Alkotmány, 1904. január (9. évfolyam, 1-27. szám)
1904-01-01 / 1. szám
ALKOTMÁNY. 1. szám, mára katholikus klérus jogait és függetlenségét sem respektálják s az egyház háláit és ellenségeinek táborába akarják hajtani őket. Nem hihetjük, hogy ez nekik a bekövetkezendő választásokra sikerülhessen. • Abból a közállapotból, melyet mindnyájan észlelhetünk, ha körültekintünk, akár gazdaságilag vagy erkölcsileg, közjogilag vagy politikailag, nemzeti vagy vallási szempontból formáljuk ítéletünket, s mindenképp arra az eredményre kell jutnunk, hogy Magyarországot fel kell szabadítani a zsidó-liberális párturalom igája alól és hogy ez csakis a kereszténység erejével és rendszerével, a történeti jog alapján, a katholikusok tömörítésével és az igaz hazafiak csatlakozásával érhető el. Más országokban is vannak nézetkülönbségek a katholikusok között. Demokrácia és arisztokrácia, szociális munkái, mozgalmak és a különböző osztályok érdekei és felfogása, katholikus vagy protestáns államfők elvei és kormányaik politikája okozhatnak nézetkülönbséget a követendő eljárásra nézve. Ez nem gátolhatta sehol a katholikusokat, hogy egyháziak és világiak, püspökök és főurak, papok és hivek ne tartsanak össze szorosan, mikor védelmezni kellett az egyházat és a hazát. Nálunk se legyen különben. Itt is veszélyben forog hon és vallás, korona és kereszt. Veszedelem a szabadelvű párt, és a K Kossuth-párt, a Tiszakormány és a szabadkőműves befolyás. Csak a vak nem látja, mily nagy a veszély. Mindenki tudja, hogy azzal szembeszállni a választásoknál kell, mert a parlament a küzdőtér, hol a nemzet sorsa felett döntenek. Közjogi válaszfalakat, nemzetiségi ellentéteket a morvai katholikusok ne tartsanak akkor, midőn csatlakozni és sorakozni kell mindnyájának, hogy Magyarország keresztény restaurációjának művét véghez vihessék. Ez a néppártnak programmja. A kereszténység más pártja nem létezik sem parlamentünkben, sem azon kívül. Aki tehát a Tisza-rendszert, a zsidóliberalizmust és a Kossuth-párt álarcos harci játékát nem szíveli, most fogjon össze s az egyetlen komoly ellenzéknek, a néppártnak segítsen harcolni, hogy győzhessen. Ez a kibontakozás útja, ez a rombolás megszüntetése, ez az építésnek kezdete. Boldogabb új esztendőnk akkor lesz, ha Magyarország ismét keresztény lesz! nagy szita, de egyéb is, minden. A lány meg finom, dolgos, fiatal, mint a csibe. — Uramfia ! Még haza sem érhettek a leánynézők, már jöttek a levelek a leányos házhoz, amelyekben ugyancsak lefestik azt a legényt. Hogy milyen korcsmás, hány leányt tett szerencsétlenné, hányféle tűzeti a gyerektartást, meg ez, meg az . . . A munkások csak hajtogatták a fejüket, csak ágtak-mógtak és alig bírtak a csodálkozástól hová lenni. Az az idegen megleste a szemüket, meg a száljukat, vájjon mit felelnek? No, hiszen feleltek! Hogy azok a levelek nem is jöhettek mástól, mint ettől, meg ettől . . . Mert ezeket, mert ezeket viszi rá az irigység, hogy amit lehet, köröszte tegyenek a Ferkó útjában. Biztos, az a Vörös Terka! — mondotta — aki úgy utánna esett a Ferkó gazdaságának. Nem a legénykéék neki, nem, csak a vagyona, ami őneki nincs .. . Persze, a Ferkó tudja hányat ütött! ... Az írhatta azt a levelet, meg a barna Juli, meg a.... — az idegen csak nézett és hízott az örömtől; mindegyre nyiltott az orcája, mikor égre földre dicsérték a Balázs Ferkót, hogy ilyen szelíd, meg olyan szelíd. Meg józan,meg csöndes. Isten majdnem az a baja, hogy igen csöndes, olyan igen — szelindek .. . Ez nem tetszik azoknak a gazdag leányoknak, akik pedig vagyon szerint hozzá valók volnának. Persze, azok futnak a ficsurosak után, akik szóval értik, amúgy meg nagy mihasznák! Mondom, az az idegen csak úgy tellett az ilyen félék hallatára, rándított egyet-egyet a tarisznyán, aztán böködte maga előtt a földet, mintha valamit elvesztett volna. Sok kerösztbe-kasba hányt beszéd után pedig biztatták a munkások, hogy csak mondja meg annál a leányos háznál, hogy finom egy legény az a legény és ha hozzá kerül és a mi falunk menyecskéje lesz, még a sírban sem kiván ugy feküdni, hogy lábbal a hazája felé legyen. — No, tugygyák! Kevés közöm van az egészhez! Minek legyen az ember gyereke lében kanál, ha nem muszáj. De hát ha belül fordul ,a dolog, hát nem mondom, hogy nem szóljakbele, ha hazamegyek ... Aztán ment, mint akit csak háromnegyed részben illet az ügy, vagy annyiban sem. Sok tudakozódás, találgatás után pedig beállított a Balázsékhoz. Nézte a házat kívül, nézte az udvart belül. Böködte a kockás köveket a tornácon, mintha pénzt keresne alatta és járt a szeme azonközben, ha nem veszi-e észre valaki a kutatását, mert neki sok mindenről kell hírt haza vinni. Az öreg Balázsné éppen tipegett ki a konyhából, formál gattá, mustrálhatta az utast gyönge szemeivel, miután köszöntötték egymást. — Hát csak abban a járatban vagyok, ha nem volna-e ökör-tinójuk eladó, olyan svencer fajt. Ide utasítottak, hogy itt volna. — Oh! oh ! mosolyog a szájával az öreg — lóvá tették, akik mondták, Isten maga a fiam is venne most az őszi munkára, nem hogy eladjon. No, no! de ki is fáraszthatta ide? — Pedig bizony messziről utasítottak erre! — Messziről-e ! — totyog közelebb az öreg. — Hát honnan is csak? Hát bávári is légyen csak? " .— Bizony Ládonyból jövök asszonynéném! a szomszéd megyéből. Az öreg tűnődik, ha jól hall-o, lassan járó eszébém tompán pendül meg a szó, amely ösmerős forma. Az utas észreveszi és segíti előre az öregnek gondolatát. ■— A múlt hétenjárlak — hallom — arra mifelénk leánynézőbe ereöl a tájról. Nem is tudom ám, kinek, minek a fia; de olyant helyesforma legény ; jó egy alkalommal állítottak be. Az öreg egyszeribe remegni kezd, remeg a fonnyadt njaka, meg a száraz keze. — Az én fiam járt arra felé öcsém uram ! az én fiam. No, az igaz, bár ne ment volna arra! Amióta megfordult, annyi sok rosszat híresnek az után a leány után, hogy juj ha! No de micsoda Isten ostorának is kell lenni annak a lánynak, akire, annyit tudnak . -Az a tarisznya s idegen, mintha sóbálvány lett volna. Megállt a bot a kezében és leesett az ajka a csodálkozástól, alig akart hinni a füleinek és míg az öreg asszony tudta-tudta a szót, csak hajtogatta a fejét. Mikor pedig szóhoz jött, nem is szó volt az ajkán, hanem méreg, szitok . Hogy vannak olyan átkozottak, akik befeketítik az ártatlant! Irigységből, meg féltésből. Tudom, az a híres gazdalegényünk költötte a rossz hírét, aki ide is kap, oda is kap, kikapós is, mulatós is, aztán szeretné a Fehér Orzsikénknek a sok vagyonát... Ez ártotta be magát a leány ügyébe, ez ez ! A maga hasznáért . . . Az öreg Balázsné ki is hozza a levelet, melyet Ládonyból kaptak névtelenül és a ládonyi ember váltig állítja, hogy még hötüs formájáról is ráismer annak a legénynek a keze vonására. Rángatja idegesen a tarisznyát a vállán és le-leüti a botját a köre, csak úgy kopog. Aztán kezdi dicsérni a leányt,hogy ilyen, hogy olyan. Takarékos, majdnem fösvény, de finom, dolgos és egészséges, mint a kovács. Az öreg asszony gyönyörűséggel hallgatja és bicegőt: hallom, tudom! . . . Aztán faggatja kérdésekkel és sörtöng körülötte. Egészen, felfiatalodik a kíváncsiságtól és tüzet fognak a szemei. A vörös tarka tinóról valóságosan megfeledkeznek és nem is hozzák szóba mindvégig. Most már érzik, tudják, hogy közös ügyük van. Szilveszteréji gondolatok a helyzetről, Budapest, december 31. A ma őseihez lért esztendő olyan, mint a liberalizmus, vagy a színtelen, főpártonkívüli katholicizmus, vagy mint a danaidák regebeli hordója: üres. Sok ment rajta keresztül, mégis tartalmatlan. Beleöntik hol ezt, hol azt, még sincs benne semmi. Sohasem telik meg, éppen azért telhetetlen. Ki van ütve a feneke. Feneketlen. És üres, sivár lett ebben a szó legszorosabb értelmében lezajlott esztendőben a mi közéletünk. Mintha eltűnt volna annak minden eddigi tartalma. Feneketlen sivárság lépett a helyébe, feneketlen szenvedély a rombolásban mindenfelé, feneketlen apathia egész közéletünkben. Feneketlen sötétségbe nézünk, ha visszapillantunk és ha előretekintünk. Hátunk mögött egy esztendőnek emlékezetes zivaji tarjai : vajjon mit várhatunk a jövőtől? Ha erős pesszimisták akarnánk lenni,, ha mindennek dacára nem bíznánk rendületlenül az örök igazság örök Istenében és a kereszt világdiadalában, hát ismadhatunk minden l£t.P.zof. iszanOA hullámok alá temető 365 napos vízözön volt ez a lezajlott esztendő, nem pedig a levegőt tisztító zivatar, a földet megtermékenyítő, az embereket üdítő, új tettekre, szépre, jóra, nemesre, hazafiasra serkentő eső. Valóban a zivatart láttuk fejünk fölött, de a levegő nem lett tőle tisztább, a föld nem lett tőle termékenyebb, az emberek munkakedve nem növekedett tőle. Csak egyet vél tudhatni mindenki. Azt, hogy az elkerülhetetlen előtt, rendszerváltozás előtt állunk. Viszont azt nem tudja senki, csak sejtheti, hogy ez a rendszerváltozás minő lesz? In peiuse vagy, in melius . Benne vagyunk a Tisza-érában. Folytatódik az obstrukció. Nincs újonc, nincs költségvetés, a törvényhozásnak megdöbbentő a hátraléka, az államháztartás benne van az ex-lex-szülte deficitben, a gazdaosztály szemlátomást pusztul, a pártkeretek mintha lazulnának, előttünk a tavaszi választások kísérlete. Mindenki veszített a múlt évben: a korona, a dualizmus, az ország, a nemzet, a parlamentarizmus, a gazdaság, a közélet, csak egy elem nyertes: a zsidóság. Éppen tegnap emlegette büszkén és őszintén Lánczi Leó, a főmerkaptilista, hogy a magyar kereskedővilág (magyarul: a zsidóság) az ex-lex-nek nem látta semmi kárát. Au contraire. Hát kik most a zavarosban halászók? . .. * A kormány ma délelőtt 10 órakor tanácskozást tartott, amelyen részt vett a kormány valamennyi tagja. A minisztertanács természetesen «folyó ügyeket» intézett el. Elintézett pár újabb főispánváltozást. Tárgyalta az obstrukciót, az olasz szerződést, a póttartalékosok ügyét. Köszönetet szavazott Kossuth Ferencnek. Búsult az állampénztár a pályán. Foglalkozott a februári házfeloszlatással. Végül hódolatteljes újévi gratulációt küldött a királynak. Holnap pedig Tisza István Seni Ferencnek hozzá intézendő beszédére nyilatkozni fog terveiről. Lesz beszédében páthosz, túlzás, izgatás, imputáció, mint rendesen. És a mamelukok éljenezni lógnak. Mint rendesen. 2 Péntek, 1904. január 1.