Alkotmány, 1900. július (5. évfolyam, 155-180. szám)
1900-07-01 / 155. szám
ALKOTMÁNY. 155. szám. hozott, melyet flagráns jogsértés miatt megsemmisített a Kúria. A várnai népgyűlésen a hivatalosan elkövetett ocsmány bűncselekmények megtorlatlanul maradtak s ártatlanokat ítélt el a hivatalt viselő igazi bűnösök helyett a trencséni királyi törvényszék. A legutóbbi budapesti esküdtbírói verdikt, tévessége dacára, erkölcsi kvalitás és igazságszolgáltatási belérték és becsületérzés dolgában mérhetlen magasságban áll a hivatalos ügyészi és bírói ez aktusok nívója fölött. Hát ki tanította meg ezt a társadalmat arra, hogy a törvény ellenére is szabad igazságszolgáltatási aktusokat végezni ? Az a hivatalos hatalom, a maga ügyészségével és egyes bíráival, mely az ártatlanokat büntette, mikor ezt a pártönzés alacsony szenvedélye sugallta, de mely a leggonoszabb bűnösökkel szemben kegyelmet gyakorolt. Az esküdtek Budapesten csak ezt a kitanítást követték. Ők is a törvény ellenére ítéltek. De mentségük az, amit a hivatalos párturalom nem hozhat fel maga mellett, hogy emberi érzésből felmentettek egy vádlottat, mert könyörületet éreztek iránta cselekménye indokának sok rokonszenves vonása miatt; mig az ügyészség és biróság nem egy esetben az emberi és jogérzést csúfosan megtagadva, elvetemült gazokat engedett futni s ártatlanokra mondta ki a sújtó ítéletet. Ebben van a különbség a legutóbbi budapesti esküdtbirói verdikt és a magyar igazságszolgáltatás hivatalos szakközegeinek nem egy igazán felháborító eljárása között. Hol keresendő tehát az orvoslás ? Ne tessék a hivatalos hatalomnak közigazgatási, ügyészi, bírói és egyéb után példát adni arra, hogy a törvényt tetszés szerint alkalmazni és nem alkalmazni is lehet. Azután tessék mindenekelőtt gondoskodni arról, hogy úgy a hivatalos, mint a nem hivatalos magyar fájdalom jogérzete erős, hajthatatlan és a minden irányban kérlelhetlenül gyakorolt igazság ereje által áthatott és megedzett legyen. Felfordult és megbomlott hivatali és társadalmi állapotok közepette az igazságszolgáltatás megnyugtató nem lehet. Akár szakbíróság, akár esküdtbíróság kezelje azt. A művelt nemzetek jogtörténete pedig meghazudtolja azokat, kik ily szerencsétlen viszonyok uralma alatt az esküdtbíróság és csak ebben keresik a baj okát. Mert ez a történet azt tanítja, hogy romlott, pártos és megbízhatlan szokott lenni ilyenkor minden bíráskodás, akár hivatalos, akár népbírói mandatáriusok kezén. De ez a történet azt is tanítja, hogy az arányokat tartva szem előtt, független polgárok esküdt-ítélkezése sohasem volt oly romlott és soha sem sülyedt le annyira, mint amennyire elaljasodni tudott a kormány-erőszak nyomása és korrupciója által megmételyezett, kinevezéstől függő szakbírák által gyakorolt igazságszolgáltatás, nézve festött pléh, de távolról olyan, mintha meisseni parcellán volna. Mekkora hatása lesz ennek! Végül összevásárol egy határ zsur-zsemlét, melyet jobb ügyhöz méltó buzgalommal keneget be központi margarinnal, körített liptóival, hegyibe sonkaszeletkék, kaviárgolyócskák, konservát rák és Isten a megmondhatója, miféle konzervált gyomorrontók kerülnek. Rogyásig van rakva a tálca az . . . a nevét se merem leírni ... az emberkínzó sandwiched. Öt órára önagysága teljes gálában van, mintha csak önmagánál lenne látogatóban. És készen van a szalon is a vendégek elfogadására. A gyermekeket ilyenkor beszállásolják a cselédszobába, esetleg a konyhába, mert alkalmatlanok. Itt aztán idejekorán kipreparálják őket a felvilágosodott század igényeihez képest. Itt meghallják, hogy a szomszédok Borcsáját megcsalta a bakája, hogy a Marcsát az a Borsosaival közös szerencsétlenség érte, melynek miatta a jövőben nem mint szakácsnő fogja értékesíteni képességeit stb. Ő nagysága benn ül a szalonban, úgy ül, mintha parazsat raktak volna alá. Vájjon eljön-e a számtanácsosné ? Milyen irigy lesz a férje hivataltársának a felesége, ha esetleg a miniszter unokaöcscsének a sógora is itt lesz. C. grófék szintén eljönnek, mert gróf is van ám a játékban, egy eleven gróf! C. gróf különben postakezelő tiszt, de ez nincs a hátára írva, míg ellenben teljes joggal lehet dobálózni a címével: «Mondja csak, gróf . . .» «Mit gondol, gróf?» Huh! micsoda triumfus ez a többi asszony fölött ! — Eljön továbbá Tábornok József is, akit per «Tábornok úr» titulálnak s a kevésbbé beavatottak szentül azt hiszik az egyszerű bankhivatalnokról, hogy valamely már civilbe vonult katonai tekintély s nem is sejtik, hogy a vezetékneve Tábornok. A nagysága olyan szívdobogások közt ül a szalonban, mintha egy egész kovácsműhely költözött volna a mellébe. Eljönnek-e mind? Itt lesznek-e valamennyien, akikből ígéretet csikart ki. Lángodyéknál 15-en voltak a minap, ő 18 személyt toborzott össze mára. Ezért kellett a szomszédtól kanalakat kölcsön kérni, a másiktól asztalkendőket. Csöngetnek. A ház úrnője a képzelhető legelőkelőbb pózéba vágja magát. Olyan édesen mosolyog, mintha csurgatott méz folynék ajkairól. Vár, vár, végre kidugja helyes fejecskéjét az ajtón. — Ki volt az Julcsa? — A Gellencséréket keresték, — felel Julcsa, a ház egyetlen Julcsája, akinek fején ott díszeleg ugyan az első szobaleányt megillető fehér csipke fodor, előtte ékeskedik a fehér melleskötény, de félig leszárított kezén oly veszedelmes módon csillog a mosogatóvíz nyoma, hogy megőrzi érintésének emlékét az a kabát vagy gallér, amelyet Julcsa leányasszony segít le a zsúrvendégről. Kisvártatva újra csöngetnek. És hallszik aztán nehéz zuhanás. A koshedt ruhaakasztónak letört egy foga a ráakasztott teher alatt. Ezzel a kellemetlen incidenssel belép a két első vendég. Ő nagysága olyan szívélyességgel fogadja, mintha már volna benn pár vendége, akikkel éppen most szapulta meg istenigazában az érkezőket. Kiplántálkoznak. Zötyögősen indul a társalgás. Kétségbeejtő pauzák . . . egy-egy hajával előcibált közhely, aztán ismét pauza. A pánik egyre tart a háziasszony részéről: jönnek-e még? Nem vall-e kudarcot? Körülbelül még egy órát vesz igénybe, mire ő nagysága által vívott kegyetlen lelkitusa után annyi vendég tölti meg a szalonnak tisztelt szobácskát, amennyi ülőhely csak akad a lakásban. Együtt ül a társaság, illetve kotteriákra oszlik. A fiatalabb urak és leányok közt élénk társalgás indul meg. Nincs az az alföldi béres, aki túltenne rajtuk mokányság tekintetében. Annyi és akkora gorombaságok mondatnak el egymásnak, amennyit csak találhatnának, ha volna egy aféle kanászszótár. Eközben olyan sikamlós vicceket eresztenek meg, amelyeknek hallatán be kellene látnia Prévostnak, hogy az ő Demies vierges-eiben mégis idealizált, mikor a mai fiatal és kevésbbé fiatal leányokat festötte. Sok tartalmatlan léhaságot hord halomra ez az összekényszerített társaság, amelynek éppen semmi mondanivalója egymásnak. Hiszen olyan idegen és annyiféle elemből van összekeverve, hogy egyik se bír beletalálni a másik gondolatmenetébe. Végül az egyetlen oázishoz menekülnek. Előbb a nyilvánosság terén szereplő egyének, írók, művészek magánéletébe tolakodnak bele, aztán következik a közvetlen vagy csak hírből ismert családok belső életének föltrancsírozása. Nem lehet képzelni valami visszataszítóbbat. 2 A trónörökös esküvője. Budapest, június 30. A holnapi nap örömünnepe két hatalmas ország népeinek. A reichstadti kis kápolna orgonája felbug és hangjainál kéz a kézben indul meg az új élet útjára egy pár: a szivek királya, a szivek királynéja. Az előkészületek megvannak, a trónörökös és mátkája is ott van a nász színhelyén már, a csehországi kis városkában, mely úgy bukkant ki hirtelen az ismeretlenségből s helyet kér most már a történelemben magának. Holnap ezer dróton szalad világgá a szó, a monarchia örömét hirdető, a szent esküvés pillanatában millió szív dobban meg, millió lélek emelkedik Áhítatban a felhők fölé: boldogságot, emberi szívvel érezhető boldogságot könyörögni le rájuk. A reichstadti kastély ma még egyszerűen és csöndesen áll, csak helyenként mutatja a város lobogódísze, hogy ünnepi esemény készül. A reichstadti kastély, egy nem nagyon díszes, de nagyterjedelmű várszerű épület, amelynek kapuján még a szászlauenburgi és pfalzi címerek láthatók, csekély emelkedésen épült a városkától északra. Eredetileg a hatalmas dubi Berka-családnak a vára volt. A várkápolna, amelyben a díszes esküvő végbe fog menni, valóságos gyöngye a kastélynak s melyet V. Ferdinánd és neje akiknek Reichstadt legkedvesebb nyaraló helyük volt, pazar fénynyel rendeztek be. A mellékoltár felett egy Mária-szobor áll gyönyörű fehér selyemruhában, amely Mária Anna királynőnek a menyasszonyi ruhája volt. A főoltár fölött Kandier festménye , Assisi szent Ferenc halája látható. A kápolnát húsz Kandle-féle freskó diszíti. Valamennyinek a tárgya Jézus és a Boldogságos Szűz életéből van véve. A renaissance-stilű mennyezeten életnagyságú angyalok és Krisztus kínszenvedései vannak ábrázolva. A padló mozaikszerűleg három szinű belföldi márványból van összerakva. A városka igen csendes, a holnapi ünnepet csak a zászlódísz jelzi. A főherceg már előzetesen kérte, hogy minden ünnepélyes fogadást mellőzzenek és Reichstadtban kívánságaihoz szigorúan alkalmazkodnak. Ma reggel Reichstadtba érkezett a herceg főudvarmestere, Nostitz-Rhienek gróf altábornagy. Reichstadtban van Mária Terézia főhercegnő, a trónörökös édesanyja, aki személyesen vezette az ünnepi előkészületeket, továbbá Mária Annunciata és Erzsébet főhercegnők. Nászvendégekül ideérkeztek Löwenstein herceg és neje, Kinsky grófnő, Chotek Károly gróf, a Chotek-család feje, Chotek Farkas gróf, Wuthenau, százados és felesége, Thun Jaroszláv gróf és felesége, Nostitz Lipót gróf, Chotek Zdenka és Henriette, mint a menyasszony testvérei és sógorai, továbbá Nostitz gróf főudvarmester és Cavriani gróf alezredes, Mária Terézia hercegnő kamarai elöljárója. Ferenc Ferdinánd főherceg Drezdából érkezett Reichstadtba. Drezdában találkozott a Chotek-család ott időző tagjaival, aztán Gross-Priessen-be utazott menyasszonyához, akivel együtt utazott tovább. Az udvari vonatot az aussig-teplici vasút felügyelője Osmosy, Chür vonatfőnök és Westenreber fűtőházi főnök vezette. Pont fél 4 órakor a csupán 3 kocsiból álló különvonat beérkezett a kis reichstadti pályaudvarba, mely ez alkalomra zászlódíszt öltött. Mivel minden fogadás mellőzendő volt, csak Rostel állomásfőnök, a kerületi titkár és a csendőrörs parancsnoka várta a Rosmanich forgalmi felügyelete által vezetett vonatot, mely az állomás épülete előtti vágányon állott meg. Ferenc Ferdinánd maga nyitotta ki a kocsi ajtaját és a várakozó udvari fogatok közül az elsőhöz vezette menyasszonyát és ennek nővérét Withenaunét. A második kocsiban Löwenstein örökös herceg és neje, a harmadikban Withenau és Chotek Henriette grófnő következtek. A fogatok élénk hod Vasárnap, 1900. júliusi.