Alkotmány, 1903. december (8. évfolyam, 284-309. szám)

1903-12-25 / 305. szám

Alkotmány. 305. szám.. . HU III. , tr---r~--- ---- ' ' *---■■ ■' ..............■■■_ Kedves testvér, a Golgotha tövében Egy sír üres, igen-igen, üres. Abban feküdt holtan, A­tdöfve, vérben, Hogy borzalom, valódi rémület: ~ Embert, még, jaj, oly szörnyen meg nem öltek , mégis .. . Testvér, én nem beszélek többet: Meghal e fölél s föltárnád s újra él A vér, a vér, a jezsuitavér. :«■ .•' . in:,*' . A zárt kárpit Salamon templomában Jézus halálakor kettérepedt. ~cí A Szentek­ szente úgy maradt, kizártan, Mert Jehova hozzánk szállt tőletek. «Választott nép» mi lettünk. Vérség sorján Szent zsidó fajzat, mely folyt Golgothán, Bennünk a vér — megváltó drága bér — Bennünk a vér ... a jezsuitavér. Kedves testvér, jezsuiták csuhája Szerény csuha s téged úgy ingerel: «Le a csuhással!» lelked ezt kiáltja. Kérlek, kiáltsd, kiáltsd: «Keresztre fél!» «Keresztre fel!» «Feszítsd meg! «Rajta: öld meg!» Mert, ha meg kell tisztítani a földet, Jehovának mindennél többet ér Bűnözökért a jezsuitavért Lévay Gyula. Pásztorjáték. Irta: Domonkos István. 1. felvonás. Történik Péter parasztgazda: hazában. A személyek: Péter, a gazda.­ felesége, a Vera. Gábor, öreg ember, kegyelem­kenyéren élő. Miska: Péter gazda fia betlehemes gyerekek, egy angyal, egy betlehemet vivő és egy öreg pásztor. Idő: Estefelé, Péter gazda szobájában. Vera: Jaj Istenem! de röpül az idő, semmi­képpen sem akar rám várni, pedig szeretném megkérni, hogy várjon rám kicsikét, míg dol­gommal végezek. (Tesz-vesz a szobában. Taka­rít.) Hejh! Csak mi asszonyok tudjuk, mennyi a bőm­ünk ilyen nagy ünnepnek a küszöbén! . . . Mindig csak mondjuk: No még három hét... No még két hét... egyszer csak itt van , betoppan a szent karácsony!...Mindjárt itt a szenteste.Bizony szép este is ez, nekem meg kétszeresen is szép! Hány esztendeje is? (ujján számit) abbizony! A Miskánk tizenhét esztendős, a Marcsánk, az Isten nyugtassa! ammeg huszadikban lenne, éppen egy esztendejére született, mikor meg­esküdtünk. Abbizony! éppen huszonegy eszten­deje, mikor beállított hozzánk a Péter, ezen a napon ha’ szent karácsony estéjén. Mintha most is látnám! finom legény volt: szelid, jámbor. Azzal kezdte a beszédet: Verát — mondtam neki: hallom! — megint csak kezdte: Vera! szép este van máma . . . ezen a szép estén szeretnék, neked valamit mondani! — Aztán egy­kettőre, mennyi szépet mondott! Istenem minden szavát elhittem neki, de nem is bántam meg... Rá, farsangon megesküdtünk és azóta is huszon­egy évig mindig, mindenben olyan volt, mint akkor, azon a szent estén fogadta ... Jaj Iste­nem ! hogyan megállt a kezem, pedig csak úgy ég a dolog körülöttem ! Milyen rendetlen a szo­bám .. . Hála Isten, csakhogy a kis kalácsomat meg a kenyeremet kevetéltem. Gyerekkoromban mindig hallottam, hogy a kis Jézusnak egész cipót, meg egész kalácsot kell hagyni az aszta­lon, mikor az éjféli misére elmenünk. Bizony, ha nem iparkodom, megesett volna velem, hogy nem tudok a Jézuskának egész kalácsot adni. Öreg Gábor (kívülről): Van-e itthon valaki ? Ellophatnám az egész konyhát!­­ Vera: Van, van! Nem olyan könnyen menne ám az a lopás! . . . (magában) jaj, ekkor hordja be hozzám a szél ezt az öreget ! (Kitekint.) Maga az Gábor bácsi? . . . Kerüljön beljebb. Gábor: Dicsérjük a Jézust! Adjon Isten Vera húgom! Talán rosszkor is jövök, de ládd e! utoljára az ember az imádságba is belefárad. Gondoltam, benézek hozzátok egy keveset, ha nem leszek utadba! v Vera: Hozta Isten Gábor bácsi! .. . hát bi­zony van dolgom, de azért, csak kikerülgetjük egymást, nem idegen Gábor bácsi, hogy cere­móniát kívánna tőlem .­­ - Mindjárt gondoltam ám, hogy az unalom hozza ! . . . Gábor: Az az! az ilyen öreg bizony már csak úgy jár-kél, mint a kóró az út mentén, ha a szél mozgatja. Az Isten kegyelme. Vera: No bizony! Mink­re vagyunk ám gőz­masinák, akiket úgy főztenek. Minket is csak az Isten kegyelme éltet, ha fiatalok vagyunk is. Gábor: Te mindenre találsz szót Vera húgom, aztán mindig fején találod a szeget. . . Hejh, akinek senkije nincs a világon ! Vera: Az Isten mellette áll mindig, Gábor bátyám! meg a jó emberek. Gábor: ügy, ügyi te is azok között vagy leg­esül, Vera húgom, az óráddal, hogy az Isten áldjon meg! "!H Vera: Nem is hagyják őt soha, Gábor bá­tyám, míg él; mert bizony nem mindennapi ember maga, aki fölött úgy csapkodtak a csa­pások, mint maga fölött. Az ilyen embert párt­fogásba kell venni. J ) Gábor: Mindenem elpusztult, hibámon kívül. Ver­a: Mindene, Gábor bácsi ! az utolsó volt ez a kis ház ii, amit tát-/vettünk meg a licitán. Gábor: Nem ez volt az utolsó, húgom , ha­nem a fiam . . . Tudod, elbitangolta a földemet, elpazarolta a kis fekvő pénzemet. Gondoltuk, ha megházasítjuk, majd megjavítja a felesége. De­hogy­­ elhalt a szegény mellőle, félig a bá­nat vitte a földbe . . . Körült-fordult az idő, már csak a kis tehenünk, meg ez a házunk maradt. Mikor apránkint ez is lecsúszott a torkán, a szegény anyjukom nem bírta már megérni a licitát. Megölte a szégyen a bánat . .. úgy maradtam, mint az ujjam, de gondoltam, van még azért fiam, majd megtér, mint az evangeliumbeli tékozló fiú! Nem úgy lett, nem . . . világgá ment, elvesztettem az utolsó kincsemet is, a tékozló fiamat .. . Vera (elérzékenyülve): Hát biz abból csavargó lett, világ szennye. De ne búsuljon azért ! Az Isten még arra is rátekinthet Üljön le!­el ne, hogy még eddig le sem ültettem a nagy beszéd­ben. Ne búsuljon! így m­i. Nála van a pipa? Majd előkeresem a Péter dohányát (keres), juj, ez az aplytik! De eldug mindent! Mindenének öt helye is van . . . No, megvan. Itt van Gábor bácsi, tömje meg csak a pipáját, majd felejd­­kezik! «. Gábor: Jó asszony vagy, Vera! Vera: Jó, jó, mint a krumpli, jó, ha más nincs . . . Adta-teremtette! csakhogy eszembe jut a krumpliról a kenyér meg a kalács. Bizony, még lekapja a kemence!.. . Csak pipázgasson! Kiszaladok a konyhába, kiszedem a kenyereket (útközben találkozik a Miska gyerekkel). Te vagy, Miska! No csak ereggy be, ott bent van a Gábor bátyád .. . Végeztél a dolgoddal? Ne ta­láljon ám utánad semmit keresztben az édes­apád! sír Miska (sörkedt bajsza legényke). Miska: Édes anyám csak nem akar megbízni bennem. (Bejön.) Adj Isten, Gábor bácsi! Gábor: Dcsérjük a Jézust, Miska öcsém! Miska : Dicsérjük a kis Jézust mindörökké! . . . Nehezen szenyel a pipa bátyám ! Talán szí­k a csutorája! Gábor: Szitk ám a szufla, Miska öcsém. Meg a tüdő is kopott. Miska: Mire én annyi ideig koptatnám a tü­dőmet, mint Gábor bátyám­, alig szufllna az enyém. A mifajta fiataloknak nincsen olyan jó fajta tüdeje, mint a régieknek! Gábor: Hát lesz. Mi­ka öcsém, Istennek le­gyen hála, hetvenhetedszer várom a kis­ Jézus születését, a mai szent­ bőjti nappal-e. Volt is az eszembe, hogy a hetvenhét, a két hetes el­kaszál , de már úgy látom, megbirkózom vele, mert holnap, szent karácsony napján jövök bele a hetvennyolcba. Miska: Szép napon született, Gábor bátyám! Gábor: Az ám! Sokszor mondta édes­apám, az isten Nyugtassa! hogy a kis Jézussal szilet­­tem. Ki is jutott a nyomorúságából elég , öreg napjaimban verődtem a sorsára: olyan vagyok, mint a gazdátlan jószág,­se hajlékom, se hazám ! Miska: Ne mondjon ilyet, Gábor bátyám ! Lám! édes­apám szavatartó, amit ígért, állja , örökös hajlékra van nálunk. Milyen finom kis szobát csináltatott ott hátul a kamarából, nem nyugodalmas , se etlen, se szomjan nem hagyjuk, meg aztán az egész falu gazdaasszonyai hogyan gondolnak Gábor bátyámra! Gábor: Igaz! az édes­anyád még dohánynyal is ellát. Hogy a Jézus adja vissza ! Miska: Igaz ni! szekint nekem is elkelne, összetakarítottam az udvart, elláttam a marhá­kat, rendbe tettem mindent, talán megérdemlem a pipa dohányt (pipára gyújt.) Gábor: Derék gyerek vagy Miska, még is áld­oz út Jézus, csak légy jó igyekezettel. Az én szerencsétlen fiam bezzeg nem járt soha Isten hírével. Komája volt a munka. Még kisebb volt, csak pöröltem vele, késztettem a jóra, de hogy nagyobb lett, felém fordult, még nekem volt rövidebb. --- • Miska: Ne felejtse szavát, bátyám! Kialudt a pipája. Itt van tűz! (Rágyújt.) Gábor : Köszönöm szép öcsém ! Hát tádd-e, később gondoltuk, megházasítjuk. Az se hasz­nált Még jó, Hogy a szegény menyem elmúlt, nem húzza a koldusbotot, meg a szegény anyju­kéra, az Isten nyugtassa őket! Miska: Szomorú história! hagyja abba Gábor bátyám! Gábor: Elhagynám, de elejbém van írva, öcsém, mindig az eszembe ötlik. Eszembe, az egyetlen fiam, akit elkapott a világ, meg a bűn. Vera jön. Vera: Beszélgetnek, beszélgetnek ? . . . Jót van. Ni, hoztam, friss kalácsot, még gőzöl is. Itt van Gábor bátyám, falatozzon. Ne Miska fiam, neked is, látom tiszta az udvar, megérdemled! Miska: Köszönöm, édes anyám! előbb majd csak pipálok egyet. Vera: Oh­,­­te bagó­ fészek, te­ illik az ilyen gyereknek ? Még a szád is alig pölyhődzik! Miska: Ejnye édes anyám! bizony még óku­­lát kell adnom, hogy meglássa a bajszomat! Vera: Oh te nagy mihaszna, te! Így beszélsz az édes anyáddal ? Miska: Itt van! Most meg úgy tesz édes anyám, mint az egyszeri, amit a villával föl­hány, a gereblyével lehúzza. Előbb dicsért, most meg már nagy mihaszna vagyok. Vera: Fogd be a szádat gyerek, mert majd betömöm! Miska: Meg is köszönöm édes anyám, ha egy szivarral betömné, a kis Jézus születése ünne­pére. ni! Gábor: Nem fogsz ám ki rajta Vera húgom! . . . Csak jó gyerek légy Miska! az édes anya keze mindig százszorosan jutalmaz! Miska: Hát a tréfa, tréfa! . . . Hanem az igaz, hogy nem is adnám oda az édesanyámat az egész világért! Vera: No, no édes fiam! most már szeretlek! Eij ! de hol is lehet ilyen soká az édesapád!... Ni, már esteledik! Miska: Nem tudom. Hogy az ökrökkel haza­jött, azt mondta, hogy még lesz valamelyes vé­gezni valója­­ a faluban. Majd csak haza jön most már. • .. Vera: Haza, haza! Addig én még kinézek ke­veset: már talán kihűlt a kenyér, kalács, elra­kom a kemence tetejéről, hozzá szegődhetne bizony még a kurya is, még én itt tereferélek. Meg aztán dióról is kell gondoskodni, majd jön­nek a gyerekek karácsonyi szép énekekkel és nem lesz mit adnom nekik! (Kimegy.) Gábor (falatoz): De áldott keze van öcsém az édes anyádnak! Finom egy kalácsot sütött! Miska: Csak egyék Gábor bátyám! . .. Nini! látom ám! jön az édes apám. Tyhy Gábor bá­tyám ! Csutora van a nyakában, aligha bort nem hoz! Gábor: A bort bizony az Isten bornak terem­tette. De azérti bor nélkül is élet az élet, csak elégedés legyen. Miska: Bizony ! hébe-hóba kevéske bor nem kutya ám! Hanem ha tudnám, hogy valamikor lekap a bábomról, megátkoznám még ma. Gábor: Jól beszélsz Miska fiam! Mert bizony nagy baj az, hogy az emberek mérget csinálnak maguknak sokszor abból, amit az Isten áldásnak teremtett.­­Péter jön (javakorbeli gazda, szép nagy bajsza.) Péter: Dicsérjük a Jézust! 20 Péntek, 1903. december 25.

Next