Alkotmány, 1901. augusztus (6. évfolyam, 182-207. szám)
1901-08-01 / 182. szám
Csütörtök. VI. évfolyam. 182. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR: Jogias évre ........ kor. 28.Félévre •» •«»»..» « 14.— Negyedévre....... « 7.— Egy hónapra ...... cc 2.40 Egyes szám 8 fill.* vidéken 10 fill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—60.4 Budapest, 1901. augusztus 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL: Till., Szentkirályi-utca 2.a. HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VE., Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk visszs. Szilágyi Dezső meghalt. Budapest, julius 31. Szilágyi Dezső, a volt igazságügyi miniszter és a magyar képviselőhöz volt elnöke meghalt. Elköltözése az élők sorából : meglepetés, mint sok cselekedete ennek a tüneményes embernek; halálának körülményei pedig megfelelnek az ő élete körülményeinek és természetének, mert egyedül halt, miként egyedül élt, magánosságban végezte pályáját, mint ahogy magára maradt életének sok fordulatánál. A megdöbbenés, mely a halálhírt követte, egyszerű, de leghitelesebb bizonysága annak, mennyire volt lélek a mi lelkünkből ez az ember. Nem szerette mindenki, de csodálta kivétel nélkül mindenki. Világfelfogása, politikai, vallási álláspontja sokunknak nem kellett, de becsültük mindannyian a meggyőződéséhez ragaszkodó embert, tiszteltük a tiszta kezű és puritán lelkű politikust, aki nem követte a napraforgó rendszert, amikor majd mindenki, napraforgó módjára a tényleges hatalom napja felé hajlongott, akimém borult le gyalázatos imádásra a Pénz hitvány bálványa előtt, amikor annyian adtak nyomorult példát erre, leszámítolni és értékesíteni sietvén a politikai befolyást az érdek-inkompatibilitás tágas mezején. A magunk vallási igazságai bizonyosak nekünk, mint a kétszerkettő; keresztény világfelfogásunk helyességét belátjuk és nagyon jól tudjuk, hogy akik ez ellen a világfelfogás ellen harcolnak, csak félreértésből teszik azt, mert rosszul ismerik s tévesen magyarázzák tanainkat, torzképét ismerik csak intézményeinknek. Politikai programmunk helyessége is becsületes meggyőződésünk. Meggyőződésünk eme szilárdságában, keresztény világfelfogásunk eme biztosságában nincs okunk más ember nagyságától féltenünk a magunk nagyságát, vagy más világfelfogás avagy politikai programm miatt aggódnunk a mienknek igazsága, helyessége, jogossága felől. Nincs szükségünk, hogy az indulatosság, a szenvedély vezesse ítéletünket. Teljes elfogulatlansággal ítélkezhetünk. Megőrizhetjük ezt az elfogulatlanságot a halottal szemben,"aki huszonnégy óra óta a történelemé. Megőrizhetjük az elfogulatlanságot különösen Szilágyi Dezsővel szemben, aki mindenkivel szemben őszinte, szókimondó, sőt kíméletlen is tudott lenni s akinek nagysága nem is engedi meg a posthumus hízelgést. Szilágyi Dezső neve a liberális magyar egyházpolitikával várhatatlan összefüggésben van. A polgári házasság törvénye az ő nevét hirdeti. Tatása és tévedései ebben a műben halmozódnak össze. Egy mesterséges közvélemény, mely a liberális lapok papírhasábjain ék tenyésztett életét, az egyházpolitikai törvényekben, főképpen a polgári házasságról szólótörvényben, a magyar jogalkotás zenitjét láthatja; az elfogulatlan és valóságoközvélemény jól tudja, hogy a liberális egyházpolitikára, nevezetesen a kötelező polgári házasságra semmi szükség sem volt; azok a bajok, melyek a hétféle felekezeti házasságjog összeütközéséből keletkeztek, elenyésző csekélységek voltak a kedélyek ama felizgatásához s a lelkiismeretek ama szorongásaihoz képest, melyet a liberális egyházpolitika maga után vont. Szilágyi itt doktriner volt, és doktriner jogászságát kihasználták azok, kiknek a liberális egyházpolitika csak eszközül szolgált faji és egyéb érdekeik ápolására. A liberális egyházpolitikai törvények visszahatásául egy nagyarányú keresztény társadalmi és politikai mozgalom támadt az országban. A hitbuzgóság emelkedett, nem az egyházpolitikai törvények folytán, hanem azok ellenére. Megjelent a politikai küzdőtéren a néppárt. Amennyiben a liberális egyházpolitikának ilyen nem szándékolt gyümölcsei voltak, amelyek, amint látjuk, éppen nem múló tünemények: anynyiban Szilágyi Dezsőre körülbelül úgy tekinthetnek a keresztény politika harcosai, mint ahogy a német centrumpárt tekint Bismarck alakjára. Szilágyi nagy volt azonban a liberális egyházpolitika előtt; nagy maradt azután és annak dacára is. Amit a magyar bűnvádi eljárás reformja, a bírósági szervezet Sohasem. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Irta: Valnicsek Béla. Boronás Erzsike utolsó esztendejét járta a zárdában s a fehér lelkű, jókedvű leánykák sokszor bújtak össze s tanakodtak maguk között, hogy is lesz, miként is lesz, ha majd kikerülnek a négy fal közül ... A négy fal közül, ahol olyan jól érezték magukat, édes megelégedéssel hallgatták a Mater Róza okos szavait s egyegy könycsepp lopózott a szemükbe, ha arra gondoltak, hogy nemsokára mindettől meg kell válniok. Meg a szelid Materektől, a csöndes, áhitatos kápolnától, a hosszú folyosóktól, virágillatos, madárdalzatos kerttől, meg kell válni mindentől, ami bohó gyermekéveikre emlékezteti őket s amint kiteszik lábaikat a zárda ajtaján, egyszeriben nagy leányokká lesznek. Boronás Erzsiké volt az egyetlen kivétel valamennyi között; ő még bent a zárdában lett nagy leánynyá s a bucsuzás keserveit, a válás szomorúságát nem volt ideje átérezni. Éppen társnőivel szórakozott, beszélgetett, mikor a főnöknő hivatta és Erzsiké megindult. Könnyű, gyermekded járással, szinte szőkéivé s egyik társnője még tréfásan hátba ütötte s kacagva szólt: — Menj csak, bizonyára rossz fát tettél a tűzre, — és Erzsike is ártatlansága tudatában jókedvűen, mosolyogva felelt: — Nem értem, mit akar a kedves főnöknő, talán haragszik, hogy a cseresznyét magostul ettem . . . A főnöknő azonban nem haragudott, csupán összeráncolta homlokát s nyitott levelet nyújtott feléje: Édes gyermekem, atyja ír. Rögtön haza kell utaznia és . . . férjhez mennie. A kis leány elsápadt, hevesen dobogó szivéhez kapott s egyetlen szó nem jött njakára. Tudta, hogy atyjának ez a szándéka már régen, főleg mióta édesanyja meghalt. De hogy ily hirtelen történjék meg, arra nem gondolt. És a nagy meglepetés, a váratlan esemény annyira elfoglalták lelkét, hogy elfelejtkezett sírni, szomorkodni s csupán egy gondolat foglalkoztatta: nagy lány vagyok, férjhez megyek . . . A társnőihez is lassú, higgadt léptekkel ment vissza s mikor felolvasta nekik atyja levelét, mind tiszteletteljesen néztek rá és szótlanul figyelték.* Ezekre gondolt Bernát Antalné, szül. Boronás Erzsiké, mikor kis szalonjában ült s olvasgatott. Elgondolta, milyen boldog volt kislány korában a zárdában, minő kíváncsisággal hagyta el a zárdát és sietett atyja ölelő karjaiba és mennyire csalódott, mikor a képzelt magas, szőke ifjú helyett hajlott válla, őszülő, száraz ember lett a jegyese . . . Igen, vézna férfi, de gazdag s az egyetlen mód, hogy atyját szerencsétlen vagyoni helyzetéből kiszabadítsa. S most itt ül, köny szökik a szemébe s érzi, hogy áldozata atyja iránt való szeretetének s ha kötelességtudó, hűséges nő akar lenni, sohasem lehet boldog. . . Sohasem. Pedig sok fiatal férfi fordult meg házuknál, sok boldog, egymáshoz illő házaspár látogatta meg otthonukat és Erzsi nem lehet boldog, sohasem. És a bársonyos nézésű, férfias szépségű Gáborfi is sokszor nézett rá esedezően, mintha kérne valamit és szinte nehezen állotta a tekintetét. .. De eszébe jutott a zárda, a csöndes kis kápolna, a fehér lelkű Máter Roza is eszébe jutott, hogy neki nem szabad «ügy» boldognak lenni. Sohasem. Megtörtént olykor, hogy sétára ment egyedül. Férje nem mehetett, mert a beteges, köszvényes ember — felesége iránt való szeretetből — folyton üzletének élt és sokszor mondta. Csak az a vágyam, hogy neked legyen kényelmed. Ha özvegyen hagylak, ne kelljen gondokkal küzdened, mert most ugyan gazdagok vagyunk, de üzletembereknél egy rossz spekuláció, szerencsétlen fordulat mindent tönkre tehet. Menj csak egyedül sétálni, nekem dolgozni kell. Ilyenkor Erzsi fölkereste valamelyik barátnőjét, kirándultak a zöldbe, hallgatták a zenét, gyönyörködtek az emberek mosolygó arcában, nézték az egymáshoz közel álló, suttogó párokat és szinte elfelejtette Bernátné a maga boldogtalanságát . .. Sőt egy ily alkalommal Gáborfyval találkozott s a fiatal férfi kísérőül szegődött s elcsevegtek, elkacagtak, egymáshoz hajoltak, felragyogott a szemük s gondtalanul haladtak tovább, mintha ennek sohasem lenne vége; mintha ez mindig így tartana. S a bucsuzásnál is csak a «viszontlátásra» váltak el; majd holnap, vagy holnapután . .. De mikor haza ért Bernáthé s még mindig az Íróasztalnál látta görnyedni urát és verejtékes volt a homloka, meggörnyedt a háta, amint papírjai fölé hajolt, egyszerre eszébe jutott kötelessége, visszagondolt a zárdára, az ott hallott tanácsra, hogy a rosszra vezető «alkalmat» is kerülni kell, nem csupán magát a rosszat s férjéhez lépett, letörölte kendőjével verejtékét s szólt: — Ne fáraszd magad értem ennyire, neked is szükséged van szórakozásra , máskor együtt megyünk majd. Egyedül nem megyek többé .. . Sohasem . ..