Alkotmány, 1901. szeptember (6. évfolyam, 208-232. szám)

1901-09-01 / 208. szám

18.-4.-7.— .40­8 fill., vidéken 30 fül.­dik naponként reggel, kivéve hétfőn, távbeszélő száma : 58—66. j*, (;■ W •—aj.\71rfeJ 208. szám. Vasárnap, Budapest, 1901. szeptember 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL, VIII., Szentkirályi-utca 2.a. HIRDETÉSEK felvételnek s kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél TO., Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza. A vakáció végén. Budapest, aug. 31. Kitellett az aranyos szünidő, mert hát semmi sem olyan hosszú, hogy vége ne lenne. Két hosszú, forró nyári hónapig tartott a pihenés és a szükséges munka­erő-gyűjtés ideje és két hónap múltán ott vagyunk, hol a mádi zsidó, minden újból kezdődik. A «tanbetyárok» és «trágerek», amint Tóth Béla úr csupa hálából nevezi a tanítókat és a tanárokat, újból megkez­dik nehéz, kevés elismeréssel, de annál több meg nem érdemlett gáncscsal, rossz­akaratú támadással járó kulturális munká­jukat. A mindenféle rendű és rangú tan­intézetek, amelyek két hónapon át üresen és elhagyatottan állottak, egyszerre meg­­népesülnek élénk, ifjú, nyugtalan néppel, a haza reményeivel. A falvakból megindul a költözködés a kulturális gócpontok felé. Mennyi gondot okoz mindez a «tan­­betyár»-oknak és a «tráger»-eknek, meny­nyi kiadást a szülőknek és mennyi kese­rűséget és bánatot a haza reményeinek, az aranyos ifjúságnak !? Feltétlenül legsúlyosabbak a tantestüle­tek, a «tanbetyár»-ok és a «tráger»ek helyzete. A szülök vállaira csak az anyagi gondok nehezednek, a tanítók és a taná­rok a megkezdendő nehéz munkának tel­jes szellemi és erkölcsi súlyát viselik. Munkájukért felelősek az Isten, haza, szülök és tanítványaik előtt. Nagy szó ez, különösen ha meg­gondoljuk, mennyi boszantó utasítás, következetlen rendsza­bály, irracionális törvény, összekapkodott tanterv köti meg kezeiket, lenyűgözi leg­jobb meggyőződésüket és bénítja buzgó, odaadó munkásságukat! A tanárok működését különösen a nyakra-főre változó tantervek nehezítik meg. E tekintetben a középiskolai tanár jóformán soha sem tudja biztosan há­nyadán van. Ami ma jó volt, holnap rész, amit most ajánlanak, azt rö­vid időre rá már kifogásolják, sőt tiltják. A folytonos változtatásokon kívül tanter­veinket általában egyoldalúság, rendszer­telenség, nagyfokú könnyelműség, követ­kezetlenség és tág lelkiismeretre valló kapkodás jellemzik. Tanrendszerünkön is megérzik az egész társadalmi és politikai életünket átható stréber szellem és üres nagyképűsködés. Minden kultuszminiszter valami új re­formmal akar feltűnni, természetesen min­den tekintet nélkül arra, várjon az ö­n reformja megfelel-e a mi körülményeink­nek vagy sem. Csáky brevi manu kilökte klasszikus jellegű középiskoláinkból a leg­klasszikusabb nyelvet, a görögöt. A szel­­lemképző tárgy helyett behozták az úgy­nevezett «görög pótlót». E tárgy azelőtt teljesen ismeretlen volt, ilyet sehol, semmi­féle európai egyetemen nem adtak elő, sem hazai, sem külföldi irodalma nem volt. Ilyen könnyelműen került gimnáziu­mainkba egy teljesen ismeretlen, új tárgy egyetlen szaktanár és megfelelő tankönyv nélkül. Az egész valóságos sötétbe ugrás volt, ma is tapogatóznak, ma sincsenek e tárgyra megfelelő tankönyveinek, nincs tanszék egyetemünkön, ahol a tanárok e tárgy előadásához szükséges ismereteket elsajátíthatnák. A tanárok egy része hiva­talból, jobb meggyőződése ellenére kény­telen volt tapsolni e rosszul elsült minisz­teri hóbortnak. Csáky lemondása után jött Eötvös Ló­ránt, majd Wlassics. Ezeknek is kellett valamit lendíteniük, reformálniuk az agyon reformált tanügyön. A tantervet újból dol­gozták át, helyesebben agyon. Csakhogy most már nem elégedtek meg puszta dicsőséggel egy kis, olcsó népsze­rűség is kellett. Kilátásba helyezték, hogy a sokszor és nem minden ok nél­kül hangoztatott túlterhelésen könnyíteni fognak és nagyobb súlyt fektetnek a haza­fias momentumok érvényesülésére. A haza­fiasság ugyanis mindenkinek imponál. A teherkönnyítés szempontjából az alsó osztályokba behoztak egy új tantárgyat, a természetrajzot. A régi tanterv szerint az alsó két osztályban a földrajz keretén­­ belül szerezték meg a szükséges termé­szetrajzi ismereteket heti négy órában. Jelenleg a kettőt elválasztották s lett négy óra helyett öt, egy tárgy helyett kettő. A teherkönnyítés céljából fölemelték a görög pótló óra számát, következetesség okból ugyanekkor leszállították a tan­anyagot s hogy a zavar teljes legyen, ez utóbbit meg is változtatták anélkül, hogy megfelelő tankönyvről gondoskodtak volna. A hazafias érzelmek megszilárdítására megszaporították a magyar nyelv és a magyar történelem óráinak a számát, ter­mészetesen a többi tantárgy rovására. A történelem tanítása hat évig tart, ebből három kizárólagosan és három félig pusz­tán a magyar históriára fordittatik, csak a A hornyas tehén. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Mosolyogva, olykor-olykor hahotázva nézte a félügyü Matyi a sovány tehenet és szopós hor­nyát. A kicsi, gömbölyű fejű, nagy fülü jószág mindegyre bebökte suta homlokát az anyja te­­gyei közzé úgy, hogy fartalt, rúgott a szegény­­éhen . . . s azután újra szitta kényesen széles, igatlan szájával. — Ho-ho-ho . . . he-he-he. Csak nézzék meg endtek is, hogy elégette a gok forralt tej a bol­­gam száját ... né, milyen kényes . . . Egyre-másra állította, csőditette a járókelő­it .. . Ezek pedig bámulták. — Jé­­­heh furcsa . . . soha világ­életem­ben nem hallottam, hogy anyás hornyát forralt tejjel tartsanak ... S ezt azzal tartották-e ? — Jatyi he, ne mókázz . . . ilyen módos hornyad­olna neked . . — Hát csak nézze a száját, néném asszony.. jy elégette . . . Nézze, kínjában bökdös . .. zért ejti ki a csecset a nyelve közül Nézze is mindenki a sovány állatokat. Már jó sok nép zsongott a tornácos, meg­­hányt házikó előtt, mikor a szűk ablakokon női tejek kandikáltak ki. Visszahúzódtak, újra kinéztek . . . Majd meg­nyílt az ajtó — elején csak az ütközőig — ép­en akkor, mikor a félügyü fiú magyarázta, úgy azt teszi a forralt tej­evés, hogy ezeknek az árva, sovány jószágoknak nem hagynak békét a nénék . . . Pedig csak ezt hagyták a nagy örök­ségből neki . . . így oszoztak — a többi mind nekik maradt ... Ő az egyedüli fiú­­ ért a tehén tartáshoz . . . Majd megnő a bornyu is, megerősödik és lesz, mivel keressen! Éppen nekivalók ezek . . . De mitől erősödjenek s mitől hízzon az apró bornyu, mikor kifejik a nének az anya tejét... fölforralják . . . megkávézzák ... ők laknak jól helyette . . . Azért bökdös szegény, mert éhes és nem szivárog fölülről széles, fogatlan szá­jába ... Ezért húzódik, rugdos a sovány kérődző anyatehén is. — így él az én hornyain forralt tejjel . . . ho-ho-ho — kacagott a kolontos fiú. Hanem erre már kinyílott végtére az ajtó a háta megett s a lármával egyszerre teremtek a küszöbön a nénék. Kettő-három kórusban kiáltotta rá: — Ebadja . . . ilyen-olyan ... rágalmazó, ha­zug . . . Többé át ne lépd az apád háza kü­szöbét, ... ki ilyen háladatlan az emléke­zete iránt . . . Még piszkolja... Köszönje meg a bolond, hogy azt is kapta . . . Még kételkedik a végrendeletben . .. úgy van az,­ahogy hagy­ták az öregek — sem semmiféle erőszakolás nem volt . . . — Pusztulj innen a rongy teheneddel . . . nincs helyed az apánk építette házban — lár­máztak a nénék az ámuló, zsongó nép előtt. A bolond fiú jókat nevetett rajta, még egyet tűrt állásából kigyúrt kalapján s — hoj de, Kajla ! — megindította jószágait, karjával integette és elvezérelte a falu más végére ... Ott vert ma­gának tanyát. Minden félügyüsége, bolondsága dacára rábízta a szánakozó falu a határ egyik részét, hogy legyen csésze . . . Hisz jó is volt erre . . . megfelelt becsülettel a dolgának késő őszig.­­ Mikor aztán az első hó leesett, betakarta a tarlót és a nyomást úgy, hogy nem akadt rajta egy harapásnyi se a sovány tehénnek és a növő hornyának, akkor a bolond fiú megtakarította tiszta hófehérre, a hornyát kissé vörhenyesre, megcirógatta mind a kettőt, megkötözte a nagy­­jószág szarvait, a kicsi szabadon is futott anyja után, meg-megrázta piros nyakra valós fejét vagy százszor is, amig beértek a városba. Ott pedig a félügyü Matyi beállott a többi mar­­hás gazdák közé és elkezdette árulni a maga jó­szágait. — Én adom a legolcsóbban . . . Ezt vegyék meg . . . Mert úgy sincs hol . . . s nincs amivel kiteleljen . . . Olcsón adom ... De nem külön ... a kettőt együtt . . . mert sajnálom elvá­lasztani . .. — Hiszen úgyis megütni veszik ezek a mé­szárosok. Rágyültek és ennek a kacaja elütte a hangju­kat beszédjüket . . . — He-he-he, legalább nem éheznek tovább. . . . Olcsón adom, pedig forralt tej mellett tar­tottam föl. . . He-he-he.. He-ho-ho. .. . . . Olyan hahótára fakadt! . . . Egy magára, de vigan ment haza a fa­luba. . . Öröme kacaja kicsőditette az ajtókba, kapukba a népet.

Next