Alkotmány, 1904. január (9. évfolyam, 1-27. szám)
1904-01-01 / 1. szám
IX évfolyam. 1. szám, Péntek» Budapest, 1904. januári. SZERKESZTŐSÉ® ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL: VUL, Szentkirályi utca 3S*. HIRDETÉSEK teljéteknek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VH., Maizleinsdorfer-Strassiä 7. Kéziratokat nem adnak vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: évre ........ kor. 28.— Félévre . ..... .r 34.— Kegyedemre........ 27.— Egy hónapra. ...... * 2.40 Egyes szám 8 Ili., vicéken 30H13. Jfsgjelenik naposként reggel, kivéve hétfőn. Tüvheszd!» szdja : 58—6S. Boldogabb ujesztendőt. Budapest, dec. 31. Jó remények napja virradt mindenkire az óhajtások és képzelet szárnyain. A rideg valóság ritkán váltja be a szerencsekivánatokat. Hálával tartozunk Istennek az élet bajai között is minden jókért, mert megsegített és sok keserves csalódás után a biztató reménységért, melynek komoly alapja hitünk az isteni gondviselésben. így lépjük át az újév küszöbét s köszöntjük a jövendőt. Végigtekintve Kárpátunk ormairól széles hazánkon, a kép, mely elibénk tárul, vigasztalan. Szegénység, züllés, romlottság mindenütt. Családban, társadalomban, községben és államban. Nem látjátok a népet kivándorolni tömegesebben, mint valaha. Mintha török hajtaná ki hazájukból magyarjainkat vagy mintha ellenségtől menekülnének, százával, ezrivel szöknek. Nem halljátok a mozgást? Mintha szociális földrengés volna, úgy zugnak munkások és munkátlanok. Pártos táborokra szakadt a nemzet, mely nem ül többé a saját házában, mert mint hétszáz évvel ezelőtt, zsidók és izmaeliták foglalták el földjeit s uralkodnak az állam hivatalai és kincsei felett.. Az országgyűlés semmi s a nemzet akarata a semminél is kevesebb. Hazugok csinálják a hamis közvéleményt s a korrupció ismét játékot űz a joggal és szabadsággal. A szerencsétlen ország kormányát önkényes ambíció ragadta magához, mely felekezeti elfogultságot hitetlenséggel s erőszakot furfanggal párosít Eszmék nélkül, elvek nélkül, cél nélkül hányódik, vetődik államunk iránytalan sajkája. E honnak minden polgára érzi a veszedelmet, segíteni nem tud senki sem. Komoran és csüggedten haladunk a romok közt, melyeket az elmúlt esztendő pusztítása döntött halomra. Nem véletlenül, nincsen a történetben véletlen, ennek így kellett lennie. Évek és évtizedek hibás és gonosz politikája érlelte meg a nemzet testében és az állam szervezetében ezt a nyavalyát, mely lázban tört ki és erőtelen tespedésben roskadozik. A zsidó liberalizmus bűne ez állapot, hogy átengedtük szép hazánkat e lelkiismeretlen rendszer zsákmányául. Egy teljes mivoltában erkölcstelen, antikeresztény és magyarellenes banda hamis jelszavakkal hatalmába kerítette a népet, megszállotta a parlamentet, megtévesztette a királyt s a törvény tekintélyével és a kormány erejével ásta alá az állam intézményeit s mérgezte meg a nemzetet. Minél tovább uralkodott e rendszer, annál betegebb lett a nemzet és gyöngébb Magyarország. De minél inkább elsatnyult ellenálló ereje népünknek, annál elbizakodottabb lett a kizsákmányoló szövetkezet Ezért kellett bekövetkeznie annak a válságnak, mely az elmúlt esztendőben országunkat gyötörte, most is gyötri és sohasem lesz vége, míg a zsidó liberalizmus teljesen el nem veszti befolyását a kormányra és az országgyűlésre a királynál és a népnél Itt van a veszedelmeknek gyökere, a bűnmentés munkáját ez alapokon kell megkezdeni. Amit Tisza István tesz és hirdet, amit barátja, Kossuth Ferenc tesz-vesz, az csak stádiuma és részlete a nagy válságnak. Ők maguk is benne vannak, a szabadelvű párt és a Kossuth-párt is, csak talán nem veszik észre, hogy éppen élik a vesztesek, mert nincs bennük lélek és mert pártjuk és politikájuk tarthatatlan. Hiszen ezért erőszakoskodnak és fele rangodnak csalárd taktikához. A tisztességres emberek elfordulnak ettől. Mindig merészebben űzik mesterségüket. Betörnek már a templomokba. Amit Tisza Kálmán hiába kért a pápától, hogy segítse őt a választásoknál, fia megköveteli a katholikus papoktól, hogy a templomokban a szószékről hirdessék kormánypolitikájának támogatását. Katholikus papok a zsidó-liberálizmus mellett! Mily képtelenség! Büntető kancel paragrifus tiltja, hogy a templomban politizáljan? tk s az ellenzék mellett ezt tenniök nem szabad, nem is illik; de megfordítva, a Tiszakormány mellett, hogy tegyék, ezt követelik. Ez is csak eszeveszettségünket bizonyítja. Igen meg lehetnek szorulva, hogy A beártók, meg a szimatolók. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Késő ősz volt és Isten kegyelméből való szép idő. A jegenyék levele, ahogy sárgán hullott, valóságos aranyeső volt, szépen világította a nap. A földek, mezők különben pusztán kietlenkedtek;.itt-ott csirkadó vetés zöldest és a rozs sűrűen dugta ki vöröses csiráját. Őszies csönd és komolyság ült mindenfelé; csak egyes darabokon volt eleven az élet, ahol a répa-munkával vesződtek az emberek. A szegény emberek, akik ennek a húsos, nagyfejű veteménynek igaz barátai. Mert olyan ez a pufók, kamasz répa, mint a kis gyerek, örökkétig vigyázni kell rá és gügyélés későn, korán, kezdve a kivirágzásától egész addig, míg meghúsosul és tökfejévé válik, ilyenre pedig csak a szegény ember ér rá, mert a szegény ember született arra, hogy a földet csuszsza és a napot húzza a hátán. És ez kijut neki a szónak szoros értelmében, a répa-munkánál. A Balázs Ferkóéknak szép nagy darab földjén most csúsznak végig utolján a «részes» munkások! Szegények! jobban megőrizték ezt a répa véleményt, mint a szoptatós anya a kicsikéjét. Kora tavaszszal, még a földből sem látszott ki, már kapálgatták; három levele sem volt, már térden csúszva «eggyezték», hogy sűrűn ne essék és legyen helye, mivel hogy szinte fajtalan a növésben. Kerülték-fordultak, ismét kapálhatták a csatanyelű kapával, térden csúszva, hogy a lehelletük is érintette a növényt; aztán ismét kapálgatták, már nem tenyerükre támaszkodva és minden vetett sorát szinte megnyelgölve, hanem görnyedező derékkal. Csak az óraidő alatt szöktek el mellőle a szegény jó emberek, amikor a répa jóízűen nyújtózkodott és pocosodott. Ámde alig némultak el a cséplőmasináink: ismét csuszszák a földet és az Isten megérti ezeket a jó embereket, ad nekik jó időt, hogy el ne késsenek és a korai fagy bent ne találja a földben répájukat. A Balázs Ferkó földjén vidáman és sietve folyik a munka. A munkások egy része ásóval böködi a répát és hajigálják egy kuponba, ahol már vágják egynémelyek hosszú késsel fölfegyverkezve. Ezek aztán gondosan lecsiáznak minden egyet és leütik éles késükkel a leveles kalapját minden egynek. Közben folyik a beszéd. — Ni! — mondja az egyik — sudaras farka van, egy bökésre fölbökte az ásó; mind ilyen volna, könnyű munkálata lenne,, nem kellene kézt nyírni az ásóval! —' Fmmeg olyan, mint az ember — mondja a másik két combja van, .Tó megnyílt! Szívesei is lehet az ember gyereke a Balázs Ferkónak'részese. Megadja a földnek a magáét; jóganatos, mint a túró! — Csak nem akar megházasodni az a Fe- i Tenc.! ... ) — Akármi akar! . . . Sokat csusz-mászleány után. Persze, akinek van valamije, nehezebben feleségesül, mint a magara- fajta. Én egyet léptem * az asszonyom után annak idején. Mikor leány- nézőbe mentem hozzá, éppen tésztát dagasztott: láttam* ám,milyen helyesen perdül ki a keze alól a tészta! No, mondok, ez jó lesz! ... No isten! földön sűtó, vizsla is lett ám egész életében ! . . . Ahogy igy beszélnek, észre -era veszik, hogy jj a dűlő után, valaki vidéki romna ember ballag fáradtan. Nyakába tarisznya van akasztva és jó * testes bottal botoz, melyet, mikor előre-előret rakogat, szinte hajladozik utánam. Észrevétlenül már a répa-munkások háta mögé került és azok szinte megrezzentek a köszöntésére. Az «Ággy Isten !», még a «jó munkát!», még a «szép időt adott az Isten !»-féle szólásokon mikor túl estek, hamarosan tudakozódott az idegen, hogy jól jár-e erre, meg erre! «Jól, jól!» mondták neki a mieink, már éppen a falu végétkerülgeti; ha késik kicsit a kérdezősködéssel, a botjával is megbökhette volna. — Aztán mi járatban van erre mifelénk atyafi! — faggatják. Az idegen bizalmatlanul néz rájuk és böködi botjával a répacskát. Inkább nyögi, mint mondja: — Vörös tarka ökör-tinót szeretnék venni. Mi felénk a fehér, magyar fajta díszük, azért kereskedem erre, a Rába-közben! Utasítottak, itt, a szomszéd, nem is tudom micsoda nevű faluban, hogy ha jól emlékszem a Balázs Ferencékrsel éppenséggel volna eladó. Olyan két, három esztendős, járom alá való. — A Balázsoknál! —néznek össze acsírázok — nem nevelnek azok igen marhát eladóra! — Nem-e? No, hiába fáradtam volna! Talán rosszul tudják, atyafiak! — Isten az éj földjét furjuk, hogyne tudnánk! — I,z a Balázs Ferenc tojásot jó egy tábla répa! — Ez.csak egy! a többi meg egyebütt van. Szép egy dananium. eryrogbava v.z egészet! — Mi haszna, ha rocnie'.v meg mindéi.*., csak jót nem mondanak a gazdájára. — A Balázs Ferenci n ? — mondják és megáll a szerszám'& kezükben. — Arra hát! Múlásunk jártak leány nézőben a múlt héten. Finom helyen kopogtattak! Kis urasággal sem cseré! «.ma gázik akinek, leány után, átlépték á■kü'-y übét. \ mn ott nemcsak kis szita.