Alkotmány, 1901. február (6. évfolyam, 28-51. szám)
1901-02-01 / 28. szám
ALKOTMÁNY. 28. szám. mmmm ßmmm ■■■ ■■■— in ......... 4 Péntek, 1901. február 1. A tervezet második, lényegesen fontosabb részében az érdekeltségi inkompatibilitást szabályozza kimi trítően, szigorúan ott, ahol kell, de a közérdek kimilésével és a főrendiházra is kiterjedőleg. Az uj tervi fezét intézkedései sok tekintetben szigorúbbak a jeleilig érvényben álló rendelkezéseknél, sok tekintetbüztt viszont kevésbbé nyitnak teret a zaklatásoknak, éppen azért, mivel szakaszai vitánosabbak. A s tervezet főképpen a vállalkozások ismérvei, általános alapelvek alapján konstatálja az inkompatibilitást, de a nikszadot is alkalmazza ott, ahol tehetséges. A javaslat ebben a részében foglalkozik elsősorban a vállalkozók és szállítók összeférhetetlenségével és mindenütt konstruálja, hol és mikor állapítható meg az érdekeltségi összeférhetetlenség. Szabályozza azután a magyar állam és külföldi államok, a magyar állam és egyesek közt való üzleti közvetítést és kiterjed külön-külön a pénzintézetek, ipari és kereskedelmi vállalatok és a közlekedési izállalatok állásaiban előlálló esetleges inkompatibilitás megállapítására is. A baránkodás kérdésére a tervezet nem terjed ki, mivel a szövegezési bizottság mandátuma erre ki nem terjedt. Ennek a kérdésnek szabályozására a házszabályok lesznek hivatva, de előrelátható, hogy ha a tárgyalások abba a stádiumba jutnak, a bizottság és előadója, Rohonyi Gyula, határozati javaslat alakjában fogja indítványozni, hogy a Ház tagjaiból alakítandó zsűri ítélkezzék a felmerült konkrét esetek ügyében. Ez esetben természetesen megfelelően átalakítandók lesinek a házszabályok is. Ez a javaslat foglalkoztatta a mai minisztertanácsot Foglalkoztatja az összes politikai köröket és foglalkoztatta Tisza Istvánt is, aki «teljes erkölcsi súlya» tudatában ma hosszasan tanácskozott Széll Kálmánnal. Tisza István, mint egyenrangú (ebenbürtig) faktor konferált Széll Kálmánnal: ő is pártvezér, a szabadelvű párt azon számos tagjainak, a brételosz-pártiaknak vezére, akik a legelszántabb harcot készek folytatni a revíziós javaslat ellen. Tisza István, mielőtt Bauer Móric lovaghoz, aki mellesleg mondva a Wiener Bankverein igazgatója, intézte híressé vált, a bécsi Vaterland által «kínos aktá»-nak nevezett levelét, lépésére vonatkozólag beható tanácskozásokat folytatott olyanokkal, kik neki régi politikai barátai és akik csaknem valamennyien nyakig inkompatibilisek. Ezek a tanácskozások nemcsak politikai természetűek voltak, hanem pénzügyi természetűek is és szoros összeköttetésben állanak Tisza István eddigi bankjainak egyik-másik — Romániára is kiható — balspekulációjával, amelyeket ismeretes pénzügyi axiómák alapján új bázisra fektetett pénzügyi műveletekkel szándékoznak helyreülni. Nem érdektelen az a mende-monda, hogy a Tisza István által ott hagyott bankállásokra máris vad versenyben pályázik töméntelenliberális képviselő. Ez nem is egészen valószínűtlen. De már kevésbbé valószínű az a folyton felmerülő feltevés, hogy Tisza István levelének indoka semmi más, mint közeli minisztersége. Nem, Széll Kálmán alatt Tisza Istvánból nem lesz miniszter. Majd azután. De viszont valószínűtlen egy harmadik hír, az, hogy Tisza István összeférhetlen barátai nem fognak szerepelni a revíziós javaslat tárgyalásánál. Oh, ezek az urak edzve vannak mindennemű «teljes erkölcsi súlya ellen. Ok minden körülmények közt «produktive^, kezni fog gyengíteni, a néppárti törekvéseknek pedig gátat vetni. Erre vonatkozólag már történtek megjegyzések azAlkotmányban. De van a dologban egy fontosabb momentum, mely megszívlelésre méltó. Vannak a megyében, akik a volt főispán távozásának okát abban találják, hogy ő nem tudott vagy nem akart az ellenzéken keresztül gázolni, hanem engedte a soproni főispánsági régi tradíciók szerint a politikai pártokat és meggyőződéseket érvényesülni, s inkább az adminisztrációval törődött. Azért is valaki azt a tréfás megjegyzést tette, miként Simon Öcsölnek azért kellett távoznia, mert azt hitte, hogy a «jogot, törvényt és gazságot» tömeg most, komolyan kell venni, s azért a nép alkotmányos életének szabad természetes folyást kell engedni. Különösen azt rebesgették, hogy az újabb időben a radikás párt nagyon megerősödött, képviselői mandátumokra pályáz, amit rossz néven vettek volna a volt főispánnak, mint aki az ő «be nem avatkozás»-ával ama párt terjedését nem akadályozta. Bármint legyen, annyi most a beiktatási ünnepség után körülbelül világos, hogy az új főispánnak politikai küldetése van, és feladata a sopron megyei politikát irányítani, befolyásolni. Csak az a különös, hogy míg a történt nyilatkozatok a néppárt ellen irányulnak, az uj főispán nem foglalkozott a radikális párttal. Mindig azt mondottuk mi, kik e sorokat írjuk, hogy Sopron megyében a néppártnak gyengítése nem egyéb, mint a radikális pártnak erősítése. Az az ellenzéki szellem, mely Sopron megyében uralodik s mely éppen az ottani lakosság magasabb fokú intelligencája folytán oly erős, a néppárti programoi körül való tömörülésben talált nagyon helyes irányt és megállapodást. Ami annál örvendetesebb, mert míg a néppárt programmja teljesen kielégíti a népnek anyagi, szellemi és vallási kívánságait, egyúttal olyan is, mely képes a túlzásoktól, a felforgató irányzattól a népet távoltartani. Ha már most ez az ellenzéki nép a néppárttól elidereníttetik, ha a néppárt további térfoglalása és megerősödése hivatalosan megbénultatik, gyanúsíttatik, gyaláztatik, egyszóval tisztességes hitelétől a nép szemében megfosztatik, akkor ez a nép nem a kormánypártnak, hanem egyenesen a radikális pártnak kebelébe kényszeríttetik. Ha a hivatalos körök a konzervatív, keresztény, tisztességes eszközökkel dolgozó néppártot Sopron megyében elfojtják, akkor az ellenzéki nép elkeseredve szívesen fog csatlakozni az izgatókhoz annyival is inkább és nagyobb számban, mivel a papság is félretolatva, keserítve vissza fog vonulni és tétlenül fogja szemlélni az eseményeket.Azért újra mondjuk, igen furcsa dolog az, hogy míg egyrészt az uj főispán a néppárt ellen köszörüli kardját, másrészt a radikálisokra vonatkozólag nem talál semmi ée megjegyzést. Jegyezzék meg ezt is a néppártiak! AUSZTRIA. Botrány a Reichsratban. Saját tudósítónkról. Budapest, jan. 31• 1900. június 8-án éjfélkor a Reichsrath a legnagyobb botrányok között berekesztetett. Azóta ma ült össze először az osztrák honatyák gyűlése, az újonnan meválasztott képviselőház. Ez az első ülés is egy hatalmas botrány volt. A Reichsrath, amint fél éve ott végződött, éppen úgy kezdődött ma: a házelnök és a miniszterelnök szidásával, ordítozással és gyerekcsínyekkel. Ha a mai ülés prognosztikon a Reichsrath további üléseire, akkor ez fölötte szomorú prognosztikon nemcsak a Reichsrathra, de az osztrák alkotmányra is. Pedig nagyon valószínű, hogy a további ülések is hang és értelmi színvonal dolgában hasonlítani fognak a mai megnyitó üléshez. Ugyanis az új választásokból a radikális pártok — a Schönerer-féle német radikálisok és a cseh túlzók — megerősödve és megsokasodva kerültek ki, az osztrák képviselőház tehát egy osztrák népgyűlés színvonalára fog lehanyatlani és benne minden kérdést a sörházi politika magaslatáról fognak megítélni. A mai ülésen a német radikálisok vezére, Schönerer, maga nem jelent meg. De ott volt Ivo és Wolff, a két szál hős, akik a mai ülésen már ki is tettek magukért. A csehek szintén egy erős torkú és vékony eszű «politikus»-sal vonultak be a radikális Klosác személyében, aki azt akarta ma, hogy a miniszterelnök csehül, vagy legalább lengyelül beszéljen, de semmi esetre sem németül. A mai ülés lefolyása egyébként a következő volt: Az osztrák képviselőház mai első ülése alkalmával szorongásig megtelt az ülésterem és megteltek a karzatok. Mintegy százötven új képviselő került a Házba a választások folytán. A német radikálisok, vagyis Schifferer pártja, akik az előbbi képviselőházban mindössze öten voltak, most harmadfél padsort foglalnak el. Legtöbbjének arcán még ott láthatók a diákpárbajoknál kapott vágások nyomai. Ott van köztük Ko és Wolff is. Néhány perccel 11 óra után megjelentek a miniszterek. Midőn Blotác, a cseh nemzeti párt vezére megpillantotta Kerbert feléje kiáltott: — Szégyelte magát! Le magával. Eközben pártjának több tagja segített Klofácnak a kiabálásban. Körber miniszterelnök felemelkedik helyéről, néhány üdvözlő szót mond az uj Háznak s fölszólítja Weigel korelnököt, hogy foglalja el az elnöki széket. Erre Klofác, aki úgy látszik, hanganyag dolgában valamennyi lármás képviselőn túl fog tenni, cseh nyelven újra kezd bömbölni. A képviselők nem tudják, mit akar. De társai megmagyarázzák: azt követeli, hogy a miniszterelnök csehül beszéljen. Erre óriás zaj támadt. A németek tiltakoznak, a szláv radikálisok tapsolnak. Ezalatt a miniszterelnök keresztbefont karral áll a helyén s nem tudja folytatni rövidke beszédét. Weigel korelnök közben elfoglalja elnök helyét. A cseh radikálisoknak ez újabb ok a zajongásra. Cseh nyelven tiltakoznak Weigel korelnöksége ellen és Handá-t kiáltanak feléje és pedig (a folyosó véleménye szerint) azért, mert Weigel nem engedte meg, hogy a csehek a ház megalakulása előtt előterjeszszék államjogi tiltakozásukat. A korelnök meleg szavakkal emlékezett meg Viktória királynő haláláról és felszólítja a házat részvétnyilatkozatra. Enkor a német radikálisok mennydörgésszerű hangon kiáltják : — Éljenek a bárok ! Ez az éljenzés több percig eltart s mentül jobban csönget az elnök, annál viharosabban éltetik a dél- afrikai szabadságharcosokat. Lemtsch: (német néppárti) Éljenek a bárok, veszszenek az angolok! Ko: Éljenek a burok, éljenek a mi testvéreink ! Wolff: Vesessenek a gaz briitek Hoffmann : Veszszenek a nyomorult spekulánsok ! A kor elnök: Ez a dicsőségesen uralkodó bölcs királynő megérdemli az egész világ tiszteletét. Alkotmányos érzésével megszerezte alattvalóinak szeretetét s a velünk mindig barátságos viszonyban levő nagy nemzet vesztesége bennünket is fájdalommal tölt el s engedelmet kérek arra, hogy az angol alsóház elnökével őszinte részvétünket tudassam. (Nagy zaj és ellenmondás. Fölkiáltások: Pius Körber!) Wolf: Szamarak vagytok valamennyiem Végre ez a vihar is elmúlt. De következett utána a másik, amely a radikális csehek és a radikális németek között tombol. Amint ugyanis a német radikálisok kidühöngték magukat, fölugrott Klosács azt ordította: — Ha azt akarják, hogy megértsük magukat, beszéljenek csehül, vagy ha csehül nem tudnak, hát lengyelül. (Fölkiáltások a baloldalon: Csend legyen !) Freszel (cseh radikális): Mindnyájan a kormány rabszolgái vagytok ! Weigel korelnök arra kéri a házat, hogy térjen át a munkára. (Zajos taps a baloldalon, fölkiáltások a cseh szocialistáknál és a cseh agráriusoknál: Soha!) Klofác: (csehül) Jaj nektek, ha csak egy szó lesz is a tiónbeszédben a csehek ellen/ Freszel (szintén csehül): A bányamunkások majd megleckéztetnek benneteket ! Klofác: Csukjátok be a bódét és menjetek haza. (Fölkiáltások a baloldalon: Csönd legyen, ti cseh bolondok !) Sopron megyéből, Sopron megyéből Írják nekünk: A soproni főispáni beigtatáson elhangzott nyilatkozatok, amily nagy föltűnést kelthettek, épp oly bő anyagot szolgáltatnak a további elmélkedésre. Az új főispán meglehetős világosan utalt azon jövő missziójára, mely szerint a néppártot igye- I