Alkotmány, 1903. június (8. évfolyam, 130-154. szám)

1903-06-02 / 130. szám

Vill. évfolyam. 130. szám. Kedd Budapest, 1903. junius 2. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre kor. 28.­Félévre « .... „ „ „ « ]d._ Negyedéire ........ « 7.— Egy hónapra......... a 2.40 Egyes szám : HU., vidéken 10 lill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—60. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ­ HIVATAL: YN­L, Szentkirályi­ utca 28a. HZEDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél Vn., Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza. Fajfentartás. Budapest, jun. 1. (K. Ö.) A születések korlátozása, mint szociális kérdés, a fajfentartás és fejlődés szempontjából oly fontos kérdés, melynek megoldásán állandóan kell munkálkod­nunk. Első­sorban azokat az államokat érdekli ez a kérdés, melyekben a népese­dési statisztika szerint a lakosság szapo­rodása nem üti meg az átlagos arány­számot. Legrosszabb a helyzet Francia­­országban, amelynek lakossága tíz év 38,3 millióról 38­9 millióra emelkedett, vagyis az abszolút emelkedés 1 százalék. Nem csoda, hogy Franciaországban idő­­közönként oly tervek merülnek fel, melyek mesterséges uton akarnak gátat emelni a születések korlátozásának. Egyszer adó­­kedvezményben akarják részesíteni a több gyermekkel megáldott családot, máskor soron kívül akarják előléptetni azt a hiva­talnokot, aki több gyermekkel megáldott családot tud felmutatni. Újabban pedig érdemrendet akarnak alapítani oly anyák számára, kiknek sok gyermekük van. Azt hiszszük, ez az intézkedés is csak úgy hatástalan marad, mint a többi, mert a helyes eljárás talán az lenne­ az anyára oly irányban hatni, hogy a gyer­meket önmagáért és nem az ordóért sze­resse. Ezt pedig úgy fogjuk elérni, ha megváltoznak a néperkölcsök, melyek a családalapításban, a családi tűzhelyben és a gyermekáldásban örömet nem, csak ter­het találnak. A keresztény világnézetnek jut a feladat ezen a téren is nemesítőleg közrehatni. Sajnos, Magyarország is azok közül az országok közül való, melyek a születések korlátozása és a gyermekhalandóságból eredő bajokkal küzdenek. Mind a kettő egy forrásból származik. Az egyén ön­zése, materialisztikus felfogása és erkölcsi érzületének teljes megfogyatkozása kizár­ják, hogy a keresztény vallásnak a hitvesi és szülői s a nemzeti kötelmekre vonatkozó tanai érvényesüljenek. Úgy az egyik, mint a másik nem törődik azzal, hogy a jö­vendő ember az anyaméhben, avagy a csecsemő a vétkes gondozás mellett el­pusztul. Magyarország társadalmára ebben az irányban nagy feladatok teljesítése vár. Az ország természetes szaporodása, mely 1884-ben 14-9o/o, 1886-ban 13-4o/o, 1893 —1896-ig 1l-5o/o volt, 1900-ban csak 9'0o/o volt. A természetes szaporodást megakasztják a születések korlátozása és a nagymérvű gyermekhalandóság. A bűn­nek sötét leplét csak ritkán sikerül fel­­lebbenteni, csak a következményeit lát­juk, de a gyermekhalandóság kimutatá­sára pontos statisztikánk van, mely meg­döbbentő. Ezer élve született gyermek közül az ötödik életéven innen elhal Svédországban 184, Angolországban 226, Poroszországban 312, Ausztriában 374 , és Magyarországon 388. Viszonyítva­­ ezeket a számokat az általános ha­landósági statisztikához, azt találjuk, hogy az 1881—1890-ik közti időben az öt éven alul elhalt gyermekek az ösz­­szes halálozások 51,5%-át tették ki, az 1891—1895-iki időközben ezen arány­szám 52*56/6-ra emelkedett, az újabb időben 1896—1900-ig pedig 48*3o/o-ra csökkent. Vagyis az öt éven alul elhalt gyermekek átlag 50o/o-át képezik az or­szág halandóságának. Államférfiak, szociológusok és egyházi férfiak keresik a baj okát és úgy gondol­ják, hogy meg is találták, de nem rendel­kezünk azokkal az orvosszerekkel, me­lyekkel a bajnak elejét lehetne venni, így ha azt mondjuk, hogy a gyermekrendszer és a gyermekhalandóság oka a gazdasági viszonyokban keresendő, melyek a va­gyon megőrzését és a család boldogulását teszik lehetetlenné nagyszámú gyermek­sereg mellett, kérdezzük, honnan ejtsük módját annak, hogy a válságos gazdasági viszonyokon hirtelen javítsunk. Mások azt mondják, a fajpusztulás oka a rossz közegészségi viszonyok. De hát honnét vegyük azt a sok körorvost, mely az or­szágnak még elkellene, vagy ha meg is lenne az orvos, honnan a pénz ezek do­tálására. Mások ismét az egyházak nem­­törődésében, a társadalom ferdeségeiben, a törvény hiányosságában s a lanyha végrehajtásban keresik a baj gyökerét. REGÉNY-CSARNOK. Párbaj és becsület. Társadalmi regény, 2 Irta: Lilién Anna bárónő. Ford.: Hodács Ágost A vadász a nőnek bánata iránt nemcsak azt a rokonszenvet érezte, melyet nemesen gondol­kozó férfiak női könyekkel szemben éreznek, hanem egyúttal a fájdalom, mely a nőt a veszély­ben forgó erdő gondolatára átjárta, az éppen látottak után élénk visszhangot keltett lelkében. Ha nem is ismerte is a nő bánatát egész nagy­ságában, annyi mégis világos volt előtte, hogy ily leány bármily csekélység miatt nem esik kétségbe. Gondolatokba merülve folytatta útját, a gya­logösvény végén átlépett egy forgó útzárón és azután nemsokára az Amália-major területére lépett. Egy pillantást vetett órájára s úgy találta, hogy sietnie kell, ha vendéglátó barátjainál még idejekorán akar megjelenni az estebédre. Azon szerfölött j­óságos fogadtatás folytán, melyben atyj­a régi öreg barátjánál részesült, kétszeresen szüksé­gesnek mutatkozott, hogy a maga részéről, ameny­­nyire csak lehetséges, tekintettel legyen az öre­gedő házaspár szokásaira. Ezért az út hátra­levő részét lehető gyors lépésekben tette meg és csakugyan pont nyolcz előtt negyedórával elérte célját.* Glocknerné asszony a tölgyfával burkolt, ala­csony étteremben egy nyitott szekrénynél állott és éppen azzal foglalatoskodott, hogy a cukor­szelencét, egy rumos üveget és két festett, porczellántányért süteménynyel, nagy gonddal egy vakító fényességű sárgaréz-tálcára helyez­zen, melyet a szolga tartott, midőn Steinfels az ajtón bedugta fejét és vidáman kérdezte: — Szabad belépnem? — Ha hoz valamit, igen! — hangzott a vá­­­­lasz ugyanolyan hangon. Barátságos szemek nevettek az idős hölgy üde piros arcából az érkező felé. — Teringettél! Tíz ... nem, tizenegy darab. És mind maga lőtte ? — Egyesegyedül ! — erősítgette Ottó. — Persze a méltóságos asszony azt gondolta, hogy az álomszövő ily kézzelfogható valamit nem képes előállítani? Kegyed kevésre becsüli képessége­met, Burkart áldozatkészségét ellenben túlbecsüli. Mi ugyan kitűnően értjük egymást, de az igazi vadász féltékeny becsületére és zsákmányára. — Örülök, igazán örülök! — szakította félbe erre egy hang a beszélőt. Anélkül, hogy az idős hölgy és Ottó észre­vette volna, a háziúr belépett. Kemény botját a sarokba állította és sapkáját a sok agancs egyikének ágára függesztette melyekkel a szoba falai díszítve voltak. Azután kutató tekintetet vetett a schwarzwaldi órára. Mihelyt az óra néhány perccel később, az elsőt ütötte, az­ ajtó föltárult; a szolga belépett a párolgó ételekkel. Ki-ki helyet foglalt az asz­talnál, hogy kezdetben hallgatva hozzálássanak az ételekhez. Rövid idő múlva Glöckner úr a kést és villát pillanatnyira letette, intett nejének és habozva tekintett a fiatal lakótársra. Azután türelmetle­nül fölvonta vállait, mintha azt akarta volna mondani: ezt már úgy sem lehet eltitkolni és neje felé fordulva, hevesen ezt mondta: — Hartensteinen már megint az ördög az úr! A nő anélkül, hogy ez a közlés a legke­vésbbé is nyugtalanította volna, egész szelíden kérdezte: — Micsoda újság van ott már megint, Ferenc ? — Újság semmi sincs, csak a régi, ostoba gazdálkodás! — volt a válasz. — Ma délután hallottam, hogy most már a vörös erdőt is elvitte az ördög. Vigye a manó az egész gazdálkodást! Ez az ember előbb néhány hétig Ernával a világban barangol, a drága pénzt tele marokkal szórja ki az ablakon, míg itt össze-vissza megy minden, közben alkudozásba bocsátkozik azzal a semmirekellő dornsteinivel és persze előbb nem szól róla a gyermeknek, csak mikor az adás-vevési szerződés alá van írva. Újra csak azt mondom: — Vigye a manó az egész dolgot! — Isten óvjon bennünket, öregem! — szakíto­tt félbe a háziasszony. — Hiszen te egészen magadon kívül vagy. Én azt hiszem, hogy a gyermekért való aggodalmadban túlzod a vesze­delmet ! — De, édes Marim, ne haragíts föl egészen. Egész határozottan tudom! Erna még egészen vidám volt, midőn őt tegnap a vasúton üdvö­zöltem. Hiszed, hogy vidám lett volna, ha tudott volna valamit arról, hogy a vörös erdőt nem­sokára kivágják? Glocknerné asszony résztvevően fejét rázta. Tekintete véletlenül Ottóra esett és meg volt le­­petve, midőn látta, hogy ő különös figyelemmel hallgatta a beszélgetést. (Folyt, köv.)

Next