Alkotmány, 1900. október (5. évfolyam, 234-259. szám)

1900-10-21 / 251. szám

ALKOTMÁNY. 251. szám. 9 Vasárnap, 1900. október 21 KATHOLIKUS KÖZOKTATÁS Rovatvezető: GYÜRKY ÖDÖN. . i-n-TT-T- III.Ill I. mi .11.11 ' ■ ív- —•— Katholikus iskoláink pusztulása. A vallás- és közoktatásügyi miniszter jelen­tése szerint — mi még nem jutottunk odáig, hogy egyházi hatóságaink a katholikus tan­­ügyről jelentéseket tegyenek közzé — az 1895— 1896. tanévben volt Magyarországon római ka­tholikus népiskola 5479, görög katholikus 2112, tehát összesen 7591 katholikus jellegű népokta­tási intézet. Ugyancsak a vallás- és közoktatásügyi minisz­ter kimutatásai szerint az 1898—99. évi tanév­ben volt Magyarországon római katholikus nép­iskola 5395, görög katholikus 2076, összesen tehát 7471 katholikus iskola. Vagyis rövid három év leforgása alatt meg­fogyott a katholikus népiskolák száma százhúsz iskolával s a valóságban még többet is, mert hiszen ezen három év altt néhány új katholikus népiskola is keletkezett — különösen egyes fő­urak buzgólkodása folytán — úgy, hogy a há­rom év alatt, mondhatjuk, százötven katholikus népiskolát veszítettünk el. Ami annyit jelent, hogy 150 katholikus isko­lából dobták ki a keresztet és vele a Krisztust, a szentképeket és vele mindazt, ami a katholikus vallásra emlékeztet. Es jelenti azt is, hogy min­den iskolára csak 100 gyermeket számítva, évente 15.000 gyermeknek tiltják el a keresztvetést, az «■Üdvözlégy Mária» elimádkozását és ingatják meg szivében a hitet, hintik el lelkében a hitkö­zöny magvát. És mi katholikusok némán és szótlanul tűrjük ezt a csendes államosítást és mi katholikusok, nagyok és kicsinyek, püspökök és papok, gazdagok és szegények, urak és nép egykedvűen tűrjük, hogy vágják ki gyökerét a magyar katholicizmus fájának. És álmodozunk holmi autonómiáról, ami ha lesz is, bizony soká lesz; hitegetjük magunkat, hogy majd akkor fogunk tenni, amikor már nem te­hetünk semmit, mintha addig is nem volna ezer mód iskoláink megmentésére, csak tenni akar­nánk és mernénk. Sőt a mi egyházi hatóságaink eltűrik még azt az arcul csapást is, hogy a miniszter az államosí­tásért a felelősséget egyenesen reájuk hárítja. Azt mondja ugyan Wlassics Gyula most kiadott je­lentésében, hogy ő felekezeti iskolát csak akkor államosít, ha a felekezetek, egyházi főhatóságaik előzetes hozzájárulásával, az államosítást ön­maguk érdekében kérelmezik». Hát kérem mi el tudunk képzelni egyházi fő­hatóságot, mely bizonyos esetekben, bizonyos körülmények között kénytelen eltűrni az államo­sítást (ily módon van alkotva az 1868. évi nép­oktatási törvény is), de nem tudunk elképzelni egyházi főhatóságot, mely az egyház tanítása. IX. Pius pápa Szi­labusa dacára, a hívek lelki kárára, veszedelmére, előzetesen hozzájárulna az államosításhoz. Nem, ez nem lehetséges. De hát tény, hogy három év alatt 150 nép­iskolánkat elállamosították. De hát tény, hogy a miniszter azt állítja, hogy ez az elállamosítás az egyházi hatóságok előzetes hozzájárulásával történt. Hol az igazság? Látni akarunk, világosságot akarunk, választ akarunk e rettenetes vádra! Gyürky Ödön: A jelentéséhez csatolt statisztikai kimutatások bi­zonyítják, mennyire felel meg az igazságnak a mi­niszter­ ezen állítása. Az állami népiskolák költségeit fedezik : Községi hozzájárulásból 191.389 korona (amit a nép fizet), tandíjból 176.104 korona (amit a nép fizet), iskolai adóból 272.824 korona (amit a nép fizet), ingatlan­ból 123.129 korona (ami szintén a népé). És amivel az állam hozzájárul ezen iskolák költségeihez, hát azt ki fizette? Talán a miniszter úr ? Fizeti bizony indirekte a szegény nép. No hát, köszönjük mi az ilyen segítséget a nép terhein. Hogy a valláserkölcsi nevelést hogyan terjeszti a miniszter úr, arról jobb ha nem beszél. Elvégre is e tekintetben az egyház illetékesebb, az egyház pe­dig százszor megmondta, hogy az állami iskola nem tud valláserkölcsösen nevelni. Ami pedig azt a nemzeti missiót illeti, nohát azzal is szépen vagyunk. A miniszter úr jelentésé­hez csatolt statisztikai kimutatás szerint, az állami népiskolákba járó gyermekek 54'38­ százaléka magyar anyanyelvű. De hát uram Isten, mi a csodának van akkor szükség nemzeti, magyarosodást terjesztő ál­lami iskolákra, mikor a gyerekek úgyis magyarok? Oláh mindössze 1075 százalék van, pedig ha nemzeti tanügyi politikát akarnak követni, ak­kor megfordítva kellene lenni. De hát persze ott nem mernek álla­mosítani, mert onnét küldik darabszámra­­ a má­mé lukokat ! Szóval szédelgés az egész liberális politika, de leg­nagyobb szédelgés a liberálisok «nemzeti» tanügyi politikája. Gy. Ö. Szédelgés, avagy a liberalizmus «nemzeti» tanügyi politikája. Wlassics Gyula miniszter most kiadott jelentésé­ben dicsekedve említi, hogy az állami iskolák három év alatt csaknem megkétszereződtek. És igaza van. Az 1895/96. tanévben volt 882 állami népiskola, ma van, illetve az 1898/99. tanévben volt 1458. És miután ezt a tényt dicsekedve fölemlítette, nagy­­hangon kiemeli azt is, hogy az államosítással ő a) segít a nép terhén; b) terjeszti a valláserkölcsi alapon nyugvó népnevelést; c) nemzeti kulturmissziót teljesít. Zsidógyerekek a közép­iskolákban. Az 1898/99. tanévben Magyarország középiskolái­ban 12.779 zsidógyerek tanult. Rettenetes szám ez, ha meggondoljuk, hogy Ma­gyarország 16 millió lakosa közül állítólag 1.000.000 zsidó van s mégis a középiskolákban a zsidók az összes tanulók 22-64 százalékát képezik és szám­­szerint csak a katholikusok haladják túl, ágostai, evangélikus református, görög mind kevesebb van a zsidónál. És szomorúbb még, hogy ezen 12.779 zsidó kö­zül 3017 darabot katholikus pénzen, katholikus in­tézetekben tanítanak. És pedig tanul a kir. katho­­likus gimnáziumokban 1072, a bencéseknél 154, a cisztercitáknál 142, a piaristáknál 1101, a pre­montreieknél 324, a püspöki gimnáziumokban 108, az erdélyi katholikus státus iskoláiban 90, a görög katholikusok középiskoláiban 23 (ezek a legboldo­gabbak). Szóval, katholikus iskoláink katholikus pénzen évente több mint 3000 zsidógyereket tanítanak, hogy kioktatva őket, ráereszszék erre a szegény országra. Nyílt levél az egyházmegyei tanfelügyelőkhöz. Többször megtörténik, amikor az iskolaigazgató felekezeti tanítóit arra buzdítja, hogy a növendéke­ket a katholikus hitélet gyakorlataiba serényebben vezessék be, mert hiszen ők a katholikus egyháztól veszik működési körüket és attól kapták hittanítói és erkölcsnevelői állásukat és a hit és erkölcs terén a segédlelkészhez hasonló a működésük; hogy ezt a feleletet kapja, hogy ők, mint tanítók édes keve­set látnak a katholikus egyház részletes utasításai­ból. igenis azt észreveszik, hogy a királyi tanfel­ügyelő sokszor hr át nekik, úgymint év kezdetével, iskolaév közben és ettől vesznek is különféle utasítá­sokat, de még arról alig hallottak, hogy az egyes egyházmegyéknek is tanfelügyelőik lennének és azt még kevésbbé tudják, hogy ezek hogyan akarják a tanügyet vezetni. Azt ugyan látják, hogy a különféle plébánosok különféle óhajaik vannak a tanügy és a hitelvek gyakorlati foganatosítása körül, de ahol a plébánosok kevesebb kívánsággal beérik ott is csak megvannak a felekezeti tanítók. Ilynemű feleletek csakugyan a tapasztalatból van­nak merítve. Azt őszintén meg kell­ vallani, hogy azon jogaink, amelyeket kaptunk, nagyrészben nem lesznek érvényesítve. Az 1868-ik évi 31-ik törvény­cikk szerint a hitfelekezetek saját iskoláikban maguk határozhatják a tankönyveket, maguk szabhatják meg a tanítási rendszert és módot, ugyanazon törvény­cikk szerint a katholikus iskolában a katholikus jel­leget olyképpen kidomboríthatjuk, hogy a püspöki tantervnek megfelelőleg a hittani oktatásra főgond fordíltassék és a többi tantárgyak közlésében is a katholikus hitelvekre folytonos figyelemmel lehetünk. És mégis mit kell tapasztalnunk? Azt, hogy a ka­tholikus tanítót majd minden magasabb felügyelet és utasítás nélkül hagyják. Az egy plébánosa az körülbelül mindennemű egyházi hatósága. Az évenkint egyszer megjelenő esperest tiszte­letbeli inspektornak szokták tartani, aki megelég­szik azzal, hogy a gyermekek névlajstromát és a stereotip tananyag jegyzékét átveszi. A ta­nítóknak alig van arról csakis halvány sejtelmük, hogy az egyházmegyékben oly hivatal is van, amely­nek feladata az, hogy az összes megyei tanügyet figyelemmel kísérje, azt rendeletekkel és utasítások­kal vezesse és a megyei katholikus iskolákat meg­látogassa, az iskolai számadásokat felülvizsgálja, a tanítóknak egyházkerületi tanácskozmányaikban részt­­vegyen és a katholikus népiskolai tankönyvek kiadá­sánál mint bizottsági tag közreműködjék. És emiatt a más oldalról jövő irányítást sok esetben igen szívesen veszik. Annál is inkább, mert észreveszik, hogy a legtöbb helyen a kir. tanfelügyelők mindennemű teendőik és ügyeiknél szíves útbaigazítást adnak, be­adott ügyeiket istápolják sok helyen összejöveteleik­nél rendesen részt vesznek. És így míg az egyik vezetéshez hozzászoknak, a másiktól elszoknak. Minthogy pedig tanítóságunknak az a célja, hogy a római katholikus vallás szellemében működjék, annak szelleme szerint tömörüljön szükséges, hogy a vallás egyházmegyei tanügyi téren legtöbb képvi­selője a tanítósággal összeköttetésbe lépjen. Mily nagy könnyebbségére válnék az iskolaigazgatóknak, hogyha az egyházmegyei tanfelügyelők időközönkint iskolaügy és nevelésügyre vonatkozó utasításokat kiadnának. Mennyivel célszerűbb lenne, hogyha azok a miniszteri és vármegyei tanügyre vonatkozó ren­deleteket maguk kellő megjegyzések kíséretével át­tennék az iskolaigazgatókhoz. Több esetben ugyanis megtörténik, hogy a köz­­igazgatási bizottság végzései a közvetítő közegek papellenes érzelme folytán az iskolaigazgatóknak nem lesznek kézbesítve. És mily örömet okozna a hit­községeknek, hogy ha saját tanfelügyelőjüket lát­hatnák. Tanítóink egyleti gyűlése alkalmával szinte mily jó hatást tenne, hogy ha azon vallás legfőbb tan­ügyi képviselőjét látnák, amelynek istápolása miatt egyletté alakultak. Hát még az iskolai támadások fe­lülvizsgálata az egyházmegyei tanfelügyelő részéről mily sok félszegségnek és gyanúsításnak venné elejét! A hitélet gyakorlataira nézve a vallás- és közok­tatásügyi miniszter intézkedett, akinek utasítása folytán a tanítók a növendékeket ápril 1-től a tanév végéig és a tanév kezdetétől november 1-ig tartoz­nak a templomba vezetni. Azonban mily áldás lenne az egyházmegyékre nézve, hogyha ezen rendelettel kapcsolatosan a katholikus hitélet összes gyakorla­taira nézve állandó normatívum hozatnék be. A tapasztalás mutatja, olyanok lesznek növendékeink, mint ahogyan szoktatjuk. A szoktatáshoz pedig te­kintély szükséges. Végül legyen szabad a figyelmet a népnevelési bizottságokra is irányítani, amely testület a törvény intézkedése folytán a megyei képviselőtestület által a törvényhatóság területén lévő vallásfelekezetek egy­­egy választottja és ott lévő felekezeti tanítók egy­­egy választott tagjából valamint az iskolalátogatá­sokkal megbízottakból azért alakítandó, hogy a nép­oktatás ügye fejlesztessék és előmozdíttassék. Tudo­másom szerint Komárom megyében, ahol a közigaz­gatási bizottságban sincsen katholikus tanférfiu — ilyen bizottságról szintén nincsen gondoskodva, amiért is az illetékes tényezők figyelmét, akik erről tehetnek — felhívom. Lehetséges, hogy más várme­gyékben szintén csak úgy vannak. Császáron, Wohlmuth Ferenc, plébános. TANÜGY. — A nemkatholikus iskolák felügyelete. A kultuszminiszter az 1883. évi XXX. törvénycikk alap­ján a felekezeti középiskolák meglátogatásával s azok­ban az állami főfelügyelet gyakorlásával az 1900/1901. tanévre a következőket bízta meg: 1. a dunamelléki ev. réf. egyházkerület főhatósága alá tartozó budapesti főgimnáziumra Erödi Béla dr.; a nagy­körösi, kecskeméti és havasi főgimnáziumokra és a kun­szentmiklósi algimnáziumra Francsics Nor­bert; a gyönki algimnáziumra Spitkó Lajos;

Next