Alkotmány, 1903. március (8. évfolyam, 52-77. szám)
1903-03-01 / 52. szám
ALKOTMÁNY, 52. szám, Vasárnap, 1903. március 1. Budapest, február 28. A képviselőház hétfőn, március 2-án délelőtt 10 órakor ülést tart, amelyen folytatják az ujonclétszám megállapításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A javaslat ellen Lovászy Márton, Kecskeméthy Ferenc, Sturman György, Réich Aladár, Brázay Kálmán, Benedek János, Szily Béla, Kállay Lipót, Vázsonyi Vilmos, Ráth Endre és Sebess Dénes vannak feliratkozva. Petíciók a véderőjavaslatok ellen. Újabban a következő 11 községből érkeztek az újonclétszám fölemelése ellen petíciók a Néppárt Országos Központi Irodájához: Mező-Petri (Szatmári 147 aláírással, Nagy-Genk (Sopron) 106 aláírással, Nagy-Iván (Heves) 106 aláírással, Nak (Tolna), Kevermes (Csanád), Varsány és Ács-Teszér (Veszprém), Nemes-Kér (Sopron), Baglad, Jakabfa és Dobronak zala megyei községekből. Ezeket a kérvényeket legközelebb nyújtják be a képviselőházban. Az eddig beérkezett kérvények száma 201, ezek közül a néppárt 169-et nyújtott be. A Néppárt Országos Központi Irodája a peticionálás megkönnyítése végett megfelelő nagy példányszámban soyomasta s az aláírásoknak szánt rubrikás ívekkel látta el a néppárt katonai követeléseit tolmácsoló kérvény szövegét, amelyet eddigelé már 200-nál több községből küldtek a képviselőházhoz. Midőn erre felhívjuk elvbarátaink figyelmét, tudomásukra hozzuk, hogy a kérvény nyomtatott szövege aláírási ívekkel együtt a Néppárt Országos Központi Irodájában (Vill., József-körút 36.) kapható. Válaszbélyeget a petíció szövegét kérő levelekhez nem szükséges mellékelni. A galántai választás. A galántai kerületből írják nekünk: Minél jobban közeledik a választás napja, annál inkább bizonyosabbá válik, hogy a néppárt kilátásai a lehető legkedvezőbbek. Kormos Béla dr. befejezte körútját a kerületben, hol mindenütt óriási lelkesedéssel fogadták a választók. Tegnap Királyréven, Nádszegen és Vizkeleten tartott Kormos programmbeszédet. Királyrév előtt lovas bandérium várta a nagy kísérettel érkező jelöltet, a falu határán pedig diadalkaput állítottak a lelkes néppártiak. Kormos dr. az iskola előtt mondta el nagyhatású programmbeszédét, amely után neki tizenkét fehér ruhába öltözött lány koszorút és virágot adott át. Távozásakor pedig mozsárlövések hangzottak el. Nádszegen, Esterházy Mihály gróf birtokán, óriási tömegben vonult ki a lakosság, folytonosan lelkesen éltetve a néppártot Vizkeleten pedig zenével várták Kormos úrt, akit a legidősebb választó üdvözölt egyszerű, de szép szavakkal. Különös elkeseredést keltett a katholikus lakosságban, hogy az Esterházy gróf patronátusához tartozó galántai, felső-szelii és kossuthi plébánosok kihívó módon korteskednek a kormánypárti jelölt mellett, s úton-útfélen szidalmazzák a néppártot. Ezzel a fellépésükkel csak azt érik el, hogy a nép tömegesen csatlakozik a néppárthoz. A Szterényi-Györffy ügyben ma kellett volna a budapesti büntető járásbíróságnak folytatni a tárgyalást, mivel azonban Eötvös Károly, Györffy Gyula jogi képviselője bejelentette, hogy Györffy Gyula ez idő szerint nem jelenhet meg a tárgyaláson, mert mint képviselőjelölt kortesúton jár, Baumann bíró a tárgyalás folytatását március 7-ikére, vagyis a csikszentmártoni választás utáni időre halasztotta. Érthetetlen és minden bizalmat megingató dolog a bíró eljárása. Úgy tudjuk ugyanis, hogy Györffyt erre a második tárgyalásra elővezetés terhe mellett idézték meg. Mivel pedig Györffy Gyulát ez idő szerint nem védi a képviselői imunitás és a képviselőjelölti minőség sem képez bíróilag elfogadható távolmaradási okot, hogy magyarázza meg a bíróság amaz eljárását, hogy Györffy Gyulával szemben nem tudja szuverén jogát érvényesíteni s a törvény tekintélyének egyenes lerontásával engedi korteskedni mint képviselőjelöltet? Érthetetlen. A magyar judikaturában ilyen esetekhez nem vagyunk hozzászokva. Küldöttségek a katonai javaslatok ellen. Szerdán érkezik a fővárosba a második nagy küldöttség a vidékről. Ez alkalommal Hatvanból jön föl a polgárság 100 tagú küldöttsége. A debreceni és nagykárolyi küldöttség érkezésének napja még nincs megállapítva. A tisztviselők fizetésrendezése című javaslat ellen újabban a gyulai pénzügyigazgatóság számvevőségi tisztikara, a magyarországi tanítók országos bizottsága és a maros-tordamegyei tanítók indítottak szélesebb körű mozgalmat, ez utóbbiak kérik, hogy gondoskodjék az állam a hazafias felekezetek és községek tanítóinak az államiakéhoz hasonló rendezéséről. A közlekedési bizottság ma délután folytatta a szabad tengeri hajózás segélyezéséről szóló javaslat tárgyalását. Ma is főleg az iskolahajó ügye forgott szóban. Voltak hangok, amelyek a magyar iskolahajó létesítését egyenesen az államtól várják. A bizottság abban állapodott meg, hogy felhívja a kormányt, hogy az iskolahajó ügyét sürgősen vigye dűlőre és pedig a javaslatban nyújtott hitel keretei között. A fiumeiek kívánságát, a hajóépítési alap létesítését illetőleg a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ennek az alapnak létesítése nem szükséges. A javaslat egyes szakaszaiban néhány apróbb módosítást tettek s ezzel a tárgyalás véget ért. Az énekes Liszka. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — írta : Kincs István. Pesti embert is régen vertek meg a mi falunkban, hanem egyszer magam voltam tanúja, hogy egyet majdnem elraktak. Ha Liszka nincs, hát talyigán tolhatják haza valamelyik emeletes pesti palotába. Éppen Liszkán fordult meg az egész dolog. Az apját magam sem ismertem, az édesanyjának azonban én is harangoztam, ha jól emlékszem, tetszik tudni akkor, mikor temették. Érdemesnek éppenséggel nem igen volt érdemes, mert senki se kérdezte a halott után, mivel tartozom. Liszka, a kis árva, a könyeit potyogatta csak, attól dehogy tellett fizetés. Szóval na, mi becsületből harangoztunk annak a halottnak. Arra is nagyon jól emlékszem, hogy mikor az emberek visszakerültek a temetőből, a kis árvát az öreg biró vezette. A falu kosztjára fogták ezentúl s úgy nevelték közös akarattal. Nem tudom, annyi kaláccsal tömték-e mindenfelé szegény árvát tényleg, hanem a formája azt mutatta, hogy miben sem szenved szükséget Az arca úgy nekigömbölyödött, mint valami piros alma; a szeme ragyogott, akár a fekete karbunkulus; a haját a fésű alig tudta járni,olyan sűrűn burjánzott. A ruhája persze nem volt mindig a legtisztább patyolat, hanem elég fehér volt a hab nyaka s ha a réklije itt-ott folt után áhítozott is, annál jobban elárulta a fejlődő leány ritka termetét. Mikor már kinőtt az iskolából, akkorra az Öregbiró is levette róla gondozó kezét, hanem hát Liszkának dehogy volt szüksége immár külön gondozásra. A faluban veszekedtek, kihez menjen dologra s ha mindjárt nem is akadt munka a mezőn, olyankor otthon babráltattak az árvával valamelyest, a napszám meg rendesen kijárt neki. Abból azután persze jutott már szép karton nihára, kivarrott cipőre ... És az ármányos sokat is hordott a zsidóhoz ... Tudta, hogy szép, nagyon, de nagyon tudta. Alig volt tizennégy esztendős s a falu leányai már irigykedve néztek Liszkára. Kész nagy leánysorba állhatott volna már. De nem tette. Ő csak megmaradt gyereknek, amolyan eleven jókedvű gyereknek. Kacagni úgy tudott, hogy a könnyei potyogtak nyomába s az a jókedve ragadóssá vált. Ő elkezdte, a többi meg utána cselekedte. Szóval bizony Liszka mellett sírba feküdt a leggyászosabb bubánat is. Legeslegjobban azonban mégis az énekléshez értett. Az Úristen mivel pallózta torkát, senki se tudta, hanem mikor elkezdte, akkor úgy zengett a szava, mint valami ezüst klinkó. A mezőn a pacsirta abbahagyta a danáját s kíváncsian nyújtogatta a nyakát, ha vájjon csakugyan Liszka-e, aki dalol. A faluban meg jól tudták, hogy ő az s mikor tényleg dalolt, hát berekedt azon ízben minden borízű legénytorok. Valamennyi öt hallgatta. Mert hiszen gyönyörűség volt azt a teremtést hallgatni. Ha nem lett volna olyan szegény lány, olyan ágról szakadt... akkor, igen akkor ... azaz semmi nő. Manapság ugyan senki se lesz bolond, hogy egy koldust az éneke kedvéért elvegyen. Még Kormos Pista se szalasztotta el annyira az eszét. Pedig meglehetősen barátkozott vele. Ő is értett az énekhez, sokszor is szekundált annak a leánynak s ha úgy közösen rágyújtottak, még a pap is gondolt magában valamit. Mert elhallatszott ám az a dana egészen a papházig és Kormos Pista énekét a Liszkáéval száz közül ki lehetett ismerni. Csakhogy azért a pap akármit gondolt, Kormos Pista mégsem volt egészen bolond. És ha mégis az lett volna, a kardos édesanyja majd kigyógyította volna a bolondságából. Addig, míg csak együtt daloltak, addig hagyta őket. Hadd teljék kedve a legénynek. Örökké úgy se tart. Nem is tartott. Hanem hát, hogy nem tartott, az nem Kormosáé asszonyon múlt, hanem egy zöld nadrágos úriemberen. Olyan zöld nadrágja volt, mintha csupa leveli béka bőréből cserzették volna. Azután az egész formája is amolyan Pestről elszabadult dologkerülőre vallott. Csöpp keresni valója nem volt a faluban, hanem azért mégis akárcsak otthon lett volna, nekidőlt a kerítésnek s úgy hallgatta, hogy mint énekel Liszka azzal a legénynyel csomó fiatal között a faluvégi hársfa alatt. Csak úgy nyelte minden hangját. Kormos Pista vette észre legelébb s nyomban abbahagyta az éneket. Majd bolond lesz, hogy ő amolyan nadrágos léhűtőnek énekel. Nem is tette meg. Liszka csak egyedül folytatta. A hangja kristálytiszta volt, mint a hegyi patak, zengett, mint a rigó, pedig bánatosra fordította azt a nótát s lelke mintha átérezte volna azt a bánatot, mintha kiült volna a szavába, mintha sirt volna, hogy másokat is megrnkasson. Még nem ért a végére s az idegen, ki azt a dalt az első ház kerítése mellől végighallgatta, a fiatalok közé pottyant. — Édes leányom — fogta meg gömbölyű karját Liszkának — nem jönnél el velem Pestre ? Mindenki meghökkent. Liszka talán legjobban. — Gyere el, lányom — folytatta mézes szóval az idegen —ötven forintot kapsz egy hónapra, kitanittatlak s ott ha énekelsz, egy országnak énekelsz ... Gyere el, lányom. Ismét vihar a Házban. A képviselőhöz ülése. Budapest, febr. 28. 11 Viharos izgalmat keltettek a Ház mai ülésében azok a kardesörtető nyilatkozatok, amelyek tegnapelőtt az osztrák urak házában elhangzottak. Ez a vihar nagyon jótékony hatású volt, mert a Ház minden pártárnyalata részéről osztatlanul, ellentmondás nélkül tört ki, hogy viszszaverje a Magyarország törvényes jogai és szuverenitása ellen intézett támadást. Egymásután öten állottak fel szólásra a napirend előtt, hogy visszautasítsák azokat a keserű emlékeket felidéző nyilatkozatokat, amineket csak a győzök szoktak a legyőzötteknek odamondani. Elsőnek Rátkay pattant föl és kijelentette, hogy az osztrák honvédelmi miniszter hazudott. Apponyi nyomban rácsöngetett a szónokra és a rendreutasítás helyett csak annyit jelentett ki, hogy: — A parlament fölényét őrizzük meg, ha ebben a kérdésben is föntartjuk a kifogástalan parlamenti hangot. A kertelések nagymestere, Széll Kálmán állott föl ezután és szinte szepegve, mint a csinytevésen rajtkapott gyermek, jelentette ki, hogy osztrák kollégája nem mondott semmi olyast, ami a magyar törvényekbe ütközik. Különben fölöttébb sajnálja, hogy odaát megestek azok a nyilatkozatok, de az nem az ő hivatása, hogy ezekkel