Alkotmány, 1904. június (9. évfolyam, 131-155. szám)
1904-06-01 / 131. szám
IX. évfolyam. 131. szám. ELŐFIZETÉSI ip: Egész évre - _ _ _ kor. 28.Félévre - .......... e 14._ Hegyedésre - » _ „ a 7.— Egy hónapra - „ . « 2.40 Egyes «im 8 ML, vitéken 10 iilL Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—88. Szerdia* Budapest, 1904. június 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ HIVATAL: VIIL, Szentkirályi utca 23a. HIRDETÉSEK felvételnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VJL, Matzleinsdorfer-Strasse Zc Kéziratokat sem adunk vissza. A szegedi csata: Budapest, május 1I. (b.) Meglepetésszerűen Bánffy került ki belőle győztesen. Hiába vonultak fel ellene a régi gárdisták: Mikszáth, Mandel és a többiek, hiába hirdették azoknak, akik írásban vagy szóval már jó előre odaígérték volt szavazatukat Bánffynak, hogy ez az ígéret semmis, mert «immorális» (oh egek, a szabadelvű párton mernek még moralitásról és immoralitásról szavalni!), hiába mozgattatott meg Tisza Kálmán és -------Bánffy Dezső báró hirhedett recipéje szerint a liberális választás minden hivatalos és nem hivatalos, minden leplezett és leplezetlen törvénytelensége, fogása, kapacitálása. Bánffy ma legyőzte Tiszát A régi rendszer továbbfejlesztője a régi rendszer örökösét Néppárti álláspontunk alapján nekünk tulajdonképpen teljesen mindegy lehetne a Bánffy mai győzelme. Ő is ellenségünk épp úgy, mint Rónay, a bukott Tiszaista is az volt mindig és az lett volna most is, ha győz. Mi ma más szempontból nézzük azt a szegedi csatát, hogy levonhassuk belőle a tanulságot. Kezdjük Rónayn és végezzünk is vele hamarosan. Ez a kis-zimbori, kis-zombori szép politikus, de nem jó politikus, nagy úr volt még Bánffy miniszterelnöksége idejében Torontálban. Ott ő Bánffy bizalmából (!) főispán volt és oly sikeresen sáfárkodott, hogy a torontáli vicinálisokat, a torontáli viziutakat s a torontáli szőnyeggyárat, hogy is mondjam, típusokká avatta olyannyira, hogy Bánffy utódja, Széll Kálmán Kaffkát küldte ki ezen típusok tanulmányozására. Ezek a tanulmányok aztán annyira hatottak a Hertelendyiskola eszes növendékének, Rónaynak idegeire, hogy a nagybecskereki főispáni szék gazdát cserélt, ellenben a kiszombori kúria állandóbb lakót nyert. Aztán megbukott Szék is és a tavalyi walpurgi széjszakai jelenetek után Tisza István gróf ült a nyeregbe, aki saját szavai szerint nem kópiája senkinek, ellenben Mikszáthnak szegedi szentenciája szerint igenis visszahozta Tisza Kálmán rendszerét, mivelhogy ő az apja fia és nemcsak apját tiszteli, hogy hosszuéletű legyen a földön, hanem az apja rendszerét is, hogy hoszszúéletü legyen a miniszterelnökségben. Ezen rendszer egyik fő jellemvonása, a cimboraság vagyis szolidaritás alapján Tisza István is rehabilitálni akarta a «jog, törvény és igazság» rendszere szerint letett Rónayt. Nosza elvitte Szegedébe, ezen ősi Tiszafészekbe, hadd legyen belőle képviselő, ha mameluk, a délvidéki szabadelvű kulturegylet szakavatott elnöke, Tisza Lajos grófnak utódja, a mandátumban, hogy igy újra biztosítva legyen a Tisza-pártnak az egész délvidék, amely cirka 45—50 nemzetiségi mandátumot tud literálni a «sovén» Tiszának. Ez Rónay. Ez a Rónay ma megbukott. Vele újabb kudarc érte Tisza István grófot. Amióta Tisza István miniszterelnök, azóta több időközi választás volt már. Úgy hét-nyolc. A legtöbb kerületben győzött a kormánypárt, de csak pénzzel és erőszakkal és a Kossuth-párt hathatós támogatásával, de mindenütt: Szatmáron, Dédesden, Duna-Szerdahelyen, Bodajkon, Temesváron szörnyen lefogyott a szabadelvű szavazatok száma. A nagylaki kerületet, a Kristóffrét elvesztette s ma elvesztette ennek tőszomszédságában a szegedi elsőt is, azt a kerületet, amely emberemlékezet óta csak kormánypárti képviselőket szokot «választani». Hát ez a Tisza «folyton növekvő népszerűsége», íme, tessék elolvasni, hogy a Szeged első kerületében tömegesen lakó tisztviselők mi módon tüntettek ma Tisza ellen. Nagyon kevesen mutatták magukat a Rónay táborában. Többen voltak a Bánffy pártján. Legtöbben pedig nem szavaztak vagy pláne elutaztak. Nem kellett nekik se Tisza, se Rónay, se Bánffy. Bánffy. Nézzük ezt a bácsit is közelebbről. Ő a magyar politika kaucsukembere. 1892-ben, mint a gummilabda, úgy repült a szolnok-dobokai főispáni székből a képviselőház elnöki székébe.Aztán 1895-ben, Wekerle bukása után a képviselőház elnöki székéből mint a gummilabda úgy repült le a miniszterelnöki székbe. Aztán 1899-ben a miniszterelnöki székből mint a gummilabda úgy repült a főudvarmesteri méltóságba s akkor röptében kiejtette a — sit venia verbo — röpke szót: «Leszek én még tettekkel tényező». És miután sokáig elmélkedtetek vala általa a Bimbó-utcai remeteségben Szénrajzok. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Irta: Luskácsy István. 1. Az író. ... A nagy mű, mely hivatva van dicsőséget szerezni az iró nevének, nagy vonásaiban, hatalmas arányaival, izzó és lángragyujtó gondolataival, már megszületett az író lelke mélyén. Maga elé papirost téve, tollal a kezében, ime, mindjárt napvilágot látnak a fényes eszmék, írni kezd. De ime, mi ez? Mikor megragadni akarja azokat, hogy határozott formába öntse, egyenkint húzódnak vissza tőle, vagy fényeket vesztve, egyenkint tűnnek el Azt gondolta, hogy az, ami a lelkében már rég ott zsong s amelyet szíve vére árán táplált fel, most nem hagyja cserben. Rágyújt egy másik szivarra. A nap leszállt, sötétség ömlik a szobába, lámpafény mellett újra íróasztalához ül. Lassú cammogással elérkezik az éjszaka is. Csend köröskörül ss erősen figyel a hangokra, melyek lelke mélyéből áradnak elő. Tisztán egyet sem tud kivenni. Ideges nyugtalansággal jár fel-alá. Kitárja karjait, mintha valakit megállásra akarna kényszeríteni. Őrült hajsza fejlődik ki a kicsi szobában. Láthatatlan alakok lengnek ide s tova s kacéran nevetnek az őket üldözőre. Annak meg a türelme fogy és haragja nő. Mint ahogy Prometheus forró ajkai elől visszaszökkent a friss hegyi forrás, akként húzódik vissza ő előtte is az Eszme. Pedig érte mondott le a nyugalomról, a középszerűség csendes boldogságáról. Eldobta magától a kényelmet, a tűzhely melegét, hitves ölelését, mosolygó arcú szép szőke gyermekek csókját. Itt vergődik a szegénység, a hányattatás és nyomor karjai között. Nagy lélekelszánással tűri és szenvedi ismerősei gúnyját, bízva abban, hogy az ő szerelmese, az ő ideálja, az ő eszméje nem fogja elhagyni. Pedig elhagyta. Kigunyolta könyeit, kacagja szenvedéseit, játékot űz nagy szívével. E közt az éj nyomában felpirkadt a hajnal. Mikor első sugarai behatoltak az író szobájába, ott találták azt a vetetlen ágyon, fáradtságtól és álmatlanságtól összetörve, zilált arccal, nehéz sóhajok és fájdalmas könyek között 2. A két katona. A keleti világrész messze eső határán kitört a háború. Nagy hadseregek vonulnak fel egymás ellen, beláthatlan hómezőkön törve keresztül s meredek hegyszakadékok közt süvítő szél ellen küzdve. A tenger haragos hullámain nehéz acélszörnyek hasítják lassú járással a vizet. Az ágyuk talpánál emberek állanak kanóccal kezükben élet és halál közt lebegve. Leszáll az est szárazon és vizen. Erős vihar két szárazon és vizen. Az egyik, az orosz: ort áll a vasúti töltés mellett. Meredek hegy tövében a tomboló vihar felkorbácsolja a havat s kegyetlenül csapkodja az öv szemei elé. De az csak áll, puskája megmerevedett karjai között, mereven bámul a szürke végtelenbe. E pillanatban lelke fölröppen s mint költöző madár, vizeken, erdőkön, hegyeken keresztül száll az elhagyott, puha, meleg fészekbe. Az asztalon nagy tálban párolog a scsi, felforralt, megsózott káposztalé, tele torzsákkal és vastag tésztadarabokkal. Marjanka pedig mosolyogva kínálja az urát: No, egyél! Mosoly fut keresztül a hidegtől elkékült arcon, mint mikor az ólomszínű felhők közül egy pillan natra kicsillan a napsugár. Rémítő robaj szakad le a hegyről. Egy lavina. Eltemetve vastag hóréteg alatt nyugszik a mosoly, a remény, a katona. A másik, a japán. A nehéz hajón ki van oltva minden világosság; mintha egy elátkozott vár úszna a vizen, melyben a túlvilági lelkek néma árnyai járnak fel-alá. Sárga arcú, alacsony emberek siklanak ide-oda. Arcukra odafagyott a hó meg a felfröcscsenő vízcsepp. Csak az ov áll mozdulatlanul a hajó orránál. Nézi a rettentő sötétséget s hallgatja a tenger haragos zúgását. Szeme lecsukódik, arca mosolyog. Chrysanthem nyílik a szobában s apró fácskák virítanak tavaszi fényben. Nippon nőcske tipeg köröskörül s csicsereg a fülébe, mint lágy zene ... Fülsüketítő zúgással csapott át egy irtózatos hullám a hajó orrán keresztül, magával sodorva a japán őrszemet. A Chrysanthem hervad, a nőcske mély gyászba merül ... 3. Hullanak a rózsák. Két éves volt, mikor atyját lelőtték egy párbajban. Maga maradt a fiatal asszony a csöppnyi gyermekkel, kinek piros kis arcocskája, ragyogó arany haja s folyton nevető nefelejts kék stteme volt.” Míg az anya komoly elszánással s a martyrok dicsőült tekintetével nézett farkasszemet az élettel, addig abból az apróságból iskolás