Alkotmány, 1903. november (8. évfolyam, 259-283. szám)
1903-11-01 / 259. szám
Vill. évfolyam. 259. szám« Vasárnap, Budapest, 1903. novemberi» ELŐFIZETÉSI ÁR:' ' ' Egész évre ... .kor.38.Félévre...... « 34.— Hegyedévre..... « 7.— Egy hónapra .... ár 2.40 Egyes szám 8U., vidéken 10 till. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma 1 58—60. SZERKESZTŐSÉG - ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL*' Vill., Szentkirályi-utca 28a. *. •1 HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban, és BÉCSBEN: Fried! Hubertné 4 m, Matzleinsdorfer-Strassa T. ! Kéziratokat nem adatik vissza. Résen álljunk! Budapest, október 31. (b.) Valljuk és fentartjuk, hogy Tisza István gróf megbízatása a kormányelnökséggel nem hozza meg az országnak a kívánt békét. A szabadelvű pártnak sem, a parlamentnek sem. Ez a megbízatás nem old meg semmit, hanem újra összezavar mindent. Nem hat megnyugtatóig sehol, sem Magyarországon, sem Ausztriában. Katonai programmja, törvénymagyarázata épp oly homályos és kétértelmű, amilyen világos kormányzati szelleme. Legelső akciója most, hogy kormányát megalakítania sikerült, mindenesetre a törvényenkívüli állapot megszüntetését fogja célozni. Ennek az állapotnak a megszüntetése az ország érdekében feltétlenül óhajtandó, hozzá is járulna ehhez az egész parlament, ha az ellenzéki pártokon csak egy cseppnyit is bíznának abban, hogy Tisza István legális eszközökkel, egyenes úton akar véget vetni az illegális állapotnak. A bizalmatlanságot e tekintetben a Tisza-név meggyökeresedett népszerűtlenségén kívül táplálja elsősorban a Tisza István-kormány névsora, amely talán az új honvédelmi minisztert kivéve, provokatíve óliberális. Apponyi és az agráriusok határidőre meghódoltak Tisza Istvánnak, lehetővé tették neki a többségszerzést, ezen többség «egységesítését», azáltal, hogy benmaradásukkal nem erősítették az obstrukciósok táborát, nagy fölényt biztosítottak neki az ország és a korona előtt és ő mindezt a sok becses szolgálatot azzal honorálta, hogy kabinetjében egyetlen egy helyet sem adott Apponyiéknak, hanem régi, jó, megbízható híveit gyűjtötte maga köré, velük tölti be az államtitkári állásokat is. Ezt is a haza oltárára letett babérkoszorúnak nevezi Apponyi? Várjon álmodta-e valaha Apponyi, hogy ő valamikor egy lírikus hangulat elkeserítő hatása alatt támasza leszen egy ó-liberális kormánynak? A Tisza-kormányban rejlő személyi gyamokok mellett még nagyobb erővel táplálják bizalmatlanságunkat a tárgyi okok. Ezek közt első helyen szerepel Tisza katonai programmja. Ennek, kivált a 8-ik pontnak politikai és közjogi taglalásába nem megyünk bele, csak annyit konstatálunk, hogy ez a 8. pont, ez a Tiszaformula a legkétértelműbb formulák egyike. Nem tisztázza a kérdést még a szabadelvű pártban sem, ott Apponyi és hívei ma is ellene vannak és jogfeladást, jogszorítást, visszafejlesztést látnak benne a szabadelvű párton kívül is. De annyira megy ezen formula homályossága, zavarossága, hogy immár Ausztriában is készülődnek ellene. Az osztrák képviselőház német pártjai,kivált a keresztény-szociálisok máris Ausztria megalázását, a korona jogainak megnyirbálását látják benne és heves támadásokat szándékoznak ellene a Sreichsrathban intézni, Így állván a dolog, nincs kizárva, hogy a magyar obstrukciósok már első intrádára nagyszabású vitát provokálnak ezen formula fölött, parlamentáris mederben, a házszabályok határain belül. Ezzel pedig az ex-lex-állapot gyors meg-szüntettetése már az első perctől fogva kérdésessé válik. Mit fog akkor Tisza István csinálni? AZ aktív rezisztencia terére fog lépni, ha lehet parlamentáris alakban, ha nem lehet (és ez a valószínű), erőszakkal. Miniszterei óliberálisok, a régi liberális gárda tömött sorokban, az önfentartás ösztönétől is sarkalva, harcrakészen áll möögötte, akkor is, ha Apponyiék akkor (ami nem egészen valószínű) kitalálnak lépni a pártból. Az már akkor mindegy lesz Tiszának. Ő akkor leveti a glacékesztyűt és megmutatja az erős öklöt előbb a képviselőháznak; ha kell, azonnal, ha kell, a szükséges előkészületek után az országnak a kerületekben. És elkeseredett harc fog megindulni az egész vonalon és jogot, törvényt, igazságot nem vár akkor senki, mert a miniszter-elnököt Tiszának hívják. Tisza bemutatkozása után mindjárt az első napok lesznek a döntők. Akkor fogjuk meghallani, mi az ő általános kormányzati programmja és sok jót nem, várunk tőle, tehát bizalmatlansággal fogadjuk és erélyesen küzdeni fogunk el Aki szombaton ünnepel. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Az öreg Miska bá’ úgy csoszog, úgy húzza a lábát, hogy az egész udvar visszhangzik bele és a második szobában szendergő kis gyermek sírva fölriad. Ilyenkor kiszalad a zsidóné nagy cifrán — még a borzas haja is gyöngyökkel van teleaggatva — és egy vastagot káromkodik, hogy: — Ilyen-olyan adta, húzz fel azt a láb . .. ne járj, mint egy delizsánc . . . Nem a tied portale .. . Kuss ki ! Ez azt teszi, hogy lassan járjon, mert nem otthon van. A vége pedig a kutyának szólna, ha volna kutya, de az egész szomszédságban sincs, mert hát a község közepe táján vagyunk s ott nem igen tartanak, manapság szegény emberek laknak ott. Az öreg Miska bá’ hát nem is nézett szerte a kutya után, hanem a begyébe vette a szót és egyet-kettőt nyögve, óvatosan emelgette nagy csizmákba öltöztetett lábait. De hiába, az udvarnak a kavicsai csak zörögni kezdettek s azoknak lármáját csupán a szobából kihallatszó gyermeksírás és az asszony fülsiketítő sápitozása kiáltotta túl: — Te rabló, te zsivány, te kutya, kiroblad az árokba! — Mit csináljak, istálom, úgy el vagyok fáradva és az a nagy hülés . . . hogy majd meghalok benne, úgy mondta, hogy nyöszörgés volt a hangja. Nem csoda, szegénynek minden tagja úgy át van hülve, hogy összezsugorodott. Meggémberedett ujjai között jól áll a gyeplő. Mintha azok a nagy hidegek nevelték volna kocsissá. Egy kapocscsá bogosodtak össze az ujjai úgy, hogy ki se tudná egyenesíteni, ezért nagyon keményen fogja a gyeplőt. Különben a lovai sem gonoszak, úgy ismerik, úgy megértik, mintha pajtásai lennének. Csikó korukban ő tanította volt be, mikor szántóvető korában a bársonyos mezőket járta. Az ő mezőin járt, azokat művelte. Most mások szántjákvetik. A jó munkástársakat, a hámba szoktatott lovakat, melyekkel buja termővé tette dűlőjét, most más szolgálatában űzi, mig fehér tajtékosak lesznek. Szegény öreg lovak, vele együtt öregedtek — de futniok kell, szorgos a munka, szódavizet, pálinkát hordanak szerte-széjjel, pénzt keresnek, most is jó munkások. — Kuss ki — ez az öreg béresnek szólott és ment is a szóra, húzta hüléses lábait, hogy csörögtek a kavicsok. Az asszony lejött mérgében a galáriáról, hogy inkább szidhassa: — Te semmi, te kutya, aluszik az enyim kicsi gyerek ... ostoba kuvasz, takarodj egymás után! — Hiszen megyek, istálom, csakhogy nem bírom a csontjaimat jobban . . . úgy oda vagyok. Nyögött az öreg béres, olyan volt a hangja, mint télen a csikorgó szekér. A hangszálait is megvette a hideg. Az egész embert nyomorékká tette a hideg, a tyúkketrecek között aludt azokban a farkasordító téli időkben és átjárta a velőit a fagy, most nyomorék. Kimegy a kapu elé ünnepelni, ma szombat van. Amint megnyitotta a csengetős kaput, úgy becsapta azt utána a levegő, hogy megcsördült a háznak minden üvegablaka. — Na, szemtelen kutya — rohant oda a felmérgesődött zsidóné — hát truccolni? — s kinyitva a kaput, úgy fellökte az öreget, hogy átbucskázott az árok túlsó partjára. — No, kendet jól kitelepítették a kapujából, Miska bá’ — szólt egy pipás ember a tápászkodó öreghez. — Bizony, én faragtam a tulajdon két kezemmel azt a kaput — csikorogta vissza Miska bá’ — s kilökenek rajta — tette utána keserűen. — No, jöjjön, hadd fölsegélem — oda hajolt az öreghez s felhúzta a földről — jöjjön hát velem diskurálni, kend úgyis ma szombaton ünnepel. — Igen, igen — bólintgatott az öreg s megindult csoszogva. Útközben háromszor is lehajlott a korcsma előtt elhaladtában s egy-egy szivarvéget emelt fel a földről. Bagónak nevezik a szegény emberek s mikor már nem telik dohányra, ezt teszik a fogukra és rágják. A pipás ember megnézte hajladozó társát — s úgy magában megcsóválta a fejét Oda se nézett, mégis meglátta, mikor az az öreg belopta a bagót a szájába. . Mint a seb kötözgetésénél félre szokott fordulni az, aki irtózik a vértől. És azután újból haladtak. Miska bá’ törte meg a csendet az ő rossz hangjával: — Hát bizakdökének, kiszármaztatónak — így jártam, így kellett nekem. — Hm, hm! —ümmögött a pipás ember. Világért sem mert volna tovább kérdezni, hogy «miért kellett úgy neki» — nemcsak azért nem