Alkotmány, 1902. augusztus (7. évfolyam, 182-207. szám)

1902-08-01 / 182. szám

ALKOTMÁNY. 182. szám. •I ........ ........................■ 3 Péntek, 1902 augusztus 1. mert ő úgy fogja alkalmazni a tételt, hogy úgy az ipa­rosok, mint a mezőgazdák érjék be kevesebb vámvé­delemmel, azaz egyik sem fogja megkapni azt, amit kí­vánt. Röviden a vámpolitika tendenciája általában nem a termelő osztályok javára, hanem a köz­­vetítők és a nem termelő fogyasztók javára haj­lik. A túléltnek hitt szabad kereskedelmi irányzat szelleme még ma is elég erősnek érzi magát arra, hogy bizonyos fokig felvegye a harcot a termelő osztályokkal szemben. Itt tehát összeütközés volna várható, ettől azonban a kormány egyáltalán nem fél, mert ő bátran hivatkozhatik majd arra, hogy a múlttal szemben vámpolitikánk védő irányzata javult. Az állategészségügyi egyezmény fogós kérdés, mert igaz ugyan, hogy annak a szabad forgalom elvi alapján való megnyitását kötelező ígéret bizto­sítja, de disputa tárgyává tehető, hogy egy vagy más intézkedés rést tött-e a szabadforgalom elvén, vagy sem ? Így az Ausztriába importált magyarországi állatoknak vegyes bizottság által történő megvizs­­gáltatását illetőleg maguk között az agráriusok kö­zött is eltérnek a nézetek, mert vannak, akik abban veszedelmes hatalmat látnak állatforgalmunk mes­terséges megakasztására, de vannak olyanok is, akik azt tartják, hogy ennek az intézkedésnek az éle nem a szabad forgalom ellen, irányul, sőt még előnyös is lehet azzal, hogy a lehetőséget a közösen megvizsgált állatokért Ausztriára há­rítja át. Már ebből a különböző felfogásból is kö­vetkeztethető, hogy hát a kormány ebbe a sokszor emlegetett osztrák követelésbe bele­megy, akkor aránylag kis ellenzékkel kell számolnia, amely miatt a kormány a kiegyezés sorsát nem kockáztatja meg. Itt ígérkezik tehát a második összeütközési pont. Ami végül a borklauzulát illeti, ennek eltörlé­sére ígéret köti a kormányt — csakhogy terminus nélkül. Ha a státuskér fentartása kedvéért ezt a sérelmet a kormány 1904-ig nem is enyésztetheti el teljesen, viszont kijelentést tehet arra nézve, hogy 1904-en túl az uj szerződésbe a klauzula nem fog többé felvétetni s bizonyos, hogy e kijelentésével baj nélkül átevez a magyar hangulaton. A kérdésből te­hát nem lesz casus belli. Mellesleg jegyzem meg, hogy a jó búzatermés nem jó háttér a kiegyezési alkudozásokhoz, mert abból a mi teljesítési képességünkre aránytalanul terhes következtetéseket vonnak le. Mindent összevetve, nincs kétségem az iránt, hogy a magyar agráriusok ismert követelményeit a kiegye­zés csak részben fogja beváltani. Most már ennek következménye is meglehetősen tisztán állhat a kor­mány előtt. A kiegyezés létrejövetele esetén ugyanis a kiszolgáltatás mértékével az agráriusoknak társa­dalmi csoportjai kétségtelenül nem lesznek megeső-Coulignacné: Mi bajod van édesem? Rispalné: Elfelejtettem a pirosítómat. Coulignacné: Oe az teljesen fölösleges, hiszen gyönyörű arcod van, olyan piros vagy, mint egy rózsa. Rispalné: Nem, nem, pirosító nélkül nem megyek az utcára! Coulignacné: Hát hol van? Rispalné: Eldugtam. Az uram megtiltotta, hogy használjam. Coulignacné: Hová dugtad? Rispalné: A könyvtárba, Musset mögé! Coulignacné: Te szeleburdi­s éppen a könyvtárba, ahol a férjed megtalálhatja! Rispalné: Bah! ... a legjobb hely, sohasem nyit fel egy könyvet! . . . Csak az a baj, hogy még ott van! Hallottak ilyet! micsoda unalmas férj, aki ilyenkor nincs még a clubjában! ... Coulignacné: No hát mondj le most az egy­szer a festékről. Rispalné: Soha életemben! micsoda kíván­ság ! Megállj . . . majd csak lassan belopó­som . .. remény­em, hogy ismét elaludt! . . . (Lassan kinyitja az ajtót s elővigyázattal kidugja a fejét.) Tudtam! .. . Rispal tényleg mélyen alszik, a hírlap lábaihoz a szőnyegre csúszott. Rispalné lábujhegyen bemegy, az egyik állványon kivesz néhány kötet Mussét, s zaj­talanul egy asztalkára tesz, aztán elvisz mindenféle kisebb-nagyobb bögréket, ecseteket és ugyanolyan lassú léptekkel távozik. Kispalné: No nézd! s az uram mindig azzal boszant, hogy rendetlen vagyok! . . . pedig látod milyen hamar megtaláltam kedves kis bögréi­met! . . . (Túlságosan feltűnően kifesti az arcát, a szempilláit.) Hát nem szebb vagyok így ? S te, édesem, te nem használsz semmit? Coulignacné ! Oh ... semmit, azaz hogy nagyon keveset,. .. egy kevés pirosat az arcra, egy kevés kéket a szem alatt, egy mákszemnyi festék a szemöldökök alá — de alig észrevehe­tően — jóformán semmit!... kedve s igy az agrárizmus társadalmi fejlődése el­lenzéki irányba terelődik, ezt megakadályozni alig lehetséges. Politikai körökben azonban bizonyára több­ségben lesznek azok az agráriusok, akik a kiegyezés kisebb kiszolgáltatásával is beérik, ezek aztán min­den gazdaság­politikai rezerv gondolat nélkül bele­forradnak a szabadelvű pártba. Ezzel szemben az esetleges kiválások nem sokat fognak rontani a párthajonlás mérlegén; végeredményében tehát a kormány örül, ha a kiegyezésben saját programmját megmenti, Jáig az úgynevezett agrárius hangulatot egyelőre igen kis numerussal írja be könyvébe.» AUSZTRIA: A helyzet. Tegnap a bukovinai, ma a cseh tarto­­mánygyűlést napolták el. A csehek utolsó ülése nem folyt le simán. A tárgyalások folyamán a német haladópártiak több ízben zajos jeleneteket pro­­vokáltak. A cseh katholikusok nagygyűlése. A Csehország katholikusokat Brynyck Ede königgrätzi megyés püspök közelebbről kiadott pásztorlevelében augusztus 24-ére Königgrätzbe hívja nagygyűlésre. A nagygyű­lés, mely véletlenül éppen egy időre esik a német­­országi katholikusok mannhemi kongresszusával, többek közt a Los von Rom mozgalom ellen is állást fog foglalni. KÜLFÖLD: A szultán és a belga király, Konstantinát­polyból írják, hogy a szultán és a belga király közt igen feszült lett a viszony, mert Lipót király megengedte, hogy az örmény kongresz­­szust Brüsszelben tartsák meg. A szultán előbb a konstantinápolyi örmény patriarchát akarta reábírni, hogy akadályozza meg a kongresszust, de miután ez kijelentette, hogy nem áll hatal­mában, a szultán egyenesen a belga királyhoz fordult. A király, aki különben is neheztelt a szultánra, amiért Karateodori basa brüsszeli követet visszahívta, kijelentette, hogy nem aka­dályozhatja meg a kongresszus megtartását. Erre a szultán dühében elrendelte, hogy a koncesz­­sziók iránt beadott összes belga kérvényeket­­ semmisítsék meg. A szultán haragja még na­­gyobb lett, amikor a levéltárnok kijelentette, hogy egyetlen belga kérvény sincsen. Pótválasztás Lieber dr. kerületében. Lieber dr. régi kerületében Montabaur-St-Goarshausenben most volt a német birodalmi gyűlési képviselő-választás. 1898-ban a 23.290 szavazatra jogosult közül lesza­­vazott 15.768, még pedig 9452 a centrum jelöltjére, 5567 a nemzeti liberális jelöltre. A mostani válasz­tásnál a centrum jelöltje Dahlem dr. kapott 10.112 szavazatot, tehát 700 szóval többet, mint 1898-ban, míg a mezőgazdák szövetkezetének jelöltje, — ki éket akart verni a centrum közé — 3115-öt, a nem­zeti liberális 3772-öt, a szociáldemokrata 662-öt. Sándor király és Szerbia. Belgráditól jelentik, hogy a szenátus és skupstina tagjainak tegnapi fo­gadásánál a két elnök üdvözlő beszédére adott vá­laszában Sándor király azt mondta, hogy a skup­­stina elé terjesztett új kölcsöntervezetet, mely igen fontos javaslat, gyorsan és gondosan kell elintézni. A király megelégedéssel konstatálta, hogy a múlt parlamenti ülésszakban a parlament működésének sok zavaró akadályát elhárították: reméli is, hogy a parlament tovább fog haladni ezen az úton és Szer­biát mai nehéz helyzetében képessé fogja tenni arra, hogy erőit összegyűjtse és megszüntesse azokat a visszásságokat, amelyek az országot nemzeti és gazdasági fejlődésében akadályozzák. Az új alkot­mányt nem azért bocsájtották ki, hogy a pártpoliti­kai ellentéteknek új alapot teremtsenek és Szerbia mai komoly helyzetében a pártpolitika kicsinyes vi­tás kérdéseivel nem foglalkozhat. Arra kell töreked­niük, hogy az országnak az egészséges fejlődésre szilárd támpontot nyújtsanak és mindenkinek alkal­mat nyújtsanak arra, hogy a haza és a király érde­kében hasznos tevékenységet fejtsen ki. Most nem többé vagy kevésbbé elérhető politikai eszményekért kell küzdeni, hanem Szerbia nemzetgazdasági és nemzeti alapjait megerősíteni. Macedónia jövője. Konstantinápolyból jelentik, hogy a szultán által kiküldött bizottság már meg­tette jelentését a Macedóniában behozandó refor­mokra nézve. A bécsi török nagykövetet, aki Golachowskival a macedóniai kérdésről már több megbeszélést folytatott, a külügyminiszter tegnap ugyane célból ismét fogadta. A követelt reformok Rispalné végre elkészült toilettjével; most össze­vissza keresgéli fiókjaiban a keztjüket s indulatos­­kodik, mert csak a jobb kézre talál; ismét előhivja Juliettet, hogy segítsen neki; aztán a fátyolok között keresgél. Egy fehér fátyolt akar felkötni, de sajnos, sehol sem találja. Rispalné (türelmetlenül): Juliette, hát hová lett az a fehér fátyol ? hiszen tegnap még raj­tam volt, miért nem tette el ? Juliette: Azt tudom, hogy a nagyságon volt tegnap, de midőn haza jött már nem láttam. Rispalné: A divatárusnénál voltam s ott le­tettem a kalapomat, de biztosan tudom, hogy ismét felkötöttem. . . . jól emlékszem az egyik kis fésűmet is ott felejtettem, de hát hol a po­kolban lehet az a fátyol? . . . Mialatt Juliette a fátyolt keresi, azalatt nagy zaj hallatszik a könyvtárból; a «Mussó»-k melyek na­gyon az asztal szélén voltak, a földre hullanak. Ris­pal felriad álmából. Nem tudja magának megmagya­rázni mit, hogyan történt, csak azt látja, hogy a disz­­kötéses könyvek a földön hevernek, ki éllel, ki lap­pal! dühösen felkiált: Ugyan már szeretném tudni, ki nyúlt a könyveimhez! Mialatt felszedi a könyveket, kisimítja a lapokat s ismét helyekre rakja, Coulignacné s Rispalné kijön­nek a hálószobából, mind a kettő üde, elegáns, ka­cér. Rispalné kénytelen volt lemondani fehér fátyo­lról, melyet sehol sem találtak.) Rispal (a feleségéhez): Bizonyosan megint te turkáltál a könyveim között! . . . Rispalné: Igen, édes uracskám, az imént voltam benn,­­ te aludtál . .. valami felvilágo­sítást kerestem ... Rispal: Micsoda felvilágosítást kerestél az én Musset-emben ? Rispalné: Hisz tudod, hogy felolvasásra me­gyünk a műcsarnokba! . .. Rispal: Akkor hát visszatehetted volna a könyveket a helyükre ...­­ Rispalné: Na, hál’ Istennek, már újra dör­mög! Gyere, édes Rózám! . . . érdemes­­: olyan dolgot csinálni két ostoba könyvért, am leesett. .. Coulignacné: Isten önnel, kedves Rispal ,­ s főképpen ne boszankodjék — az árt az egész­ségének. . . Rispal: Ah, édes nagysád . .. higyye el soka szenvedek a feleségem miatt! . . . (Az asszonyok elmennek. Rispal egy kis összegyűrt fehérsége pillant meg a földön, lehajlik s fölveszi azt a bizonyos fehér fátyolt, amelyért az imént felfor­gatták a hálószobát s mely­ Rispalné muffiába esett ki. Rispal vállat von.) Fogadni mernék hogy a feleségem ugyancsak kereste ezt a fá­tyolt! . . . Istenem! Mikor lesz egy kissé rende­­sebb ? .. . Bájos asszony . .. mondhatom, nincs­s más hibája, csak ez az egy, de ez aztán két­ségbeejtő! Apropos! várjon kinek írhatott az imént! . . . (Az asztalhoz megy, egy pillantás ivet a borítékra s felkiált.) Malverneséknek irt Nagy ég! ma írja meg nektek, hogy nem mehet­tünk el tegnap hozzájuk ebédre! . . . Ennek a levélnek már nyolc nap előtt helyben kellet volna lenni s én egészen nyugodt voltam s Her­manóéban híztam! ... Ez már mégis csal sok! . . . S most is itt felejti! (Az ajtó kinyílik s Rispalné kihevülten hevesen kiáltja: Juliettet Rispal (dühösen a levéllel a kezében): Mi akarsz Juliettetől? Rispalné: Csak gyorsan, gyorsan . . . elfeled­tem begombolni a cipőmet! Gyorsan! gyorsan! gombolja be! Coulignacné vette észre . .. már a Tau­bont-utcában voltunk! Nem engedett s kénytelen voltam visszatérni ... Oh! bizonyára el fogunk késni! (Rispal megsemmisülve rogy egy zsöllébe s karjait kétségbeesetten égnek emeli.) Franciából: G. M.

Next