Alkotmány, 1903. augusztus (8. évfolyam, 182-205. szám)

1903-08-01 / 182. szám

VIII. évfolyam. 182. szám, Szombat» Budapest, 1903. augusztus 1. ELŐFIZETÉSI ÁR: Esési t­érre ---------kor. 28— Félévre ............ a 14— M­agyedérre ~ - - » « 7— Egy hónapra ...... « 2.40 Egyes szám 8 fül., vidéken 10 fill. megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma : 58—66. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ­ HIVATAL: Vm., Szentkirályi­ utca 28«. HIRDETÉSEK felvételnek» kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VJ, Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza. A botrány. Budapest, julius SI. (b.) Hát igen. Botrány. Mindenképpen az. Akár ügynök a­z elkövetője, akár mágnás. Akár kormányférfi, akár képviselő. A vesz­tegetés mindenképpen gyalázatos dolog. Elkövetői, értelmi szerzői egyaránt bűnö­sök s a bűnösség súlya emelkedik a társa­dalmi állás tekintélyével, a ranggal és emelkedik a megvesztegetettek társadalmi állásának, rangjának súlyával. Ha közön­séges csirkefogó, notórius akasztófára való veszteget, és fogad el tudáspénzt, szánalom nélkül való megvetéssel sújtja az erkölcsi jogrend fentartásán őrködő közvélemény. Ha tisztességes embernek, köztiszteletnek örvendő rangbélinek is­merte mindenki a bűnöst, akkor a fel­háborodás, a megtorlás követelésének ereje nem csökken, de belevegyül a szá­nalom, a részvét, a kétségbeeséssel határos csüggedés és minden alakra tolul a kérdés: hová leszünk, ha még ez is arcul üti a közerkölcsöt? És nyomban követi e kérdést a tiltakozás: a cél nem szentesi­ az eszközt. Senki fiának nem szabad még a legszentebb, a legtisztességesebb, a legüdvösebb cél el­érése kedvéért se becstelen eszközökhöz nyúlni. Szápáry László gróf esete a drámai fordulatokban oly gazdag magyar válság­nak talán legdrámaiabbik fordulata. Íme egy gazdag főúr, egy valóságos belső tit­kos tanácsos, egy előkelő közjogi funk­cionárius meg akarja törni az áldatlan obstrukciót, meg akarja menteni jó ba­rátját, a miniszterelnököt és szövetkezik egy gaz bandával, pénzt ad nekik meg­vásárolható képviselők megvásárlására, az obstrukciónak pénzbe való fullasztására. Ebben talán az a gondolat is vezethette, hogy nem kockáztat semmit, mert vállal­kozása nem áll Magyarországon precedens nélkül. Mondják, hogy az egyházpolitika «győzelmé»-ben is nagyobb szerepe volt a pénznek, mint a liberális meggyőződés­nek és tudjuk Bánffy Dezső vallomásá­ból, hogy a liberális többséget nem a szavazók politikai meggyőződése hozta össze, hanem az erőszak mellett a pénz is. Hát miért ne mentse meg most is a szabadelvű uralmat a pénz — gondol­hatta Szápáry László gróf, aki konzer­vatív katholikus politikusnak indult, az egyházpolitika idején ki is lépett a sza­badelvű pártból, de aztán oda visszalé­pett, ismét szabadelvű lett és karriert csinált. És most vége a karriernek. A 38 éves gróf visszavonulhat, hogy soha többé szerepet ne játszszék a magyar közélet­ben. Nagy volt ő benne az ambíció. Na­gyon csöndes és kicsi volt ő neki a Quar­­nero. Miniszter akart lenni és most meg­bukott. Nagyravágyó terveinek ezen si­ralmas csődje az ő legsúlyosabb bün­tetése, a lelkiismeret furdalásairól nem is szólva. A rosszban egyesülök cinkostársak. Már most ki a Szápáry cinkostársa? Felfelé, nem lefelé. Dienes és a többi apró go­nosztevő Berlinben vagy már másutt ne­veti Szápáryt, az áldozatot. De ha a mi­niszterelnök? Súlyos vádak hangzottak el Khuen-Héderváry ellen és ő nem tilta­kozott, nem védekezett határozott nyíltság­gal, csak azt jelentette ki ma, hogy meg­jelenik a parlamenti bizottság előtt, állásá­ról pedig, akármennyire nógatja erre az obstrukcióhoz visszatért Kossuth, le nem mond. E percben még nem tudom, miket vallott a miniszterelnök ma a késő éjjelig együtt maradt parlamenti bizottság előtt. Azt sem tudjuk, hogy az esetleg felmerülő adatok­­ reá is fogják-e bizonyítani a bűnösséget. E percben tehát ítéletet nem mondhatunk az ő személyét illetőleg és nem adunk hitelt a szocialisták által ellene ez ügyben terjesztett híreszteléseknek. Szerettük volna hinni, hogy Szápáry László gróf nem bűnös, csak aljas gaz­embereknek áldozata. Ez a hitünk meg­ingott. Maga Szápáry ingatta meg. Most pedig szeretjük hinni, hogy Khuen-Héder­váry nem bűnös. Nem az ő személye kedvéért, nem a politikája kedvéért, amely iránt nincsen bizalmunk, hanem azért, mert Magyarország miniszterelnöki méltó­sága nem tűrheti magán a legkisebb fol­tot sem. Bizonyítsa be a miniszter­­elnök és bizonyuljon be, kívánjuk, hogy ő ebben a gyalázatos vesztegetési bot­rányban ártatlan és elégtételt kell, hogy adjanak neki vádlói is,, ellenségei is. De ha ez a bizonyítás nem sike­rül, akkor kell, hogy elhagyják őt a leg­jobb barátai is, akkor buknia kell. Ö, ha bűnösnek érzi magát, már lemondott volna, legalább ez volna a kötelessége, de ő nem mondott le, ő szembeszáll a gyanúval és mi nem azt mondjuk, amit a győzelemittas rakoncátlan obstruk­­cionisták, hogy ez a képviselőház a Csendesen . . . Rajz. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — ... és maradjon csendesen nyugodtan, így irt­a neked, kis húgom nehány hónap előtt; te pedig, a te nemes lelkeddel önfeláldozó szíveddel azt felelted neki: «fiat». Azóta kerülöd az embereket, még jó barátaidat is, arcocskádról letűntek a rózsák, elszállt az örökös mosoly is, mely még könnyeiden keresz­tül is utat tudott törni magának akkor, máskor. Nem megy sehova, mert a kiváncsiak kérdezős­­ködései elöl akarsz menekülni, kik folyton fag­gatnak, mi lett, mi bajod, hová lett gyermekes jó kedved, örökös mosolyod? Hugocskám, én tudom mi lett! Szerelmes vagy, reménytelenül, ő elment, itt hagyott téged megmérhetetlen nagy bánatodban, tengernyi ké­tely és kétségbeesés közepett. Te vársz, te hiszel benne és kapaszkodós, miként a vízbefuló, üres szavaiban, csendesen, nyugodtan. Igen, csendes vagy­ túl csendes. Amint itt ülök, fejem önkéntelenül lehajlik egy kedves teher alatt és ez a teher a vissza­emlékezés rád, a te kezdődő boldogságodra, viruló tavaszi napra. Sokáig nem jött ez a nap s mi már azt hit­tük, hogy a mi Lüikénk nem lesz szerelmes, hisz komoly, okos kis­lány voltál. Nem láttad soha rózsás színben az életet, nem adta meg neked a sors, hogy boldog légy. Te csak anyán­kat szeretted, hitvallásoddá lett gyermeki szere­teted. De nem sokáig tehetted ezt, mert az anya itt hagyott bennünket örökre. Sokáig búsultunk, te talán tovább, mint mi fiuk. Akkor jött egy, kinek lángesze, fellépése, modora, főleg pedig hatalmas szív, mert te hiúságának megnyilatkoz­­tatását szívnek vetted, kit te méltónak tartottál szeretni és cseppenkint lopódzott szivedbe sze­relme, betöltötte minden hézagát, nem hagyván helyet más érzelmekre, s most emiatt üres ne­ked minden nélküle. Egy napon sugárzó arccal fogadtál, szemeidből sötétkék égbolt kandikált ki, ajkaid körül pajkos mosoly, olyan mosoly, min­t ketten mosolyognak egyszerre, játszado­zott. Megöleltél és fülembe súgtad : — Bátyám, találkoztam a boldogsággal. Te vársz, remélsz ott is, ahol már nincs mit reményleni. Míg én ezeket itt írom, te a nyitott erkélyen vagy, lenézel az utcába, nézed a helyet, hol utoljára láttad őt eltűnni a nagy tömegben, nem merek hozzád szólni, félek, hogyha felza­varlak álomszerű merengésedből, leszédülhetnél a kövezetre. Nem, nem hantiak . . . maradj csendesen, nyugodtan!... Mi lett belőled kis húgom! Egy helyes kis naptár, melyet tőle kaptál, július 10-ikét mutatja, a szabadban 20 fok meleg van és a nagy kan­dallóban tüzelnek ! Mert a fehér szobában na­gyon fáznak. A cselédek halkan, fejbólintva jár­­nak-kelnek és sehogysem akarják megérteni, hogy Lili nagyságánál miért kellett befűteni a kályhát. Igen, miért? Ezen töröd barna fejecskédet, Lilikém. Miért kellett felébredni a kedves álom­ból? A fehér karakül-karosszéknél, melyben ülsz, nem tudom mi fehérebb, a te arcod-e vagy a karakül ? Most emeltünk ki az ágyból, alig tudsz megmozdulni, oly gyenge vagy­ valami papirost szorongatsz s látom, ha a néni kimegy, lopva elolvasod. Tudom, mi a tartalma, jönni láttam. Ugy­e még el sem kezdted és már vége. Egy másik júliusi nap áll szemeid előtt, oly élénk színekben, mintha azóta nem múlt volna el egy hosszú év, rád nézve a testi és lelki meg­semmisülés esztendeje, fukar örömökben, gazdag sokféle töprenkedésben. Milyen szép volt az akkor, midőn megkérte kezedet. Az esküvőt azonban halasztottátok; eleinte te akartad így, oly fényesek, oly boldogok voltak az első napok, hogy féltél, hogyha kimondanád az «igent», elrebbenne a varázs, a boldogság, mert ez fehér ruhában jár, illatos liliommal ke­zében és a férjes asszonyokhoz nem jön, ha jön is, nagy ritkán. Azoknak rokonát küldi el, a mámort Ki azután elmondja nekik a mesét, mely boldogságról szól és e mese felett sok, sok keserű könny folyik.

Next