Alkotmány, 1901. augusztus (6. évfolyam, 182-207. szám)
1901-08-01 / 182. szám
ALKOTMÁNY. 182. szám. * Csütörtök, 1901. augusztus 1. összes igazságügyi épületekre a gyászlobogó kitüzessék. Az igazságügyminiszterium külön gyászjelentést ad ki, koszorút helyeztet a ravatalra s a végtisztességen testületileg jelenik meg. * Az országos szabadelvű párt díszes koszorút helyez Szilágyi Dezső ravatalára e felirással: «Elvei dicső harcosának — a szabadelvű párt.» * Az ország több részéből érkeztek már részvétiratok Szilágyi Dezső elhunyta alkalmából. Egyes vidéki városokban a lapok rendkívüli kiadásai tudatták már a reggeli órákban a szomorú hírt. A külföldi lapok is meleg hangon emlékeznek meg Szilágyi Dezsőről, Magyarország államférjáról. Szilágyi Dezső élete. Szilágyi Dezső 1840 április 1-én született Nagyváradon, ahol atyja, Lajos, tekintélyes ügyvéd volt. Anyja Lukács György belügyminiszteri államtitkárnak nővére volt s mintegy három évvel ezelőtt halt meg egy budapesti szanatóriumban. Szilágyi Dezső középiskolai tanulmányainak befejezése után a jogi pályára lépett és egyetemi előadásokat Németországban, Bécsben és Budapesten hallgatott. Nagyszabású szónoki tehetséggel vált ki kortársai közül, kik nagy tisztelettel vették körül és az akkori időben megalakult jogászsegélyzőegyesület elnökévé választották. Eredetileg ügyvédi oklevelet akart szerezni, de közben ráért hirlapiroskodni s a Pesti Naplóba meg a Pompéry János szerkesztésében megjelenő Magyarországba írogatott cikkeket. Már az alkotmány helyreállítása előtt nevet szerzett igy magának s 1867-ben Horváth Boldizsár igazságügyminiszter meghívta minisztériumába maga mellé titkárnak ; itt kezdődött Szilágyi Dezsőnek az a működése, melynek egész életét szentelte: a magyar jognak kiépítéséé. Az igazságügyminiszteriumban mihamar osztálytanácsos lett s mint ilyet a kormány megbízása külföldi útra küldte az angol jog- és parlamenti viszonyok tanulmányozására. Angliából való visszatérése után 1871-ben a miniszterelnök mellett szervezett kodifikáló bizottságnak lett tagja s törvényalkotó tevékenységét 1874-ig folytatta. Közben 1871 őszén Gyulafehérvár városa a magyar országgyűlésbe küldötte képviselőnek. A képviselőházba jöttét megelőzte tehetségének és tudásának híres szűzbeszéde csakugyan egyike volt a legragyogóbb parlamenti diadaloknak. 1871-ben feloszlott a törvényelőkészítő bizottság és Szilágyi Dezső a budapesti tudományegyetemen a politikai tudományok és a büntetőjog tanára let. Tanítványai hamar megszerették, de féltek is tőle. Megszerették könnyen oktató előadásmódjáért s féltek tőle szigorúságáért, melylyel nemcsak tudását, hanem tehetségét vizsgálta tanítványainak. Az egyetemen nagyon sajnálták távozását, mikor 1889-ben katedrájáról kinevezték igazságügyminiszternek; másrészt büszkeséggel teltek el az egyetem körei, hogy Magyarországnak megint egy igazságügyminisztere került ki az egyetemi tanárok sorából. Hogy miként vélekedett Szilágyi Dezső arról, minőnek kell lennie az egyetemi tanításnak, azt maga adta elő búcsúszavaiban, melyeket egyetemi tanszékétől való megválásakor hallgatóságához intézett: — Igyekeztem — mondá — önökkel nemcsak az ismeretek bizonyos összegét, hanem, amire jóval nagyobb súlyt helyezek s az életben meg fogják látni, hogy fontosabb is, igyekeztem e módszert, logikai gondolkodást, kritikai szellemet , amire a politikában, államéletben leginkább szükség van, az intézmények működésének tapasztalatszerű, pártatlan megítélését közölni. Csak később, ha az életbe mennek át, fogják belátni, hogy nem az ismeretek összegében fekszik a súlypont, hanem abban a hatásban, melyet az önök gondolkozásmódjára, szellemére, módszerére az oktatás gyakorol. Önök pályájuknak csak küszöbén állanak, ne felejtsék el soha, hogy az életben s azon feladatokban, melyeket önöknek át kell venni, sokkal nagyobb súlyt kell helyezni a jellemre, mint az ismeretek összegére. S ez az egyetem szolgáljon mind a két irányban való kiképzésükre. Magyarország most meggyőződésem szerint átalakuláson megy keresztül. Amit mi ma előkészítettünk, önök fogják folytatni. Ha jól velünk, önök jól fognak aratni. Egyetlenegy tanácsot adhatok önöknek, amikor elválunk, azt, hogy soha az ifjúság vidor évei alatt ne téveszszék szem elől azt, hogy az elröppenő évek előkészületek, lelkiismeretesen fölhasználandó előkészületek a nagy munkára, mely önökre vár. Mert önök lesznek az államélet minden terén a nemzet szellemi munkásai. A képviselőházban Szilágyi Dezső a Deák-párthoz csatlakozott, melynek elveit és törekvéseit már előbb szolgálta volt. Az 1875-iki pártegyesülés után a szabadelvű pártba lépett, melyet azonban két évvel utóbb a vámkérdésről való vita folyamán elhagyott s tagja, majd Apponyi Albert gróf mellett vezére lett az egyesült ellenzéknek. Röviddel azután, hogy képviselővé lett, beválasztották a közös ügyek elintézésére való országos bizottságba, melynek mindvégig tagja, időközönkint elnöke és alelnöke volt azon idő kivételével, melyben az igazságügyminiszterséget és a képviselőház elnökségét töltötte be. Az egyesült ellenzéknek kilenc éven át volt tagja; a párthívekkel való elvközössége a közigazgatási reform 1866-iki tervezetének tárgyalásakor szakadt meg. Meg kell említenünk, hogy Gyulafehérvár városát csak egy országgyűlés tartamára képviselte, 1878-tól 1887-ig a budapest-józsefvárosi kerületnek volt képviselője. Akkor egyik párthoz sem tartozott; szabadelvű ellenzéki volt. A következő képviselőválasztáson nem lépett fel a Józsefvárosban, Siklóson pedig megbukott. Ekkor Pozsony első kerülete választotta meg országgyűlési képviselőjének. Az 1889—1894-es ciklusban a Tisza-, Szapáry-, Wekerle-kormányoknak volt tagja és igazságügyünknek állott élén. Amikor 1895 január 15-én megvált az igazságügyminiszteri széktől, egy jegyzéket tett közzé, amelyben hivatalos működéséről beszámolt. Huszonnégy törvénycikket sorolt föl ez a jegyzék Szilágyi Dezső alkotásaiként. Annyi bizonyos, hogy Szilágyi minisztersége meddőnek nem mondható, főbb munkálatai ezek voltak: Az ügyészségek új rendezése és szervezése, a királyi tábla decentralizációja, fölszabadította a bíróságok vezetőit a gazdasági teendőktől, szervezte a törvényszéki orvosi tanárokat, gondoskodott a bírói testület fölfrissítéséről akként is, hogy a kúriai és táblai bírói állásokra ügyvédeket is kineveztetett, a judikatúra hitelének előnyére gondoskodott a törvényszékek szellemi nívójának emeléséről azzal is, hogy a törvényszékeket a felsőbb bíróságok tagjaival erősbítette. Egyik első törvényavaslatával elérte, hogy a bíróságok tagjait ideiglenesen az igazságügyminiszteriumban is alkalmaztatta. Az 1890: XXIX. törvénycikkben meghatározta a törvényszékek és járásbíróságok székhelyeit és területeit. 1901-ben módosította a birói és ügyészi szervezetet, 1901-ben a telekjegyzőkönyvi bejegyzések helyesbítéséről gondoskodott, 1893-ban megvetette az uj igazságügyi palota alapját. Ugyanebben az évben a kúriai és ítélőtáblái bírák szaporításáról terjesztett be törvényjavaslatot. 1894-ben az örökösödési eljárásra vonatkozó törvény került szentesítésre és ebben az évben léptek életbe a házassági jogról, a gyermekek vallásáról és az állami anyakönyvekről szóló törvények, melyeknek létrehozásában neki tudvalevőleg oroszlánrésze volt. Az igazságügyminiszterségről való lemondása és a Wekerle-kabinet bukása után a képviselőház elnöki székét vállalta el, melyet 1895. január 31-én foglalt el. Mint a képviselőháznak elnöke ugyanaz a Szilágyi Dezső volt, akinek az ő szigorú pártatlanságából táplálkozó jelei, élve előtt pártkülönbség nélkül meghódolt mindenki a parlamentben. A házszabályoknak alig volt hűségesebb őre nálánál s neki köszönhette a Bánffy-kormány, hogy az 1896-iki választások miatt való általános elkeseredés ellenére a képviselőház tárgyalásai hosszú ideig nyugodt hullámokkal folytak medrükben. Az országgyűlés jogait megóvta kifelé, emlékezetes példája ennek a pozsonyi eset, mikor 1897 május hónap 16-án a Mária Terézia szobrának leleplezésével kapcsolatos ünnep idején nem vezette a király elé az országgyűlés küldöttségét, mert azt nem tették a küldöttségek között az őt megillető helyre. Az 1896-iki millenáris ünnepségek idején ő üdvözölte a királyt a törvényhozás nevében szép beszéddel, melynek jelentőségét több napon át méltatta a magyar sajtó. A képviselőház elnöki székétől 1898 őszén vált meg önkénytes távozással, a nagy obstrukció idején, mikor Bánffy Dezső báró hiába igyekezett őt a házszabályok mellőzésére, az ellenzéknek kíméletlen megfékezésére bírni. Bánffy Dezső báró akkor kerülő után a Berliner Tageblatt egy cikke utján támadta meg Szilágyi Dezsőt s akkor határozta el, hogy az elnöki székből, melynek annyi dicsőséget szerzett, távozik. Utolsó nagy diadalát akkor aratta, midőn az emlékezetes, viharos éjjeli ülés után, november 23-án igen gyorsan lecsillapította a Fejérváry báró és a nemzeti párt összetűzése által felszított szenvedélyeket. December 7-én bejelentette lemondását, melyet a képviselőház nagy sajnálattal vett tudomásul és néhány nappal később kilépett a szabadelvű pártból. Eljárásának okairól egy 1899 december 20-án kelt, pozsonyi választóihoz intézett nyilt levélben számol be, mely politikai irodalmunknak egyik remeke. Kifejti, hogy a szabadelvű párt december 6-iki határozata ellenkezik az alkotmányosság szellemével és bár az obstrukciót roszszalja, a jelen veszedelmes helyzetért mégis elsősorban a kormányt és a többséget teszi felelőssé. A többséget azért, mert megfeledkezett arról, hogy a parlamenti élet nem lehet el a kisebbség jogainak védelme és így bizonyos megegyezés nélkül. A kormánynak szemére veti a választások vezetését, az ellenzék közigazgatási üldözéseit s különösen, hogy az aránylag nyugodt időket nem használta fel a tiszta választások törvényes biztosítására. Tán még nyomosabb volt az a vádja, hogy nem vonta le az Ausztriában támadt bonyodalmak következéseit és nem vette foganatba az ország antyira szükséges megszilárdítását. Bevallja, hogy így a két nagy tábor közt némileg kellemetlen helyzetbe jut, de hozzáteszi: «Én nem a középutat keresem, hanem azt monddom meg, amit igaznak tartok.» A pártok közti békéltetésben a disszidensekkel együtt előkelő részt vett, majd Bánffy lemondása után ő is visszatért a szabadelvű pártba. Még emlékezetes az a nagyszerű tüntetés, amit a Ház rendezett mellette, amikor őt az elnökség megtartására fölkérték. Bánffyt ekkor érte az első parlamenti vereség, amikor látnia kellett, hogy az egész Ház, mint egy ember, emelkedett föl Szilágyi mellett. A parlamenti nyugalom helyreállott Széll Kálmán miniszterelnökségével s ekkor Szilágyi Dezső is visszatért a szabadelvű pártba, de a nyilvánosság előtt már ritkán szerepelt. Nagyobb beszédet a kúriai bíráskodás törvényjavaslatának tárgyalásánál mondott, azonkívül a delegációban működött. Emlékezetes Rakovszky Istvánnal való nagy vitája a trónörökös házassági nyilatkozatának becikkelyezésénél. Nagy tudásával és félemletes dialektikájával — ismeretes, hogy a nagy cséplőgépnek nevezték — szállott szembe akkor Rakovszky Istvánnal s általánosan elismerték, hogy e vitában nem Szilágyi Dezső volt a győztes. Még Polónyi Gézával volt egéizben apró, személyeskedő vitája, utoljára a Ház utolsó ülésén szólalt fel, mikor az elnök az Ugron Gábor ellen irányuló hajsza miatt tüntetett a rahonbán mellett s az elnök kiürittette a karzatot, akkor az elnök eljárását helyeselte az ellenzék vitatkozásával szemben. Annál inkább dolgozott a kuliszszák mögött s ismeretes, hogy az összeférhetlenségi törvény megalkotásán ő is közreműködött; a bizottságban az ő módosításait nyihatta be Papp Géza képviselő, a szabadelvű párt értekezletein pedig ő maga zúzta össze hatalmas beszédekkel a közélet tisztulása ellen ágaskodó Tisza-csoportot. Mint protestáns ember, ő is részt vett az egyházi igazgatásban s 1876-ban a dunamelléki helvét hitvallású egyházkerületnek világi főjegyzője lett. 1885- ben a felső-baranyai egyházmegye választotta gondnokává, s ő e bizalmi állást sem tekintette puszta címnek, hanem oly tevékenységi körnek, melyet ugy a közigazgatási, mint az egyház-törvénykezési téren az 1882-iki zsinati törvények által rendezett alapon épp anyi tapintattal, mint erélylyel töltött be, s a sok tekintetben rendezésre váró viszonyok közt irányadó működést fejtett ki. Úgyszintén a jogászgyűléseken is elsőrangú tekintélyként szerepelt, kinek véleménye rendszerint döntő súlylyal esett a vitás kérdések mérlegébe. Ez év április 1-én lett 61 esztendős. Hirtelen aludt ki elméjének fényessége s halált gyászolni fogja egész nemzete, mert bizonyára a nemzetnek halottja ő. Apróságok Szilágyiról. Szilágyi Dezső lakása. A Harmincad utca 6. számú házában lakott Szilágyi Dezső évek óta. A kapubejárás alatt a lakók névsorában ma is a régebbi fölirás látható: II. em. 13. ajtó Dr. Szilágyi Dezső a képviselőház elnöke. A második emeleten, a 13. számú lakásban vett Szilágyi Dezső otthon. Két kétablakos és egy négyablakos szobája tele volt könyvekkel és festményekkel. Lakása egyszerű és kegyelmes urasághoz mérten igen olcsó volt; mindössze 450 forintot fizetett érte évenként. A négyablakos szobát irodának használta, míg a másik kettő szalon és hálószoba volt. A három helyiségben ötvenhat becses, eredeti festmény volt a falra aggatva. Még az előszoba falára is jutott néhány régi kép, míg azoknak a festményeknek a száma, amelyeknek a falakon nem jutott hely, százra is rúg. Az előszobából juthatni a kis fürdőszobába, amelynek nagy szerepe volt Szilágyi életrendjében, mert ő nyáridőben naponta többször is megfürdött. Az udvari két szobában lakik Darvassi Sándor, a szolga, családjával. Abban a szobában, hol Szilágyi kiszenvedett, két nagy szekrény, egy kommode, egy szövettel bevont díván, mosdóasztal és egy nagy rézágy áll. A falat huszonnégy festmény ékíti. Az asztalok, székek, szekrények mind tele voltak rakva könyvekkel, folyóiratokkal, újságokkal és gyakran megesett, hogy Szilágyi, ha vendéget fogadott, előbb kénytelen volt lerakni a sok holmit egy székről. Azt sohasem engedte meg, hogy a szolgája nyúljon ezekhez. Szilágyi Dezső, mint képviselőházi elnök. Minden párt nagyrabecsülése és tisztelete fordult a képviselőház elnöki széke felé, mikor abban Szilágyi Dezső ült. Óriási tekintélye töltés volt, mely a képviselőházi vitáknak hullámait mindig medrükben tudta tartani; elnöki tisztét azzal a kötelességtudás-