Alkotmány, 1901. augusztus (6. évfolyam, 182-207. szám)

1901-08-01 / 182. szám

Csütörtök. VI. évfolyam. 182. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR: Jogias évre ........ kor. 28.­Félévre •» •«»»..» « 14.— Negyedévre....... « 7.— Egy hónapra ...... cc 2.40 Egyes szám 8 fill.* vidéken 10 fill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—60.4 Budapest, 1901. augusztus 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL: Till., Szentkirályi-utca 2.a. HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VE., Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk visszs­. Szilágyi Dezső meghalt. Budapest, julius 31. Szilágyi Dezső, a volt igazságügyi mi­niszter és a magyar képviselőhöz volt elnöke meghalt. Elköltözése az élők so­rából : meglepetés, mint sok cselekedete ennek a tüneményes embernek; halálá­nak körülményei pedig megfelelnek az ő élete körülményeinek és természetének, mert egyedül halt, miként egyedül élt, magánosságban végezte pályáját, mint ahogy magára maradt életének sok for­dulatánál. A megdöbbenés, mely a halálhírt kö­vette, egyszerű, de leghitelesebb bizony­sága annak, mennyire volt lélek a mi lelkünkből ez az ember. Nem szerette mindenki, de csodálta kivétel nélkül min­denki. Világfelfogása, politikai, vallási állás­pontj­a sokunknak nem kellett, de becsültük mindannyian a meggyőződéséhez ragasz­kodó embert, tiszteltük a tiszta kezű és puritán lelkű politikust, aki nem követte a napraforgó­ rendszert, amikor majd min­denki, napraforgó módjára a tényleges ha­talom napja felé hajlongott, akimém­ bo­rult le gyalázatos imádásra a Pénz hit­vány bálványa előtt, amikor annyian ad­tak nyomorult példát erre, leszámítolni és értékesíteni sietvén a politikai befolyást az érdek-inkompatibilitás tágas mezején. A magunk vallási igazságai bizonyosak nekünk, mint a kétszerkettő; keresztény világfelfogásunk helyességét belátjuk és nagyon jól tudjuk, hogy akik ez ellen a világfelfogás ellen harcolnak, csak félre­értésből teszik azt, mert rosszul ismerik s tévesen magyarázzák tanainkat, torz­képét ismerik csak intézményeinknek. Po­litikai programmunk helyessége is becsü­letes meggyőződésünk. Meggyőződésünk eme szilárdságában, keresztény világfelfogásunk eme biztossá­gában nincs okunk más ember nagyságá­tól féltenünk a magunk nagyságát, vagy más világfelfogás avagy politikai programm miatt aggódnunk a mienknek igazsága, helyessége, jogossága felől. Nincs szüksé­günk, hogy az indulatosság, a szenvedély vezesse ítéletünket. Teljes elfogulatlanság­gal ítélkezhetünk. Megőrizhetjük ezt az elfogulatlanságot a halottal szemben,"aki huszonnégy óra óta a történelemé. Meg­őrizhetjük az elfogulatlanságot különösen Szilágyi Dezsővel szemben, aki minden­kivel szemben őszinte, szókimondó, sőt kíméletlen is tudott lenni s akinek nagy­sága nem is engedi meg a­ posthumus hí­zelgést. Szilágyi Dezső neve a liberális magyar egyházpolitikával várhatatlan összefüggés­ben van. A polgári házasság törvénye az ő nevét hirdeti. T­atása és tévedései eb­ben a műben halmozódnak össze. Egy mesterséges közvélemény, mely a liberá­lis lapok papírhasábjain ék­ tenyésztett életét, az egyházpolitikai törvényekben, főképpen a polgári házasságról szóló­­tör­vényben, a magyar jogalkotás zenitjét lát­hatja; az elfogulatlan és valóságo­­­köz­vélemény jól tudja, hogy a liberális egy­házpolitikára, nevezetesen a kötelező polgári házasságra semmi szükség sem volt; azok a bajok, melyek a hétféle fele­kezeti házasságjog összeütközéséből kelet­keztek, elenyésző csekélységek voltak a kedélyek ama felizgatásához s a lelkiis­meretek ama szorongásaihoz képest, me­lyet a liberális egyházpolitika maga után vont. Szilágyi itt doktriner volt, és doktri­ner jogászságát kihasználták azok, kiknek a liberális egyházpolitika csak eszközül szolgált faji és egyéb érdekeik ápolására. A liberális egyházpolitikai törvények visszahatásául egy nagyarányú keresztény társadalmi és politikai mozgalom támadt az országban. A hitbuzgóság emelkedett, nem az egyházpolitikai törvények folytán, hanem azok ellenére. Megjelent a politi­kai küzdőtéren a néppárt. Amennyiben a liberális egyházpolitikának ilyen nem szán­dékolt gyümölcsei voltak, amelyek, amint látjuk, éppen nem múló tünemények: any­­nyiban Szilágyi Dezsőre körülbelül úgy tekinthetnek a keresztény politika harcosai, mint ahogy a német centrumpárt tekint Bismarck alakjára. Szilágyi nagy volt azonban a liberális egyházpolitika előtt; nagy maradt azután és annak dacára is. Amit a magyar bűn­vádi eljárás reformja, a bírósági szervezet­­ Sohasem. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Irta: Valnicsek Béla. Boronás Erzsike utolsó esztendejét járta a zárdában s a fehér lelkű, jókedvű leánykák sok­szor bújtak össze s tanakodtak maguk között, hogy is lesz, miként is lesz, ha majd kikerülnek a négy fal közül ... A négy fal közül, ahol olyan jól érezték magukat, édes megelégedés­sel hallgatták a Mater Róza okos szavait s egy­­egy könycsepp lopózott a szemükbe, ha arra gondoltak, hogy nemsokára mindettől meg kell válniok. Meg a szelid Materektől, a csöndes, áhitatos kápolnától, a hosszú folyosóktól, virág­illatos, madárdal­zatos kerttől, meg kell válni mindentől, ami bohó gyermekéveikre emlékez­teti őket s amint kiteszik lábaikat a zárda ajta­ján, egyszeriben nagy leányokká lesznek. Boronás Erzsiké volt az egyetlen kivétel vala­mennyi között; ő még bent a zárdában lett nagy leánynyá s a bucsuzás keserveit, a válás szomorúságát nem volt ideje átérezni. Éppen társnőivel szórakozott, beszélgetett, mi­kor a főnöknő hivatta és Erzsiké megindult. Könnyű, gyermekded járással, szinte szőkéivé s egyik társnője még tréfásan hátba ütötte s ka­cagva szólt: — Menj csak, bizonyára rossz fát tettél a tűzre, — és Erzsike is ártatlansága tudatában jókedvűen, mosolyogva felelt: — Nem értem, mit akar a kedves főnöknő, talán haragszik, hogy a cseresznyét magostul ettem . . . A főnöknő azonban nem haragudott, csupán összeráncolta homlokát s nyitott levelet nyúj­tott feléje: Édes gyermekem, atyja ír. Rögtön haza kell utaznia és . . . férjhez mennie. A kis leány elsápadt, hevesen dobogó szivéhez kapott s egyetlen szó nem jött njakára. Tudta, hogy atyjának ez a szándéka már régen, főleg mióta édesanyja meghalt. De hogy ily hirtelen történjék meg, arra nem gondolt. És a nagy meglepetés, a váratlan esemény annyira elfoglalták lelkét, hogy elfelejtkezett sírni, szomorkodni s csupán egy gondolat foglal­koztatta: nagy lány vagyok, férjhez megyek . . . A társnőihez is lassú, higgadt léptekkel ment vissza s mikor felolvasta nekik atyja levelét, mind tiszteletteljesen néztek rá és szótlanul figyelték.* Ezekre gondolt Bernát Antalné, szül. Boronás Erzsiké, mikor kis szalonjában ült s olvasgatott. Elgondolta, milyen boldog volt kislány korában a zárdában, minő kíváncsisággal hagyta el a zár­dát és sietett atyja ölelő karjaiba és mennyire csalódott, mikor a képzelt magas, szőke ifjú helyett hajlott válla, őszülő, száraz ember lett a jegyese . . . Igen, vézna férfi, de gazdag s az egyetlen mód, hogy atyját szerencsétlen vagyoni helyze­téből kiszabadítsa. S most itt ül, köny szökik a szemébe s érzi, hogy áldozata atyja iránt való szeretetének s ha kötelességtudó, hűséges nő akar lenni, soha­sem lehet boldog. . . Sohasem. Pedig sok fiatal férfi fordult meg házuknál, sok boldog, egymáshoz illő házaspár látogatta meg otthonukat és Erzsi nem lehet boldog, sohasem. És a bársonyos nézésű­, férfias szépségű Gá­­borfi is sokszor nézett rá esedezően, mintha kérne valamit és szinte nehezen állotta a tekin­tetét. .. De eszébe jutott a zárda, a csöndes kis kápolna, a fehér lelkű Máter Roza is eszébe ju­tott, hogy neki nem szabad «ügy» boldognak lenni. Sohasem. Megtörtént olykor, hogy sétára ment egyedül. Férje nem mehetett, mert a beteges, köszvényes ember — felesége iránt való szeretetből — foly­ton üzletének élt és sokszor mondta. Csak az a vágyam, hogy neked legyen kényelmed. Ha öz­vegyen hagylak, ne kelljen gondokkal küzdened, mert most ugyan gazdagok vagyunk, de üzlet­embereknél egy rossz spekuláció, szerencsétlen fordulat mindent tönkre tehet. Menj csak egye­dül sétálni, nekem dolgozni kell. Ilyenkor Erzsi fölkereste valamelyik barátnő­jét, kirándultak a zöldbe, hallgatták a zenét, gyönyörködtek az emberek mosolygó arcában, nézték az egymáshoz közel álló, suttogó páro­kat és szinte elfelejtette Bernátné a maga bol­dogtalanságát . .. Sőt egy ily alkalommal Gáborfyval találkozott s a fiatal férfi kísérőül szegődött s elcsevegtek, elkacagtak, egymáshoz hajoltak, felragyogott a szemük s gondtalanul haladtak tovább, mintha ennek sohasem lenne vége; mintha ez mindig így tartana. S a bucsuzásnál is csak a «viszontlátásra» váltak el; majd holnap, vagy holnapután . .. De mikor haza ért Bernáthé s még mindig az Íróasztalnál látta görnyedni urát és verejtékes volt a homloka, meggörnyedt a háta, amint pa­pírjai fölé hajolt, egyszerre eszébe jutott köte­lessége, visszagondolt a zárdára, az ott hallott tanácsra, hogy a rosszra vezető «alkalmat» is kerülni kell, nem csupán magát a rosszat s fér­jéhez lépett, letörölte kendőjével verejtékét s szólt: — Ne fáraszd magad értem ennyire, neked is szükséged van szórakozásra , máskor együtt me­gyünk majd. Egyedül nem megyek többé .. . Sohasem . ..

Next