Alkotmány, 1903. január (8. évfolyam, 1-27. szám)

1903-01-01 / 1. szám

ALKOTMÁNY. 1. szám. ______________3 Csütörtök, 1903. január X. hanem a közigazgatás eddigi rendszerében, mondjuk inkább rendszertelenségében kell keres­nünk. Sőt, ha volt alapja, aminthogy volt is, a ka­rácsonyi szünetet megelőzött legutolsó képviselő­­házi vitában több oldalról felhangzott azon véle­ménynyilvánításnak, hogy a kivándorlás előidézé­sében is részes a hatóságok zaklatása, ezért sem lehet egyedül, még csak első­sorban az eljáró közegeket felelőssé tenni, hanem a reájuk nézve kötelező szabályokat és módozatokat. És ez természetes is. Magyarázatát leli a tör­ténelmi fejlődésben. Egy idegenből átültetett, a honi viszonyokkal nem ismerős és velük meg­barátkozni nem tudó bürokratizmust talált elő a közigazgatás minden ágában a visszaállított al­kotmányosság; ezt kellett megváltoztatni, de hiányzott úgy a törvényhozásban, mint az azóta előtérben állott államférfiaknál minden nagyobb koncepció. — egyenként, egymástól elkülönítve és belső összefüggés nélkül lettek a közigazgatás egyes ágaiban a joganyagot alkotó törvények meghozva, amelyeknek csaknem mindegyike már eddig is foltozást, javítást, magyarázatokat igé­nyelt, sőt akárhány fontos kérdés, csak a bánya­jogot vagy a házaló kereskedést hozom fel pél­dául, még ma sincs törvénynyel rendezve. Ebből magyarázható az is, hogy mindenütt más és más hatóságok az illetékesek, hogy a határidők foly­ton különböznek, valamint az említett körül­ménynyel függ össze, hogy az incoh­erens tör­vények és rendeletek tömkelegében nem fejlőd­hetett ki egészséges, alakiságok túltengésétől ment eljárás. Mindenki egy általános, a közigaz­gatás egész terjedelmére kiható változtatást várt, amelynek keretében volnának az összes kinövé­sek is megszüntethetők. Volt különben ezen várakozó álláspontnak egy különleges oka is. A közigazgatás leg­nagyobb részét a vármegyék közvetítik. A vár­megyék államosításának eszméje pedig már év­tizedek óta kísért és ezen folyton napirenden tartott kérdés megoldásánál — ez volt az álta­lános nézet — kell majd az általános reformnak is bekövetkeznie. Csakhogy az államosításból eddig nem lett semmi. Minden feléje irányuló kísérlet hajó­törést szenvedett a közvélemény nagy részének ellenállásán, amely a magyar jellemben gyöke­rező konzervativi­zmussal szívósan ragaszkodik nemzeti intézményeinkhez és azon közfelfogáson, amely a központi hatalomnak az államosítás által szükségkép bekövetkezendő nagymérvű megnövekedésében komoly veszélyt lát. De ha nyíltan nem is lehet keresztülvinni, helyette meghonosodott az a rendszer törvényhozásunk­ban, lépésről-lépésre, apránként elvonni a vár­megye jogaiból egy-kettőt, szorítani mind sző­kébbre hatáskörét, amíg majd a lényegéből ki­­vetkőztetett intézmény magától nem omlik ösz­­sze. A leghatározottabb lépés e tekintetben az 1886. évi XXI. törvénycikk volt, amely különö­sen a főispáni jog- és hatáskör kiterjesztésével tette illuzóriussá az önkormányzatot, de idetar­toznak mindazon intézkedések is, amelyek foly­ton uj és uj állami hivatalokat teremtenek és biztosítanak az államhatalom részére új intéz­kedési köröket. Egyenként vonattak ki a me­gye hatásköréből a mérnöki hivatal, erdő­felügyelőség stb., •s bekövetkezett az állat­orvosi intézmény államosítása, tervbe van véve a közegészségügyé; a holnapi nappal szintén a megyei pénzkezelés fog az állami funkciók sorába átmenni s legvégül következik a köz­­igazgatási ügymenet azon egyszerűsítése, amely most van napirenden s amelyről jelen sorok szólnak. Mert állítom, hogy ezen kisérlet is az előbbiek sorába tartozik. Hiszen a miniszterelnök csak a minap dicsekedett azzal, hogy sikerült neki a közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvénynyel és az ezen törvényben nyert felhatalmazás kö­vetkeztében kiadott rendeletével az eddigelé az országban 63-féleképpen követett eljárást egy­öntetűvé tennie, hogy megmagyarázta a törvény­­hatóságoknak, miként kell valamely aktát beér­kezésétől kezdve a legapróbb részletekig elintézni. Hiszen — persze — az volt a legnagyobb hibája közigazgatásunknak, hogy az egyik vármegyében az ügyiraton az előadónak való kiosztást az elő­adó nevének kezdőbetűjével jelölték meg, a másik vármegyében pedig az aljegyzőknek fokozatuk szerint való római számával (lásd a vármegyei ügyviteli szabályzat tervezetének 55. §-át). Vagy pedig az is sürgős megmásítást köve­telt, hogy az egyik vármegyében az alispán kék trónnal approbált, a másikban pedig vörössel (mint ahogy az egyik vármegyében eszközölt hivatalvizsgálatnál a kiküldött miniszteri vizsgáló­­biztos tényleg kifogásolta is a kék ceruzát). Ezen most már segítve van. Az eljárás ezentúl egy­öntetű lesz. A legapróbb részletekig. Összegezvén a mondottakat: tényleg szükség volt az egyszerűsítésre. Tényleg javított az álla­poton az 1901. évi XX. t.-cikk és az annak végrehajtásaképpen kiadott rendelet. A jogorvoslatok, az illetékes fórumok­ tüzetes megjelölése, a határidők rendezése a jogkereső közönségnek nagy előnyére válnak, az eljáró hi­vatalos közegeket pedig sok időt­ rabló keresgé­léstől mentik meg. A rendőri büntető bíráskodás, a tisztán köz­vetítő levelezés lehető megszorítása, a telefonnak és kézbesítéseknél a postának nagyobb mérvű igénybevétele az ügymenet gyorsítását lehetővé teszik. Valamint hogy nem lehet tagadni, misze­rint az ügymenetnek az egész országbani egysé­gesítése is kényelmet jelent a közönség számára, és gyorsítja az eljárást. Csakhogy van az éremnek másik oldala is. És ez a vármegyék önkormányzatán, önrendelkezési jogán esett újabb csorba. Ha már a legapróléko­sabb ügyviteli szabályokat sem állapíthatja meg a vármegye önönmaga szabályrendelet útján, amely szabályrendelet amúgy is miniszteri jóvá­hagyásra szorult, akkor az önkormányzat tisztára fikció. A halálítélet a vármegyére már ki volt mondva, ez az intézkedés csak egy újabb döfés. Nyíltan, sok ütközetben nem bírna vele a központi hata­lom, apró csatározásokban kell elvérzenie. El is fog vérezni, vele együtt pedig sírba száll nem­zetünk legsajátabb, legjellemzőbb intézménye, amelynek az ország nagyrészben köszönheti eddigi fennállását, hogy helyet adjon egy új, kozmopolita alkotmánynak, amely a nemzeti szellemnek nem, de a liberális eszméknek igen­is megfelel. gondolja, hogy most már úgyis elég sima az ös­vény, bátrabban lép ki , de csúful, hanyatt vágódik. Körülbelül egy hétig rejtezkedett vitézünk fiá­nál, mikor egy szép novemberi estén kijelentette a fiának, hogy ki kell mennie, mert másképpen megfullad. Kiment tehát s némi elővigyázatos körültekin­tés után a «Vörös ökör»-be lépett be, annyival inkább, mert az «ökör» mindig nevezetes volt a jó boráról. Jánosunk ivó beamtereket talált ott. Ügyet se vetett rájuk. Marcit kért. De nem ihatta meg, mert ime, a mulató, szé­­leskedvü németek közül felkel egy fiatalabb pél­dány s társainak ablakot recsegtető nevetése között odaimbolyog az öreg, tiszteletreméltó hazafihoz és az orrát felpeckeli. Később ismét felkel ugyanazon orcátlan alak, odamegy az öreghez, súg a jobb fülébe s meg­rántja annak kagylóját. A társaság ismét hahotázik, vitéz öreg Balog Jánosnál pedig valóságos csoda, hogy feneketlen dühében még eddig meg nem pukkadt. A német harmadszor odamegy, nyilván azzal a szándékkal, hogy most már a másik fülébe is súg­ valamit, öregünk nyugodtan várja a csúfolódót. Ez már odahajol a vén huszár arcához, mikor ... ... megvillan valami a levegőben. Vérsugár tör elő a német nyakából,lezuhan... De minek űzzem-fűzzem tovább!? A németet lepedőben vitték el onnét, Balog Jánost pedig láncon... Eltűnt. Mi lett vele ? — soha sem tudta meg senki. Budapest, december 31. A néppárt újéve. Az országgyűlési néppárt tagjai újév napján délelőtt tisztelegnek Zichy Nándor grófnál, a pártvezérnél, akihez ez alka­lommal is ifj. Zichy János gróf intézi az üdvözlő beszédet. Az országgyűlési néppárt tagjai fel­kéretnek, hogy január 1-én délelőtt fél 11 óra­kor a pártkörben mennél teljesebb számban megjelenni szíveskedjenek. A néppárti kör kü­lső tagjai is szívesen láttatnak. A képviselőhöz ma délelőtt rövid formai ülést tartott. A tíz órára hirdetett ülést csak fél 11-kor nyitotta meg Apponyi Albert gróf, addig a folyosó­kon élénken tárgyalták a kiegyezés ügyét a szép számmal megjelent honatyák. Hire is jutott, hogy napirend előtti fölszólalás lesz, de mivel Széll Kál­mán nem jelent meg, mert még mindig Bécsben van elfoglalva, ez a fölszólalás elmaradt. Az elnök be­jelentette, hogy az összeférhetetlenségi bizottság már letárgyalta Beck Marcel képviselő összeférhetetlen­ségi ügyét. Az Ítélő bizottságot a ház január 19-iki ülésén fogják kisorsolni. Ezután a távollevő minisz-­ terelnök helyett Lukács pénzügyminiszter beterjesz­tette a főrendek összeférhetetlenségéről szóló javas­latot ki fogják nyomatni és a Ház tagjai között szét­oszlatni. Hogy melyik bizottsághoz lesz a javaslat utasítva, azt majd a miniszterelnök visszatérése után fogja a Ház elhatározni. Az ülés jegyzőkönyvét nyomban hitelesítették, amivel a mindössze tizenöt percig tartó ülés véget ért. A választási törvény hézagai. Az a­ír Lap­ a minap közölte, hogy kortesek lármáját nem sorozzák be csendzavarásnak. Most közöl ismét egy érdekes s a választásokkor előfordult esetet. V. vármegyében T. János 1901. évi október hó 2-án este egy a sza­vazáshoz szállító és a választás színhelyére igyekező kocsit s az abban ülő egyéneket durván feltartóz­tatta, megtámadta s B. Lászlóhoz egy fél tégladara­­bot dobott. Vádlottat rendzavarás miatt ítélték el A belügyminiszter ez alól felmentette, miután az 1874. év XXXII. törvénycikk 103. §-a csak a vá­lasztás­­színhely­én elkövetett rendzavarásról szó. Kihágásban marasztalta a belügyminiszter T. Já­nost, miután szilárd tárgyat mások veszélyezteté­sével eldobott. Maholnap odajutunk, hogy a korte­seknek vizsgát kell tenni a büntetőtörvényből, kü­lönben nem felelhetnek meg hivatásuknak. A törvé­nyeket ahelyett, hogy kibontanák,a összkuszálják. A deési mandátum a bíróság előtt. Az 1901. évi általános választások alkalmával Telekd Domokos gróf mandátumát azért semmmisítette meg a Kúria, mivel a gróf a választás napján szilvóriummal kínálta meg néhány választóját. A Kúria ítélete következté­ben bűnvádi eljárás indult meg Teleki Domokos gróf és az illető választók ellen. A deési királyi törvény­szék vádtanácsa e hó 30-án tárgyalta Teleki gróf és 47 társának állítólag elkövetett visszaéléseit. A tör­vényszék az ügyészi indítvány meghallgatása után az összes vádlottak ellen kimondotta az eljárás meg­szüntetését abból az indokból, mivel etetést és ita­tást egyáltalán fenforogni nem lát. Mindössze 1 és fél liter szilvórium lett felszolgálva s annak is csekély

Next