sem tagadhatja meg, nem is tagadja meg elismerését attól az elvszilárdságtól, attól a csüggedést a legválságosabb percekben sem ismerő elszántságtól, amely jellemzi Zichy Nándor gróf hosszú közpályáját. Voltak és vannak még katholikusok, még katholikus papok is, akik vagy elfogultságuknál, vagy stréberségöknél fogva kacérkodva az egyházellenes liberális áramlatokkal vonakodtak és vonakodnak azon zászló köré csoportosulni, amelyet Zichy Nándor gróf kibontott. Zichy Nándor gróf, a világi, példát adott nekik, a papoknak. Küzdött és szenvedett és áldozott önzetlenül és nem keresett a hatalmon levő egyházellenes áramlatnál sem elismerést, sem más jutalmat, de még a vele rokonszenvezőknél, a vele egy sorban küzdőknél sem kereste ezt soha. Küzdött és küzd egyházáért és magyar hazájáért, mert szive igy sugallja, mert meggyőződése igy követeli, mert egyháza, hazája, nemzete igy parancsolja — és ezzel lelkesítette a vele együtt érzőket és ezzel szégyenitette meg a vele nem, de sokszor ellene küzdőket. És most a pápa nem először, csákóra megáldotta őt és működését és megölelte és ezáltal magához ölelte az egész keresztény Magyarországot. Legyen ezért hódolattal teljes hála a Szent Péter trónján ülő aggastyánnak! XIII. Leó a szent évben, a keresztény Magyarország kilencszáz éves jubileumának évében tíz magyar püspök és ezerötszáz magyar zarándok jelenlétében újra szentesítette, újra megáldotta azt a pártot, amelynek vezére Zichy Nándor gróf. Nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek különösen ma, amidőn egy magát magyarnak, szabadelvűnek nevező párt-konglomerátum közönséges anyagi érdekektől indíttatva tömjénezett annak a Széll Kálmánnak, aki a jog, törvény, igazság és vallási tolerancia letéteményesének tartja magát és amellett kanzelparagrafusokat teremt és semmibe se veszi a katholikus főpásztorok kinevezési jogát. XIII. Leó tegnap újra félreérthetlen módon megérttette azokkal, akiket illet, hogy ki mellett küzdjenek : Zichy Nándor gróf vagy Széll Kálmán mellett. XIII. Leó újra megérttette a keresztény magyarokkal, hogy az egyházért vívandó küzdelmekben hol a helyök! Ma pedig ismételte a Szentatya a Zichy Nándor grófhoz tegnap intézett buzdító és lelkesítő szavait azzal a hozzátoldással, hogy adja át Zichy Nándor gróf az ő szavait magyar harcostársainak . . . Ezt üzeni a magyar katholikusoknak, a néppártnak a pápa. Hát lesz-e ezentúl igazán katholikus magyar, aki a pápa ezen üzenetére sem hallgat? Mentek a liberális pártban. Budapest, április 30. Mi baja Széll Kálmánnak ? Inog ? Támogatni kell? Valóban különös, a légy sem árt neki, nagy szünet volt, az ország hallgatott, a királynál csak ő járt jelentést tenni kormányzatának sikereiről s mikor ma a parlament újra megnyílt, a szabadelvű pártiak hemzsegtek a teremben és a folyosókon, mert mind eljöttek a májusi fizetésüket fölvenni: 1600 koronát. Teljes megelégedéssel nyílt tehát meg az új ülésszak, mikor érthetetlen suttogás támadt, hogy bizalmi nyilatkozatot kell rendezni a szabadelvű pártkörben — hol nyílt ellenzék nincs — a nagyvezérnek. Láttunk mi már ilyet többször, először mikor Lónyayt megbuktatták, azután mikor Tiszát, azután mikor Wekerlét s végre Bánffyt, mindenkor bizalmi tüntetésekkel készítették elő a miniszterválságot és a bukandók örültek neki, mert azt hitték, hogy állásukat a párt ilyformán megszilárdítja fölfelé. A parlamenti többség mindig megvolt szemben az ellenzékkel, hanem bent a liberális pártban voltak repedések, melyek miatt meg kellett drótozni s azután a nagy húsosfazekat ismét bemutatták Bécsben a miniszter urak azzal, hogy lehet még benne főzni. Most is így történt, mert a tüntetést miniszteri kívánságra rendezte önként az egyetértő szabadelvű párt Széll Kálmán dicséretére. Csak a minisztérium tudhatja, hogy mi szüksége és mi célja volt ezzel a demonstrációval. Egy hét előtt még senkinek esze ágában sem volt s most hirtelen bizalmat szavaztak ok nélkül Széllnek, mint hogyha nem bíztak volna benne. Mondom a minisztérium kívánta a párt hódolatát és természetesen most meg is kapta. A főemberek közül Tisza Kálmán, Tisza István, Szilágyi, Csáky, Apponyi, Horánszky hallgattak vagy távollétükkel tündököltek, sőt Gajári, Heltai és a többi kazárok is hallgattak, átengedvén a szólás dicsőségét a Tiszaista Dániel Gábornak a Csákysta Berzeviczynak, az Apponyista Makkfalvainak és a Bánffysta Kristóffynak, mit meghallván a volt miniszterelnök, kit drága pénzen megvásárolt hívei mind elhagytak, eltakarta arcát és fájdalmasan mint Caesar fölkiáltott: «Et tu mi fili Brute ?» íme, tehát minden pártárnyalat hivatalosan konstatálta teljes megelégedését Széll Kálmán úrral. Ez viszont hálásan kifejezte hű ragaszkodását valamennyi pártrészhez, melyek mint a négylevelű lóhere egy száron képviselik az egységes liberalizmust és a Széll Kálmán szerencséjét. Vájjon miért is kellett Széll Kálmánt megmenteni? Talán Bánffytól? Az ember hajlandó volna ezt gondolni, tekintve, hogy a Magyar Szó és az Egyetértés mindennap tollal piszkálnak a miniszterelnök orra alatt. És sokan, hiszik, — mi is azok közé tartozunk — hogy a szabadelvű pártban sok a hallgatag Bánffysta, aki ma Széll Kálmánnak éljenzett, hogy elrejtse a választások előtt érzelmeit mások előtt. És még több a Bánffysta a főispánok között és a megyei tiszti karokban, kik mohón olvassák a Magyar Szót s azt hiszik, hogy Széll Kálmán nem áll erősen s mióta megfujták a protestáns riadót, azóta barátai még jobban féltik Széli állását. De ne féltsék Bánffytól, mert a kálvinisták vezére, Tisza Kálmán, a nagy taktikus, kit a kormánypártból kituszkolni tíz miniszternek, öt Apponyinak, sőt egy Szilágyi Dezsőnek sem sikerülhet. Még idáig minden szabadelvű minisztériumot, mely utána következett, Tisza Kálmán buktatott meg, kivéve Bánffyt, de azt is ő ejtette el. Széll Kálmán tehát és azon minisztertársai, kik nem Tisza Kálmán megbízott emberei a minisztertanácsban, nyugodtan alhatnak Bánffytól, mert az nem harap, aki sokat lármáz. A néppárt, az szerencsére kívül van a liberális párton és semmi köze a pártbeli konferenciához, bizalomhoz és intrikához. Mi meg nem buktatjuk Széll Kálmánt a parlamentben, csak kívül a liberálisokat a kerületekben. Majd azután beszélünk, ha Széll Kálmán is lejárta magát egyetemben azokkal, kik ma körülötte nyalakodnak. Minket nem illet, hogy az neki jól esik, sőt kívánjuk, hogy többször rendezzenek számára ilyen mulatságos komédiát, mint ma. De hát mi komolyság volt ebben a játékban? Hát mégis kellett valami okának lenni! A függetlenségi párt, vagy talán pártok, vagy talán már se párt, se