Alkotmány, 1900. november (5. évfolyam, 260-285. szám)

1900-11-18 / 275. szám

ALKOTMÁNY. 275. szám,­­ Vasárnap, 1900. november 18. Múzeumi katalógus. Selmecbánya szabad királyi bányaváros múzeumának szakszerűen összeállított ka­talógusát adta ki most a város levéltárosa, Richter Ede. A kicsiny ugyan, de igen figyelemre méltó mú­zeum ezen katalógusa azt a kulturcélt követi, hogy tiszta jövedelme a muzeum javára fordittatik. A füzet ára 20 fillér. — Az Uj Magyar Szemle októberi kö­tetében figyelmet érdemlő értekezéseket találunk pénzintézeteinkről, Szarvas Gáborról, a magyar és bosnyák vasutak csatlakozásáról. FŐVÁROS. — Az erzsébetvárosi plébániatemplom belső felszerelése. Az erzsébetvárosi plébániatemplom épü­lete már teljesen készen áll, úgy hogy nemrég megáldásának napját is megállapították. Időközben azonban kiderült, hogy az egyházi szerek és ruha­­felszerelések, melyek a templom megáldásához ok­vetlen szükségesek — kellő mennyiségben rendelke­zésre nem állanak. Tótfalussy Béla plébános előter­jesztést tett a tanácsnak, hogy a hiányzó szerek és ruhák beszerzése iránt sürgősen intézkedjék, nehogy a megáldásnál az egyes kellékek hiánya zavart idéz­zen elő. A tanács az előterjesztés alapján megbízta Rózsavölgyi Gyula alpolgármestert és Tóthfalussy Béla plébánost, hogy a hiányzó szereket rövid uton szerezzék be. A felhasználható költségek maximumát 5000 koronában állapították meg. — Talált holttetem. A fővárosban és határában talált holttesteket eddig a főváros költségén szállí­tották be a törvényszéki intézetbe. A kormány most leírt a fővároshoz s tudatja, hogy a költségek felét ő fizeti. — A korrepetició. A tanács a múlt héten ismét foglalkozott a korrepetició kérdésével. Az egyes tanítótestületektől beérkezett kérvényeket letárgyalta s egyben el is határozta, hogy a folyó iskolai év­ben megengedi a nem fizető tanulóknak is a korre­­petició áldásait. A tanács azonban kikötötte, hogy a korrepeticióért járó dijakat az igazgató szedje be. — A községi választás eredménye. Az igazoló választmány Mérő János elnöklésével ma tartott ülé­sén hirdette ki a községi választás eredményét. Az igazoló választmány az első kerületi választásra vo­natkozólag kijelentette, hogy a nem teljes nevű sza­vazatok is számítanak, ha nincsen kétség, hogy a választó kire akar szavazni. Farkas Józsefet a kerü­leti választmányból törülte s helyette Tor­nyai Farkast vette föl, mert Farkas József mint iskolaigazgató nem lehet választmányi tag. — A vágóhid órája. A régi városház órája a vágóhid ékessége leszen. A vágóhid építésére fel­ügyelő bizottság arra kéri a tanácsot, hogy az órát 2100 koronáért engedje át a vágóhídnak. A tanács, hogy megszabaduljon az ócskaságtól, bizonyára át­engedi az órát a vágóhídnak. — Ki lesz az új főügyész? A kijelölő választ­mány az új főügyészi állásra Fü­lepp Kálmánt, Melha Kálmánt és Alkér Emilt jelölte. Melha és Alkér visszaléptek a jelöléstől s íigy jelenleg az egyedüli jelölt Fülem Kálmán. — A költségvetés tárgyalása tegnap kezdődött meg a pénzügyi és gazdasági bizottságban. Ezerféle módot ajánlgattak a deficit eltüntetésére s kisült, hogy egyik se jó. Pláne Weisz Berthold az összes tisztviselők elcsapatását követelte. Halmos visszauta­sította a célzatos és goromba felszólalást s a főváros tisztviselői karát megvédte a támadás ellenében. Egyébként kijelentette a polgármester, hogy Széll Kálmánnak esze ágában sincsen kormánybiztos ki­küldése. VIDÉK. (Feloszló jegyzőegyesület.) A sopronmegyei jegy­zők és körjegyzők egyesülete, mely nemrégiben ün­nepelte fennállásának negyedszázados jubileumát, feloszlófélben van. A nemrég még virágzó egyesület vezetősége körében olyan egyenetlenségek merültek fel, melyek kikerülhetlenné tették a feloszlást. Evég­­ből november 25-ére rendkívüli közgyűlést hívtak össze, mely minden valószínűség szerint a feloszlást ki fogja mondani. (Tanítógyűlés.) Múlt héten tartotta az Általá­nos Tanítóegyesület 26. rendes közgyűlését. Ez alka­lommal Sándor Mózes kir. tanácsost, Udvarhely vármegye veterán tanfelügyelőjét a megye tanítósága szép ünnepségben részesítette. Hivatali működésének 30. évfordulója emlékére ugyanis ekkor leplezték le életnagyságú arcképét. Belle László, az egylet elnöke beszéd kíséretében vonta le a leplet a képről, ame­lyet a tanítók saját filléreiken hoztak létre. A jelen­volt tanfelügyelő az ünnepeltetésért köszönetet mondott. (A soproni kormánypárt.) Sopronból jelentik: A sopronmegyei szabadelvűpárt, melynek Haller József lemondása óta elnöke nem volt, albizottságot küldött ki az elnökválasztás előkészítésére. Az albizottság Széchényi Manó gróf volt minisztert kérte fel, aki az elnökséget hajlandó eltagadni. A választógyűlést a jövő vasárnapra hívják össze. EGYESÜLETEK ** A Szent Imre Önképző Egyesület tegnap este tartotta ez idei első felolvasó estéjét. Csá­szár Mihály egyesületi titkár olvasott fel «Felada­taink» címen, különösen hangsúlyozva minden téren a katholikus öntudat szükségességét. A fel­olvasás nyomán a szép számmal egybegyűlt tagok közt élénk eszmecsere keletkezett az egye­sületi élet egyes fontosabb mozzanatairól, mely főként Lakatos Géza, Miklós Alajos és Antalfi Mihály közt folyt. ** A Budapesti Katholikus Legényegyesület sa­ját helyiségében 1900. évi november hó 18-án és 25-én saját alapja javára szini-előadást rendez. Műsor: 1. Egyleti jelige. Stacke Lajostól. Előadja az egyleti énekkar. 2. Apró félreértések. Vígjáték 1 felvonás­ban. 3. Az almarétes. Víg magánjelenet előadja Schmidt K. 4. Süketnek kell lennie. Vígjáték 1 fel­vonásban. Kezdete este 7 órakor. ** A Fehér Kereszt Országos Egyesület az el­múlt október hónapban 885 lelencet, elhagyott és árva gyermeket vett föl és 6662 gyermeket nevelt. ** Adományok a munkásoknak. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdíj-egylete az utóbbi idő­ben a következő adományokat kapta: Hornig Ká­roly báró veszprémi püspöktől 400 koronát; ledeschi Viktor aradi nagyiparostól 200 koronát; Surányi Já­nos dr. győri őrkanonoktól 20 koronát; egy pozsonyi mulatság jövedelméből 59 korona 76 fillért. Ezekért a nagylelkű adományokért a választmány hálás kö­szönetet mond. Az egylet tagjainak száma 12,444, vagyona pedig 346,000 korona. A 49-ik fiók Tolnán, az 50-ik pedig Karánsebesen a mai napon alakul meg. Az egyesület helyisége Vll­., József-körut 68. sz. a. van. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. — Papp Béla büntetése. Az est folyamán értesülünk arról, hogy a király a szatmári tra­gédia főbűnösei közül Zsol­sics Mihálynak meg­kegyelmezett, míg Papp Bélával szemben a ki­rály nem gyakorolta felségjogát. E szerint Papp Bélán holnap, vagy holnapután végrehajtják a halálos ítéletet. — Hirsch kazár és — a tiszti becsület. A bel­városi kaszárnya kantinosa nyugatomon vonult s sokan voltak, akik az állásra pályáztak. Hirsch Lajos, a Károly királyi herceg kaszárnya kantinjá­nak a bérlője is szerette volna megkapni a belvárosi kantint, mielőtt kiírják rá a pályázatot. Még áldozni is kész volt az uj vállalatért s levelet írt a kaszárnya parancsnokának, Tschiebulz alezredesnek, hogy három­száz forintot fizet neki, ha megkapja a bérletet. Scheiber hadnagynak pedig kétszáz forintot ígért. A tisztek átadták a levelet a büntetőtörvényszéknek, mely Hirsch Lajost megvesztegetésért vád alá he­lyezte. Vele együtt bajba került az apósa, Szántó József is, aki állítólag a levelet a tiszteknek elvitte. A mai tárgyaláson Hirsch azt vallotta, hogy az in­kriminált levelet egy százados rábeszélésére írta meg, akivel a Vígszínház-kávéházban találkozott. A ne­vét nem tudta. A levél különben csak fogalmaz­vány volt s nem is ő küldötte el a panaszosoknak, hanem valaki más, aki véletlenül jutott hozzá. Schei­ber azt mondja, hogy a levelet egy ur adta át neki, aki Hirsch apósának mutatta be magát. Ez az ur azonban nem Szántó volt s nem is hasonlított hozzá. Tschebusz alezredes megjegyzi, hogy abban az idő­ben még nem volt kiírva a pályázat a kantinra s hogy az ajánlatok csak kivételes esetben kerülnek hozzá. Akkor is nem kötelessége véleményt mondani az ajánlatról. Az elnök: Várjon becsületbevágó dolognak tartja-e alezredes úr, hogy ilyen ajánlatot kapott? Tschebusz: Én azt egy nagy infámiának tartom. A törvényszék Szántó ellen megszüntette az eljá­rást, Hirscht a vesztegetés alól felmentette, ellen­ben becsületsértésért kétszáz korona pénzbüntetésre ítélte.­­ Bérczy kapitány pere. A tábla első büntető ta­nácsa Szabó János dr. elnöklésével ma délelőtt fölebb­­viteli nyilvános főtárgyaláson foglalkozott Tauszky Miksa fővárosi bútorszállító ismeretes rágalmazási ügyével, akit Bérczy Béla kerületi kapitány pana­szára a törvényszék tudvalevőleg hetvenöt forint pénzbüntetéssel sújtott. A per tárgya, mint ismere­tes, az volt, hogy a rendőrség vizsgálatot indított Kovács F. Sándor bérkocsis tulajdonos ellen, aki bo­­szúból adatokat gyűjtött a vizsgálatot vezető Bérczy kapitány ellen, amelyhez Tauszky azt szolgáltatta, hogy őt Bérczy ezelőtt tizenkét évvel háromszáz forinttal megzsarolta, a dologról tudott mindenki a rendőrségnél, de azért elhallgatták. A tábla Srossu­­tány Géza bíró előadásában tárgyalta az ügyet és meghallgatva Vargha Ferenc dr. főügyészhelyettes vádját és Készíts Antal védő védelmét, mellőzte a törvényszék által alkalmazott enyhitő szakaszt A köztisztviselő ellen elkövetett rágalmazásért egy hó­napi fogházra ítélte Tauszky Miksát, aki semmiségi panaszt jelentett a Kúriához. NYILTTÉR.*) TfllfiaesffRTrpöFr felülmúlhatatlan háziszer mindama gyomorba­joknál, melyekből a rossz emésztés és székrekedés szokott keletkezni. A gyógyszertárakban Moll ké­szítménye kérendő eredeti dobozokban 2 koronáiéval. Legjobb fájdalomcsillapító bedörzsölés csúz, köszvény és egyéb meghűlési bajoknál. A raktárakban ólommal zárt (plombirt) üvegekben 1 kor. 80 fillérért kapható’, as­troll készítménye kérendő. Szent Lukácsfürdő téli gyógykezelés Budapest. z ' ‘ i .­­refáBferi' Iszapfürdők helyi iszapkezelés, stb., olcsó ellátás. Prospektust ingyen Az igazgatóság. Bizonyítvány. Mi alulírottak késztetve érezzük magunkat annak a kijelentésére, hogy T. Heckenast János, szombat­helyi (Vas m.) oltárépitő és aranyozó ur, községünk temetőjének újonnan épült kápolnájába egy uj remek oltárt épített. Az uj oltár egy rajzában s méreteiben miként kivitelében nagyszerű s a hívek általános bámulatát s megelégedését kivívta, ezen k­ivül pedig szakértők nyilatkozata értelmében az egyház szabvá­nyainak mindenben megfelel. Heckenast J­­ur­e mű­vei igazán megmutatta, hogy a mai kor oltárépíté­­szetének magaslatán áll s korunk ebbeli igényeinek teljesen meg tud felelni, mert úgy a festés szinve­­gyfiléke, mint pedig a díszítés mintái az oltár mo­dorával teljes összhangzatban vannak. Az oltár ára igazán olcsó; azt pedig, hogy e­gy honi ipar, emlí­tenünk se kell. Ugyanazért úgy a lelkészkedő pap­ságnak, mint pedig a kegyuraságoknak a jeles és lelkiismeretes céget melegen ajánlhatjuk, már csak azért is, mert hasonló megrendeléseknél jobbat, szebbet s olcsóbbat a drága külföldön hiába keres­nének. Darda, 1900. évi nov. hó 9-én. Ribovics András, Pencz Ádám, plébános, jegyző: Dr. Malcsiner Emil, Eberhardt István, községi orvos, bíró. Gárzsik­ H. Lajos, Gatty Mihály, káplán, földbirtokos mint alapítványozó. Sopron és Vas megye területén levő Főtisztelendő plebániah­ivatalokat tisztelettel felkérem, hogy Keresz­teltek Anyakönyvében szíveskedjenek keresni a követ­kező két születési, illetőleg keresztelési bejegyzést: Liszt Mihály, született 1760. év körül; Liszt Ádám, talán 1—2 évvel később. A család illendő dijért a két anyakönyvi bizonyít­ványt ki fogja váltani. Értesítést kér az erzsébetfalvai római katholikus lelkészi hivatal. Új, kipróbált gyógymód. Kimaradhatatlan siker köszvény-, asthma-, szív-, vese-, gyomor-, bél-, istert­­vér- és bőrbajoknál. Biztos védelem szélíződés­korai vakság és elmezavar ellen. Évente száz meg száz teljes gyógyulás még a legsúlyosabb és legrégibb bajok­nál. E gyógymód feltalálója és egyedüli képviselője Dr. Kovács­­J­­egyet, orvostudor. Rendel naponta intézetében V., Váci-körút 18. sz. Házon kívül is kezel, megbízásra vidékre is megy. Budapesti Takarékpénztár és Országos Zálogkölcsön Részvénytársaság. Befizetett részvénytőke: 10 millió korona. Központ VI.,Andrássy-út 5. Fióküzlet: IV., Koronaherceg­­utca 11. Kézi zálogüzletek: IV., Károly-körút 18. VI. , Koronaherceg- és Zsibáris-utca sarkán VII. , Király-utca 56. VIII., József-körút 2. 41 *) E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerk.

Next