Alkotmány, 1902. november (7. évfolyam, 260-285. szám)

1902-11-01 / 260. szám

ALKOTMÁNY. 260. szám: egyes vidékeken a 200 forint a félnek egész vagyona. Ilosz Sándor igazságügyminiszter az általános vita során elhangzott több felszólalásra reflektált. Szivák Imre felszólalása után az elnök kijelenti, hogy a bizottság a javaslatot Holló Lajos kivételével általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Áttérve a részletes tárgyalásra, a bizottság a javaslat első címéhez Simonyi-Szemadám Sándor részéről az első cím beosztására nézve, Vancsó Gyula részen bíróságoknál külön szakaszokban való felsorolására nézve előterjesztett módosítványokat a miniszter, továbbá Sághy, Nagy Mihály, Holló és Visontai felszólalása után elvetette. A szepesszombati mandátum. A lapoknak az a híre, mintha Nesz Gyula szepesszombati mandátuma ellen már napokkal ezelőtt újabb petíciót adtak volna be, tévedésen alapszik. Igaz ugyan, hogy a kérvényezők már három nappal ezelőtt deponálták a 3000 korona biztosítékot az állampénztárnál, de maga a petíció tényleg csak ma reggel, tehát a törvényszabta határidő utolsó napján érkezett be a Kúriához. A főrendiház november 12-én kezdi meg a Múzeum-palotából az új országházba való költözködését s november 20-ikától kezdve már ott is tartja üléseit. Az országgyűlési függetlenségi és 45-as párt kedden, november hó 4-én este hat órakor az országos pártkör helyiségeiben értekezletet tart. A reformáció lyek a nemesség és a papság elveszítették befolyásukat, tekintélyüket társadalmi és politikai súlyukat. A nemesség a középkor hosszas harcaiban számban megfogyott és elszegényedett, felülről nyomta a hatalomban megnövekedett királyság, alulról a kereskedelem folytán meggazdagodott és politikai befolyásra törekvő polgárság szorongatta. A papság a renaissance tudósok támadásai folytán elveszítette régi nimbusát, megszűnt a társadalom szellemi irányítója lenni. A nemzetek nevelését, az egyház ellenségei ragadták magukhoz. A pápaságot a gyászos babiloni fogság és II. Fülöp hallatlan vakmerősége porig alázta, az utána beállott egyházszakadás és egyes pápák nem a legkifogástalanabb életmódja erkölcsi súlyát rendítette meg. A könyvnyomtatás és képsokszorosítás feltalálása lehetővé tette a renaissance pogány színezetű elveinek és az egyház ellen intézet támadásoknak, gúnyiratoknak gyors elterjedését. Az ujítás után vágyódó, félművelt társadalom mohón kapott az új eszmék után; megrostálásukhoz nem volt sem elegendő ideje, sem elegendő műveltsége. Régi szokása szerint vakon hitt az új könyveknek, mint régente az evangéliumoknak. A protestánsok úgy szeretik feltüntetni a reformációt, mint az emberi szellem egy hatalmas és szükségképens evolúcióját, amely a társadalmat egy óriási lökéssel vitte előre a tökéletesedés és a kultúra terén. Ezen állítás épp olyan merész, mint alaptalan és üres. A reformáció kitörése után minden téren rohamos és mély hanyatlás állott be. A keresztény egyház keletkezésével az anyagi hatalomra támaszkodó, állami abszolutizmussal szemben, ennek üdvös ellensúlyozója gyanánt támadt az egyház szellemi hatalma, mely amannak a túlkapásait lehetetlenné, a hatalom kezelőit etikailag felelősekké tette. A reformáció a «Cuius regio, eius religio» elvének felállításával az egyház ellensúlyozó szellemi hatalmát megtagadta s az emberi méltóságot, egyéni szabadságot lábbal taposó, pogánykori, zsarnoki abszolutizmust honosította meg. IV. Iveresztély, Vasa Erikson Gusztáv és Vili. Henrik hajmeresztő kegyetlenségei borzasztó bizonyságot nyújtanak róla. A legutóbb több mint 100.000 halálítéletet írt alá. Vérpadra hurcolta nemcsak ellenségeit, de családja tagjait és megunt feleségeit. Áldozatait sokszor vérfagylaló kegyetlenséggel végeztette ki, például az újításainak ellenálló karthausiak beleit huzatta ki s csak azután akasztatta fel. Méltó utódja Cromwell, aki halálmezővé változtatta írhoni, koldussá és földönfutóvá tette lakóit. 20.000-nél többet rabszolgául adott el Amerikába és egy katholikus papra 5 font sterlinget tűzött ki, mint egy farkas főre, így Calvin János Genf városában 50 személyt végeztetett ki, a többi között Servet Mihályt tűzhalállal, mint eretneket! így tisztelték a protestánsok a gondolat- és a lelkiismereti szabadságot ! Mily borzasztóbb volt a hanyatlás a tudomány és különösen a művészetek terén. A reformáció kitörése előtt a tudományok és a művészetek a történelemben páratlanul álló virágzásnak indultak: «Oh század, a művészetek életre kelnek, a tudományok virágzanak. Igazi öröm most élni.» Kiált fel Hutten Dirik. A reformátorok sivár puritanizmusa barbár kézzel összezúzta a művészetek remekeit, megfosztva a művészetet legmagasabb ihletőjétől s legbőkezűbb pártfogójától, az egyháztól, a vallást pedig a kedélyekre való hatásának legnemesebb eszközeitől. Üressé és zorddá tette az Isten házait és a lelkeket egyaránt. A meddő vallási viták elvonták a tudománytól az észt s a tudatlanság szomorú éjjele borult a kedélyekre. A kereszténység etikai elveinek vad támadása a társadalom erkölcsi alapját oly mélyen megrendítette, hogy a reformáció szenvedélyes demagógja, Luther is így kiáltott fel az ijesztő erkölcsi romlás láttára: «Inkább világgá megyek és kolduskenyeret eszem, mintsem tovább is e Szodomában éltek. Az általános demoralizációt ijesztő mértékben nevelték a reformációból folyó hosszú hadjáratok. Számos virágzó város elpusztult, egész viidékek elnéptelenedtek, földmivelés, ipar és kereskedelem tönkre mentek. A rablók és utón- állók roppant mértékben elszaporodtak s a kedélyekre végtelen szomorúság és életunalom nehezedett, annyira, hogy a protestáns történetírók tanúsága szerint nemzedékek születtek és dőltek sírba anélkül, hogy mosolyogtak volna. A protestantizmus mozgalmában hiába keresünk nemesebb etikai vagy ideális motívumokat. Luther sértett egyéni gőgje a véletlen s szerencsétlen politikai és társadalmi konstelláció voltak megindítói, hatalmi és alacsony anyagi érdekek terjesztői és fentartói. Anyagi és hatalmi érdekek, párosulva a katholikusok elleni mély ellenszenvvel s gyakran embertelenségig menő türelmetlenséggel, játszottak döntő szerepet továbbra is protestáns kiválóságom működésében. Már Luther mondotta, hogy míg a katolikusoknak lesznek gazdag birtokaik és arany minstranciáik, mindig lesznek buzgó protestánsok s a katolikusok ellen az ördöggel is szövetkezni kell. Luther jóslata is nem éppen nemes buzdítása a protestantizmus történetében csodálatosan érvényesült. A protestáns államférfiak mindig nagy buzgóságot fejtettek ki az egyház vagyonának elkobzásában, hívei elnyomásában és üldözésében. A katolikus államokban századok óta a protestánsok teljes vallás- és politikai szabadságot élveztek, míg a protestáns államokban a katolikusok a legújabb időkig minden politikai jogból ki voltak zárva. Ahol a protestánsok kisebbségben voltak, az ország ellenségeivel szövetkeztek, így a francia protestánsok szövetségre léptek az angolokkal, a németek a svédekkel és franciákkal, a lengyel disszidensek (protestánsok) szerencsétlen hazájukra zúdították a muszkát és jelentékeny részük van hazájuk sírja megásásában. A mi protestáns testvéreink örökké paktáltak a törökkel. Újabb időkben a protestantizmus az egyház tönkretevésére szövetkezett a szabadkőmivességgel, nálunk specialiter ölelkezik a zsidósággal. A protestantizmus kiváló férfiai között teljesen ideális alakokat alig találunk. Nagy protestáns államférfiaink között hiába keresünk Hunyady János, Zrínyi Miklós, Rákóczy Ferenc vagy Széchényi Istvánhoz fogható igazán ideális hazafiakat. Kiváló egyéneik nagyságának elismerésében és megcsinálásában a személyes érdemek mellett majdnem mindig és mindenütt jelentékeny szerepet játszott a reklám, sőt a terrorizmus is. Bármennyire verték is a mellüket a protestánsok, ők csak elméletben voltak először hazafiak és csak azután protestánsok, a gyakorlatban azonban mindig először protestánsok, mégpedig a kíméletlenségig s csak azután hazafiak. Gladiátor, Budapest, old. 31. Közel négy százada perdült le az idők gyorsan forgás kerekén, amióta Luther Márton a wittenbergi templom ajtajára a fatális 95 tételt kitűzte. Ekkor még senki sem tudta, legkevésbbé maga Luther, hová fog a dolog fejlődni, mivé fog a megindult mozgalom fajulni. A mozgalom nagyságát és szomorú eredményeit az akkori társadalmi viszonyok ziláltsága és kedvezőtlen komplikációi idézték elő; nem volt benne semmi számítás, tervszerűség s maguk a megindítók teljesen tehetetlenek voltak a mindent magukkal elsöprő s fél Európát köny- és vérözönnel elárasztó hullámaival szemben.Nem ők irányították a mozgalmat, hanem őket sodorta magával ennek ellenállhatatlan, hatalmas árja. A középkor vezéreszméi, a pogány színezetű renaissance támadásai és éles, gúnyolódása következtében elveszítették a kedélyek fölötti uralmukat. A középkor társadalmát irányító osztály hang úgy érte Örzsét, mint a villámcsapás. Remegett a kilincs kezében, mikor az ajtót kizárta. Kant sötétség volt még, feketeség borított mindent. Csillagfény sehol. Messziről zúgott a Nyárád, s a Bükkös oldalán — mint valami éji manók apró, tüzes szemei, pásztortüzek égtek. Friss, erős levegő tódult be a keskeny ajtón. — Istenem, te vagy Bardóc András! Te? — Én volnék, Orzse... én. S félszemével sebesen pislantott, mintha nem akarná, hogy ez a fiatal menyecske szemébe tekintsen. — Virrasztani gyüttem én is, mert nem tudtam aludni egész éjszaka miattad. Tudtam, hogy jól esnék egy kis vigasztalás... Örzse hálásan és hosszasan nézett a legény barnapiros arcára. Oh hiszen ő tőle nem részvétet, hanem megvetést érdemelne. S amint elgondolta, hogy mily kőszívű tudott lenni iránta, hát csak hullni kezdtek a könyvi. Andris megértette. — Hadd Örzse, hadd . . . De Örzse ráesett a kis koporsóra és sirt, magát a megváltozhatlan életet siratván. A parasztember rendkívül finom érzékkel van megáldva az érzések iránt. Mélyebben, fokozottabban átérzi, csakhogy épp kibeszélni nem tudja szive sugalmát. — No Örzsi, no . . . Isten is megsegít, és és ... én se vetlek meg azért. . . E szókra Örzse leroskadt a nyújtó pad mellett. A félszemü Bardóc András hozzálépett, átkarolta s leültette maga mellé a tulipános kanapéra. Künn pedig oszladozott a sötétség. S a kis azon a koporsó feje felett gyönge világosság áradozott be a virrasztókra. Hajnalodon. Kiss Menyhért. Szombat, 1902. november 1. AUSZTRIA. A keresztény-szociálisok győzelmét Alsó Ausztria községi kerületeiben teljessé tette ma a badeni pótválasztás. Badenben az első választáskor kapott a keresztény-szociális Jukel 1197, a német-néppárti Rainer 1109 és a szociáldemokrata jelölt 269 szavazatot. Ma pedig az antikrisztiánus pártok leírhatatlan erőfeszítései dacára kapott a keresztény-szociális 1701 szavazatot, míg a német néppárti jelöltre csak 1451 szavazat esett. Így tehát a községi kerületek Alsó-Ausztriában végre valahára tiszták. Remélhető, hogy november 5-én a városi kerületek is el fognak bánni a kereszténység ellenségeivel KÜLFÖLD. A német obstrukció. A német birodalmi gyűlés többsége, úgy látszik, végre megtalálta a módját, melylyel az obstrukciót legyőzheti. Ez nem egyéb, mint a napirendre való áttérés. Eszerint a tárgyalási sorrend az lenne, hogy úgy a javaslat ellen, mint a javaslat mellett csak egy-egy szónok beszélhet, ami után nyomban következik a szavazás. Ha már most az obstrukció abban reménykedik, hogy megakadályozza a javaslat elfogadását, nyomban utána föláll a többség szónoka és a körülményekhez képest vagy a javaslat ellen, vagy mellette beszél. Meglevén ekként a két ellentétes felszólaló, következik a szavazás, ami.