Alkotmány, 1900. november (5. évfolyam, 260-285. szám)
1900-11-01 / 260. szám
ALKOTMÁNY. 260. szám. kötödést illetőleg a pragmatika szankcióra is, elmondja, hogy kikből áll a legfelsőbb uralkodóház; foglalkozik a házasság kérdésével. (Halljuk! Halljuk!) A legfelsőbb uralkodóházhoz való tartozóságnak az uralkodóház tagsági jogának kérdését a következőleg szabályozza: (Halljuk! Halljuk ! Olvassa). ..4 legfelsőbb uralkodóház áll: a császárból, mint annak fejéből, ennek nejéből, az uralkodó elődjeinek esetleges életben levő özvegyeiből, a főherceg urakból és a főhercegasszonyokból, akik egyenrangú és a mindenkori legmagasabb család által jóváhagyott házasságból férfiágon leszármaznak» stb. (Mozgás a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Ezután jön a többi diszpozíció. Azután azt mondja a házassági részében (olvassa.): «A mindenkori családfő beleegyezése nélkül császári házunk egy hercegének és hercegnőjének sem szabad házasságra lépni. Ez a beleegyezés a házassági szerződés ratifikálása vagy egyéb formális ■ nyilatkozat útján adatik meg. Az ezen jóváhagyás nélkül kötött házassági szerződés semmisnek tekintendő és az összeesketettnek és gyermekeinek nem szolgáltathat alapot sem az örökösödésre, sem az érdíjra, özvegyi részre, kiházasításra, vagy házunk tagjainak állására, címére és címerére irányuló igényekre, sem pedig a házassági egybekelés egyéb jogkövetkezményeire irányuló igényekre. Azokban az esetekben, amidőn egy házasság érvényes vagy érvénytelen volta felett a felséges uralkodóházban vita támadna, a döntés a családfőnek van fentartva. A balkézre kötött, u. n. morganatikus házasságok császári házunkban szintén csak a mindenkori családfő beleegyezésével köthetők érvényesen.» (Halljuk! Halljuk!) Ez annak a házistatutumnak és szabályzatnak a tartalma szóról-szóra. Mindaz, ami a házasságra vonatkozik, ebből áll. Sem több, sem kevesebb abban nincsen. Ebből kettőt méltóztattak látni. Az egyik az, hogy mindaz, ami abból lényeges, ebben a főhercegi nyilatkozatban fel volt már véve, benne van és köztudomásra van hozva; a második pedig az, hogy az egyenjogúság kérdése, vagy elve és a morganatikus házasság intézménye egyszerűen fel van említve ebben a szabályban. A morganatikus házasság egyszerűen át van véve a gyakorlatból és nem ez a szabály találta fel, nem ez a szabály állítja fel és rendezi, hanem egyszerűen átveszi és csak röviden hivatkozik reá és csak azt mondja, hogy amennyiben morganatikus házasság köttetnék, ahhoz is beleegyezés kell, épp úgy, mint tikhoz, amely nem morganatikus. Hogy a Ferenc Ferdinand nyilatkozatának okirata nincs itt, az sem baj, hiszen, ha az eredeti magyar nyelven kiállított és aláírt okmányt, ha a Ház kívánja, ő bemutathatja, ennek akadálya nincs, ámbár fölösleges, mert ő hitelesített másolatot mutatott be s annyi hitelességgel csak bír, mint egy közjegyző. Hogy Ausztriában becikkelyezik-e a Ferenc Ferdinánd nyilatkozatát, igen vagy nem, az nem a mi dolgunk. A főherceg hitvese a most becikkelyezendő nyilatkozat alapján, bármily fájdalmas legyen, magyar királyné nem lehet. Ha trónra jut Ferenc Ferdinánd: e nemzet, ha nem is tisztelheti majd hitvesét a magyar trónon, felkeresi őt tiszteletével, hódolatával a családi szentélyben, de hogy királynéul nem fogadhatja, az nem a magyar nemzeten múlt, hanem a főherceg akaratán. Hátra van, hogy számot adjak arról, hogy a Rakovszky István, Zichy János gróf, Zichy Aladár gróf, Meszlényi Pál, Páder Rezső, Molnár János, Buzáth Ferenc, Farkas József, Major Ferenc és Juriss Mihály által beadott indítványt, melyet Zichy János úr volt szives megmotiválni, a magam részéről miképp fogom fel és mi vele szemben az álláspontom. Amit a képviselő urak a törvényjavaslat első bekezdésébe felvenni akarnak, azt én oly kardinális tételnek és igazságnak tartom a mi közjogunkban, amelyhez szó nem fér, amelynek igazságát felszólalásom legelején egész erélylyel és tőlem telhető kimerítő érveléssel hangsúlyoztam. Akik részt vettek az igazságügyi bizottságban, tanúságot tehetnek mellette, hogy felszólalásomban mindig azt jelentettem ki, hogy a magyar trónöröklési rendet és jogot és mindent, ami azzal összefügg, kizárólag az 1723. I. és 11. t.-cikk szabályozza. Hogy nem folyománya az 1723: II. t.-c. valamelyik más rendezésnek, az, a mi törvényünk Magyarország önálló rendezkedése az örökösödési jogra nézve. Ezt az igazságügyi bizottság jelentésében ki is mondta és amint hozzájárultam ehhez akkor, hozzájárulok itt is. De más az, valamit felvenni a törvénybe és más azt helyeselni. Én igenis nem tartom felveendőnek a törvénybe, nem azért, mert nem helyeslem, hanem azért, mert nem látom át annak szükségét. Ez egy principiális kijelentés, amelynek nézetem szerint igen helye volt az igazságügyi bizottság jelentésében, de amelyet a törvénybe felvenni nem kell. A másik okom az, hogy a t. képviselő urak nem egy betoldást akarnak az általam előterjesztett törvényjavaslatban, hanem ők egyszerűen a törvényjavaslat első bekezdése helyére akarják ezt a nagyon helyes, de principiális kijelentést tenni, minél fogva kimaradna belőle az, ami java-java a törvényjavaslatnak, hogy a magyar törvényhozás megvizsgálván ezt a nyilatkozatot, kijelentette, hogy igenis az által, hogy felveszi törvénytárába e nyilatkozatot, azt az 1723-iki törvénycikkel egyezőnek tartotta, hogy azért veszi fel, mert vele egyezik és ha nem egyeznék vele, nem venné fel. Ennek a diszpozitív kijelentésnek teljes kihagyása mellett annak a principiális felvételnek éppen nem lenne értelme és nemcsak, hogy nem szükséges, de így egyáltalában nem is volna lehetséges, mert akkor nyitva marad az a kérdés — akarattal történt-e vagy nem, nem tudom, hogy ez a főhercegi nyilatkozat az 1723. törvénycikkel egyezőnek találtatik-e vagy nem. Márpedig én ezt nyitva hagyni nem akarom, mert ezt tartom a törvényjavaslat lényegének és a magyar törvényhozás ezen konstitutív kijelentése a törvényjavaslatnak egyik elengedhetetlen kelléke. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Kéri a Házat, ne nyúljon be az érzelmek világába, ne idézzünk elő érzelmi összeütközéseket, amire szükség nincs. Ferenc Ferdinánd kiküzdötte magának boldogságát, jó kívánságainkkal keressük föl és áraszszuk el, és ne nyúljunk bele e boldogság jövőjébe. Ajánlja a javaslat elfogadását. (Taps: Éljenzés a kormánypárton. A kormányelnököt sokan üdvözlik.) A Ház ezután elhatározza, hogy áttér az interpellációra. Endrey Gyula interpellációt intéz a belügyminiszterhez azzal a kérdéssel, hogy harmadfélév óta miért nem hajtották végre a község- és helynevekről szóló 1898. évi IV. t.-cikket; szándékozik-e a kormány nemzeti érdekeinkre való tekintettel a törvényt teljes szigorral mielőbb végrehajtani ? Az ülés délután 1 óra 30 perckor végződött. A „meddő papság.“ A Nagyszombat vidéki kerület papsága még folyó évi szeptember hó 12-én Pozsony-Kereszturon Ernyey Kálmán plébánosnál tartotta rendes őszi gyűlését. A mise után megtekintettük a tavaly 24.000 korona költséggel épült s a plébános buzgóságát hirdető, e vidéken párját ritkító gyönyörű szép emeletes népiskolát, mely a hívők áldozatkészségét s a plébános kiváló szakértelmét századokon át fogja hirdetni. Majd megkezdődött a plébánián Friedrich József esperes s majtényi plébános elnöklete mellett a tanácskozás. A Szent Lélek kegyelmének segélyül hívása után elnöklő esperes felolvasta Miksa szász királyi hercegnek a szentmiseáldozatról szent Pálnak a zsidókhoz intézett levelének alapján íróit felavató értekezését, melyet saját észrevételeivel kisért. Tudvalevőleg az esperes két éven át az Eucharistiáról tartott előadásokat a kerületi gyűlések alkalmával s ezúttal a tudós királyi hercegnek érvelési módozatait ismertette. Ezután élénk eszmecsere között megvitatták a «Templom vagyon kezeléséről kiadott szabályrendeletet. Miután abban többféle sajtóhibát s ellenmondást találtunk, a kerületi papok egyhangúlag oda nyilatkoztak, hogy keressék fel az egyházmegyei hatóság, miszerint a plébánosokra úgyis nagy teherrel nehezedő templompénztári pénzkezelési felelősséget szüntesse meg s az összes templomi és alapítványi pénzeket saját körében a központban, Esztergomban kezelje. A kerületi esperes hangoztatta a nagyszombati érseki helynek, Szitányi Ferenc prelátusnak egy plébániai templom vagyonának elhelyezésére vonatkozó leiratát, melyben a Nagyszombati Népbankkal szemben a Nagyszombati Takarékpénztárt és Nagyszombati Hitelintézetet ajánlja; továbbá megemlíti, hogy egy bizonyos kerületbeli patrónus egyenesen megkívánja, hogy a templomvagyon csak a «Nagyszombati Takarékpénztár»-ban helyeztessék el. E tárgy fölött élénk vita fejlődött s a háziúr, Ernyey Kálmán keresztúri plébános már ezen gyűlésen is lelke egész hevével védelmezte a «Nagyszombati Népbank»-ot mint teljesen megbízható, korrekt keresztény szellemű, a nép részére alapított pénzintézetet. Most e tárgyban a következő nyílt levelet bocsájtotta közzé: Főtisztelendő Friedrich József nagyszombat-vidéki kerületi esperes urnak Majthény. A folyó évi szeptember hó 12-én tartott őszi kerületi gyűlés alkalmával jónak látta Főt, ur hangsúlyozni, hogy a nagyszombati érseki helytartó úr biztos pénzintézeteküt, melyekbe az egyházi vagyon elhelyezhető, a nagyszombati «Népbank»»-kal szemben a «Nagyszombati Takarékpénztárt» és «Nagyszombati Hitelintézetet» tartja. Az érseki helytartó úr ezen nyilatkozatát én annyival inkább különösnek találom, mert hisz ugyanezen helytartó az 1897-ik évben, midőn a «Népbank» alakult, szerény magam megkeresésére megengedte, hogy az egyházi vagyon e tisztán és kizárólag keresztény bázison a keresztény nép számára állított «Népbankba» elhelyeztessék. A lezajlott három év óta a «Népbank» tetemesen megizmosodott takarékbetétjei meghaladják jóval a 600.000 koronát. E betétek túlnyomóan, csaknem kizárólag a népnek megtakarított filléreit képezik. Főt. úr fenti nyilatkozatára kijelentettem volt, hogy az így odadobott keztyűt a «Népbank» nevében felveszem, az esperes úr vagy esetleg a helytartó úr ezen kategórikus provokációja elé kiállok, akár a papi koronák szűk körébe, akár a zsurnalisztika terén a közélet porondján. Ha nem nálam van a gyűlés, legott felelek, de a háziúr autokratikus jogával nem akartam élni a «zöld», annál kevésbbé a «fehér» -asztalnál. Hetek választanak el azon időponttól, hogy esperes ur ajkairól elhangzottak a nagyszombati érseki helytartó úr nézeteit tolmácsoló szavak — azóta tehát «aluvánk» nem egyet. Ami fölött a jó Isten tudja «iustae»-vel «iniustae» «indignationis-ira et affectu commoti», esetleg nagy hévvel vitatkoznánk vala, afölött ma higgadtan diskurálhatunk. Kérem esperes urat, méltása soraimat valamelyes figyelemre, sőt kérem, terjeszsze azokat, ha helyén találja, akár az érseki helytartó úr, akár bíboros urunk és atyánk magas színe elé. Alig két hónapja, egy nagyon figyelemre méltó szálló ige hangzott el az ország egykori kormányelnöke, az egyházpolitikai törvények meghozója ajkairól, amidőn bizonyos körökben a magyar katholikus papság esetleges akciójáról volt szó : «a katholikus papság meddő, mert dogmatikus.» A magyar katholikus papság meddőségét vagy akcióképességét megbírálni leghivatottabb az, aki hogy úgy mondjam, kardcsapás nélkül hozta meg az egyházpolitikai törvényeket. Igaza van-e a «szállóigének»? Meddő-e a magyar katholikus papság? Igénytelen nézetem szerint: igen a magyar katholitus papság meddő, de nem azért, mert dogmatikus. Nem! ha nem volna dogmatikus, nem volna katholikus. A magyar katholikus papság meddőségének okai egyebütt rejlenek. Keressük ezek egyikét, ha nem legfőbbikét — sine ira et odio. Bátor a népek és nemzetek evolúcióit nem lehet kaptára húznunk, mégis még az etnikai világot is a természet törvényei befolyásolják, tehát hasonló erők mint okok hasonló okozatokat szülnek. A katholikus nagy Franciaországban a hatalmas és gazdag klérus mindenható volt. Nem volt-e, kérdem, a francia Abbéismusnak jó része a 89-iki forradalom kitörésében. A frigiai sipkás francia papok száma nem volt nagy — nagyobb az ez idők mártirjaié. A francia menekült papokat a protestáns Anglia tárt karokkal fogadta. Ez emigráns papok a katholicizmus nevénél a becsületére váltak. A francia papság minden Gallicanismus, Febronianismus, utóbb Jansenismus stb. kisértgetései mellett katholikus, tehát dogmatikus is maradt. A francia papság azonban meddő is volt, és e meddősége rettenetesen boszulta meg magát a forradalom által. A forradalom után a francia papság feladata volt: a katholikus Frankhont a katholicizmusnak újra meghódítani. A francia papság lángbuzgóságán nem múlik, hogy e hódítás lassan megy. Hisz a hitélet újabb jelenségei akár a misztika, akár a naturalizmus terén frankhonnak. Az örökimádás, Jézus szent szivének tisztelete nem-e Franciaországban keletkeztek ? S vájjon a Lourdesi barlangban eszende kigyulladó fáklya és gyertyafény nem hat-e hazánk legkisebb falujáig ? És mégis a hitélet oly sokféle nyilvánulása mellett a katholikus Franciaország törvényhozása az, amely a katholicizmust lábbal tiporja, hol csak szerét teheti. Fordítsuk figyelmünket más irányba. A túlnyomóan protestáns Némethonban mily dicső győzelmi harcot vívott a katholikus klérus, pedig a német katholikus klérus épp oly dogmatikus, akár a francia, vagy magyar. Íme mindkettő dogmatikus, mindkettő hitbuzgó és mégis az egyiknél meddőség nyilvánul, míg a másik eredményes aktivitással kecsegtet. Hát nálunk ? Azt mondják, hogy a magyar katholikus klérus gazdag. Vájjon az a vagyon, melyet a «holt kéz» vagyonának neveznek, exkluzive a klérus vagyona? Vagy nem-e inkább a katholikus egyházé Magyarországon ? A feudalizmus korában az egyház hivatása volt a gyengét a feudális ököljog ellen megvédeni. Ezt csak erős kéz végezhette, mely küldetését, jogát a vezetéshez isteni eredetűnek mondhatta. Íme ez oka nálunk a püspökségek nagy dotációinak. Ott, hol a papi fejedelem hatalma elégtelennek bizonyult, állott elő, hol vallásos buzgóságból, hol számításból a patronátus. «A patronátusi rendszer a püspököktől le a lelkészekig, amennyit anyagilag gyámolitani látszott az egyházat, csaknem annyit ártott annak részrehajlásával s a javadalmasok megválasztása és kinevezésében tévedéseivel. A primási szék a múlt és jelen században 52 évig tartatott üresen. Más érseki s püspöki székek is rendszerint több évekig hagyattak? főpásztorok nélkül. Mária Terézia uralkodása alatt a kanonokok kinevezése, mely törvény szerint a püspököket illeti (Lásd Lúd. II. Decr. 111 art 21) tőlük elvétetett............ekkor 4 Csütörtök, 1900. november 1.