Alkotmány, 1902. szeptember (7. évfolyam, 208-232. szám)

1902-09-02 / 208. szám

ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre ........ kor. 28__ Félévre . ...... « io.— negyedévre M N M M « 7.— Egy hónapra. .. .. « 2.40 Egyes szám 8 áli., vidéken 10 fill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma : 58—88. ' 753 1 7.77 - I o.- i s- 1 0— 1 0-Budapest, 1902. szeptember 1 ° 62 1 —1- '■ i o.16.92 SZERKESZTŐSÉGI ÉS LAPKIADÓ HIVATAL *.0- VIII., Szentkirályi utca 28a. HIRDETÉSEK felvételnek s kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VB., Matzleinsdorfer-Strasseí. Kéziratokat nem adunk vissza. Kongresszusok. Budapest, szeptember 1. Temesvárott most a második kongreszszust tartották néhány hét leforgása alatt. Előbb a délvidéki kivándorlási kongreszszus folyt le, most pedig a méhészek tartottak kongresszust Délmagyarország metropolisában. Ha számbaveszszük a többi gyűléseket, melyek az ország különböző részeiben e nyáron tartottak — mint a Siófokon tartott dunántúli kivándorlási kongresszus, meg a székely kongresszus — azt kell mondanunk, hogy az idei nyár nem a pihenés, hanem a munka ideje volt. A politika holt szezonja a társadalmi munka szezonja gyanánt jelentkezett. A tetszetős kép, mely így elénk tárul, még kiegészíttetik a vasárnap megnyíló pozsonyi mezőgazdasági kiállítással, melyen szintén egy kongresszust fognak tartani. Nagyon természetes, hogy jobban szeretjük, ha a politika és társadalmi élet szerepvivő egyénei hasznos eszmecserékben töltik az időt s ha a nyár nem az abszolút pihenés üres idejeként múlik el. Kissé epés véralkat mellett azt lehetne ugyan állítani, hogy e kongresszusok tulajdonképpen nagyszabású bankettek s a bonmentő beszédek tartása, szóval a munka csak— titulus bibendi. Erre azonban azt lehetne felelni, hogy ha már okvetetlenül muszáj pezsgőzni, jobb ha az urak komoly dolgokkal kötik össze a mulatozást, mintha csakis mulatnak. A pezsgő szempontjából nézve tehát az ügyeket vagy a pezsgős poháron át derűsen filozofálgatva, az urak roppant hazafias cselekedetet vittek véghez, hogy mulatságaikba a kivándorlásról, meg egyéb szép témákról szóló előadásokat vegyítettek bele. Ha azonban a másik oldalról nézzük a dolgot, tudniillik a munka szempontjából, akkor a bírálat kevésbbé kedvező eredményre jut. A délvidéki kivándorlási kongresszusról elmondottuk már véleményünket. Nem tartottuk eléggé szakszerűnek és eléggé komolynak ezt a kongresszust. Nagyon is a jóllakottak kongresszusa volt az, éppen ezért adott olyan disszonáns hangot az a pár kesernyés felszólalás, amit a svábok engedtek meg maguknak. A székely kongresszuson úgy látjuk, több a szakszerűség. A méhészeti kongresszus már tárgyánál fogva kell hogy szakszerű legyen. Ez a temesvári méhészeti kongresszus is beleesett azonban a mi kongresszusaink közös hibájába, a frázisgyártásba és az olcsó politizálásba. Ami a kongresszusi banketteken a pezsgős palackok durrogatása, ugyanaz a kongresszusokon magukon a frázisok durrogatása. Darányi Ignác földmívelésügyi miniszter szükségesnek tartotta, hogy a méhészeti kongresszust megnyitó beszédében a külföldi vendégek előtt védelmezze a magyar állam nemzetiségi politikáját. Nem első ízben történik, hogy külföldi egyének előtt szinte naiv módon igyekezünk tisztázni magunkat a nemzetiségi politikánk ellen emelt vádak ellen, és teszszük ezt bombasztikus frázisokkal, amelyek elvégre semmit sem bizonyítanak. A külföld helyes informálását nemzetiségi viszonyainkra vonatkozólag a sajtó után kellene eszközölnünk, de az semmiesetre sem helyes, hogy a kormány tagjai mintegy védőbeszédet tartanak külföldi magánegyének előtt. A sűrü kongresszustartást élénk örömmel fogadjuk, ha elgondoljuk, hogy eddig még ilyeneket se igen tartottunk. De viszont a megoldandó kérdések fontossága és sürgőssége arra késztet, hogy az összes kongresszusoknak megmondjuk, hogy komolyan dolgozzanak s hogy minél több szakszerűséggel tárgyalják a kérdéseket A táblabiróiésznek az ideje lejárt. Nem pipaszó mellett való laikus eszmegyártás, sem a pezsgős pohár mellett való szónoklás nem segíthet az országon, hanem csakis a szolid munka. Tusnád-fürdő. Az Alkotmány eredeti tárcája. Irta: Prohászka Ottokár. Magyarország határain német, vend, horvát, tót, ruthén, román ül. Magyarország hullámos palástját ezek szegélyezik. Csak egyetlen egy tiszta magyar csíkot varrt az ország szegélyébe a Gondviselés, aranyos, paszomántos csíkot s ezt a csíkot ma is Csík-nak hívják. Ez a Csík egy foszlány Attila népéből, egy csík a régi Hunnia palástjából, mely leszakadt, mikor a palást szétszakadt s ott akadt fönn a Hargita szíkjein, a csendes erdőségeken, a havasok gerincein s azóta is ott van. Csík az a Csík, erdőből-virányból szőve, melyen az Olt-folyó ezüst szalaga húzódik végig. Elzárt, csendes ország, melyet hegyóriások környékeznek s rengetegek táplálnak friss, éltető lehelettel. itt pihent meg a székelység dúló csaták után s vetett nyugágyat békésebb nemzedékeinek, emlékeinek, hagyományainak, csontjainak, porainak. Itt élnek Attila maradéki; nyelvükön megérzik az ósdiság akcentusa, szokásaikon a patriarchák egyszerűsége, öltözetükön az erő divatja, melynek nem kell hamgana, hanem csak szürkosztó, kultúrájukon a nyugati kultúra elgyöngült érvelése; idáig az erős pulzus nem jutott el. S még ott áll a Hargita, a «nagy erdő» s átellenben ott áll a Somlyó-hegye a szent Szűz szentélyével, hol az ájtatos erőtlenség alázatos imáiban lelket kért a küzködő erőnek. Ebből a Csikból egy gyönyörű völgy kanyarodik le Tusnád-fürdőbe, mely oly fiatal és üde a völgyek közt, mint amilyen fiatal és kedves Tusnád a fürdők közt. Ezt a völgyet az Olt fúrta. Hajdanában a Csik nagy tó vagy ha úgy tetszik tenger volt s ott, hol most székely munka, székely kínlódás, székely élet a hazának aranycsíkját varázsolták a kiszáradt tófenékből, ott régesrégen fenyőerdők s az ég csillagai tükröződtek mély vizeken. Akkor Tusnádon sem jártak még turisták, legfölebb bölénybikák. Többet mondok: Tusnád nem létezett. Sziklafalak, bércek meredtek ott egymásra; azok a gyönyörű, kúpszerű hegyek még nem ékelődtek az azúrkék égbe, azok a sötét fenyvesek még nem zúgtak karban az Olt vizével, azt a völgyet előbb fúrni, a gyönyörűségnek ez árkát előbb vájni kellett. Kellett ahhoz valami vakmerő, őserejű titán, valami pezsgő, teremtő géniusz, aki erős és ügyes is, aki sziklákat ért faragni, terraszokat építeni, csúcsokat hegyezni, völgyek árkát tekernit S ez a titán ott aludt a mély tóban, a vizek árja volt a karja s a kristály hullám volt acél vésője s mikor kialudta már magát s megunta a nyugalmat, fölkelt s azzal az erős karral s azzal az éles vésővel neki állt a sziklafalaknak s kitörte bordáikat s neki zúdította a tengert a völgyeknek és hegyeknek s erőteljes művészetének emlékéül belevágta a hegyekbe a gyönyörű Tusnád-völgyet. Most ott lett az Olt a völgynek mélyén s miután kivezeti vizeit a Barcaság síkságára, kibujdosik Romániába. Ki tudja mily soká mélázott a Tusnád völgye, mily soká tartott itt számitatlan évezredeken át a csend és magány! A tinók csengői s a fürge Olt kacaja volt egyedüli zenéje. Azzal mulatta magát, hogy csengőknek és kacajnak felelgetett; elkapta szavukat, s tovább adta lombnak, szélnek, sziklának. Most már csendhez és magányhoz harmadiknak a magányba menekülő ember csatlakozott, s ide építette sátrát, kedves szép villáit, s megkérte a völgy ezredéves lakóit, a csendet s a magányt, hogy maradjanak itt vele s ne távozzanak el tőle, mert nem elkergetni őket, hanem ölükben megpihenni jött ő ide. Tusnád szép, szép, amilyen szépséget völgyre, meredek hegyekre, zugó rengetegre, iramló folyóra, napsugaras és holdfényes fenyvesekre szokott kiönteni a természet! Hegyes, magas, fenyverdős, meredek kúpok közé ékelődött a a fürdő, úgy állnak körülötte, mint virágos verandán óriási tusák, mint zöldelő piramisok; sötéten állnak, de telve élvezettel s illattal. Merészen állnak, halálra készen; aki letarolja erdőjüket, az levágta fejüket; az a sötét fenyves tartja e csúcsos hegyekben a lelket. S amilyen szép, olyan vad az a Tusnád; vad, csupa természet s mert csupa természet, azért mélységesen csendes s menedéke az elcsigázott idegeknek, a villamossággal s rafinériákkal elkoptatott életerőnek s a természetnek ünneplő szépségeit kiérző lelkeknek. Csak végig kell menni ezeken a dobogó, puha ösvényeken, mikor reggel a napsugár a fényük búbjait aranyozza, mikor a rengő fűszálak harmata lábunkat hűsíti s a fenyőillat mint a tömjénfüst mámora száll lelkünkre, hogy átérezzük, mily hamisítatlan, titokzatos, mélységes természet vesz itt körül. Vannak más szépségek is; van természeti szépség is, mely kacér, bódító, őrületes, mint a Riviera, mint Nizza szépsége; de ezt itt nem keresem, nem is vágyom utána. Nekem most ez a mélységes, komoly, csendes szépség kell. Itt a sziklák nem ragyognak bíborban, violában; nem öltözködnek a márvány szivárványába; itt nem látok rózsaszín pettyes, fehér gyöngyös tengert. Itt nem égnek vörös tűzben az oleander virágai, s nem rezzen meg a pálma a tengeri szellő csók- Budapest, szeptember 7. Az országgyűlési néppárt pénteken, e hő 5-én délután 5 órakor saját közhelyiségében (VIII. József körút 35.) értekezletet tart. A pártkor elnöksége ez után is mennél teljesebb számban való megjelenésre kéri a párt tagjait.