Alkotmány, 1901. február (6. évfolyam, 28-51. szám)

1901-02-01 / 28. szám

ALKOTMÁNY. 28. szám. mmmm ßmmm ■■■ ■■■— in ......... 4 Péntek, 1901. február 1. A tervezet második, lényegesen fontosabb részé­ben az érdekeltségi inkompatibilitást szabályozza kimi trí­tően, szigorúan ott, ahol kell, de a közérdek kimi­­lé­sével és a főrendiházra is kiter­jedőleg. Az uj tervi fezét intézkedései sok tekintetben szigorúbbak a jelei­­lig érvényben álló rendelkezéseknél, sok tekin­­tetbüztt viszont kevésbbé nyitnak teret a zaklatásoknak, éppen­ azért, mivel szakaszai vitánosabbak. A s tervezet főképpen a vállalkozások ismérvei, ál­talános alapelvek alapján konstatálja az inkompatibi­litás­t, de a nikszad­ot is alka­lmazza ott, ahol tehet­­sége­s. A javaslat ebben a részében foglalkozik első­sorb­an a vállalkozók és szállítók összeférh­etetlensé­gével és mindenütt konstruálja, hol és mikor álla­pítható meg az érdekeltségi összeférhetetlenség. Sz­abályozza azután a magyar állam és külföldi államok, a magyar állam és egyesek közt való üzleti közvetítést és kiterjed külön-külön a pénzinté­zetek, ipari és kereskedelmi vállalatok és a közleke­dési izállalatok állásaiban előlálló esetleges inkompa­tibilitás megállapítására is. A baránkodás kérdésére a tervezet nem terjed ki, mivel a szövegezési bizottság mandátuma erre ki nem terjedt. Ennek a kérdésnek szabályozására a házszabályok lesznek hivatva, de előrelátható, hogy ha a tárgyalások abba a stádiumba jutnak, a bizott­ság és előadója, Rohonyi Gyula, határozati j­avaslat alakjában fogja indítványozni, hogy a Ház tagjaiból alakítandó zsűri ítélkezzék a felmerült konkrét esetek ügyében. Ez eset­ben természetesen megfelelően átalakítan­­dók lesinek a házszabályok is. Ez a javaslat foglalkoztatta a mai miniszter­tanácsot Foglalkoztatja az összes politikai kö­röket és foglalkoztatta Tisza Istvánt is, aki «teljes erkölcsi súlya» tudatában ma hossza­san tanácskozott Széll Kálmánnal. Tisza István, mint egyenrangú (ebenbürtig) faktor konferált Széll Kálmánnal: ő is pártvezér, a szabadelvű párt azon számos tagjainak, a brételosz-pártiak­­nak vezére, akik a legelszántabb harcot ké­szek folytatni a revíziós javaslat ellen. Ti­sza István, mielőtt Bauer Móric lovaghoz, aki mellesleg mondva a Wiener Bankverein igazgatója, intézte híressé vált, a bécsi Vater­land által «kínos aktá»-nak nevezett levelét, lépésére vonatkozólag beható tanácskozásokat folytatott olyanokkal, kik neki régi politikai ba­rátai és akik csaknem valamennyien nyakig in­kompatibilisek. Ezek a tanácskozások nemcsak politikai természetűek voltak, hanem pénzügyi természetűek is és szoros összeköttetésben álla­nak Tisza István eddigi bankjainak egyik-másik — Romániára is kiható — balspekulációjával, amelyeket ismeretes pénzügyi axiómák alapján új bázisra fektetett pénzügyi műveletekkel szán­dékoznak helyreülni. Nem érdektelen az a mende-monda, hogy a Tisza István által ott hagyott bankállásokra máris vad versenyben pályázik töméntelen­­­liberális képviselő. Ez nem is egészen valószínűtlen. De már kevésbbé valószínű az a folyton felmerülő feltevés, hogy Tisza István levelének indoka semmi más, mint közeli minisztersége. Nem, Széll Kálmán alatt Tisza Istvánból nem lesz miniszter. Majd azután. De viszont valószínűt­len egy harmadik hír, az, hogy Tisza István összeférhetlen barátai nem fognak szerepelni a revíziós javaslat tárgyalásánál. Oh, ezek az urak edzve vannak mindennemű «teljes erkölcsi súlya ellen. Ok minden körülmények közt «produk­tive^, kezni fog gyengíteni, a néppárti törekvéseknek pedig gátat vetni. Erre vonatkozólag már történ­tek megjegyzések az­­Alkotmány­ban. De van a dologban egy fontosabb momen­tum, mely megszívlelésre méltó. Vannak a me­­gyében, akik a volt főispán távozásának okát abban találják, hogy ő nem tudott vagy nem akart az ellenzéken keresztül gázolni, hanem engedte a soproni főispánsági régi tradíciók szerint a politikai pártokat és meggyőződéseket érvényesülni, s inkább az adminisztrációval tö­rődött. Azért is valaki azt a tréfás megjegyzést tette, miként Simon Öcsölnek azért kellett tá­voznia, mert azt hitte, hogy a «jogot, törvényt és gazságot» tömeg most, komolyan kell venni, s azért a nép alkotmányos életének szabad ter­mészetes folyást kell engedni. Különösen azt rebesgették, hogy az újabb időben a radiká­­s párt nagyon megerősödött, képviselői mandátumokra pályáz, amit rossz néven vettek volna a volt főispánnak, mint aki az ő «be nem avatkozás»-ával ama párt terje­dését nem akadályozta. Bármint legyen, annyi most a beiktatási ün­nepség után körülbelül világos, hogy az új fő­ispánnak politikai küldetése van, és feladata a sopron megyei politikát irányítani, befolyásolni. Csak az a különös, hogy míg a történt nyi­latkozatok a néppárt ellen irányulnak, az uj fő­ispán nem foglalkozott a radikális párttal. Mindig azt mondottuk mi, kik e sorokat írjuk, hogy Sopron megyében a néppártnak gyengítése nem egyéb, mint a radikális pártnak erősítése. Az az ellenzéki szellem, mely Sopron megyé­­ben ura­lodik s mely éppen az ottani lakosság magasabb fokú intelligenc­ája folytán oly erős, a néppárti programoi körül való tömörülésben talált nagyon helyes irányt és megállapodást. Ami annál örvendetesebb, mert míg a néppárt programmja teljesen kielégíti a népnek anyagi, szellemi és vallási kívánságait, egyúttal olyan is, mely képes a túlzásoktól, a felforgató irányzat­tól a népet távoltartani. Ha már most ez az ellenzéki nép a néppárttól elidereníttetik, ha a néppárt további térfoglalása és megerősödése hivatalosan megbénultatik, gyanúsíttatik, gyaláz­­tatik, egyszóval tisztességes hitelétől a nép szemében megfosztatik, akkor ez a nép nem a kormánypártnak, hanem egyenesen a radikális pártnak kebelébe kényszeríttetik. Ha a hivatalos körök a konzervatív, keresz­tény, tisztességes eszközökkel dolgozó néppár­tot Sopron megyében elfojtják, akkor az ellenzéki nép elkeseredve szívesen fog csatlakozni az izgatókhoz annyival is inkább és nagyobb szám­ban, mivel a papság is félretolatva, keserítve vissza fog vonulni és tétlenül fogja szemlélni az eseményeket.­­Azért újra mondjuk, igen furcsa dolog az, hogy míg egyrészt az uj főispán a néppárt ellen köszörüli kardját, másrészt a radikálisokra vo­natkozólag nem talál semmi é­e megjegyzést. Jegyezzék meg ezt is a néppártiak! AUSZTRIA. Botrány a Reichsratban. Saját tudósítón­król. Budapest, jan. 31• 1900. június 8-án éjfélkor a Reichsrath a legnagyobb botrányok között berekesztetett. Azóta ma ült össze először az osztrák honatyák gyűlése, az újonnan me­választott képviselőház. Ez az első ülés is egy hatalmas botrány volt. A Reichsrath, amint fél év­e ott végződött, éppen úgy kezdődött ma: a házelnök és a miniszterel­nök szidásával, ordítozással és gyerekcsínyekkel. Ha a mai ülés prognosztikon a Reichsrath to­vábbi üléseire, akkor ez fölötte szomorú prog­nosztikon nemcsak a Reichsrathra, de az oszt­rák alkotmányra is. Pedig nagyon valószínű, hogy a további ülések is hang és értelmi szín­­vonal dolgában hasonlítani fognak a mai meg­nyitó üléshez. Ugyanis az új választásokból a radikális pártok — a Schönerer-féle német ra­dikálisok és a cseh túlzók — megerősödve és megsokasodva kerültek ki, az osztrák képviselő­ház tehát egy osztrák népgyűlés színvonalára fog lehanyatlani és benne minden kérdést a sörházi politika magaslatáról fognak megítélni. A mai ülésen a német radikálisok vezére, Schönerer, maga nem jelent meg. De ott volt Ivo és Wolff, a két szál hős, akik a mai ülésen már ki is tettek magukért. A csehek szintén egy erős torkú és vékony eszű «politikus»-sal vonul­tak be a radikális Klosác személyében, aki azt akarta ma, hogy a miniszterelnök csehül, vagy legalább lengyelül beszéljen, de semmi esetre sem németül. A mai ülés lefolyása egyébként a követ­kező volt: Az osztrák k­épviselőház mai első ülése alkalmá­val szorongásig megtelt az ülésterem és megteltek a karzatok. Mintegy százötven új képviselő került a Házba a választások folytán. A német radikálisok, vagyis Schiff­erer­ pártja, akik az előbbi képviselő­házban mindössze öten voltak, most harmadfél pad­sort foglalnak el. Legtöbbjének arcán még ott lát­hatók a diákpárbajoknál kapott vágások nyomai. Ott van köztük K­o és Wolff is. Néhány perccel 11 óra után megjelentek a minisz­terek. Midőn Blotác, a cseh nemzeti­ párt vezére megpillantotta Kerbert feléje kiáltott: — Szégyelte magát! Le magával. Eközben pártjának több tagja segített Klofácnak a kiabálásban. Körber miniszterelnök felemelkedik helyéről, né­hány üdvözlő szót mond az uj Háznak s fölszólítja Weigel korelnököt, hogy foglalja el az elnöki széket. Erre Klofác, aki úgy látszik, hanganyag dolgában valamennyi lármás képviselőn túl fog tenni, cseh nyelven újra kezd bömbölni. A képviselők nem tud­ják, mit akar. De társai megmagyarázzák: azt köve­teli, hogy a miniszterelnök csehül beszéljen. Erre óriás zaj támadt. A németek tiltakoznak, a szláv radiká­lisok tapsolnak. Ezalatt a miniszterelnök keresztbe­font karral áll a helyén s nem tudja folytatni rövidke beszédét. Weigel korelnök közben elfoglalja elnök helyét. A cseh radikálisoknak ez újabb ok a zajongásra. Cseh nyelven tiltakoznak Weigel korelnöksége ellen és Handá-t kiáltanak feléje és pedig (a folyosó vé­leménye szerint) azért, mert Weigel nem engedte meg, hogy a csehek a ház megalakulása előtt előter­­jeszszék államjogi tiltakozásukat. A korelnök meleg szavakkal emlékezett meg Vik­tória királynő haláláról és felszólítja a házat rész­­vétnyilatkozatra. Enkor a német radikálisok mennydörgésszerű han­gon kiáltják : — Éljenek a bárok ! Ez az éljenzés több percig eltart s mentül jobban csönget az elnök, annál viharosabban éltetik a dél- afrikai szabadságharcosokat. Lemtsch: (német néppárti) Éljenek a bárok, vesz­­szenek az angolok! K­o: Éljenek a burok, éljenek a mi testvéreink ! Wolff: Vesessenek a gaz briitek Hoffmann : Veszszenek a nyomorult spekulánsok ! A kor elnök: Ez a dicsőségesen uralkodó bölcs­ királynő megérdemli az egész világ tiszteletét. Alkot­mányos érzésével megszerezte alattvalóinak szere­­tetét s a velünk mindig barátságos viszonyban levő nagy nemzet vesztesége bennünket is fájdalommal tölt el s engedelmet kérek arra, hogy az angol alsó­ház elnökével őszinte részvétünket tudassam. (Nagy zaj és ellenmondás. Fölkiáltások: Pius Körber!) Wolf: Szamarak vagytok valamennyiem Végre ez a vihar is elmúlt. De következett utána a másik, amely a radikális csehek és a radikális németek között tombol. Amint ugyanis a német radikálisok kidühöngték magukat, fölugrott Klosác­s azt ordította: — Ha azt akarják, hogy megértsük magukat, be­széljenek csehül, vagy ha csehül nem tudnak, hát lengyelül. (Fölkiáltások a baloldalon: Csend legyen !) Freszel (cseh radikális): Mindnyájan a kormány rabszolgái vagytok ! Weigel korelnök arra kéri a házat, hogy térjen át a munkára. (Zajos taps a baloldalon, fölkiáltások a cseh szocialistáknál és a cseh agráriusoknál: Soha!) Klofác: (csehül) Jaj nektek, ha csak egy szó lesz is a ti­ónbeszédben a csehek ellen/ Freszel (szintén csehül): A bányamunkások majd megleckéztetnek benneteket ! Klofác: Csukjátok be a bódét és menjetek haza. (Fölkiáltások a baloldalon: Csönd legyen, ti cseh bo­londok !) Sopron megyéből, Sopron megyéből Írják nekünk: A soproni főispáni beigtatáson elhangzott nyi­latkozatok, amily nagy föltűnést kelthettek, épp oly bő anyagot szolgáltatnak a további elmél­kedésre. Az új főispán meglehetős világosan utalt azon jövő missziójára, mely szerint a néppártot igye- I

Next