Alkotmány, 1900. július (5. évfolyam, 155-180. szám)

1900-07-01 / 155. szám

V. évfolyam. 155. szám. Vasárnap. Budapest, 1900. julma 1. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre_______kor. 28.— Félévre ............ . u.— Negyedévre........ 2­7.— Egy hónapra ...... .­2.40 Egyes szám 1 ül­., vidéken 10 üll. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma : 50—63. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ­ HIVATAL: VIII., Szentkirályi­ utca 28a. HIRDETÉSEK felvételnek a kiadóhivatalbein és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél m , Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza. Jogtalan felháborodás. Budapest június 30.­­ Nagy a felháborodás, különösen hi­vatalos körökben, Nyuly Mihálynak esküdt­­bírósági felmentése miatt. • Még nagyobb méltatlankodás és megütközés nyilatkozott a Bánffy báró lapjában, mely az esküdt­szék intézménye ellen különben is háborút visel. Nem lepett meg ez a megütközés és felháborodás önmagában, mert az esküd­teknek az a verdiktje, mely Nyuly Mihályt felmentette, tényleg a törvénybe és a jog­­érzetbe ütközik. De meglepett és én afölött botránkoztam meg, hogy a most jelzett oldalról jajgatnak és epéskednek e verdikt fölött. Mert miért éppen az esküdtbíráskodás ellen irányul ez a szenvedélyes támadás ? Ugyan kérem, a szakbíráskodás a maga ügyészeivel és bíráival nem érdemelt meg számos esetben, még nagyobb megbotrán-­ kozást? Ne tessék elfeledni, hogy az igazság­szolgáltatás, akár népbírák, akár szak­közegek gyakorolják azt, mindig hű kép­mása és exponense azoknak az állapotok­nak, melyek a hivatalos és nem hivatalos társadalomban uralkodnak. Romlott kor­mányzat alatt romlott lesz úgy a közigaz­gatási jogszolgáltatás, mint a politikai vagy hatalmi érdekeket érintő szakbírói igazságszolgáltatás. Szétzüllött társadalom­ban megdől a törvény uralma és lutri­játék lesz az esküdt-bíráskodás. Mi ebből a konzekvencia? Ne az igazságszolgáltatásnak ezt vagy azt a külső formáját tessék vádolni. Ha­nem gyógyítsák az alapokat, a kormány­zatnak és a társadalomnak azt a súlyos­­ betegségét, mely az állandó botrányoknak a kiapadhatlan forrását képezi. Vonjuk csak meg a párhuzamot a fenforgó kérdés szempontjából a szak­szerű és az esküdtbírói igazságszolgálta­tás között. Melyik a nagyobb botrány? A budapesti esküdtek felmentették Nyuly Mihályt, mert előttük egy szánalmat ér­demlő vádlott állott, kiről tévesen azt hit­ték, hogy amit cselekedett, az emberölés, az önvédelemnek végső és az ő helyze­tében indokolt aktusa volt. Jogi tévedést követtek el, mely jogi tévedésben azon­ban nincs egyetlen egy gonosz és utálatra méltó vonás. De várjon mit művelt évek óta a kor­mányzat és a vádhatóság, mikor a büntető­­törvénykönyvbe ütköző oly flagráns bűn­­cselekmények jutottak hivatalos tudomá­sára, melyeknek megtorlása a politikai hatalomnak érdekébe ütközött? A bukott Bánffy által rendezett legutóbbi általános választások alatt hivatalos és nem hivatalos kortesek, alispánok, szolga­­bírák, jegyzők, csendőrök, választási el­nökök, karszalagos és nem karszalagos zsidók a választói jog ellen a legkvalifi­káltabb bűncselekményeket követték el. Az erőszak, a csalás, a vesztegetés és ok­­mányhamisítás hihetetlen esetei forogtak fenn. Embervért sem kimért a hivatalos erőszak, csak hogy a pártérdeket ne érje semmi veszély. És mikor a feljelentés ezen ocsmány és undok cselekmények miatt megtétetett, hol volt és mit művelt a magyar királyi ügyészség, melynek úgy törvényes, mint hivatásos kötelessége a megtorlás? Nemcsak félreállott, mintha ezek a fe­kete gaztettek egyáltalában nem létez­nének, hanem a kormányhatalommal, a közigazgatási közegekkel és némely bíró­sággal szövetségben, valóságos bűnpalás­­tolást rendezett. Előre biztosította a fel­jelentettek részére a felmentést. Volt-e ezekben a választások alatt az alkotmány ellen elkövetett gaztettekben egyetlenegy rokonszenves elem? Nem volt. Művelt államban a vádhatóság ily flagráns bűncselekményekkel szemben tétlen nem maradhatott. Micsoda jogon mer tehát a hivatalos közvélemény meg­­botránkozni a Nyuly Mihály felmentését kimondó esküdtbírói verdikt fölött, m­ely téves volt, de nemes indokból szárma­zott ; az a hivatalos közvélemény, mely az egyéni és politikai érdekhajhászat és haszonvágy ronda bűncselekményei által sem volt a megtorlás követelésére rábír­ható? A vádhatóság megszüntetést indít­ványozott, ami a terheltre nézve a fel­mentő ítéletnél is nem egy esetben, biz­tosabb és kívánatosabb dolog. És azután ne beszéljen nekem senki arról, hogy maga a szakbíróság az ily esküdtszéki verdiktnek mérhetlenül felette áll. A sok közül csak két esetre utalunk. A Rakovszky István sajtóperében a pozsonyi királyi törvényszék oly ítéletet AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA A zsur. — Az «Alkotmány» eredeti tárcája. — Kapuzárás. Hát vége van azoknak a bizonyos zsuroknak, amelyek a téli hónapokban annyi kínszenvedést okoznak az érdekelteknek és szánó mosolyra indítják a semleges nézőt. Az influenza és a zsur, ennek a két veszedel­mes betegségnek bacillusai az utóbbi időkben lepték el oly veszedelmes módon a mi — minden testi és szellemi kórságra fogékony — tala­junkat. De mint a muszka­nátha elűzése céljából hiába preskribálnak bármely külsőleg vagy bel­sőleg használandó gyógyszert, és oly meddő az a sok kísérlet, amit a zsur-ragály megszünte­tésére próbálgatnak szóban és írásban. Hát mi is az a zsur ? Honnan is ered az a zsur ? Egy meghatározott nap, melyen ő kegyel­­mességeik, ő méltóságaik, avagy ő nagyságáék találhatók. Tán közvetlen a királyi audienciától lehet le­származtatni ez eszme kipattanását? Ő Felsége ezen és ezen a napon ad kihallga­tást vagy ez s ez a miniszter ő excellenciája ekkor vagy akkor fogad. No igen, mert ha nem tűznek ki egy gyűjtő napot, mely feláldozható a sok kérelmező kihallgatására, fél életük a jelent­kezők fogadásában telnék el. Valószínűleg ez az elv vezette a felsőbb tíz­ezreket vagy azokat a széles ismeretségi körrel bíró, jól szituált egyéneket, mikor életbe léptet­ték a zsűr­ rendszert. Egyfelől magukat akarták megkímélni a folytonos zaklatástól, másrészt pe­dig jóbarátaikat, ismerőseiket kímélik meg attól, hogy esetleg vak látogatásokat tegyenek náluk. Meghatároztak egy napot, amelyen otthon ta­lálhatók és amelyen összegyűlik szalonjukban a megszámlálhatlan ismerős. Ennek a zsűrnak van értelme, van rációja, van létjoga. De mi kapott lábra ebből az ötletből ? Van a mi társadalmunkban egy osztály, mely bárhova inkább akar tartozni, csak oda nem, ahova szellemi és anyagi pozíciója utalja. Ez az úgynevezett kapaszkodók nagy tömege arcpirító szégyennek tartja a saját mivoltában lépni a világ elé, de a legképtelenebb áldozatok árán fölcsimpatkozik oda, ahol úgy függ ég és föld között, mint az, aki esetleg félkézzel fogódzva lóg alá egy magas sziklacsúcsról, amelyet nem bírt megmászni. Ez a szerencsétlen osztály kapta ma föl a zsurt. Fogadó napot tart, holott alig van egy­két bizalmasabb ismerőse. De e nagysága erő­nek erejével zsurt ad. Ezt a zsurt megelőző na­pokon pár sort meneszt minden létező ismerő­séhez és visszautasíthatlan szívélyességgel kény­szeríti, hogy jelenjék meg nála hétfőn, csütörtö­kön vagy szombaton. De sőt neki indul, sorra látogatja mindazt, aki valaha is volt házánál és revolvermódon préseli ki belőle az ígéretet, hogy nem marad el a zsűrról. Elkövetkezik a nap. Már kora reggel fenekestől fölfordul az egész ház. A gyerekeknek elfelejtenek reggelit adni, az apróbbakat nincs aki megmosdassa, megfé­sülje, mert a mama, amióta felkeltek apával dis­putái. Az egyetlen cselédszemély pedig a két, vagy három szoba padlójáról lehámozza a sző­nyegeket, azokat botozza hajnalhasadás óta. Az­tán következik a parkéta fölviaszkolása, a köl­csönkért kinaezüst gyertyatartók és ugyancsak kina ezüstből készült u. n. austatt fénye­­sítése. Odabenn ezalatt ilyenféle párbeszéd folyik: — Adj még húsz koronát, Gyuszi. •— Hagyj nekem békét! Húsz korona ilyen szamárságra­­ ? Tudod-e, hogy az öt napi élelem ?! — És tudod-e, hogy az eféle zsur a tekinté­lyedet növeli ? . . . — Ördögöt növel; legfeljebb az adósságot, amelyben már úgyis fülig úszunk. — De Gyuszi ! Szép szó után fenyegetés és berekesztésül kö­­nyek. Fél 9 óra. Hivatalba kell mennie s hogy végre hozzájusson a reggelihez, szegény Gyuszi kapitulál. — Hát mire az a 20 korona? •— Nem elég a teás csésze, aztán még vagy öt vizes pohár is kell. És egy parfét akarok ren­delni, mert a minap Karapéknál is volt parfé. — Igen, hallottam az urától, Karapné zá­logba csapta jegygyűrűjét a gyönyörűséges parfé miatt. — Mert ti annyira korlátoltak vagytok s nem akarjátok belátni, hogy ha nem reprezentáltok, ott rekedtek, ahol vagytok. György nem argumentál tovább, mert hisz tudja, hogy asszonynyelv ellen istenek is hiába harcolnak. A házbérhez volt félretéve az a 20 korona, amit oda dob az asztalra. Ezzel aztán önagysága nyakába veszi a vá­rost. Megrendeli a parfét és vesz egy szerviz­tálcát is a Harris-bazár köröndjében. Közelről

Next