Alkotmány, 1902. június (7. évfolyam, 130-154. szám)

1902-06-17 / 143. szám

ALKOTMÁNY. 143. szám.­­ Kedd, 1902. junius 17. — (Pavlovics Lyubomir képviselő viselt dolgai.) Szegedről írják a Távirati Irodának: Láng Lajos ke­reskedelmi miniszter, mihelyt értesült arról az in­zultusról, melyet Pavlovics Lyubomir országgyűlési képviselő a nagykikindai vasúti állomáson a m. kir. államvasutak szegedi tápintézetének több növendékén elkövetett, táviratilag elrendelte, hogy a szegedi üz­­letvezetőség a ténykörülmények megállapítása végett indítsa meg a vizsgálatot és annak eredményéről hozzá jelentést tegyen. A vizsgálatot Krzepelka üz­letvezető nyomban meg is indította s azt az üzletve­zető útbaigazító rendelkezései alapján Erdélyi Béla titkár és Szeless József fogalmazó vezették. A vizs­gálat ma már minden részletében be van fejezve s annak eredményei a következő, hiteles forrásokból származó adatok. A kihallgatott tanúk nyilatkozatai alapján határozottan konstatálva van, hogy Pavlovics Lyubomir ezelőtt mintegy öt héttel Temesvárra utaztá­­ban a nagykikindai pályaudvaron a m. kir. államvasutak szegedi tápintézetének növendékeit, különösen Pósa Mátyást és Hirsch Jánost tettlegesen bántalmazta azért, mert ezek a többi 30 fiúval együtt a Hymnuszt és a Szózatot énekelték. Ezek a fiúk több más fiúval együtt azért szálltak le a vonalról, hogy vizet igyanak és egy-egy perecet vegyenek. Közben a vonaton ma­radtak folyton énekelték a Hymnuszt. Ettől bőszült fel annyira Pavlovics. A várakozó közönség jelenlétében rátámadt a kis diákokra e szavakkal: Hát ti kölykök, elfeledtétek a nyelveteket? Ezt nem jól teszitek! — Ezzel mindkettőnek megcibálta a fülét e szavakkal: Legalább emlékezzetek meg erről! — A már öt hét előtt történt dolog úgy pattant ki, hogy Gömöri József kalauz, aki szemtanúja volt a dolognak, el­mesélte Nagy Mihály kecskeméti képviselőnek a budapesti pályaudvaron. Az üzletvezetőségen kívül Dellimanics Lajos torontáli alispán és Wachtel Leó nagykikindai főkapitány is a tegnapi nap folyamán minden részletre kiterjedő vizsgálatot vezettek, amely­nek eredményei megerősítik az üzletvezetőség vizs­gálatának adatait, s amelynél jelen voltak Pap Géza, Szabó Ferenc és Eremics képviselők is. Megállapítot­ták, hogy az inzultust látta a kikindai pályaudvar egész személyzete, forgalmi szolgálatot tevők, pincé­rek és a vendéglős, akik úgy mondják el az esetet, mint ahogy föntebb előadva van. Az üzletvezetőség kiküldöttje kihallgatta Elbert Jenő pincért, Horváth Mór pályaházi vendéglőst és Frankovszki temesvári tanítót, akik mindhárman látták az esetet. Vasárnap délelőtt újra kihallgatták Szegeden Gömöry József és Valkay Keresztély kalauzokat. Ezek azt vallották, hogy nem látták ugyan a bántalmazást, de a fiuk, akiknek a füle feldagadt a cibálástól, panaszkodva mesélték el nekik a történteket. Wachtel főkapitány kihallgatta Gyorgyevics rendőrt, aki bár szemtanúja volt az esetnek, nem akart Pavlovics ellen vallani­ Van még két szerb szemtanú, de ezek is igen tar­tózkodóan vallottak. Nem néztek oda a zavargás he­gyére, — úgymond — de lármát hallottak Delli­­manich alispán bebizonyítva látván a tényt, kijelen­tette, hogy haladéktalanul följelentést tesz Pavlovics ellen.­­ (A magyar Gleichenberg.) Korond székely­­földi gyógyfürdőről büszkén vallják az orvosok, hogy azonos gyógyhatású fürdőkkel, ásványvízzel és ég­hajlattal rendelkezik, mint a hírneves külföldi Glei­chenberg. Az erdőkoszorúzta hegyek ölében fekvő gyógyfürdő jelenlegi tulajdonosa minden lehetőt el­követ arra, hogy a magyar közönség idehaza is föl­találja azt, amit a természet által áldásos gyógy­­­tényezőkön kívül méltón elvár: kényelmes berende­zést és olcsó, de jó ellátást. A vasas-, sós-, szén­savas forrásokban bővelkedő gyógyfürdőn különös előnyökben részesülnek középiskolai tanárok, taná­rok, hivatalnokok, katonatisztek és családjaik.­­ (Damjanich János mellszobra.) Egy lelkes és hazafias magyar társaság, a Damjanich-asztaltársaság nemrég elkészíttette Damjanich Jánosnak, a vértanú­­tábornoknak mellszobrát, amelyet vasárnap este lep­leztek le szép ünnepséggel a Soroksári­ út 41. szám alatt levő ház udvarán. Szentimrey Kálmán, az or­szágos honvéd-menedékház parancsnoka mondott megnyitó beszédet, majd Benyovszky Sándor gróf orsz. képviselő beszéde közben leplezték le a sikerült szobrot, amely Siklódy szobrász műve. Volt még szavalat, ének- és zeneelőadás is. A leleplezést la­koma fejezte be. Dam­janich János özvegye leve­lett intézett az asztaltársaság elnökéhez, Farkas Emődhöz, amelyben kijelenti, hogy lelkében ott van az ünnepen.­­ (Az osztrák legényegyesület jubileuma.) Bécs­ből jelentik, hogy a katholiku­s legény­egyesület teg­nap ünnepelte fönnállásának ötvenéves jubileumát. Az ünnepségen képviselve voltak Magyarország és egész Ausztria legényegyesületei, azonkívül ott voltak a londoni, párisi, brüsszeli, stockholmi, berlini, mün­cheni, kölni és a világ más városaiból való vendé­gek. Az ünnepi istentisztelet után az egyesület a Musikverein nagytermében díszgyűlést tartott, ame­lyen jelen volt Lipót Szalvátor herceg, Gruscha bíboros hercegérsek, Talliáni pápai nuncius és más előkelőségek. A gyűlésről üdvözlő táviratot küldtek­ a királynak és a pápának. Gruscha bíboros beszédet mondott, amelyben a katholikus legény-egyesület ala­pítását és egész Ausztriában való elterjedését mél­tatta. A gyűlést a király és a pápa éltetésével rekesz­tették be."­­ (Felvétel a Mária-kongregációba.) A Jó­zsef Ágost főherceg és Vaszary Kolos bíboros hercegprímás fővédnöksége alatt álló budapesti Mária-kongregáció internátusában a felvételre június hó 30-ig lehet jelentkezni. Az interná­tusban a tartásdíj évi 600 korona. A növendé­kek egyenruhát viselnek, alsó gimnáziumi ta­nulók a felvételre nézve előnyben részesülnek. Az internátus igazgatósága: VII., Dam­janich­­utca 50. — (Lelkigyakorlatok tanítók számára.) Pozsony­ban a Jézus társasági kollégiumban ezidén is lelki­­gyakorlatok tartatnak magyar nyelven tanítók szá­mára. Július 21-én, hétfőn este 6 órakor kezdődnek és 26-én pénteken reggel végződnek. Kik részt venni óhajtanak, arról alunk­ottat értesiteni kegyeskedje­nek. Mitz József S. J. Rector. Pozsony, Hatthyány­­tér 1. sz. — (Előléptetések a posta és távírdánál.) Láng Lajos kereskedelmi miniszter Nikolits Mihály posta és távirda segédtitkárt a VIII. fizetési osztály 3-ik fokozatába posta és távirda titkárrá; Meixner Ágos­ton és György Vilmos fogalmazókat a IX. fizetési osztály 3-ik fokozatába segédtitkárokká; Dezső Endre, Kopácsy Zsigmond, Fridrich Antal, Szüts Ferenc, Stasser Lajos, Wolf Ferenc, Czerán Ádám dr., Petry János, Maric Páter, Bakcsi Antal, Tárnok Márton, Mu­sko Ferenc posta és távirda főtiszteket a Vili. fizetési osztály 3-ik fokozatába posta és távirda felügyelőkké; Berencsy Károly, Holländer Miklós, Altmann Samu, Lénárt József, Ritter Sámuel Larinc György, Hackm­üller Sándor, Havel Antal, Sztra­­nyovszky István, Csanádi Béla, ifj. Stróbl Antal, Gáspár Géza, Niktora Ferenc, Soós Jenő, Bertók Béla, Bauer József, Blauborn Dávid, Fóth Ágoston, Lajtos Zoltán, Schuszter János, Karczag György, Erlich József, Biacsi Imre, Sipos Gyula, Daurné Ká­roly, Farkas János, Gaál Gyula, Némethi János, Mol­nár István, Mihalka László, Hody Imre, Maácz Já­nos, Szépréti Szilárd, Dénes Iván, Bitla József, Schäffberger Gusztáv, Csobáncz Domokos, László Vilmos, Csia Albert, Kertész Gyula, Silimes Ottó, Oltay Aladár, Kilián Károly, Mattemy Miklós, Ma­­jercsák József, Peli József, Schnebli János, Feld­messer Sámuel posta és távirda tiszteket, Kalten­­berger Samu posta és távirda segédmérnököt a IX. fizetési osztály 3-ik fokozatába posta és távirda fő­tisztekké nevezte ki. Az előléptetéseket a hivatalos lap holnap közli.­­ (Harmincéves találkozás.) A­ngyal Armand dr. győrvárosi rendőrkapitány, Kom János dr. uradalmi főügyész és Varga János címzetes kanonok, sze­mináriumi igazgató, felkérik azokat az iskolatársai­kat, akik a főgimnázium ViIl­ ik osztályát 1872. év­ben Győrött végezték, hogy folyó évi julius hó 7-én délután 5—8 óra között Győrött, a Fehérhajó ven­déglőben találkozásra megjelenni s eljövetelükről Kora János­ért minél előbb értesíteni szíveskedjenek. — (A budai szerb palota.) A budai szerb egy­házközség egyházi vagyonából díszes palotát építte­tett Budán, a tabáni templom tőszomszédságában. Az uj hajlékban lesz a budai plébános lakása és az egyházközség hivatalos helyisége. A palotát, mely teljesen készen van, a jövő hónapban ünnepélyesen avatják fel. — (Kiskorúság megszüntetése.) 16318/1902. A budapesti kir. törvényszék ezennel közhíré teszi, hogy gróf Károlyi György, 31 éves római katho­likus budapesti lakost a 25231/195. számú ítélettel meghosszabbított kiskorúságát a 8094/1902. szám­ú jogerős ítélettel megszüntette. Budapesten 1902. évi május hó 28. napján. A budapesti kir törvényszék.­­ (A nyolcadik szünidei orvosi tanfolyam.) A nyolcadik szünidei orvosi kurzust, amely Budapesten e hónap 2-án kezdődött és két hétig tartott, szom­baton fejezték be. A tanfolyam igen látogatott volt, amennyiben 59 hallgató vett benne részt, köztük horvátorsz­ágbéliek is. —­ (Zarándoklat Mária Sasvárra.) Nagyszombat­ból e hó 22-én Camelli Pál jézustársasági atya vezetésével Mária Sasvárra zarándoklat indul, melyen csak férfiak vehetnek részt. A zarándoklat programmja a következő: Június 21-én este 7 órakor, mint a zarándoklat előestéjén, rövid áj­tatosság a jezsuiták templomában (Szent József-kápolna). Június 12-én reggel 4 óra 45 perckor: Gyülekezés a Szent József­­kápolnában: úti ima, elindulás a vaspályához. 8 óra­kor: Megérkezés a sasvári pályán: bevonulás a templomba, majd ugyanott énekes mise és szent­beszéd. 12 órakor: Ebéd a vendégfogadóban. 2 óra­kor: Szent áldás a templomban. 3 óra 30 perckor: Elindulás vissza Nagyszombatba. 6 órakor este: Megérkezés Nagyszombatban; közös bevonulás a kórház templomába; szent áldás és Te-Deum. —­ (Arviz.) Alig szabadultak meg a tiszamenti fal­vak a Tisza áradó vizétől, s máris újabb nagy ára­dásról kapunk értesítést. Deés és a Szamos völgyét öntötte el a Szajka-padek megáradt vize. A külön­ben sekély víztartalmú patak, a hosszas esőzés foly­tán annyira megáradt, hogy elhagyva medrét, elön­tötte az egész vidéket. Különösen Deés városában vitt nagy pusztítást véghez az áradó víz. Az áradás házakat rombadöntött, kerítéseket, gaz­dasági épületeket, gabonát, fát és a pincékben elhe­lyezett élelmiszereket elsöpört a Nagy-Szamos hul­lámai közé. Június 13-án délután a besztercei és kolozsvári Szamos iszonyú áradattal ömlött be Deés alatt a Nagy-Szamosba, aminek következtében ez utóbbi a város északkeleti részét is elöntötte. A vas­úti pálya, a pályaudvar, a beszterce-naszódi fűrész­­gyár és fatelep, továbbá a Bánffy-, Kis-Szekeres és Laktanya-utcák víz alatt állanak. Túl a Szamoson az egész vidék, Alőr, Árpástó, Mikeháza, Retteg, Beth­len községek és Kolozsvár felé az egész vasúti pálya víz alá jutott, Beszterce felé pedig tizennégy közsé­get lepett el a víz. A szamosvölgyi vasút kára két­százezer korona, a fűrésztelepé százhatvanezer ko­rona. Négy vasúti hídon és tizenhat átereszen tör­tént rombolás. A megyei és országutakon harminc tárgy rongálódott meg. A közlekedés a deés-zilahi és deés-besztercei vonalon megszűnt és előreláthatólag körülbelül egy hétig fog szünetelni. A Szamos mentén húszezer hold területen megsemmisült a termés. Az egész kár körülbelül három millió korona. A gyümölcstermést már a fagy tette tönkre az egész megyében, úgy hogy a kisgazdák között az ínség jelei kezdenek mutatkozni. A mentő munkákat Deésy Zoltán főispán vezette. Láng Károly honvédszázados öt tiszttel és százhúsz honvéddel tizennyolc embert, sok háziállatot, bútort és más tárgyat mentett meg. A lakosság is közreműködött a mentésben, a rend­őrség és a tűzoltóság segítségével. A vármegye főis­pánja intézkedett, hogy a földműves gazdák korán érő kukorica-vetőmagot kapjanak s e célból távirati­lag államsegítséget kért. Minthogy a fatelepen az üzem már az őszön megszűnt, Deésen bőrgyár léte­sítését tervezik ugyanarra a helyre, hogy a deési iparososztályt újra talpraállítsák. Erre nagy szükség van, mert a mezőgazdaságot a rossz évek, az ipart más bajok egészen tönkretették. Az országos vízépítési igazgatóság vízrajzi osz­tálya folyó hó 16-áról a következő árvízjelentést adta ki: Tegnap kevés eső esett az országban. A Tisza árvize Namény fölött tetőzik, Naménynál ma -1­ 687 centiméter a vízállás. Naménytől lefelé körülbelül a május végi árhullámzás magassága várható. A Szamos Szatmárnál az eddig észlelt legmaga­sabb jég nélküli vízállást meghaladta 15 centiméter­rel , ma reggel 8 órakor Szatmáron -1­­575 centi­méternél kulminál. A Tisza többi mellékvizein nincs jelentékeny áradás. Máramaros-Szigetről táviratoztak. Kazy József, a hegyvidéki kirendeltség vezetője Darányi földmive­­lésügyi miniszter felhívására ideérkezett, hogy az árvíz okozta károkról meggyőződést szerezzen s a vármegye vezetőségével érintkezésbe lépve az ínség elleni akció módjait megállapítsa azokon a vidékeken, ahol az Iza és a Móra kiöntése következtében oda­lett a szegény emberek vetése.­­ (Gyászrovat.) Jórészi Chászár Lenke, jórészi Chászár Károlynak és nejének, tusnádi Kovács Gi­zellának egyetlen leánya, folyó há­z­án hét heti súlyos szenvedés után Kokován (Gömör megyében) szivszélhüdésben elhunyt. Temetése folyó hó 11-én volt a római katholikus egyház szertartása szerint, nagy részvét mellett. — Özvegy bajsai Vojnits Alajosné, született bajsai Vojnits Etelka folyó hó 13-án életének 78. évében Szabadkán meghalt.­­ (Szerencsétlenül járt turista.) Bécsből jelen­tik nekünk. A Raxon tegnap ismét turistaszeren­­csétlenség volt. Egy Gossmann Ferenc nevű husz éves fiatalember egy szikláról a mélységbe zuhant s azonnal meghalt.

Next