Alkotmány, 1903. január (8. évfolyam, 1-27. szám)
1903-01-01 / 1. szám
ALKOTMÁNY. 1. szám. ______________3 Csütörtök, 1903. január X. hanem a közigazgatás eddigi rendszerében, mondjuk inkább rendszertelenségében kell keresnünk. Sőt, ha volt alapja, aminthogy volt is, a karácsonyi szünetet megelőzött legutolsó képviselőházi vitában több oldalról felhangzott azon véleménynyilvánításnak, hogy a kivándorlás előidézésében is részes a hatóságok zaklatása, ezért sem lehet egyedül, még csak elsősorban az eljáró közegeket felelőssé tenni, hanem a reájuk nézve kötelező szabályokat és módozatokat. És ez természetes is. Magyarázatát leli a történelmi fejlődésben. Egy idegenből átültetett, a honi viszonyokkal nem ismerős és velük megbarátkozni nem tudó bürokratizmust talált elő a közigazgatás minden ágában a visszaállított alkotmányosság; ezt kellett megváltoztatni, de hiányzott úgy a törvényhozásban, mint az azóta előtérben állott államférfiaknál minden nagyobb koncepció. — egyenként, egymástól elkülönítve és belső összefüggés nélkül lettek a közigazgatás egyes ágaiban a joganyagot alkotó törvények meghozva, amelyeknek csaknem mindegyike már eddig is foltozást, javítást, magyarázatokat igényelt, sőt akárhány fontos kérdés, csak a bányajogot vagy a házaló kereskedést hozom fel például, még ma sincs törvénynyel rendezve. Ebből magyarázható az is, hogy mindenütt más és más hatóságok az illetékesek, hogy a határidők folyton különböznek, valamint az említett körülménynyel függ össze, hogy az incoherens törvények és rendeletek tömkelegében nem fejlődhetett ki egészséges, alakiságok túltengésétől ment eljárás. Mindenki egy általános, a közigazgatás egész terjedelmére kiható változtatást várt, amelynek keretében volnának az összes kinövések is megszüntethetők. Volt különben ezen várakozó álláspontnak egy különleges oka is. A közigazgatás legnagyobb részét a vármegyék közvetítik. A vármegyék államosításának eszméje pedig már évtizedek óta kísért és ezen folyton napirenden tartott kérdés megoldásánál — ez volt az általános nézet — kell majd az általános reformnak is bekövetkeznie. Csakhogy az államosításból eddig nem lett semmi. Minden feléje irányuló kísérlet hajótörést szenvedett a közvélemény nagy részének ellenállásán, amely a magyar jellemben gyökerező konzervativizmussal szívósan ragaszkodik nemzeti intézményeinkhez és azon közfelfogáson, amely a központi hatalomnak az államosítás által szükségkép bekövetkezendő nagymérvű megnövekedésében komoly veszélyt lát. De ha nyíltan nem is lehet keresztülvinni, helyette meghonosodott az a rendszer törvényhozásunkban, lépésről-lépésre, apránként elvonni a vármegye jogaiból egy-kettőt, szorítani mind szőkébbre hatáskörét, amíg majd a lényegéből kivetkőztetett intézmény magától nem omlik öszsze. A leghatározottabb lépés e tekintetben az 1886. évi XXI. törvénycikk volt, amely különösen a főispáni jog- és hatáskör kiterjesztésével tette illuzóriussá az önkormányzatot, de idetartoznak mindazon intézkedések is, amelyek folyton uj és uj állami hivatalokat teremtenek és biztosítanak az államhatalom részére új intézkedési köröket. Egyenként vonattak ki a megye hatásköréből a mérnöki hivatal, erdőfelügyelőség stb., •s bekövetkezett az állatorvosi intézmény államosítása, tervbe van véve a közegészségügyé; a holnapi nappal szintén a megyei pénzkezelés fog az állami funkciók sorába átmenni s legvégül következik a közigazgatási ügymenet azon egyszerűsítése, amely most van napirenden s amelyről jelen sorok szólnak. Mert állítom, hogy ezen kisérlet is az előbbiek sorába tartozik. Hiszen a miniszterelnök csak a minap dicsekedett azzal, hogy sikerült neki a közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvénynyel és az ezen törvényben nyert felhatalmazás következtében kiadott rendeletével az eddigelé az országban 63-féleképpen követett eljárást egyöntetűvé tennie, hogy megmagyarázta a törvényhatóságoknak, miként kell valamely aktát beérkezésétől kezdve a legapróbb részletekig elintézni. Hiszen — persze — az volt a legnagyobb hibája közigazgatásunknak, hogy az egyik vármegyében az ügyiraton az előadónak való kiosztást az előadó nevének kezdőbetűjével jelölték meg, a másik vármegyében pedig az aljegyzőknek fokozatuk szerint való római számával (lásd a vármegyei ügyviteli szabályzat tervezetének 55. §-át). Vagy pedig az is sürgős megmásítást követelt, hogy az egyik vármegyében az alispán kék trónnal approbált, a másikban pedig vörössel (mint ahogy az egyik vármegyében eszközölt hivatalvizsgálatnál a kiküldött miniszteri vizsgálóbiztos tényleg kifogásolta is a kék ceruzát). Ezen most már segítve van. Az eljárás ezentúl egyöntetű lesz. A legapróbb részletekig. Összegezvén a mondottakat: tényleg szükség volt az egyszerűsítésre. Tényleg javított az állapoton az 1901. évi XX. t.-cikk és az annak végrehajtásaképpen kiadott rendelet. A jogorvoslatok, az illetékes fórumok tüzetes megjelölése, a határidők rendezése a jogkereső közönségnek nagy előnyére válnak, az eljáró hivatalos közegeket pedig sok időt rabló keresgéléstől mentik meg. A rendőri büntető bíráskodás, a tisztán közvetítő levelezés lehető megszorítása, a telefonnak és kézbesítéseknél a postának nagyobb mérvű igénybevétele az ügymenet gyorsítását lehetővé teszik. Valamint hogy nem lehet tagadni, miszerint az ügymenetnek az egész országbani egységesítése is kényelmet jelent a közönség számára, és gyorsítja az eljárást. Csakhogy van az éremnek másik oldala is. És ez a vármegyék önkormányzatán, önrendelkezési jogán esett újabb csorba. Ha már a legaprólékosabb ügyviteli szabályokat sem állapíthatja meg a vármegye önönmaga szabályrendelet útján, amely szabályrendelet amúgy is miniszteri jóváhagyásra szorult, akkor az önkormányzat tisztára fikció. A halálítélet a vármegyére már ki volt mondva, ez az intézkedés csak egy újabb döfés. Nyíltan, sok ütközetben nem bírna vele a központi hatalom, apró csatározásokban kell elvérzenie. El is fog vérezni, vele együtt pedig sírba száll nemzetünk legsajátabb, legjellemzőbb intézménye, amelynek az ország nagyrészben köszönheti eddigi fennállását, hogy helyet adjon egy új, kozmopolita alkotmánynak, amely a nemzeti szellemnek nem, de a liberális eszméknek igenis megfelel. gondolja, hogy most már úgyis elég sima az ösvény, bátrabban lép ki , de csúful, hanyatt vágódik. Körülbelül egy hétig rejtezkedett vitézünk fiánál, mikor egy szép novemberi estén kijelentette a fiának, hogy ki kell mennie, mert másképpen megfullad. Kiment tehát s némi elővigyázatos körültekintés után a «Vörös ökör»-be lépett be, annyival inkább, mert az «ökör» mindig nevezetes volt a jó boráról. Jánosunk ivó beamtereket talált ott. Ügyet se vetett rájuk. Marcit kért. De nem ihatta meg, mert ime, a mulató, széleskedvü németek közül felkel egy fiatalabb példány s társainak ablakot recsegtető nevetése között odaimbolyog az öreg, tiszteletreméltó hazafihoz és az orrát felpeckeli. Később ismét felkel ugyanazon orcátlan alak, odamegy az öreghez, súg a jobb fülébe s megrántja annak kagylóját. A társaság ismét hahotázik, vitéz öreg Balog Jánosnál pedig valóságos csoda, hogy feneketlen dühében még eddig meg nem pukkadt. A német harmadszor odamegy, nyilván azzal a szándékkal, hogy most már a másik fülébe is súg valamit, öregünk nyugodtan várja a csúfolódót. Ez már odahajol a vén huszár arcához, mikor ... ... megvillan valami a levegőben. Vérsugár tör elő a német nyakából,lezuhan... De minek űzzem-fűzzem tovább!? A németet lepedőben vitték el onnét, Balog Jánost pedig láncon... Eltűnt. Mi lett vele ? — soha sem tudta meg senki. Budapest, december 31. A néppárt újéve. Az országgyűlési néppárt tagjai újév napján délelőtt tisztelegnek Zichy Nándor grófnál, a pártvezérnél, akihez ez alkalommal is ifj. Zichy János gróf intézi az üdvözlő beszédet. Az országgyűlési néppárt tagjai felkéretnek, hogy január 1-én délelőtt fél 11 órakor a pártkörben mennél teljesebb számban megjelenni szíveskedjenek. A néppárti kör külső tagjai is szívesen láttatnak. A képviselőhöz ma délelőtt rövid formai ülést tartott. A tíz órára hirdetett ülést csak fél 11-kor nyitotta meg Apponyi Albert gróf, addig a folyosókon élénken tárgyalták a kiegyezés ügyét a szép számmal megjelent honatyák. Hire is jutott, hogy napirend előtti fölszólalás lesz, de mivel Széll Kálmán nem jelent meg, mert még mindig Bécsben van elfoglalva, ez a fölszólalás elmaradt. Az elnök bejelentette, hogy az összeférhetetlenségi bizottság már letárgyalta Beck Marcel képviselő összeférhetetlenségi ügyét. Az Ítélő bizottságot a ház január 19-iki ülésén fogják kisorsolni. Ezután a távollevő minisz- terelnök helyett Lukács pénzügyminiszter beterjesztette a főrendek összeférhetetlenségéről szóló javaslatot ki fogják nyomatni és a Ház tagjai között szétoszlatni. Hogy melyik bizottsághoz lesz a javaslat utasítva, azt majd a miniszterelnök visszatérése után fogja a Ház elhatározni. Az ülés jegyzőkönyvét nyomban hitelesítették, amivel a mindössze tizenöt percig tartó ülés véget ért. A választási törvény hézagai. Az aír Lap a minap közölte, hogy kortesek lármáját nem sorozzák be csendzavarásnak. Most közöl ismét egy érdekes s a választásokkor előfordult esetet. V. vármegyében T. János 1901. évi október hó 2-án este egy a szavazáshoz szállító és a választás színhelyére igyekező kocsit s az abban ülő egyéneket durván feltartóztatta, megtámadta s B. Lászlóhoz egy fél tégladarabot dobott. Vádlottat rendzavarás miatt ítélték el A belügyminiszter ez alól felmentette, miután az 1874. év XXXII. törvénycikk 103. §-a csak a választásszínhelyén elkövetett rendzavarásról szó. Kihágásban marasztalta a belügyminiszter T. Jánost, miután szilárd tárgyat mások veszélyeztetésével eldobott. Maholnap odajutunk, hogy a korteseknek vizsgát kell tenni a büntetőtörvényből, különben nem felelhetnek meg hivatásuknak. A törvényeket ahelyett, hogy kibontanák,a összkuszálják. A deési mandátum a bíróság előtt. Az 1901. évi általános választások alkalmával Telekd Domokos gróf mandátumát azért semmmisítette meg a Kúria, mivel a gróf a választás napján szilvóriummal kínálta meg néhány választóját. A Kúria ítélete következtében bűnvádi eljárás indult meg Teleki Domokos gróf és az illető választók ellen. A deési királyi törvényszék vádtanácsa e hó 30-án tárgyalta Teleki gróf és 47 társának állítólag elkövetett visszaéléseit. A törvényszék az ügyészi indítvány meghallgatása után az összes vádlottak ellen kimondotta az eljárás megszüntetését abból az indokból, mivel etetést és itatást egyáltalán fenforogni nem lát. Mindössze 1 és fél liter szilvórium lett felszolgálva s annak is csekély